Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-09 / 31. szám
2 XfeosinrEOswfe xrzi. É7F. Ji 'SZÁM. .. írül i sz kus la: z'isi Jóslata A lap szerbi Romániában csak a magyarok és szászok tekinthetők kisebbségeknek lönállása. Értékelni tudja-e a nemzeti parasztpárt azt a segítséget, amit az egyezményekkel kapott a magyarság pártjától. Mert azok az ellenlisták, amikkel meg kellett küzdeni, amiket ennyire le kellett győzni, nem mi ellenünk irányultak, hanem a román párt vette fel a mérkőzést a román párttal szemben. A magyarság kiépült és állandóan erősödő egysége akkor is érintetlenül állott volna a maga helyén, ha mindez másképpen történik. Mi igy is, úgy is szervezetünkben képviseltük volna a magunk szavazatainak tömegét. Nem magunkért kellett nekünk ilyen helyeken felvenni a küzdelmet, hanem az egyezményért. Tehát nagy segítséget nyújtottunk. Abból a statisztikai kimutatásból, amely eltünteti á Magyar Párt eredményeit, nem az tűnik ki, hogy Bukarestben megfelelő módon és értékben méltányolnák ezt a segítséget. Ha továbbra is ilyen módon használják ezt a statisztikát, akkor nagy meggondolkoztatásra adnak okot a jövőre a Magyar Párt számára, amely kerülni akarta a politikát a közigazgatási választásoknál és ebből a szándékából ellenünk szőnek politikai rubrikázáso- kat. Tiszámig* reprise Fafszosi (Kalocsa, február 7.) Néhány héttel ezelőtt névtelen levél érkezett a kalocsai'ügyészségre. A névtelen levél azt állította, hogy a tiszazugihoz hasonló bűncselekmények történtek a Kalocsa melletti Fájsz községben. A feljelentés szerint már 1914-ben kez- dó'dtek a mérgezések: Hegedűs Péter gazdálkodót ar- zénes patkányméregget ölték meg. A névtelen levél alapján megindult a nyomozás és január 22-én a esendőről; kihallgatásra vitték özv. Hegedűs Péternél. Az öreg parasztasszony kétségbeesetten tagadott. Este hazabocsátották azzal, hogy másnap reggel jelentkeznie kell. Másnap reggel azonban özv. Hegedűs Petemé egy bögre sósavat ivott és szörnyű kinok közt meghalt. Most már tovább folyt a nyomozás. Számos terhelő adat merült fel arra, hogy 1914-től 1928-ig több halálesetben része volt özv. Hegedűs Petemének. A csendőrség és az ügyészség jelentése szerint valóságos méregkereskedós folyt Fajszon és Hegedűs Péterné többeknek adott el mérget. Az asszonyok tagadnak ugyan, de öt asszonyra erős a gyanú, hogy gyilkoltak. Négy a férjét, egy pedig az anyósát ölte meg a gyanú szerint méreggel. A vizsgálóbíró most elrendelte Hegedűs Péter holttestének exhumálását. (Bukarest, február 7.) A liberálisok lapja, a Viitorul a közeli népszámlálással összefüggésben bizonyos számokat közöl az ország lakosságáról. Ezek szerint Románia 18 millió lakosából 13 millió a román és 5 millió a kisebbségi, úgy, hogy két egész hat tized román születésűre egy kisebbségi eéik. Összeszámlálja azután, hogy milyen a románok és a kisebbségiek arányszáma a falvakban és a városokban. Falvakban az ő megállapítása szerint 3.7 román áll egy kisebbségivel szemben, városban (Kolozsvár, február 7.) Rendkívül titokzatos eset történt tegnap Sztankovics Gyula ismert kolozsvári szabómesterrel. Sztankovics Gyula több barátjának társaságában az egyik Monostori úti vendéglőbe tért be vacsorázni csütörtökön este. A társaság először kuglijátékkal szórakozott, majd bo- rozgátni kezdtek. E közben valami, eddig meg nem állapított lényegtelen dolog miatt szóváltás keletkezett a már jócskán beborozott asztaltársaság tagjai között, amiből Sztankovics is derekasan kivetlegkeményebb szap- pt, n, ezért a legkissebb darabjaishasználható Francia gyártmány. pedig egy-egy ez az arány. Végül azt írja, hogy az ötmillió kisebbségből csak a kétmillió magyar és szász az igazi kisebbség, mig a zsidók, németek, ruthének, oroszok, lipovánok, bolgárok, törökök, görögök, örmények és tatárok közelebb vannak a román nép érdekeihez és nem tekintik magukat kisebbségieknek. A Viitorul elfelejti, hogy ugyanannak a lapnak egy másik oldalán a bolgárokat még irredentáknak nevezi; és a kormányt a velük való paktálással vádolta. te a részét. A veszekedés nehány perc múlva befejeződött, csak Sztankovics maradt továbbra is hangos, mire barátai felszólították, hogy viselje rendesen magát. A szabómester megfogadta a figyelmeztetést, nehány percig nyugodtan maradt, majd egyszerre kitárta kabátját s rémült bangón kiáltotta: „Idenézzetek.” A jelenlevők a meglepetéstől szinte kővé meredve látták, hogy Sztankovics gyomrából hatalmas sugárban ömlik a vér. Sztankovics ezalatt összeesett. Az egész társaság j segítségére sietett s egyikük se tudta, hogy mi okoz- ! liatta a szabómester súlyos sérüléseit. A kihivott : mentők azonnal beszállították a sebészeti klinikára, ahol csak rögtöni műtéttel sikerült megmenteni az életnek. A rendőrség a mai nap folyamán az összes, a balesetnél jelenvoltakat kihallgatta, azonban egyikük sem tudött semmilyen felvilágosítást adni a rejtélyes esetre vonatkozólag. Sztankovicsot is kihallgatták magához tértékor, aki azonban mivel egy kissé beszeszelt állapotban volt, természetesen nem emlékszik pontosan a történtekre és csak annyit tud biztosan állítani, hogy ő saját magát nem sznrta meg. Semmi fájdalmat nem érzett, csak mikor kigombolta kabátját, vette észre sebesülését. A hatóságok széleskörű nyomozást vezettek be a titokzatos bűnügy ügyében. Tragikus knglizás Az áldozat és a kisgIStársaság tagfai sem tudják, ki szúrta meg a kolozsvári szabómestert A borjumirigy csodája Irta: Jean ßameau Courbas öregapó betegágynak esett. Még tán meg is hal. Az esküvő előtti napon! Rettenetes! Bármely más napon megtehette volna. Végre is, ha valaki nyolcvanötéves, joga van a halálhoz. De az unokája esküvőjét megelőző napon meghalni az már csakugyan tapintatlanság! Mikor már meghívták a százötven vendéget s mindent beszereztek a lakomához. Elképzelhető, hogy mi mindent! Százötven üres parasztbendő jóllakatására! . . . Meg aztán legfőbb ideje volt, hogy Stephanotteot a plébános ur összeeskesse a mátkájával. Hónapokig már aligha várhatott volna . . . Nagyapó is másként rendezhette volna! . . . ezeknek az öregeknek nincs szivük! Mikor az orvos délután eljött, aggódva faggatták. — Mit gondol, doktor úri ... mi baja? . . . — kérdezte Courbas, az apa. — Hát . . . csak a nyolcvanöt év, barátom. Éppen elég . . . — Még tán meg is halhat 1 — M»g bizony! . . . talán már néhány óra múlva. — Doktor ur, az Isten megáldja, huzza ki valamiképpen a dolgot. Nem bánom én, akármit kóstál, csak még a holnaputánt megérje! A doktor, aki maga is a meghívottak között szerepelt, megértő lélek volt. Nyolcvan franknyi árban egész csomó erősitőt irt fel, amelyeket a gyógyszerész — ugyancsak egyik lakodalmi vendég — sietve elkészített. De minden fáradozásuk hiábavalónak bizonyult. Az öreg ereje pererol-perere gyengült s esti tiz órakor állapota válságosnak látszott. A házban senki se hunyta le a szemét. Ha az üreg meghal, oda a lakzi! . . . Városban még csak valahogy megtarthatták volna. Eltitkolva az öreg halálát. De itt falun, ahol a szomszédok egymás lélegzetét lesik, ahol még egy borjú se születhet anélkül, hogy a szomszéd ne tudjon róla! Hát még egy ember haláláról! Már pedig a háromezer frankot, amit az esküvői lakomára kiadtak, nem hagyhatják kárbaveszni. Bánnint legyen is, a lakzit holnap megtartják! S ha a vendégek valamelyike öregapót kérdezné, azt fogják mondani, hogy gyengélkedik . . . igen . . . csak éppen egy kis múló gyengélkedés, ami az ő korában már elég gyakori, de hát hogy a sok lárma, muzsika meg mi egymás még se zavarja a pihenését, bevitték az öreget erre a pár napra Daxba, a kórházba . . . Ott szépen, nyugton fekhet ... Valójában pedig be fogják zárni a szobájába, ahol sen- kiso látja él-e, hal-e . . . senkise neszelheti a ház- banlétét. Saját lelkiismeretük megnyugtatására az ágya melletti asztalkára állítanak egy nagy szál égő viaszgyertyát. Mert ha történetesen csakugyan meghalna, bűn volna szentelt gyertya fénye nélkül útnak engedni a másvilágra a lelkét . . . így aztán mindent szépen elrendeztek, sőt a késő esti órában a szürkét be is fogták a fedeles kocsiba s nagy ostorpattogtatással átrobogtak Daxba, mintha csakugyan nagyapót szállítanál; be. , A szomszédok persze a köcsirobogásra sorra kidugták az orrukat. Másnap annál könnyebben elhitetik majd a kórház meséjét. Amúgy is volt egy s más hozni- valójuk Daxból. A borjumirigy, amiről megfeledkeztek, meg a limonádéporol;, a szódavizes ládák. Hazajövet volt mit cipelniük. A doktort beavatták a tervükbe. A belátó doktor megígérte, hogy vacsora után he fog nézni az öreghez, persze diszkréten, anélkül, hogy bárki észrevenné. Ezt Stephánotte különösen a lelkére kötötte . . . Másnap reggel kilenc órakor, mielőtt a vendégek érkeztek, öregapót csakugyan bezárták a szobájába, miután előbb valamennyién sorra csókolták. Szegény öregapó! ... ha sejtené! . . . Pedig hogy szereti a borjumirigyet! . . . Stephánotte keresztet vetett öregapó homlokára, aztán sietett öltözködni. Ma szépnek kell lennie! A templomból kijövet egy bordeauxi fotográfus fogja lekapni őket. A vendégek sorra érkeztek. Egy sem maradt el. Az esküvő gyönyörű volt. A plébános ur beszédjére mindannyian sirtak. A fotográfus négy felvételt csinált. Három órakor már ott ültek az asztal körű!. Négy órakor ették a becsinált csirkét, öt órakor került sor a sült csibékre és hat órakor a kacsa, pujka és báránysült után felgőzölgött a börju- miriegy Ízes illata . . . S kevéssel utóbb az általános nevetésen, viháncoláson keresztül az újdonsült menyecske egy furcsa, rekedtes, majdnem drámai kiáltást hallott: „Hóóó . . . Hóóó . . . Kinyitni! . . . kinyitni! ...” Öregapó kiáltott a szobájából. Stephánotte megreszketett a fehér fátyol alatt. Mit akar, öregapó 1 . . . talán most haldoklik eppen . . . Jóságos Isten, ha a többiek is meghallják! ... És újra hallotta: „Hóóó . . . hóó . . . kinyitni!” . . . Aztán eg'yre gyengébben s két-három perc múlva elhalt a hang. Stephánotte halálsápadtan hajtotta le a fejét . . . Meghalt! Ugyané pillanatban valamennyien a nagy ajtó felé fordultak, amely hirtelen felnyílt. Egy késői vendég botorkált be. Sápadtan, soványan, görnyed* ten, reszketősen, két botra támaszkodva. Öregapó!... Mohó tekintete az asztalra tapadt . . . „Hagytatok-e a borjúm irigyből?” — motyogta siri hangon. Erre aztán kibuggyant az általános kacagás, Ó, a vén ínyenc! Megérezte a borjumirigy szagát! Fál- lábával már a sírjában volt, de a szimatja életre keltette. Felöltözött annak rendje és módja szerint s miután az ajtó zárva volt, az ablakon mászott ki! Stephánotte tulboldogan ölelte, csókolta. Maga mellé ültette, telerakta a tányérját, etette itatta, minden jóval tömte. Öregapót az uj házasoknál is jobban ünnepelték. Öregapót, akit a borjumirigy szaga visszahívott a másvilágról. Csak reggel hétkor kisérték vissza a szobájába, ahol ő maga fújta el az ágya mellett lobogó halotti gyertyát.
