Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-14 / 85. szám
JIU. »7F. 85. SZÁM. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRSL «* *.*■ — Bethlen miniszterelnököt a pápa külön kihallgatáson fogadta. Rómából jelentikBethlen István olaszországi- tartózkodása alatt állandó tanácskozásokat folytat a vezető' tényezőkkel. Mussolínivol hosszabb megbeszélése volt. A'QuirináJban ebédelt, ahol az a megtiszteltetés érte, !h<jgy ő vezette asztalhoz az olasz királynét. Szombat délután a pápa fogadta külön kihallgatáson. A miniszterelnök autóját Róma uccuin a tömeg többször megéljenezte. Mussolini a tanácskozások érdekében megváltoztatta programját és nem utazott a csatornaépitkezésck inspekciójára. A külföldi sajtó örömmel állapítja meg, hogy azok az előzetes kombinációk, amelyeket Bethlen miniszterelnök tárgyalásaihoz fűztek, nem bizonyultak valódiaknak. Bethlen nagy elfoglaltsága miatt csak röviden fogadhatta a külföldi sajtó munkatársait, akiket Csáki magyar külügyi sajtófőnök informált. Kijelentette, hogy a római útnak semmi különösebb jelentősége nincs, a tárgyalások a két ország baráti kapcsolatának elmélyülését célozzák. — Wallace megtartotta első politikai beszédét. Londonból jelentik: Edgar Wallace, az ismert angol iró szombaton tartotta meg első politikai beszédét, amelyben «. munkanélküliséggel és a Ketlog- egyezméuyel foglalkozott. Hangoztatta, hogy frázis- épületekkel nem lehet a népek életéből kiküszöbölni a háborút, minta hogyan a betegségeket sem az egyéni szervezetekből. — Egy budapesti uriasszony megverte ügyvédjét, mert nem adott pénzt kölcsön neki. Budapestről jelentik: German Eugénia budapesti uriasszony nemrégen jött vissza Amerikából és atyja jogtanácsosától, Vass Dezső dr.-tól pénzt kért kölcsön kiadásainak fedezésére. Az ügyvéd a kért összeget nem volt hajlandó átadni, amire a nő nekitámadt Vassnak, akit öklével, majd a telefonkagylóval többször főbesujtott, Vass feleségét pedig kikergette. A törvényszék nyolcnapi fogházra Ítélte German Eugéniát súlyos testisértésért. — A Vatikán-állam ötszáz lakosa számára nyolc- száz telefont állít fel. Rómából jelentik: Amint ismeretes, eddig Amerikában volt a népességhez viszonyítva a legtöbb telefon. Most a Vatikán-állam elhódítja az elsőséget Amerikától, amennyiben 500 lakósa számára körülbelül 800 telefont szerelnek fel. A pápa magántelefonja aranyból, a bibimokoké ezüstből készült. O vomai tine természetes erősítő tápszer, megacélozza az izmokat, erősiti az idegeket. — Konstantinápolyban a szultánok háremének volt palotáját megnyitották a közönség részére. Londonból jelentik: Konstantinápolyból jelentik, hogy a napokban megnyitották a közönség részére a szultánok háremének volt palotáját, amelyben a XV. századtól Abdul Hamid uralkodása végéig, a birodalom sorsát irányitó szerelmek és szerelmi cselszövések szövődtek. A látogatók nagy érdeklődéssel tekintették meg a rendkívüli értékű műkincseket és drágaságokat, elsősorban a kincseket érő, felbecsülhetetlen értékű antik szőnyegeket, s a bútorokat, melyek legtöbbje valóságos iparművészeti remekmű. Ulazás és kirándulás alatt legjobb eledel. BOVRIL Egy csésze forró vízben egy kanálka B o- v r i l kitűnő levest ad. Bovril vajjal kitűnő iS and wichet ad. Vezérképviselet: AGECO 'S. A., Bucureşti. Str. Sf. Ionică 0. — A Foresta volt vezérigazgatóját, Heimann Leót szivszélhüdés érte. Bukarestből jelentik: Hei- maun Leó, a Foresta volt vezérigazgatója, aki jelenleg bukaresti nagy favállalat igazgatója, április 3-án egy deszkát szállító hajóval Alexandriába utazott. Most azután távirati értesítés érkezett a fővárosba, amely szerint Heimannt Alexandria előtt szivszélhüdés érte. A holttestet Alexandriában balzsamozzák be és hozzák be az országba, ahol Gyer- gyószentmiklóson, a családi birtokon fogják eltemetni. — A minisztérium jóváhagyta a marosvásárhelyi kamarai választásokat. Marovásárhelyi tudósítónk jelenti: Szombaton értesítés 'rkezett Marosvásárhelyre, hogy a minisztérium jóváhagyta a kereskedelmi és iparkamarai vezetőség megválasztását. Ezek szerint a kamara megválasztott tagjai a következők: a nagyipar részéről Bürger Albert, Breck- r.er Vilmos, Szöllösy Ödön dr., Scharf Salo, Zajzon György, Stauescu Fanu, Montag Imre, Lakatos Sándor dr., a kisipar részéről Benkő László, Bustya Béla, Herezeg Foren®* .Cost,ea Teofil, Kerekes Gábor, 'Csíki Albert, CsibV János, Filó Árpád, Gecze Ferenc és Mágori Lázár, a nagykereskedők részéről: Móra Viktor, Rosenfeld Jenő, Oláh István, Har- math István, Kussbaum József, Bányai János, Böek Adolf,. Becsek Aladár, Maftei Ilié, Török András, Barbatb Oktavian. végül a kiskereskedők részéről: Bretter Vilmos, Mestitz Albert, Dobrota János, Jákob József, Chirstea György, Gheaza Titus, Nurid- zsan Márton, Karda Gyula, Dávid Dezső és dr. Barabás András. — Tgy kardnyelő mutatvány közben keresztül- szurta a torkát és meghalt. Budapestről jelentik: A dorozsmai vásáron Kantor József kardnyelő szá-' ján szokott kardnyelő mutatványa közben vér buggyant ki, majd eszméletlenül esett össze. Kórházba szállították, ahol megállapítást nyert, hogy a kard a légzőesövet stfétroncsoKa. Rövid szenvedés után a kórházban meghalt. Száját és torkát fertőtleníti, fertőző betegségektől óvja meg magát, ha rendszeresen szopogat Anacot pasztillát. Egv fiola ára 37 L. — Bútorozott szobákat bérelt, hogy annál köny- nyebben lophasson. Budapestről jelentik: A budapesti törvényszék tizennégy rendbeli lopás miatt két évi fegyházra itclte Magyari Anna 19 éves föl tűnő, csinos leányt, egy szekszárdi tanító kitagadott gyermekét. A leány már eddig is szép karriert fgtott be. Tizeuhároméves korában apjától egymillió koronát tulajdonított ol s azóta öt évet töltött a fogházban. Az a módszere, hogy bútorozott szobákat bérel, onnan alaposan áttanulmányozza a környezetet, s -azután kifosztja a szomszédokat. * Kiadó lakás. Kétszobás lakás, mellékhelyiségekkel kiadó Regina Maria 34. alatt május 1-re. Értekezni a bútorüzletben lehet. * Söhweizi kirándulásunk prospektusa a kiadóhivatalban kapható. * Gyönyörű virágokat, szobanövényeket Sirius növénytápsóval nevelhetünk. Lásd mai számunk hirdetését. Nincs háztartás „PYRAM“ cípöpaszta né’kii!!!----——------ ♦ "«n r rí oxüh> — Súlyosan elitéltek négy kolozsvári betörőt. Ma hirdette ki a kolozsvári törvényszék harmadik szekciója ítéletét Mărgărasu Péter, Böjtbe Árpád, Antal Béni és Panascu János betörők ügyében, akik közül a két előbbi már többször állt a bíróság előtt hasonló váddal terhelten. A társaság bünlistáján egy csomó tyúklopás szerepel. Mintegy 100 tyúkot loptak össze, ezenkívül Mészáros Albert Deák Ferenc uccai bőrkereskedő üzletébe való betörés kísérlete. Itt is fogták el őket, mikor éppen a pince (mennyezetének áttörésével akartak a kereskedésbe fbehatolni. Mărgărasut Brate dr., Böjthét Mircea Gheorghescu dr., a két másik vádlottat pedig Giurgiu János dr. védte és védelmük után a törvényszék 'Mărgărasut három, Böjthét két évi fogházra, Antalt és Panascut pedig hat-hat hónapi börtönre Ítélte. Az Ítélet ellen úgy a vád, mint a védelem képviselői felebbeztek. — Felmentett a kolozsvári törvényszék egy meghurcolt, fiatal ügyvédet. Újabb ügyvédper került tegnap tárgyalásra a kolozsvári II. szekciójának Cojocariu tanácsa előtt. A vádlott dr. Kovács Zoltán, fiatal hidalmási ügyvéd, az ottani bank ügyésze, akit Morgovan Péter gazdász sikkasztással és okirathamisitással vádolva jelentett fel. A vádlott. feljelentő és a tanuk kihallgatása után teljesen összeomlottnak látszott a vád s igy meglepetésként hatott, hogy dr. Lány ügyész mindamellett fenntartotta a vádat s habár a sikkasztás kérdésében az amnesztia alkalmazását kérte a törvényszéktől, az okirathamistiás ügyében súlyos ítélettel kívánta clniarasziialtatni az ügyvédet. A törvényszék dr. Kovács Zoltánt ítéletében felmentette a vád és annak következményei alól. Az —í~~ Wá Ifi JUBILÁRIS Budapesti Nemzetközi Vásár MÁJUS 3-12. A magyar ipar ünnepi bemutatója számos külföldi állam részvételével. 50u/o-os ata- *úsi kedvezmény Magyarországon az oda és. vissza, Romániában a visszautazásnál. — Felvilágosítás és vásárigazolvány kapható: Cíajbam a Kereskedelmi és iparkamaránál, a Sadrev megbízottjánál dr. Iuliu Mezey, Piaţa Unirii I és a Cie Int. de Wagons-Lits fiókjánál, Piaţa Unirii 18. Ezenkívül Nagy- románia összes nagyobb városában, ahol e két utazási iroda fiókja, vagy a vásár tiszteletbeli képviselete működik. * Megnyílt Kaáli Nagy Elemér kellő biztosíték mellett, hatóságilag engedélyezett „Incassó“ (behajtási) irodája Calea Victoriei (volt Kossuth Lajos ucca) 17. szám alatt, amely elvállalja mindennemű künlévő követelések és igy részletfizetések és házbérek rendszeres és pontos inkasszálását, valamint házgondnokságokat is csekély jutalék mellett. Románia egész területéről elfogad megbízásokat. Foglalkozik továbbá az ügynökség keretébe eső mindenfele ügyletek közvetítésével a legszolidabb feli ételek mellett. A békés utón be nem hajtható követelések peres utón leendő felhajtását is elvállalja saját jogtanácsosa utján. G yomor- bél ée aayagcserGbetogeknél attermészeíes Feranoz József keserű viz az emészőszjrvek mü'-cödésé: hathatósan előmozdítja s igy m.gkőnnyiii. hogy a tápláíóanya ;ok a Vtrbe kerüljenek Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Fei» ncs JóssaS viz különösen ülő életmódnál igen h t znos gyomor- és bélszabá- lyotó szer. — A F&rencs lóissf keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer- iizletekben kapható. Nagyheti istentiszteletek a luteránus templomban. Virágvasárnapján délután 5 órakor magyar istentisztelet lesz. Prédikál Raduch György ev. teológus, liturgizál Járosi Andor lelkipásztor. Nagypénteken délelőtt 11 órakor, luwétvasáraapján délelőtt *410 órakor, húsvéthétfőjén délelőtt 11 órakor lesz magyar istentisztelet. Nagypénteken és hus- vét vasárnapján urvaesoraosztás is. Az ünnepeken Járosi Andor lelkipásztor szolgál. Akar szekfo Sesanx 7 Okvetlen próbálja ki a világhíres Mária szepiőkrémet, pudert és szappant! Mindenütt kapható! Mást ne fogadjon el. Utánvéttel küldi: Kovács Andor gyóg y szer tár a (volt Császár patika) Tárgu-Mureş — Marosvásárhely, a Városházzal szemben — Newyorkban lizenkilencezer rendőr fogja május elsején fenntartani a rendet. Londonból jelentik: Newyorkban 19 ezer fegyveres rendőr fogja május elsején fönntartani a rendet. A haditechnika minden eszközét igénybeveszik a kommunisták ellen. A főbb épületeket, a Morgan.- és Rockefeller- palotákat külön rendőrcsapatok őrzik, a postán pedig a gyanús csomagokat fölbontják. — Akadémiai istentisztelet. Az erdélyi tlieoíó- giai fakultása dísztermében folyó hó 13-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel akadémiai istentisztelet lesz. Az igét dr. Nagy Géza, teol. professzor hirdeti. A persely es adományokat a szegény sorsú teológiai hallgatók segélyalapjára fordítják. * Román, angol, francia, német, olasz, szláv stb. forditások, levelek, kérvények, periratok, tudományos, műszaki, közgazdasági, irodalmi cikkek, stb. Másolások, sokszorosítások Dr. Mandel fordító irodája Cluj, Str. Memorandului 9. * Kézimunkakiállitás lesz a református teológia tantermében f. hó 13—19-ig az EMESz rendezésében a „Napközi gyermekotthon“ javára. Megtekinthető délelőtt Í0—1-ig és délután 3—7~ig. Be- léptidij nincs.