Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-16 / 108. szám

XIII. ÉVF. 108. SZÁM. Romanlzálós Űrügye alatt teljesen megbénították egy kltUnö forgalmú hitelszövetkezet mUkööését (Nagyvárad, május 14.) A nagyváradi járásbi- róságon ma délelőtt egy jelentéktelennek látszó pol­gári pert tárgyaltak, amelyet dr. Zoltán Károly ügyvéd indított a béli hitelszövetkezet ellen ügyvédi honoráriumának megtérítéséért. Kiderült, hogy a per a következő megdöbbentő eset következménye. Bél községben még 1912-ben alakult meg a hi- telszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszö­vetkezet tagja. A szövetkezet kitünően prosperált és még az impérium átvétele után is olyan va­gyon fölött rendelkezett, hogy 1926-ben az igazga­tóság megvásárolhatta a főszolgabiróság mellett le­vő épületet, amelybe he is költözött. Ugyanazon év őszén a szövetkezet igazgatója, Ferencsik Ödön ösz- sze'hivta az igazgatóságot és az ülésen, amelyen résztvett Fildan Sándor, akkori főszolgabíró és a bukaresti Banea Popurala Speranza képviselője is; közölte az igazgatóság tagjaival, hogy mivel felsőbb rendelet érkezett, az egész szövetkezetei úgy ahogy van, át kell adniok a Banca Speranzanak. Az igaz­gatóság tagjai tájékozatlanságukban azt hitték, hogy a rendelet ellen nem tehetnek semmit és az átadás meg is történt. Nyomban megválasztották az uj igazgatóságot, amelynek elnöke Fildan főszolga­bíró lett, pénztárosa pedig Sevici Joan, a magyar­faló állami iskolai tanító. A Banca Speranza kikül­döttje közölte az igazgatóság tagjaival, hogy köze­lebbről kétmillió lej készpénzt fognak kapni és a hitelszövetkezet nagyobb keretek között működhe­tik. Az nj igazgatóság első feladatának tekintette a szövetkezet teljes romanizálását. Uj nyomtatványo­kat, uj üzleti könyveket szereztek be. A beszerzés­sel megbízott Winter György igazgatósági tag át is adta ezeket Fildan főszolgabírónak. Az átszervezés alatt a szövetkezetét bezárták. Mindez még 1925- ben történt. A tagok és az egész környék azonban hiába várta a romanizált szövetkezet újbóli megin­dulását. Egy napon arra ébredtek, hogy az uj igaz­gatóság, amely be sincs jegyezve a nagyváradi cég­hivatalnál, a szövetkezeti épületet átadta az idő­közben létesített járásbíróság részére. Három év telt el az átadás után, mikor a hi­telszövetkezet régi tagjai elhatározták, hogy a szö­vetkeret helyzetének tisztázása végett a gazdasági és hitelszövetkezetek központjához fordulnak. Innen ért a választ kapták, hogy mivel a béli hitelszövet­kezet nem lépett be a szövetség tagjai közé, ügyük­ben nem járhat el. Ekkor a régi igazgatóság meg­állapítva, hogy a szövetkezet átadása nem történt meg törvényes formák között és mivel a nagyváradi törvényszéken még mindig a régi igazgatóság van bejegyezve, újból visszaveszik a szövetkezetét. Fel­szólították tehát az uj „igazgatóságot“, illetve Fil­dan főszolgabírót, hogy a szövetkezetét ingatlanai­val és összes ingóságaival együtt haladéktalanul adja vissza és egyúttal kérvényt is nyújtottak be hozzá' a közgyűlés összehívásának engedélyezése céljából. A főszolgabíró úgy az átadást, mint a közgyűlés engedélyezését megtagadta és kereken kijelentette, hogy sem a szövetkezet kulcsait, sem bélyegzőt át nem adja. Súlyos baj származott ebből a helyzetből külö­nösen azok számára, akik kölcsönöket vettek fel a szövetkezettől beitáblázásra és ezeket vissza is fizet­ték. Törlési engedélyt nem kaptak. Az uj igazgató­ság hajlandó lett volna adni, sőt néhány esetben adott is, de a bíróság ezeket az engedélyeket nem ismerte el azzal az indokolással, hogy az aláíró igazgatóságnak nincsen cégjegyzési jogosultsága, mert nincsen bejegyezve. A régi igazgatóság viszont n«m adhatott törlési engedélyt, mert nem volt bir­tokában a cégbélyegző. FIGYELEM Dreher­Haggensnacher Korona-sör ala Pilsen rövidesen forgalomba kerül ! Ezek után a szövetkezet régi vezetősége dr. Zoltán Károly nagyváradi ügyvédhez fordult, aki többször eljárt ugyan az ügyben, de az eredmény mindössze annyi volt, hogy az ügyvédi költségek szaporodtak fel több mint húszezer lejre. Ezért az összegért indított aztán pert a szövetkezet régi igazgatósága ellen, amely pert tegnap tárgyalta a bí­róság. Az ügyvéd keresete révén valószínűleg érde­kes fordulat fog az ügyben bekövetkezni. A bíró­ság meg fogja Ítélni a keresetet a szövetkezet ellen s minthogy a régi igazgatóság a szövetkezet vagyo­nával nem rendelkezik, az ügyvéd a szövetkezet épületét el fogja árvereztetni s ekkor az uj igazga­Vásznak, asztal« laessiiiek, paplanok garantált minőségben J@goksébban Sámuel & Co. cégnél kaphatók. CLUJ, Piaţa Unirii No. 12. tőség, amely különben jogilag nem dolgozhatók és tényleg nem dolgozik, kénytelen lesz a szövetkeze­tei visszaadni, különben törvényes eszközökkel fog­ják kivenni a kezéből. Egyébként értesülésünk szerint a béliek az ügyben a vármegyei prefektushoz fordulnak és me­morandumban kérik annak igazságos elintézését. Lemondást áfául egy többségi szenátor a kisebbségeknek (Bukarest, május 14.) A szenátusban ma Ra- dulescu-Motru válaszolt Sándor Józsefnek. Hibáz­tatja a Magyar Párt magatartását, hogy fenntartja az elégedetlenség és tiltakozás atmoszféráját, de azt már helyesli, hogy Sándor különbséget tesz a liberálisok és a nemzeti parasztpárt nacionalizmusa között. A liberálisok nacionalizmusa a szuverenitás­ban tobzódik, a nemzeti parasztpártiaké szélesebb és emberibb. A kisebbségekből ki akarják választa­ni a produktiv erőket, de mérsékeljék lendületüket, tudjanak követeléseikről le is msndani. Sándor: Sokat tudnék mondani, de egy közbe­szólásba nem fér be. Raduíescn-Motru: Emlékezteti Sándort, hogy az ő kezdeményezésükre vették fel a kisebbségi ta­nárokat a nyugdíjintézetbe. Sándor: Ez a törvény legszebb szakasza. Olinciu szenátor csodálkozását fejezi ki, hogy Sándor helyteleníti a tanügyi decentralizációt, félve az inspektoroktól, akik pedig ismerik a helyi szük­ségleteket. Sándor: Tapasztalatból beszélek. A vita folyik. A kamarában a földgáztörvény vitáját folytat­ták. ftebreanu arakéira hívta mag a magyar sziaigaigaféka! és a kissMgl ujságlrászáfv&zetak képviselőit (Bukarest, május 14.) Rebreanu, a kiváló iró, aki a minap a Kelet! Újság hasábjain or­szágszerte feltűnést keltő nyilatkozatban fej­tette ki álláspontját a magyar színészet aktuális problémáira vonatkozóan, ugyiátszik állja azt az Ígéretét, hogy az idén módot kíván nyújtani a színigazgatóknak a szervezkedésre és még a szünet megkezdése előtt dönt a koncessziók fö­lött. Erre vall legalább is az. hogy május 24*ére értekezletre hívta össze a magyar színigazgatókat s az ankétra meghívta a kisebbségi ajságirószervezet képviselőit is. Ez utóbbiak természetesen mint tanácsadó tagok fognak résztvenni a megbeszéléseken. Az ankét iránt széleskörű érdeklődés nyilvánul meg országszerte. Az uj menetrend kolozsvári vonatkozásai (Kolozsvár, május 14.) Május 15-én lép életbe | az uj vasúti menetrend, amely szerint a kolozsvári állomáson átmenő személy, vegyes, gyors és rapid­vonatok indulási és érkezési ideje a következő: A 317-es Bukarest—Nagyváradi személy éjjel 1 óra 50-kor érkezik Kolozsvárra és 2-11-kor indul to­vább Nagyvárad felé. A Szatmár—Nagyvárad fe­lől jövő 44-es gyors, éjjel 2.10-kor érkezik és 2.30- kor indul tovább Brassó—Bukarest felé. A 43-as Bukarest—Brassói gyors reggel 4 óra 20-kor érke­zik és 4.42-kor indul Nagyvárad—Szatmár felé, A nagyváradi 320-as személy érkezési ideje reggel 6.16 s Brassó—Bukarest felé 6 óra 31-kor indul. A dési vegyesvonat reggel 6.56-kor érkezik és a 428-as személy reggel 6.58-kor indul Dés—Nagybánya és Szatmár felé. Reggel 7.26-kor érkezik be a Buka­rest—Brassói 319-es személy, amelynek Kolozsvár a végállomása. Utána 7.42-kor jön a 33-as bukares­ti gyors és 7.54-kor indul Nagyváradra. A Buda­pest—Nagyvárad felől jövő Rapid délelőtt 11.31- kor érkezik és 11.46-kor folytatja útját Bukarestbe. Déli 12.5-kor a Szatmár—Nagybánya^Dés felől jövő személyvonat érkezik be. 12.21-kor jön a bu­karesti gyors, amely 13 perces állás után folytatja ntját Nagyvárad—Budapest felé. 12 óra 30-kor sze­mélyvonat indul Brassó—Bukarestbe, 13.20-kor ve­gyesvonat Csúcsára, 14.50-kor személyvonat Dés— Nagybánya és Szatmár felé. 16.15-kor Gorbóra in­dul és 17.50-kor Gorbóról érkezik egy kisebb vonat. Ugyancsak ilyen kisebb vonat jár Apahidára, amely délután 15.41-kor indul Kolozsvárról s ellen­vonata reggel 7.43-kor érkezik. ián:. A 36-os Budapest—Nagyvárad felőli gyors 18.35-kor érkezik és 18.49-kor indul Bukarest felé. A 301-es bukaresti személy 18.48-kor érkezik és 19.58-kor megy Nagyvárad felé. Szatmár—Nagybá­nya és Dés felől 19.11-kor érkezik a 427-es személy, inig utána 19.25-kor a bukaresti Rapid fut be a* állomásra. Ez 19.41-kor folytatja útját Nagyvárad felé. I9.27-kor Désre indul vegyesvonat. A nap utolsó vonatja! a 20.44-kor b «étkező Nagyvárad— bukaresti személy, amely 10 percet áll és a 22.22- kor érkező nagyváradi gyors, amely 12 pere múlva indul Bukarestbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom