Keleti Ujság, 1930. április (13. évfolyam, 74-96. szám)
1930-04-12 / 83. szám
to mmm IQsmvtmufo TUI. ÉYF. ¥3. SZÁM, wq rji Mpiff! 'BEIi'WMWu!I iROnRlOMísMÜVÉFlET (*) Erdélyi piktorok a bukaresti szalon kiállt— tásán. Vasárnap nyitják meg Bukarestben a Salonul Oficial képkiállitását. A hivatalos szalon, amelyen Románia összes képzőművészei résztvehetnek, minden évben egyszer reprezentativ kiállítást rendez. A hivatalos szalont a kormány képviseletében a kultuszminiszter nyitja meg a hivatalos körök képviselői és nagy közönség jelenlétében. A kiállítás tartama alatt az állam a kiválóbb képeket és szobrokat magas dijakkal tünteti ki s ugyanakkor képeket is vásárol. A mostani szalon kiállításán Erdélyből is több képzőművész vesz részt. Eddigi értesüléseink szerint a zsűri, amely a kiállítás előtt a beküldött anyagot felülvizsgálja, a kolozsvári román festők közül Bogdan, Ciupe, Comea festőktől, a magyarok közül pedig Beák Nándortól fogadott el képeket. Ez a névsor még kiegészítésre szorul. A vasárnap megnyíló Salonul Oficial kiállításáról annakidején bővebben fogunk beszámolni. (*) Szabó Zoltán dalestélye a Román Opera és Magyar Színház tagjainak közreműködésével. Május 3-án, szombaton este 9 órakor a róm. kát. gimnázium dísztermében művészi élményben lesz része Kolozsvár közönségének. Szabó Zoltán, a kolozsvári Román Opera volt baritonistája ária- és dalestélyt rendez a legválogatottabb programmal. Az estély külön érdekessége lesz, hogy azon résztvesznek a Komán Opera és Magyar Színház legkiválóbb művészei is. Az estély iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. (*) Növendék hangverseny. A róm. kát, zeneiskola f. hó 9-én rendezte első növendék koncertjét. Az egyházközség nagytermét zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. Igazi élvezet volt hallgatni a 10—12 éves gyermekek — komoly tanulás titán — előadott kedves darabjait. Az előrehaladottabb növendékek közül fel kell említsük elsősorban: Pen- teker Gabriellát és Balázs Saroltát (zongora tanszak), Hermann Katicát (ének), Lazányi Endrét és Cseke Vilmost (hegedű tanszak). Mindannyian értelmesen, igen szépen játsztak, megérdemlik úgy ők, mint főleg tanáraik is — a teljes elismerést. (*) Templomi hangverseny. A német evangélikus templomi énekkar 1930 április 11-én, pénteken este 8V2 órakor, az evangélikus templomban templomi hangversenyt rendez. Előadásra kerül: Haydn I.: A Megválté hét szava a keresztfán. Oratórium, magánénekre és vegyeskarra, zenekari kisérettel. Vezényel: Dr. Bartunek Gyula. Magánénekesek: Szoprán, Baumanné-Bretz-Jozefin; alt, Hellerbach Felicia; tenor, Kühlbrandt Horst; Basszus, Bartha Gyula. Beléptidij nincs. — Műsor megváltása kötelező. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Ma este: Diákszerelem, holnap este Vig özvegy. A nagyváradi operette-együttes ma este a „Diák- szerelem“-ben folytatja diadalmas sikerű vendégjátékát. Holnap este a „Vig özvegy“-ben, vasárnap este pedig a „Cigányszerelem“-ben lépnek fel a vá- radi operette-táreulat kitűnő tagjai. Ezenkívül vasárnap délután fél három érakor is játszanak az „Aranypáva“ cimü Operette-újdonságban. Ezt a délutáni előadást nagyon olcsó mozihelyárakkal tartják meg. Friskői táncosnő. Az idei évad legszenzációsabb film-sikere, óriási hatása van a Magyar Színház legújabb film-szenzációjának, a „Friskói táncosnő“- nek. A közönség valósággal végigtapsolja az izgalmas jeleneteket. Aki még nem látta ezt a hatalmas film-müvet, siessen a Magyar Színházba, mert már csak ma és holnap vetítik a Friskói táncosnő-t. Ma három előadás lesz: 3, 5 és 7 órakor, holnap csak kettő: 5 és 7 órakor. Helyárak valamennyi előadás alkalmával: 10, 20 és 30 lej. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Pénteken este 8%-kor: Diákszerelem. (A nagyváradi operette-társulat vendégjátéka. Horváth Böske, Mayer Kató, Eellák Miklós, László Andor vendégjátéka. Bérlet 36. szám, B. Sorozatszám: 274.) Szombaton délután 2% órakor: Borcsa Amerikában. Nagyon olcsó mozi-helyárakkal. Jegyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 275.) Szombaton este 9-kor: Vig özvegy. (Lehár legszebb operetteje. A nagyváradi operette-társulat vendégjátéka. Horváth Böske, László Andor, Bellák Miklós föllépése. Bérlet 36. szám, C. Sorozatszám: 276.) Vasárnap délután 2M órakor: Aranypáva. (Operetteujdonság, nagyon olcsó mozi-helyárakkal. A nagyváradi operette-társulat vendégjátéka. Horváth Böske, Mayer Kató, László Andor, Bellák Miklós föllépése. Jegyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 277.) Vasárnap 6 órakor: A csúnya lány. (Operette-ujdon- ság 6-odszor. Kondor Ibolyával, Betegh Bébivel, Solthy Györggyel, Ihász Aladárral, Tompa Bélával. Sorozatszám: 278.) Vasárnap este 9 órakor: Cigányszerelem. (A nagyváradi operette-társulat bucsuföllépése. Horváth Böske, László Andor, Bellák Miklós föllépése. Bérlet 37, A. Sorozatszám: 279.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI-MŰSORA Pénteken 3, 5 és 7 órakor: A friskói táncosnő. Szombaton 5 és 7 órakor (Kolozsvárott utoljára) A friskói táncosnő. Vasárnap délelőtt 11 órakor: A hívatlan vendég. Főszoreplő John Gilbert. Helyárak: 10, 15 és 20 lej. CORSC-FILMSZINHÁZ MŰSORA Péntek 5, 7, 9 órakor: Malek hangosfilmje: Buta ember szerencséje. (Malck nászéjszakája). A világ legnagyobb komikusának legremckebb vig- játéka. Az első jelenettől az utolsóig a legszenzációsabb alaki tást produkál. Szombat 3, 5, 7, 9 órakor: Malek hahgosflwnje: Buta ember szerencséje. Vasárnap délelőtt 11 órakor: Matiné keretében, csakis gyermekeknek: Malek hangosfilmje. Buta ember szerencséje. Olcsó hnlvárakkal. Vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor: Malek hangosfilmje. Buta ember szerencséje. (Malek nászéjszakája). SELECT-MOZGÓ Péntek: Broadway Melody, eddig nem üfotí pompás rendezésű, fényes s elegáns film, melyhez hasonló eddig Kolozsváron még nem volt. Főszerepben: Anita Page, Bessie Love és a világhírű Charles King. Műsoron kivül Titta Ruffo énekel Afrikai nő operából. Szombat: Broadway Melody. Vasárnap: Broadway Melody. URÁNIA-MOZGÓ Péntek: Singing Fool, Al Jolson óriási sikerrel futott drámája. Ezenkívül énekel Gigli és játszik Ake Lymau világhírű jazz-bandje. Szombat: Singing Fool, Al Jolson mélyen megható beszélő, éneklő és zenélő filmé. Vasárnap: Singing Fool. 5 hs¥l,«« 20 heti F&si!@t?'zeíéir@. Tanuljon m»g ot«s*n As J6I rubázkocini a most újonnan megnyit Rotlentserg Márton cég konfekció és divatáruiiáziban, Carolina tőr 5 sz., ahol a legolcsóbban szerezheti be. Kész női kabátok, férfi öltönyök, esőköpenyek, * férfi és női rzövetek, relymek, vásznak, sif- fonok, damaszíok cs mire! n textiláruk. Látogassa meg kérem üzletemet és győződjön meg eióuyös és olcsó áraimról, Mariim Göttersberg Cluj-Kolozsvár, Pia ta Carolina 5. Feüzlet: Oradea, Sír. N. lorgaló Üzletvezetőket keres <!► az aradi, cluji. timişoarai és oradea-marei eladó fiókjaiban egy ^1^ bucureşti nagy élelmiszergyár, ismert és bizalmas személyeket cca 200.000 lei tehetségű kaucióval. Ajánlatokat „K 1091“ je'ic e alatt továbbit Rudolf Mosse Bucureşti, Calea Victoriei No• 3U ^1^ Hasznos szórakozás ! Homos szórakozás! Szép szórakozás 3 a fényképezés. — Az összes gépeket és fotó-cikkeket legelőnyösebben szerezheti be: Koviáts P. és Fiai ÄtÄ" Árjegyzéket kívánatra díjtalanul küldök! í ..o'CSjkila D’ARGY luxuspuder megjelenése s»70lH©S IßS f’eurs“, „<£h£2P fömoür“ és «YaHlM“ álható il átokban valóságos szenzációt keltett mondái i körökben. E csodás púder fényes tulajdonságainak köszönhető, hogy a legválogatottabb közönség togadla el. Finom, láth -latlan, jól tapadó és nem tartalmaz ártalmas anyagokat, nem tartalmaz bizmutot állást Kites i tiSÉKi eftankpénstárnok Sv egymillió kauc.óval állását változtatná. „Pénztár" jeligére kiadóba. évns intelligens urinö magányos úrhoz, vagy kisebb családhoz házvezetőnőnek ajánlkozik. A háztartás minden ágfib.n jártas, finom főzéshez, gazdasághoz, taromíitenyésztés- hoz is ért. Kisebb háztartást segítség nélkül is vezetne. Vidékre is elmegy. Megkeresést Pap Károly Vad gara [Rév nagyáilomásj jud. Bihor cimén kér. m^agyarulj németül önállóan levelező-könyvelőn ő „Gyorsírás“ jeligére állást keres. Megkeresések Fehér Olga hirde.ési irodájába Timişoara, Str. Doja 7.