Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)

1930-04-28 / 95. szám

20------4^. Orkán a tengeren Regény Irta í KERTÉSZ JÓZSEF (1) Jött a végtelenből, öröktől fogva a kék ég szü­löttje : a tenger. Folytonos áramlással vonaglott előre, kitartó daccal és évezredeken keresztül ha­rapta a szárazföld sziklás oldalát. A Föld és a ten­ger foga néha összeesattant.. Ilyenkor remegett a levegő az elkeseredett harc zajától s a tenger dühös habzó nyála a magasba vágott, örökös csata folyt itten. De a tenger, az végte­len, elpusztíthatatlan volt, a Föld porhanyó. A szik­laóriások széjjelmállottak az ezerévek küzdelmében s a végtelen kék váz egy harapással beljebb jutott a föld testébe. Feketére korhadt, lyukacsos sziklada­rabok meredtek ki a vizből. A tenger pusztító foga leszaggatta róluk a húst: a zöld gyepet, mely va­laha bontotta a humuszt, mely összeölelte a saerte- álló csonkokat, csak a széjjelomlott csontváz ma­radt meg feketén, jajosan, félelmesen, mint a pusz' tuilás az elmúlás sírkövei és dacosan, mint a halál után is tartó elkeseredett küzdelem örök szobrai. Ezek a fekete, lyukacsos esonkok, mint hara­pásra kész nagy odvas fogak, még mindig reávi­csorogtak az örök ellenségre: a tengerre és belemar­tak a Föld felé gördülő hullámokba. A halászok ezeket a fekete sziklacsontokat, me­lyek a parttól mintegy másfél mértföldnyire állot­tak és a tengert harapták, „Ördög fogá“-uak nevez­ték el Közelükben mindig fehérre gyürődött a viz, még akkor is, ha csendes, sima volt a tenger, ha pedig csak égy kissé is hullámos volt, akkor forrt, kavargott, habzott. Millió apró, fekete lyukon ször- csögve szüró'dött át a viz, pezsgő tajtékká szakadt, a magasba vágódott s lezuhant a kavargó mély ér­vényekbe, melyék a sziklák lábainál forogtak. A halászok messze elkerülték az „Ördög fogát“, ha kint jártak a tengeren, mert jaj volt annak a hajónak, amelyet közel sodort a vihar a nagy fe­kete sziklához. Az „Ördög foga“ harapot egyet, a hajóbordák összereccsentek, az örvény mély kitá- tott szája szétnyílt és temetett. Még sohasem jött vissza hajó az „Ördög fogai“ közül. Hány karcsú, erős hajótest zúzódott dara­bokra rajta, hány viruló élet morzsolódott szét eze­ken a sziklákon évszázadokon keresztül Î Ki tudná megmondani? A tenger őrzi a titkot, mint bűnpár­toló cinkos, a vóm fekete sziklák némán merednek a magasba, csak az emberek lelke van tele borza­lommal, apáról fiúra hagyott rémes történetekkel, melyek mind úgy végződnek:... „és aztán az „Ör­dög foga“ harapott rajta egyet... jaj, Istenem! Vé­gük volt,..“ Az „Ördög fogával“ szemben a sziklás partba kicsi, kerek öböl kanyarodott bele. Olyan volt, mintha a tenger kiharapott volna a Földből egy darabot. Ez az öböl, melyet egyrészt a bejárat előtt meredező elszórt sziklák védtek az északnyugatról jövő viharok ellen, másrészt a déli oldalán a tenger- benyúló félszigetszerü magas part védett a déli é3 délnyugati viharoktól, kitűnő kikötőhelyül szolgált a halászoknak. Az öbölben a legkülönbözőbb fajtájú halász­jármüvek voltak lehorgonyozva, vagy kikötve a ki­csi kőmolókhoz. Szélestestü, nagy, tengerjáró két- árbőcosok, melyeken vitorlák helyett, nagy barna hálók voltak felhúzva az árbocokra száradni, egy­árbocos, kisebb halászhajók, evezős csónakok. A hegyoldalban, mely magasan kanyarodott s kis öböl felé, állt a falu. Apró, fehér kőházacskák fehérlettek ki a barna sziklák közül. Kicsiny, kó'be- vágott kertek zöldeltek a magasban és egy bádog- tetejű, karcsú torony nyúlt ki a völgyből a házak fölé, mint egy óriási ujj, mely az ég felé mutat az embereknek, a csend, nyugalom, amelyet nem díszí­tett semmi más, mint a természet: a vadregénycs sziklák, a feléje boruló mennybolt és a lábánáJ elte­rülő tenger, mely néha tajtéktól volt fehér, néha pedig szeliden mosolyogta vissza a mennybolt színét. • A halászkunyhók kéményeiből szálltak a va- csoratüzek füstjei felfelé, de a szél sikongatva ro­hant a magasban s laposra mázolta szét a füstöt, aztán megragadta és vitte, vitte: belekavargatta a piszkosszinü viharfelhőkbe, melyek mint elszaba­dult gondmadarak suhantak el a falu felett s rö­pültek az „ördög foga“ felől, végtelen rajokban a Föld felé. Folyton jöttek tömör sorokban, széles nagy rajokban s ellepték az egész mennyboltot. Folyton jöttek, tovarohantak, végigszáguldottak a fekete égen és mégsem tűntek el. A kémények csú­csaitól fel a mérhetetlen magasságokig egyetlen vastag süni felhő volt a mindenség, mely rohant, myüzsgött, kavargott és mégis megmásithatatlanul, elmozdithatatlanul ott feküdt a falu felett, mint a kikerülhetetlen Végzet, a vergődő, tülekedő, saját útját járni akaró emberi életek felett. — átkozott szél! Lecsapja a füstöt, már egész vö­rösre rágta a szememet — zsörtölődött az öreg Gina néni a szabad tűzhely mellett, vacsorafőzés közben a köténye szélével öreg szemét törölgette. Pedig nem ia volt olyan nagy füst a szobában. Ta­lán csak az ő öreg szemei nem birták már olyan jól, mint valamikor régen, vagy talán aggodalom szorí­totta gyenge szivét, rágta a rettentő sejtések keserű füstje és az préselte ki a könnyeket a ráncos szem­pillák aluli — Mindjárt kész a vaesora — mondta szemeit törölgetve. — Átkozott idő, hogy leszorítja a füs­töt. — Várt egy darabig. Nézte a kislányt, aki az asztal mellett ült, a petróleumlámpa sárga fénye alatt, mozdulatlanul, lecsüngő karokkal, mint egy vihartól odavetett kis madár. — Mária, lelkecském! Nézz ki! Nem jön-e még a gazda? — szólt feléje az öneg cseléd. A kisleány felugrott, mintha meglökték volna. — Igen., Gina néni. Az ajtóhoz szaladt. Megragadta a kilincset mind a két kezével és reáosdpeszkedett kis testével, a két térdével pedig nyomta az ajtót. Az ajtó do­bolva vergődött, amint a szél kívülről visszanyomta. — Nem tudom kinyitni — kiáltott siró han­gon, segélvtkérően a kisleány. Gina néni öreges totyogással szaladt hozzá és nekifleszitette a testét az ajtónak. Az ajtó kinyílt s reájuk szakadt a sötét, a tomboló, rohanó fekete semmi1. Bekukkantott a szobába, megrázta a petró­leumlámpát, megzörgette a képeket a falon, aztán becsapta a nehéz faajtót és tovarohant, mint aki­nek sietős a dolga s semmi keresni valója nincs itt. A két lélek kintmaradt az ajtó előtt s egymás ke­zét fogva, egymáshoz lapulva meredt belé hivó, re­ménykedő, váró, gyanakvó megrettent szemekkel a sötétbe, ahol az utat sejtették. Semmi, semmi. Hejehujáző, vágtató, sötét semmi, mely láthatatlan kezével a ruháikat tépte, a hajaikat bontotta széjjel s remegő, megriadt szi­veiket verte, verte iszonyatos sejtelmekkel. — Nem látsz semmit, Márta? — kérdezte az öregasszony ordítva, rikácsoló hangom, hogy tul- kiabálja az üvöltöző szelet. — Nem. Nem jön apus... Boldogságos Szüz- anyá/m... Gina néni... jaj... jaj, Gina néni... — kiál­totta a kisleány s átölelte az öreg cseléd derekát. Az asszony remegő kezekkel simogatta a leány fejét. — Ne félj, kislányom. Ne félj, lelkecském. Semmi baj sincs. Apádnál nincs különb tengerész az egész környékén. Hát fuj a szél. Vihar van. Mi van abban. Biztosan behúzódott a part alá a hajó­val, mig a vihar leosendesedik. Azért késik. így szokták a halászok, lelkecském... Nem látsz sem­mit?... Mintha valami mozogna ott.. — szólt, bele­mutatva a sötétbe. A kislány merően bámult arrafelé, amerre Gina néni mutatott. — Nincs semmi ottan — szólt szepegve. Bementek a házba. Egy darabig tanácstalanul, m'egriadtan álltak egymáshoz kapaszkodva a szoba közepén. A kisleány görcsösen kapaszkodott az öreg cseléd kötényébe, az pedig csendesen simogatta aranyszőke haját — Terítsél lelkecském, — mondta jé idő múlva. — Apának félretesszük, ö, ugylátszik, későn jön haza máma. — A tűzhelyhez ment és kavargatni jtezdte az ételt Mária felteritett, komolyan, csendlesen, szótla­nul. Kis keze remegett a félelemtől. Vergődő lelke kibámult nagy kék sízemein s mikor az apja tányér­ját az asztalra tette, két forró könnycsepp folyt végig az arcán. Hirtelen a tűzhely felé nézett és a kezefejével gyorsan ledörzsölte. Gina néni az asztalra tette a párolgó tálat El­morzsolta a szokásos imát, keresztet vetettek és leültek. — Együnk — sóhajtott az öregasszony. Kimert a tálból és először a Mária tányérját töltötte meg, aztán magának is vett az ételből. — Együnk lelkecském! Meglátod, milyen pom­pás — szólt biztatőlag a kisleány felé s hangos szörcsöléssel vette a szájába a forré levest. Csám- 'csogva forgatta a szájában s bólintgatott hozzá: , — Kitűnő ez a leves. A püspök sem eszik kü­lönbet. A kisleány ajkán remegett a sárás 6 a kezében tartott kanálból kicsordult a leves. — Gina néni, én nem vagyok éhes. Oh, Isteni­kéin, miért nem jön apa? — kiáltott fel meggyöt- rött hangon s kis szive hangos sírásba csuklóit. — Mondtam már, lelkecském. Hát nem mond­tam?... Látod... ugy-e? Ilyen időben?... Ilyen idő­ben nem jöhet. Behúzódott valamelyik öbölbe a part alá. Ha a vihar elmúlik, előjön.. Nem okosabb ez?... Mond lelkecském? Na, nem igaz? Ne félj bo­garam, lelkecském... — Félek, félek, Gina néni — zokogta a kis­leány, megbújva az öreg cseléd ölében, mint egy megriadt, remegő madár. Az asszony becéző lágy­sággal simogatta a haját az egyik öreg, eres kezé­vel, a másikkal végigkente az arcán azt a két könny­cseppet, melyet az aggodalom az 6 szivéből saj­tolt ki. Folytatjuk. XIII. ÉVF. 85. SZÁM. in—win "mm 11*1111 .............mim i jtogja# szabsöeihstsnH neg a Bocortieátí! ? <es«sr: Az alábbiakban olyan értesítést olras- hatunk, mely sok elkeseredett embernek fog örömet okozni. Ez a bir, amely ma igen sok: ember előtt ismeretes, megdönthetetlen. A cystitis, a mirigygyulladások és a szűküle­tek megszüntetésére végre megtalálták a megfelelő orvosságot. ' A PAGEOL ma a leghatásosabb fertőt­lenítőszer a gonorhea és annak elfajulásai ellen. A PAGEOL használata a baktériu­mokat, bárhol is húzódjanak meg — a bőr felületén vagy a szövetsejtekben — megöli és eltávolítja. A PAGEOL jótékony hatása annyira biz­tos, hogy Ott dr., a világhírű speciálista, Franciaország katonai kórházainak egy­kori főorvosa azt állítja, hogy a PAGEOL a nemi betegségek egyedüli regeneráló és gyorsan tisztitó ellenszere. . A PAGEOL minden gyógyszertárban és drogériában kapható. TÉR és FORMA az egyetlen magyarnyelvű európai színvonalú íjsiííísüiHiíZííi folífíirat. Megjelenik Budapesten hawoeria egyszer. Előfizetési dij Románia részére: 1 évre (12 szám) — —------10C0 Lej 1/2 „ (6 szám)------— — 550 Lej */4 „ (3 szám) — — — — 300 Lej Egyes szám ára--------------150 Lei Előfizethető és kapható a Novitas könyv­es lapterjesztő vállalatnál, Cluj-Kolozs- vár, Calea Victoriei No. 35., ahonnan mutatványszámot a komolyan érdeklő­dőknek díjmentesen küldünk. öntöttvas gőz- és melegvizkazánok, bordáscsövek, stb., központi fűté­sekhez, ab raktár Brassó, vagy ab gyár a legjutányosabb napi árakon. Cementipari gépek és formák. Költségvetések és prospektusok díj­mentesen. — Látogassa meg dúsan felszerelt raktárunkat. Építőipari gépek és radiator rí, Brassó, Str. înfundată (Kis-utca) 12. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ JR.-T. körforgóján Cluj-Kolozsvár Str. Universităţii (Egyetem-u.) 3. Telefon: 694, 508,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom