Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)

1930-04-19 / 89. szám

11 nil. SVF. 69. SZÁM, rette, amelyet a statisztika szerint a Városi Szín­házban több mint 60.000 ember nézett meg és tap­solt végig. A „Halványsárga rózsa“ kolozsvári premiérje kedden este lesz, a főszerepekben Kondor Ibolyá­val, Betegh Bébivel, MiJdóssy Margittal, Solthy György, Tompa Béla, Ihász Aladár, I-cővey és Rét­be! yvel. Olyan lázas az érdeklődés már most is a „Hal­ványsárga rózsa“ előadásai iránt, hogy a premiérc jegyeit már most kezdik árusítani. Husvétvasámapján és húsvéthétfőjén összesen 6 előadást tart a Magyar Színház. Vasárnap fél háromkor a „Katica“ cimii operette-ujdonság (Kon­dor Ibolyával, Betegh Bébivel, Solthyval, Ihásszal), hétfőn 3 órakor pedig a „Trónörökös“ (Rudolf trón­örökös és Vecsera Mária bárónő véres szerelmi tra­gédiája) van műsoron. Mindakét előadást nagyon olcsó mozi h el y árak ka l tartják meg. Vasárnap 6 óra­kor a „Csúnya lány“, hétfőn 6 órakor pedig a „Tom­my és Társa“ cimii operette-ujdouságot adják. Va­sárnap este 9 óráTa a „Húzd rá cigány“, hétfőn 9 órára pedig a Fráter Lóránd emlékest megismét­lése (kolozsvári cigányzenekarok közreműködésével és az „Akácfavirág“ előadásával) van hirdetve. Va­lamennyi előadásokra árusítja a pénztár a jegyeket. Husvétvasámap és húsvéthétfőn 11 órakor ma­tiné 10, 16 és 20 lejes helyárakkal. Vasárnap 11 órakor a „Chang“ című nagyszabású állatfilm, hét­főn 11 órakor pedig a „Beszélő majom“ kerül vetí­tésbe. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Csütörtök, péntek, szombat: Nincs előadás. Vasárnap délután 2y2 órakor: Katica. (Operette- ujdonság, Kondor Ibolya, Betegh Bébi, Solthy, Ihász föllépésével. Nagyon olcsó mozi helyárak­kal. Jegyek ára: 10, 20, 30, 40 és 50 lej. Soro­zat sz. 2S3. .Vasárnap délután 6 érakor: A csúnya lány. (Ope­rette-ujdonság 6-odszor. Kondor, Betegh, Solthy, Ihász, Tompa Béla föllépésével. Soro­zat sz. 284.) Vasárnap este 9 érakor: Húzd rá cigány. (Operette- ujdonság. Kondor Ibolya, Kaszab Anna, Be­tegh Bébi, Solthy, Tompa, Ihász föllépésével. Körösy Dudug és teljes zenekarának közremű­ködésével. Bérletszünetben. Sorozat sz. 285.) Hétfőn délután 3 órakor: Trónörökös. (A Habs­burg császári ház tragédiája. Rudolf trónörö­kös és Vecsera Mária szerelmi története. Poór Lili föllépésével. Nagyon olcsó mozi helyárak- kaL Sorozat sz. 286.) Hétfőn délután 6 órakor: Tommy és Társa. (Ope- rette-njdonság. Kondor, Betegh, Tompa és Ihász fölléptével. Sorozat sz. 287.) Hétfőn este 9 érakor: A Fráter Lóránd-est megis­métlése: I. Az egyesített összes cigányzeneka­rok Fráter-nótái. II. Fráter-dalok, cigányzene kísérettel, énekli: Réthely Ödön. IH. Akácfavi- rág. Fráter Lőránd 3 felvonásos operetteje. Bérletszünetben. Sorozat sz. 288.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA Csütörtök, péntek, szombat. Nincs előadás. nusvét vasárnapján, délelőtt 11 órakor matiné 10, 15 és 20 lejes helyárakkal: Chaeg. Hatalmas nagyszabású vadállatfilm 7 felvonásban. ! Tus vét hétfőjén délelőtt 11 órakor matiné 10, 15 és 20 lejes belyárakkal: A beszélő majom, szenzá­ciós amari kai filmattrakció. CORSO FILMSZÍNHÁZ MŰSORA Szerdán 5, 7 és 9 órakor: FEHÉR SEJK, Rosita Forbes hires, angol írónő regénye után lett fel­dolgozva, mely Afrika rejtelmes világában ját­szódik le. Főszereplők: Lilian Hall-Davis, Ja­meson Thomas, Warwick Ward. 8ELECT-MOZGÖ Csütörtökön, pénteken, szombaton nincs előadás! Vasárnap: A trafalgari oroszlán, gyönyörű rendezé­sű, pompás zenélő film, melynek főszerepét a kiizişmert Várkonyi és a szép Corrine Griffith alakítják, felülmúlhatatlan sikerrel. Hétfőn: A trafalgari oroszlán. Kedden: A trafalgari oroszlán. Szerdán: A trafalgari oroszlán. URANIA-MOZGÓ Csütörtökön, pénteken, szombaton nincs előadás! Vasárnap: Nábob lánya, szenzációs beszélő és zené­lő film, melyben Renée Adorée táncolja és énekli a világhírű Josephita argentinjai tangót. Rendes helyárak. Hétfőn: Nábob lánya. Kedden: Nábob lánya. Szerdán: Nábob lánya. Miért olyan fontos az olajozás? Hogy a káros rezgésekéi és súr­lódásokat megakadályozza. Hogy minden rezgésnek véget vessen REO megkísérelte felhasz­nálni a „GOLD CROWN motor­nál a modern technika^ minden vívmányát: „Lanchest'r“ rezgés- gátlókat. rafir-keménységü dugaty- tyukat Minden mozgo része tel­jesen kiegyensúlyozott. A REO Üzemek mérnökei által tökéletesített olajozást módszer a sur lódásokata minimumra csökkenti A REO „Gold Crown“ motornak a motortestoen lukacsos olajcsa­tornái vannak. Ez a drága - zerkezet a jelenlegi találmányok között a legtökéle­tesebb. Minden olyan csövet, mely törést Alkalmi sépek osz'álva. Az összes „CSironi“ gara je, Mechanikai műhely szenvedhet, kiküszöböltünk Az összes mozgó részekbe és a tengelyekbe tiszta szűrt olajat préselünk. A motor olajozása el­sőrendű fontossággal bir. A „Gold Crown“ motor olajozá­sának tökéletessége meghozza a belé fektetett pénz gyümölcséi, hasz­nát növeli és határozottan a leg­ideálisabb működést biztosítja, A REO Truck és Autóbusz al­váz speciális autóbusz-tipusok, melyek a teherautó alvázaktól tel­jesen különböznek. A REO mindenféle szállításhoz kapható, lVs tonnástól 3Va tonnásig, négy sebesség váltóval autóbuszra és végül két tonnára. Hidraulikus négy kerékfék belső fékpofákkal. márkák mélyen leszállított áron. Strada Qrlgore ASexandrescu No. S9. Calea Grivit-i 187, 189, 191. Vezérképviselet: AMERICAN MOTORS S. A BUCUREŞTI, CAL. VICTORIEI 108 ?fa§l?íi8f! ezeriiÂîi teljes latin-magyar szöveggel - - . - 120 lei Mei: í) kereszt utján nagyböjt! olvasmányok.................- - 96 lei üjszisetségi SzenM Kaldy fordítása a Ynlgata szerint - - 102 lei „MINERVA^nál CLUJ-KOLOZSVÁR, Strada Regina Maria (volt Deák Ferenc ucca) 1 szám Régen érzett hiányt pótol a CSŰRÖS EMÍLIA KÖNYVE; Gyermekszíndarabok es köszöntök, amely 8 színdarabot és 24 verses köszön­tőt tartalmaz különböző alkalmakra. A könyv jósága mellett bizonyít nagy si­kere, úgyhogy nemsokára Ü. kiadása fog megjelenni. Ára 80 lei. Megrendelhető a „Minerva“ könyvesbolt­ban Cluj-Kolozsvár, Str. Regina Maria 1. Üzletvezetőket keres # az aradi, ciuji, timişoarai és oradea-marei eladó fiókjaiban egy bucureşti nagy élelmiszer gyár. ismert és bizalmas személyeket cca 200.000 lei tehetségű kaucióval. Ajánlatokat „K 1091“. jelige alatt továbbit Rudolf Mosse Bucureşti, Calea Victoriei No• 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom