Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-05 / 77. szám
XIII. tiVF. 77. SZÁM. ^BSŰBsfS ii sunk azon, hogy a Sonametán a minisztériumhoz intézett beszámolóiban igen gyakran azzal indokolta az áremelést, hogy a földgázra lerendezett erdélyi ipar veszélyezteti a drágább fűtőanyagra kényszerült regáti ipar érdekeit. Ez az érrel és pedig történt akkor, amikor a nyersolaj (pakura) ára (kg. 1 lej 20 bani) lényegesen olcsóbb volt, mint a földgázé. így tehát a liberálisok érvelését visszafordítva: tulajdonképpen a regáti ipar volt fölényben és „veizé- lyeztette az erdélyi ipar érdekeit.“ Ennék dacára az erdélyiek sohasem interveniáltak azért, hogy a nyersolaj árát fölemeljék, annál az egyszerű oknál fogva nem, mert a különböző országrészek iparát nem lehet azonos elbírálás alá venni és főként nem lehet valamely vidék iparát visz- ■ szafejleszteni azért, hogy meg nem érdemelt keresethez jussanak felépítésüknél fogva versenyre képtelen vállalatok. Mindezek után szomorúan kell megállapít» nunk, hogy Maniu kormányának ezt a problémát a mai napig sem sikerült megoldani. Nemhogy a bejelentett energiaeentráíék nem épültek fel, de még a méregfogát sem tudták kihúzni ennek a politikának, mely öt éven keresztül szabad prédának tekintett« Erdély iparát. Erdély ipara Maniu Gyulától radikális megoldást vár. Ha pedig erre a kormány képtelen, akkor jobb, ha mindent a régiben hagy. Mert keztyüs kézzel és félintézkédéssel csak jobban összekuszálná az amúgy is felemás helyzetet. Kakassij Endre A bécsi tőzsde jegyzi a román stabilizációs kölcsön kStrényeü Becsből jelentik: A bécsi tőzsdén április elsején jegyezték első Ízben a román stabilizációs kölcsön kötvényeit, amelyekben számos kötés történt. A stabilizációs kölcsön kötvényeit 597 és fél osztrák scbillinggel vásárolták, illetve jegyezték. Április 14-én lép életbe az uj egysévtarifa. Bukaresti tudósítónk jelenti: Madgearu pénzügyminiszter felülvizsgálta azt az egységtarifa-tervezetetj melyeit az erre a célra delegált bizottság átütött ösz- sze. A miniszter jóváhagyta a tervezetet, amely kö- aelebbről megjelenik a Monitorul Oficialban. Valódra, bogy az árok középértékét szabályozó egységtarifa április Í4-én fog életbélépni. é Szabályszerűen felbSlyogezendők a kolozsvári kereskedelmi és iparkamarához benyújtott kérések és megkeresések. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara a közönség tudomására hozza, hogy a jövőben semmiféle kérvényt, illetve megkeresést, amelyet nem bélyegeznek fel a törvényben előirt bélyegeikkel, a kamara nem vesz tekintetbe és érdemi elintézés nélkül hagyja. A kamara irodája. 1* Angliában változatlanul három és fél százalék a kamatláb. Londonból jelentik: Az Angol Bank főtanácsa mai ülésében a kamatlábat változatlanul bárom és fél százalékban állapította meg. • Svédországban bevezetik a nyolcórai mnnka- időt. A svéd törvény hozó testület elfogadta a nyolcórai munkaidő általános bevezetését célzó törvény- javaslatot. NYILTTÉR E rovat alatt köröttekért nem vállal felelősséget • Szcrk. Hivatásos, vagy kitűnő amatörfotográ- fusok, bármilyen eldugott helyen lakjanak is, állandó jó mellékkeresetre tehetnek szert. Bővebbet érdeklődőknek külön levélben. Két-három próbaképet tartalmazó levelüket küldjék be a Keleti Újság kiadóhivatalának, amely azokat cimemre továbbítani fogja. Pap József, Berlin. Felhívás, ügyfeleim: Székely János és Varga Ferenc, a Varga-testvérek kávéházát szándékoznak átvenni. — Felkérem a fen tnevezett cég üzleti hitelezőit, hogy követeléseiket nálam 8 nap alatt bejelenteni 'szíveskedjenek, mert a később tett beje- WnfefMfcfft ügyfelei» new fogják tadmnísul venni. in. fcpítner József tiggvM, Cluj, Sár. Bariján 18/*. Életrajzok, Irodalom, Művészet, JS épesedés, Viláíímözgalotn, Pizíkas ismeretek, Természetismeretek, Mechanika, Villamosság, Jogtudomány, Orvo S« tudomány, Gyermeknevelés;, p o2îtîetîka, Sport, Koz m on dás ok, Idegen síavsk. szóval az összes embert ismeretek tárháza az egykötetes mely ápr. hó 30-ig 42© lelás előfizetési árban rendelhető meg. 40.000 didiben, 110.609 sorban, 1600 hasá- bon, minte .y 800 ábrával és mellékleteli kel szemléltetve ismerteti a világ nagyjainak életét, a földi ajzi «Múlásokat, a történelmet és maidon egyéb 1 adományt, de tökéletes tanácsai! ja a gyakorlati életnek is. A tíusaranyozási), tartós egészi'ászonköfésü kötet előfizetési ára fizetendő: a megrendeléskor 140 lei, április 30-án 140 fel és a könyv megjelenésekor az uto’só 140 Isi. MEGJELENIK 1830 MÁJUS 15-ÉN Meaietenés «tiu a mii bolti ára 560 Sei. Előfizetést elfogad a K3= Itt levágandó és külön borítékban beküldendő MSGRENSELdLSVÉL Keleti Újság könyvosztdiya, Kolozsvár. T.~. Ezennel megrendelem a GENIUS KIS LEXIKONA cimü müvet 420.— lejes előfizetési árban; egfidejätsp isekülcStesn 140.— lejt és kötelezem magamat, hogy a második részletet április 80-ig, az utolsó 140.— lejes részletet a könyv megjelenésekor fizetem. Szállítás a Novitas K. T. által Cluj (Calea Vic;oriei 35) történik, ahová a második és harmadik részlet is fizetendő. aláírás. poaíos cím.