Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)

1930-05-11 / 105. szám

Xlll. ÉVF. lOS. SZÁM. J©ŞES«rHSEflfe 7 ftémnőfz a uilágfjádoruöan Mi lett a vége Mademoiselle docteurnek ? — A német kémhivatal főnöke a tiáxbe dobja évtizedeken összegyűjtött doszarf aznak anyagát — Olga Salden bárónő, a fcmhergi bálkirálynő — Louise de Bettigniés, akit halála után a legnagyobb kitüntetéssel tüntet­tek ki és a kinek szobrát Foch marsait leplezte la Liliében A Keleti Újság eredeti cikksorozatának második közleménye (Párisi munkatársunktól) Mi történt azután Mademoiselle Docteurral 1 A-mint megírtuk, sikerült ezúttal is megszökni az ellenség kezéből. Gyalogszerrel menekült egy er­dőn keresztül vissza a német frontra. Egy francia katona uniformisában jött át és követelte, hogy azonnal vezessék a’ divizióstábhoz. Mire odaért esz­méletlenül! rogyott össze. Két órával később már megteszi vallomását. Amit Anna Marie Lesser el­mondott a két vezérkari tisztnek, megrázó hatású volt. A készülő offenziva feltartózhatatlan, az el­lenség győzelme biztos. Lesser repülőgépen megy a főhadiszállásra. On­nan haza Berlinbe. Ismét szemben üli J. Mathcsius- sal, aki sápadtan hallja a jelentést. Vége minden­nek, a játék elveszett. Mathesius halálsápadtan emelkedik fel székéből és a kartotékák irányába halad, amelyek tartalmát évtizedes fáradsággal gyűjtötte össze. Tüzbe vele. Egymásután semmisitik meg a terveket, a kartonokat, térképeket, jelentéseket, fény­képeket. A lembergi „Vénusz“ és Dr. N. K—r, volt osztrák rendőrbiztos meséli el Seliger ezredes Spione und Verräter cimü köny­vében : Lembergben vannak. A titkos rendőrség főnöke figyelmezteti őt, hogy tartsa szemmel Kalekhi oszt­rák ezredest, mert két gyöngéje van. Az egyik, hogy szeret fontos okmányokat a zsebében tartani, a má­sik, hogy a nők... — Gyönyörű báléjszaka közvetlen a háború ele­jén. Számos elegáns nő a városban, akikkel szem­ben óvatosnak kell lennünk. Nekünk, a- hírszerző iro­da alkalmazottainak mindig az volt a nézetünk, hogy a nő veszedelmesebb spion, mint a férfi. Tud­tuk, hop­Brüsszelben működik egy különleges főis­kola, a belga „spion börze“, ahol a francia, angol, orosz kémszolgálatra jelentkező höl­gyeket iskoláztatják, nevelik a „misszióra“ és a nemzetközi „alkalmaz­kodás“ titkaira. Nos, kezdődik a bál „Lemberg George“ hotel­jében. A vendégsereg között iegszéditőbb jelenség Olga Salden bárónő. Bécsből jött nemrég, annak előtte huzamosabb ideig tartózkodott Lausanneban és Chamoniban. Anyja tagja volt a bécsi Operaház balettjének, apja egészségügyi tnácsos, Rigában halt meg. Gyűlölte az oroszokat, ezt sohasem mu­lasztotta el megjegyezni. A bált megelőzőleg a bárónő élőképeket muta­tott be. Ő maga is fellépett benne, mint Vénusz, nem rejtve véka alá klasszikus bájait. Mi néhányan már akkor is tudtuk, hogy kémnő. Mathesius megrokkanva hagyja el Berlint, hogy kipihenje fáradalmait. Hívja magával hu munka­társát, Lessert is. Lesser azonban nem megy. Hova is menjen? Most már vége mindennek. Nem érdekli semmi többé a világon. Egy tiszt je­lentkezik pala és felajánlja segítségét. Ez volt az a tiszt, aki annak idején szerelmesét, Winanky ka­pitányt összehozta Mathesiussal. Visszautasitja. Anna Marie Lessor egy kertes kis lakásba köl­tözik Zehlendorffba. De nem sokáig marad ott. A morfium, kokain állandó élvezete tönkrete­szik az idegeit. Élni már nem tud, de meg­halni som. Élőhalott lesz belőle. Egy szép napon dühöngeni kezdett és ápolónők jöttek érte. Vonatra ültették és elvitték egy svájci elmegyógyintézetbe. Ma is ott él. Elborult elmével. Néha dühöng, viaskodik, elmúlt nevekkel hadakozik, öklével veri a celláját, rárakják a kényszerzubbonyt. Ilyen zaklatott, idegronesoló, testi és lelki be­rendezkedésének ilyen rendkívüli megfeszítése után nem lehet büntetlenül élni. Kalekhi osztrák ezredes Egyik ügynökünk, mint szobapincér műkö­dött és sikerült neki egy levelst, amelyet a bárónő szobalányával a postára küldött, más hasonlóvaj kicserélni. A levél az első pillanatra ártatlan közléseket inté­zett a bárónő lausannei barátnőjéhez. De a siffre- kulesot megtaláltuk hozzá: a levél elburkoltan fon­tos katonai titkokat tartalmazott. A bálon Kalekhi gróf táncra kérte fel a bá­rónőt. A tánc után egy szeparéba vonultak el és én, mint szobapincér szervíroztam a pezsgőt. Alaposan becsiptek, a hölgy kitünően konzmnált. Egyszerre a gyöngéd kedveskedések közben valami gyanús zajt hallottam. Papír zizegett. Azonnal rohantam az ezredeshez. — Ezredes ur, kérem a telefonhoz. A hadügyminisztérium. A vezérkari tiszt felugrik. Amikor kimegy, megmarkolom a dámát brutálisan, a jobbjánál. Dé­moni tekintettel fordul felém: micsoda szemtelen­ség ez, te lakáj — és arculvág. De már a kezemben van a fontos okmány, amelyet eltulajdonított a vezérkari tiszttől. Diszkrét okmány volt, amelyet a szolgálattevő tiszt a bál előtt adott át személyesen az ezredesnek. Szokása szerint az ezredes elolvasás után azonnal az okmány tárcájába tette, amelyet belül viselt a két­sorosán begombolt Waffenrock alatt. Abban a hi~ szemben volt, hogy ennél biztosabb helyet úgy sem fog találni. Az élőképeknek mindenesetre drámai fináléja volt, amikor a démonikusan szép Vénuszt elvezet­ték börtönbe. Alice és Charlotte, a megszállott Belgium két leglelkesebb kéizmő;e A világháborúnak kétségtelenül egy más legje­lentékenyebb kémnője Louise de Bettignies, aki szintén hazafias érzésekből cselekedik. Jó, mond­hatni, előkelő francia családból származott és tit­kos feladatának ngy tett eleget, hogy soha meg nem alázta magát. Elfogták, meghalt a börtönben és amikor eltemették, az angolok é3 franciák magas katonai pompával temették el. A legelőkelőbb kitüntetést tették le kopor­sójára hősiességének jeléül, amelyet e hő­siességről tanúskodó okmány seerint Fran­ciaországban „alig mult föl valaki". 1927 novemberében az Echo de Paris cimü lap gyűjtötte alapból Liliében fölállították a szobrát, amelyet Foch marsall leplezett le, az Angliából át­jött hadirokkantak küldöttsége előtt. Egyidejűleg Londonban is ünnepségeket rendeztek Maria Léonie ran Houtte tiszteletére, aki szintén kémnő volt és kart-karöltve társa az említett Bettigniesnek. E két asszony éveken keresztül a német meg­szállás idejében lelkesedéssel tartották a belga tár­sadalmat és állandó életveszély között szereztek hí­reket a német front állásáról, amelyeket az angol •hadseregnek adtak át. A Bettignies familia érszázadok óta a boute noblessehez tartozik, dacára, hogy «kzegenyedett. Louise Franciaországban, Oxfordban és Olaszor­szágban nevelkedett. Nem ment férjhez, nem is akart férjhez menni, fiatal leány korában arról áb­rándozott, hogy apáca lesz. Természetének két el­lenkező pórusa volt: miszticizmus és az aktivizmuä. Igen élénk lelkivilágot élt, de ugyanakkor sokat sportolt is. Négy nyelven tökéletesen beszélt. Az Intelligence Service szolgálatába lépett be és a Downing Streeten elhatározták, hogy Liliébe küldik ki hírszerzőnek. Ama ritka kémnők kosé tartozott, akinek nem kel­lett démoni eszközökkel, teste felajánlásával, szerel­meken keresztül eljutnia a kivánt titok megszerzé­séig. Természetesen, mint a legtöbb kémnö, 5 is há­borús néven szerepelt. Az ő Nőm de guerréje: Alice Dubois volt. Kiváló szervező talentumnak bizonyult, egyike volt a német megszállás alatt álló Belgium ellenséges Spionage szolgálata megszervezőjének. Elhasznált, ócska ruhákban járt, mint a legalsóbb osztály gyermeke, mint uccai kofa, hol sajtot árult, hol pedig öreg csipkékkel kereskedett, állandóan közel a határhoz. Már régóta jelentékeny szerepet játszott a francia-belga határon, amikor megismer­kedett Léonival. Léonie varrónő volt Roubaixban, közel a határhoz, ismert minden hedyet, minden 1 szögletét a kémkedésre alkalmas területnek. E nőnek sikerült igen ravasz módon ki­csempésznie testvéreit, kát belgát, ezenkí­vül egy angolt is, német vasúti teherszál­lítmányban a szalmák között. Léonie ezt x trükköt is felhasználta több Ízben is, úgy, hogy x végén busz ifjút csempészett át a ha­tárra, akik azután beállottak az antant hadseregbe. A belga-hollandi határt a németek magasfe­szültségű árammal, drótsövénnyel, fényszórókkal zárták el, ezenkívül gondoskodtak egy szoros őr­vizsgálatról. A szövetségesek spionjainak keresztül kellett törniök magukat e határon, de egy 6em volt közöttük ügyesebb, mint az említett két hölgy. A magasfeszültségű áramot gummikeztyük- kel, gummicipökkel és elszigetelt vezetők­kel ellensúlyozták. Alice világos ruhában merészkedett tovasiklani & fényszórók mélyében abban a hiszemben, hogy igy kevésbé lesz látható. Sohasem lőttek rá, kikerülte az aknákat, amelyek azzal a veszedelemmel fenyeget­ték, hogy az átkelésnél atomokra tépik. Alice hallatlan szerencsével dolgozott. 150 ki­lométeres körzetben a legpompásabban megszer­vezte az antant kémszolgálatot. A fiatal francia hölgy magnetikus mosolyával a világ legtermészete­sebb hangján közölte Folkestoneban a híreit. A ül­lői német battériák felállításával oly pontos beszá­molót adott, hogy a brit ágyuk az első beirányo- zottságra darabokra téphették. De a szerencséje ké­sőbb elhagyta. A német hódítók megszervezték sa­ját kémszolgálatukat is és akadtak belgák, akik ■maguk jelentették föl Alicet. Ennek az árulásnak a történeté sok tekintetben hasonlít a Miss Cavel- leéhez. A kémnők eszközei A német kómszolgálait jelentése szerint a két hölgy a legravaszabb eszközökkel dolgozott. Csoko­ládéba rejtették el 'híreiket, amelyeket lenyeltek s ha megvizsgálták őket, néha gyertyában, vagy egy kézilámpában rejtették el, hol láthatatlan írással Írták föl szekrénykék oldalára, egy ízben Alice pedig a lillei német állá­soknak a térképét küldte el, oly parányi rajzban, hogy kicsempészhette egy szem­üvegnek a felületén. Ezt a térképet csupán mikroszkopikus utón lehe­tett kibetüzni, íüioldva a láthatatlan írást ve- gyileg. E sikerek Alicet fölbátoritották úgy annyira, hogy teljesen elhizakodott és már nyíltan hordoz­hatta zsebében a jelentéseket. A vége az lett, hogy a németek előbb Charlottet fogták le Raubaixban, azután Alicet a határállomáson. Amikor szembesí­tették őket a börtönben, azt mondták a németeknek, hogy nem ismerik egymást. A németek egy áruló ■belga nőt helyeztek Alice mellé a cellába és ez ki­kémlelve őkeit, olyan jelentést adott, amelynek alapján a hadbíróság elé állították. A bíróság előtt, anélkül, hogy ügyvédjeik let­tek volna, a két francia nő bátran védelmezte ma­gát, mindent tagadott. • Az Ítélet halálos volt, de Alicenak bünte­tését később életfogytiglani fegyházra, a Charlottéát pedig 15 évre engedték le. A németek az Ítélet után sem voltak tisztában, hegy két milyen rendkívüli kémnő felett Ítélkeztek. Vagy talán attól tartottak, hogy ugyanazt a taktikai hi­bát követik el, amit a Cüvell-ügyben és ezért nem mertek volna halálbüntetést kimérni. A fogházban Alice ugyanaz maradt, mint an­nak előtte, bátorította a foglyokat, hogy tagadják meg az engedelmességet, hogy muníciót gyártsanak. Alice később tüdőgyulladást kapott és 46 nappal a háború befejezése előtt meghalt. Charlotte a fogházban tifuszbetegeket ápolt és ő maga is megbetegedett. A német forradalom meg­hozta neki is a szabadságot. 1927 márciusában Franciaország a becsületrend nagykcresztjével tün­tette ki. E. Dubois. FIGYELEM DREHER-HAGGENMACHEH ISPSffi-É? ah Pilsen rövidesen forgalomba kerül 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom