Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-19 / 111. szám
XIII. ÉVF. 111. SZÁM. ’ irniBía.ii«awii , ■ i 2 Egy piromániás gonosztevő megfenyegette a józsefházlakat, hogy felgyújtja a falut (Nagybánya, május 17.) Megírta a Keleti Újság néhány héttel ezelőtt, hogy a szatmárme- gyei József házán borzalmas tiizkatasztrófa pusztított, mely alkalommal több, mint egymillió lej kárt okozott a tűzvész. Jelentettük azt is, hogy az elmúlt három év leforgása alatt ez már a kilencedik tüzeset volt a kis jobbára magyar lakosságú községben és a lcgt.üzetesebb nyomozás sem tudott világosságot deríteni a rejtélyes esetre. Erős gyanuokok engedtek arra következtetni, hogy egy beteges szenvedélyű gyújtogató) követte cl minden esetben a gyújtogatást. Megerősíti ezt a feltevést, azon legújabb fordulat is ezen ügyben, hogy az elmúlt napokban a falusiak Józsei'házán egy levelet találtak, mely tudomására hozza a községbelinknek, hogy rövidesen újra megszólal a községben a vörös kakas, sőt. a szomszédos Aragyosmeggyes egy tekintélyes része is a tűz martaléka lesz. Érthető megdöbbenést keltett a józsefházi rém értesítése a községekben és számosán már azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy kivándoroljanak a községből, ahol állandó rettegésben kell élniük, mert nem tudják, mikor lesz a tűz martaléka kis gazdaságuk, sőt életük is állandó veszélyben forog. hí egeresi ceníráíéra megkötötték a kolozsvári villamosmü szerződését Nefaá&y trnp mdlva sarásÖ!vcnmU'Jós befektetéssel megkezdik épátkeaést -- Hiiszcitöi évre szél a megállapodás (Kolozsvár, május 17.) Hosszas tárgyalások után a kolozsvári villamos müvek igazgatótanácsa és az alakulóban levő egeresi nagy villamos- centrálé vállalata között szombaton létrejött á megegyezés. A tárgyalások már több mint egy hónapja tartanak és öz utolsó pár nap alatt állandóan folytak a tanácskozások, míg hosszas, sok mindenre kiterjedő szerződés minden feltételére nézve megegyeztek. Szombaton este 9 órakor a szerződést alá is írták s igy a nagy villamos- centrálé építését már a legközelebbi napokban megkezdik. Erre az építkezésre, berendezésre százötvenmillió lej külföldi pénzt fektetnek be, ami a mai gazdasági viszonyok között igen nagy’ külföldi pénznek az idehozatalát. jelenti egyfelől, másfelől pedig Kolozsvár város villanyáramszükségletének nemcsak a kielégítését biztosítja, hanem az elektromos centráíé maga is alkalmat hoz jelentős iparfejlődési lendülethez. Az Electrobel belga vállalat és az Erdélyi Szénbánya rt. közösen alakítják az Egeresi- eentrálé vállalatát, amely a tegnap aláirt szerződés értelmében tizenhét hónap alatt köteles száznegyvenötmillió leies befektetéssel befejezni az építkezést, üzembehelyezni a centrálét. A centrá- lé az egeresi állomásnál épül fel és azt az árammennyiséget adja át Kolozsvárnak, amire a vizi erővel termelt áramon felül szükséges. Az első három év alatt legalább harmincmillió kilovattórát vesz át a centrálétól Kolozsvár, tehát évente átlag tízmilliót, még pedig a következő árakon: Tízmillióig: 4.15 lejt fizet, a kolozsvári villamosmü kilowattóránként, a következő hárommillióért 2.65, az azután következőkért 2.50 lejt. A centra* lé, ha más városoknak is ad villanyt, annak a brutto jövedelméből 3 százalék részesedés illeti meg a kolozsvári villamosmüvet. Tudvalevőleg a vállalatnak koncessziója van messzi erdélyi területekre. A szerződést huszonöt évre kötötték meg. Amíg a villamosmü igazgatótanácsában a város delegátusai megegyezésre jutottak az ege- resi-vállalat megbizottaival, akiknek részéről. Sarolea, a belga tőke megbízottja vezette a tárgyalásokat, a város négy szakértőnek a véleményét kérte be hivatalosan s ezen felül több más szakértő magánvéleményét hallgatta meg. Az összes szakértői vélemények ös szeegyeztetése után sikerült elérni ezt az eredményt. Ami az árakat illeti, a villamoSTnünek nem ennyibe kerül általában az áram kilowattórája, hanem jóval kevesebbe, mert az átlagárba beleszámitődik a vizerő- vel egészen olcsón előállított áram is. A tanácsüléseken Hatieganu Gyula egyetemi tanár elnökölt és ő enuncinita a többhetes tárgyalások után az eredményt. Orvosi laboratorioaiot akarnak létesíteni a cseléd-egészségügy előmozdítására (Kolozsvár, május 17.) A kolozsvári rendőrség cselédósztúlya javaslatot nyújtott be a városi tanácshoz, amelyben fontos újításokkal akarja előmozdítani a cselédcgészségügyet. Ismeretes, hogy a bejelentett cselédek; mikor cselédkönyvet, kapnak, a könyvért 25 lejt, adminisztrációs költségekért szintén 25 lejt fizetnek. A könyv .évenkénti megújításáért szintén 25 lej illetéket! fizetnek. Az uj javaslatban a csdédosztály vezetője egy újabb 25 lejes illeték bevezetésével olyan tőkét akar teremteni, mely a cselédek hygienikus számontartását gazdaságilag is lehetővé tenné. A bcszegődött cselédek legnagyobb részt fiatal é3 szeniérmetes falusi lányok, akik szégyelték magukat egy idegen férfiorvos elé lépni orvosi vizitre. Az orvosi vizit épen ezért igen sok esetben elmaradt. Az uj javaslat szerint az évenként befizetett 25 lej többlet egy olyan tőke megteremtését segítené elő, amelyből egy orvosi laboratóriumot lehetne berendezni és egy orvosnőt lehetne díjazni. A 25 lejes díj természetesen csak az első évben lépne életbe, a következő években körülbelül a felére esne. Mintegy tízezer bejelentett szolgáló van a városon, akik, ha a tervezett összeget összehoznák, a terv megvalósítható lenne, de tekintve azt, hogy a takarékos falusi lányoknak és fiuknak miég öt lej is pénzt jelent, az ügyosztály vezetősége úgy határozott, hogy a dijakat a cselédtartók fogják majd megfizetni. Orkán a tengeren Regény írta: KERTÉSZ JÓZSEF (15) — Emlékszem — válaszolt Mária, távolba néző, gazdátlan szemekkel. — Pontosan azon a helyen volt. így álltunk akkor is ketten a vízben és néztük, mint távolődik a kis hajó és akkor is tol mély volt a viz. — Na, gyere, különben elmegy a csónak egyedül Tündérországba — szólt Picró és lehajolt, hogy át- nyalábolja a leányt. — Nem, nem, nem akarok. Hozd ki inkább. Pieró nem hallgatott reá. Két hatalmas karjával átölelte a lábát. Egy rántással kiemelete a vízből s magasra tartva szorította magához. — Gyere! — kiáltotta és megindult vele a csónak felé. A leány rúgott, kapálózott. — Nem akarok, nem akarok — kiáltozta nevetve. Pieró csak szorította magához és vitte. — Tegyél le, tegyél le — sikoltozta a leány, most már kétségbeesett hangon. Pieró csak vitte egyre beljebb. A leányon őrjöngő félelem vett erőt. Nem tudta mitől fél, de a szive vadul kalapált a mellében. — Tegyél le! — sikoltotta és piciny barna öklével eszeveszettül kezdett csapkodni, ütötte a férfit, ahol érte: a fejét, a vállát, az arcát. Rugóit, karmolt. Pieró egy darabig leszegett fejjel tűrte, majd felkapta az öléből a vállára. Az egyik karjával oda- szoritotta a rugdalózó lábakat, a másik szabadon maradt kezével lefogta a leány csapkodó két. karját. — Te, kis vadmacska — kiáltott fel hozzá és vitte tovább a csónak felé. A viz már neki is kötésen felül ért. A leány teste tehetetlenül vonaglott az erős férfi szorításában.. Egy darabig rángatózva próbált küzdeni, de mikor látta, hogy hiába, megadta magát a sorsnak és keservesen sirt. Fel-felcsukló zokogással, remegő mellel sirt, Pieró elérte a csónakot. A leányt lecsusztatta a válláról és gyengéden betette a csónakba, aztán maga is beugrott. A leány lerogyott a csónak padlójára, átölelte az evezőpadot s az arcát karjaiba ejtve, zokogott keserves, fel-felcsukló sírással. Pieró tanácstalanul, bűnösre ijedt ^zeniekkel nézte. Nézte a megroc/agló vállakat, az előrebukott aranyhajat s szive megtelt nagy bűnbánó szomorúsággal, alázatos, simogató szeretettel. Bátortalan, félő lépésekkel húzódott közel a siró leányhoz. — Mária? — szólt bocsánatként hangon. A leány tovább zokogott. — Kicsi Mária! — könyörgött Picró hangja s hatalmas kezét gyöngéden nyújtotta feléje, mintha egy megriadt, pici madarat akarna megsimogalni. Leült melléje a púdra. Az egyik kezét reátette a leány meg-megvonagló Válj ára, a másikkal néhányszor végigsimogatta a fejét* — Hagyj! — kiáltotta Mária, hirtelen felkapva a fejét s vad, gyűlölettel telt pillantással nézett a fiú szeretettel sugárzó arcába. — Dehát mi bajod, Mária? — kérdezte ez s feléje nyújtotta a karját, hogy simogató öleléssel magához vonja. — Te, te! — rikoltott fel a leány, eszelős hangon. — Hát nem hagysz? Te... te... Kicsi kezei vad, birkózó csapással ragadták meg a feléje táruló izmos barna kart, -piros szája ráesett, mint egy fiatal ragadozóé a meztelen, kemény húsra s a fogai belemélyedtek. Pieró testén valami soha nem érzett borzasztó gyönyör nyilallott keresztül. Felbődült. mintegy fiatal állat. A k.,;ját kiszakította a marcangoló, forró szájból. Megragadta a leány fejét rhind a két kezével s eltolta magától és úgy tartotta. A leány teste lehullt a csónak padozatára s a feje olyan volt a férfi kezében, mint egy letépett virág. Pieró mámorban úszó, fátyolos szemekkel nézett egy darabig a szétfolyó, párás arcra s nem látott mást, csak egy szétnyílt piros szájat. Aztán hirtelen rántással inaI gához kapta. Az ajka reázuhant a kinyílt piros ajkakra és csókolta, csókolta, hosszú forró csókok őzömével. Mária elernyedt két karja lassú, kereső moi' du lat tál felnyúlt lezuhant testéből, átölelte a fiú nyakát és szorította, szorította magához. — Pieró, édes Pieró — suttogta ajka a csókok között. — Mária, kicsi Mária, — lihegte a fiú a leány nevét, mint egy imádságot és csókolta a szemét arcát, nyakát. Mikor elfáradt ajka a csókokban, elengedte. A leány feje hátrahanyatlott meztelen karjára. Arca a megdicsőültck mosolygásával ragyogott. A szeme félig lo volt csukva s szétnyílt ajkai még mindig remegve itták a csók izét. Pieró üézte-nézte a gyönyörű arcot s a szivét a megmagyarázhatatlan érzéseknek egész csapata rohanta meg, mint ismeretlen éhes madarak a mag- baórett búzatáblát. Hatalmas, ujjongó, diadalmas öröm lepte meg a szivét és nagy, mély szomorúság, amelynek fekete vizében az öröm mint félig elsüllyedt hajó úszott. Valami fájdalmasan esetlen, hamis szégyen nehezedett reá. Kiejtette a leány fejét, a karjából, leroskadt az evezőpadra s arcát a tőidére fektetett két tenyerébe hajtva, ült maga elé meredve, mint egy eleven lelkiismeretfurdalás. Mária egy darabig ijedt szemekkel nézte, aztán, fölösen hajolt feléje és átölelte a nyakát. — Haragszol reám, Pieró? — kérdezte, a hangja mint egy békítő, lágy simogatás. A fiú fölvetette a fejét s nagy kék szemei’ csodálkozván bámultak a reáhajló arcra. — Én? Reád? — kérdezte roppant csodálkozással a hangjában. — Akkor hát miért vagy szomorú, Picró édes? Picró ruagáhozölelte a leány derekát, ajkún úgy szállott ki a kacagás, mint erősszárnyu sas- liókák a részekből. — Azt hittem, hogy te haragszol ream, Mária — mondta nevetve. ■ A leány hangja belecsilingelt a kacagásba, mint, pici csengő a harangzúgásba, össpeölelkczve, boldogan kacagtak s hangjuk úgy csengett itt a végtelenség csarnokában,- mint a diadalmas élet szent templomába hívó harangok szava. A szorongás, félelem. szomorúság sötétje, fényességre gyulladt sziveikből kialudt, mint fekete mécses, ha feljön a nap. (Folytatjuk.)
