Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-03 / 26. szám
Í o egyáltalán nem ismertük még ezt az alkotását a nagy zeneköltőnek: szeretnők, ha nemsokára megismételné a magyar zenekonzervatórium szimfonikus zenekara, ugyanezzel a műsorral a koncertet, hogy akik nem fértek be a kis befogadóképességű ref. theológiai díszterembe, vagy nem jöhettek el: meghallgathassák. A műsor második száma Goldmark hires „Falusi lakodalom” cimü müve volt, amelyre visszaemlékeznek még az idősebb muzsikusok és zenekedvelők még a Farkas Ödön életéből, aki most is szerepelt zenekari tagok némelyikével (Höntz dr., Ru- zitska, stb., stb.), együtt keltette életre a nagy mű mondanivalóit. De az összehasonlítás eredménye Zsizsmann Rezsőnek nyújtja a pálmát, aki szláv és magyar temperamentumának minden hevét és melegségét belevitte a gyujtólmtásu és széles áradásu műnek minden zenei jelenségébe. Különösen a „Finale”-nak harsonás dynamikája volt írappirozó hatással a hallgatóságra, amelyben muzsikus-szenvedélyének minden izzása és lobogása benneégett, a mü hangulatát érzékeltető kifejező erőben. Mint egy meggyujtott fáklya, úgy lobogott e mü utolsó tételénél a dirigens, együtt-hullámzó mozgásban a ■ene felviliarzó hangjaival. Az előkelő és lelkes közönség szűnni nem akaró ovációban részesítette a kitűnő Mestert, akit tanítványai és tisztelői babérkoszorúval és arany- koszorúval koszoruztak meg az egyes számok közötti szüneten. Mi pedig: közönség és kritika most már igazán hiszünk abban, hogy van és lesz igazi zenei életünk, mert megtaláltuk Zsizsmann mesterben azt az értéket, akinek megteremtéséhez ereje, szive, tudása, tehetsége és akarata van. .—) Dr. HL schísr József: Dante pokía A nagy Dante kutató, Tomaseo szavait idézi szerzőnk: „Dantet olvasni kötelesség; ismételten olvasni életszükséglet... De megérteni: ez kezdete minden emberi nagyságnak". Ezt a célt szolgálja az 6 kommentárja is. A magyar irodalomban mély nyomokat hagyott a firenzei szellemóriás életműve. Dante egyaránt foglalkoztatta úgy az Írókat, mint a kritikusokat A jelen idő sem kivétel. Babits Mihálynak köszönhetjük a kongeniális értékű magyar Dantet, Kaposi József rendkívül értékes Dante tanulmányokkal ajándékozott meg bennünket! Hirscljler József uj szempontú Dante könyve hasonlóképpen gazdagodást jelent irodalmunkban. E kiállításában is Impozáns könyv szerzője pontosan Ismeri nemcsak Dantet, de a reá vonatkozó Irodalmat is. Dantet ismerni pedig nagy dolog. A Divina Commedia őserdőjében alkalmazkodni csak az tud igazán, aki ismeri a Dante korát, e korszaknak egyházi, politikai, kulturális, képzőművészeti összefüggéseit. Hirschler József tudományos felkészültsége, esztéta kedélye, önként adódó emberlátása magas egyházi méltóságánál fogva, a középkor katholikus szellemének mély ismerete oly szintétikus szempontoknak birtokába emelik, hogy ő valóban újat hoz annak az olvasónak számára is, aki különben nem egészen tájékozatlan a dantei hösköltemény környékén. Hirschler tömör fejezetekben ismerteti Dante életét, jelentőségét, korát, katholicizmusát, visszhangkeltését a világirodalomban, de müvének nagyrészét magának a műnek kommentálása tölti be. E könyv ezúttal csak az Inferno magyarázatát adja, de sejtetni engedi, hogy a szerző hasonló avatottsággal dolgozta fel, egyelőre íróasztala számára a trilógia másik két részét is. Enekröl-énekre, körről-körre, gyü- rüröl-gyiirüre megy és világosságot dérit azokra a tercinákra, amelyek szépségét ugyan mindenki megérzi, de a benne kifejezésre jutó gondolatot csak az érzékeli, aki, hogy úgy mondjuk, a tárgyi ismeretek birtokában is van. Mert tudnunk kell, hogy Dante sorainak sokszor két háróm értelme is van, hogy ezek a finom erezetek mély szimbólumokat fognak össze. Dantet magyarul is már nem egyszer kommentálták, de most egy uj anatómiai beállításban kapjuk, a szétszedés és az összefoglalás uj módszereivel. A Hir- schler-mü bö illusztrációs anyagát Flaxmann angol művésznek köszönhetjük. A nemes vonalú rajzok szerafikus egyszerűséggel járnak utána Dante képzeletének. (1.) Előleg a boldogságra Hétfőn a Corso-filmszinház Dina Grállá és Rá- dai Imre pompás vigjátékát mutatja be, amelynek a cime „Előleg a boldogságra”. A darab bővelkedik pompás ötletekben, humoros helyzetekben, felépítése szellemes, fordulatos és meg kell állapítani róla, hogy minden tekintetben egyike az uj szezon legjobb vigjátékainak, amely külföldön is rendkívüli hatást váltott ki. A főszereplők a kitűnő Dina Grállá és a magyar Rádai Imre feledhetetlent nyújtanak művészi tekintetben is. A felvételek mindeni- ke külön meglepetés. Kétségtelen, hogy az „Előleg a boldogságra” Kolozsvárt is osztatlan sikert fog kiváltani. A darabot megelőzően a legújabb Ufa Journalt mutatja be a Corso-filmszinház. _________IQEcmiBai& ______________ ——awfii in mm min mi 11 r I itmuMmmăMmsMmBsamânrn immh Turisták és cserkészek könyve — Kirándulási útmutató — A hon- és népismeret gyakorlati terjesztésében a turistaság és a vele rokon cserkészet valóságos versenytársak. Röviden összefoglalva ezen közhasznú és közérdekű célt szolgálja a fenti címen most megjelent zsebkönyv, mely dr. Tulogdy János tanár, az EKE titkára szakavatott tollából a kirándulási, illetve turistaélet mindazon tudnivalóival ismertet meg, amelyek egy 150 oldalt meghaladó útmutatóban feldolgozva olyan gazdag anyagot tartalmaznak, hogy a természet kedvelői a legnagyobb elismeréssel fogadhatják a szerző igyekezetét. Már pedig ezen, magyarázó ábrákkal is ellátott kiadvány arra törekszik, hogy a szabad természet ölén minden körülmények közt helyes tájékozódást nyerjünk, továbbá, hogy az erdők-hegyek közt eltöltött idő necsak élvezetessé és hasznossá, hanem tanulságossá is váljék a nyári és téli turistaságra való tekintettel egyaránt. Hiszen az erdőség, a hegység szép. egészséges, kellő óvatosság mellett fenntartja a testi rugékonyságot és alkalmat nyújt, hogy érintkezésbe lépjünk a földmivelő néppel, melyet épugy érdemes tanulmányozni, mint a természet jelenségeit. Ezen elveket hirdeti a Tulogdy könyve, mely külön fejezetekben csoportosítja azon hasznos adatokat. amelyek nélkül a kirándulók fölszerelése, táborozása, okszerű erőkifejtése, védekezése alig el- i képzelhető. A könyv tartalma az erdélyi turistaság és cserkészet történetének rövid vázlatával kezdődik, maid kiterjed a hegymászás, a kerékpáros, a hókorcsolyás és a vizi turistaság szakszerű ismertetésére, megállapítván ezen turista ágazatok leghelyesebb szabályait. feladatait, szükségleteit egyaránt. A Minerva kiadásában megjelent turista és cserkész-kalauz ára 80 lej, mely összegből az EKE utján történt megrendeléseknél 20% kedvezmény biztosittatik az Erdélyi Kárpát-Egyesület tagjainak. (Za-la.) (*) Az Ellenőr. (Tóth Sándor lapja.) Legutóbbi számának főbb tartalma: Surányi Miklós vezércikke a Coriolanusokról a Budapesti Hirlap-ban. Dr. Váradi Aurél: Profit és sajtószabadság. Jászi is megtagadta Károlyi Mihályt. Egy román rokkant keserű levele az Ellenőr-höz. Az előkelő idegen, aki nekünk Dézsy Zoltánról tartott előadást. Az elmerült Szabó Dezső. „Torda nemes város bálházában” bemutatott régi magyar főúri lakodalom. Mégegy- szer a Szibériai Garnizon-ról. Románia helyzete Középeurópúban. Mészáros Sándor: Néhány szó a színházról. A szatmári színháznál sok az eszkimó, kevés a fóka. Közgazdaság. Rostán G»era és Nemzet! Sslnfsáx : Vasárnap, február 2.-án délűt ín: „Cuiburi sfărâmate“ (Szétrombolt fészek). Este az Operában: „Tru’ alour“. Hétfőn: „Faust“(népszerű árak). Kedden : „Comedia fericirei“ (A boldogság komédiája). Szerdán: „Bolyg > hollandus“. Csütörtök: ..A szevillai borbély“. Péntek: „Cârceii“ 1 Görcsök). Szombat: „Comedia fericirei“ (A boldogság komédiá a). Vasárnap, ó. u. „Carmen“, este: „Regele Lear“ (Lear király). A MAGYAR SZÍNHÁZ HETT MŰSORA Vasárnap, február 2-án d. u. fél 3 órakor: Nótás kapitány. (Nagyon olcsó mozihelyárakkal. Jegyek ára. 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatazám: 197.) Vasárnap, február 2-án fél 6 órakor és f.'l 8 órakor: Az apák bűne. (Emil Jannings monumentális filmalkotása.) Vasárnap, február 2-án este fél 10 órakor: .1 fe- gyencnő. (A bukaresti „Ignat " zsidó színtársulat vjátéka. A főszerepben Dóra Weissmann. Rendes helyárakkal. Sorozatszám 198.) Hétfőn, február 3-án este 9 órakor: Utolsó tánc. (A bukaresti „Ignara" zsidó szintársulat vendégjátéka. A főszerepben Dóra Weissmann. Rendes heiy- árak. Sorozatszám 199.) Kedden, február 4-én este 9 órakor: Az anyai áldozat. (A bukaresti „Ignata“ zsidó szintársulat bucsu- fellépte. A főszerepben: Dora Weissmann. Sorozatszám 200.) Szerdán este 8%-kor: Katicza. (Operette-ujdonság, először. Az idei budapesti színházi évad legszenzációsabb operette-attrakciója. Kondor Ibolya, Betegh Bébi, Miklóssy Margit, Solthy György, Tompa Béla, Ihász Aladár föllépésével. Premié- rebérlet 28. sz. Sorozatszám: 201.) Csütörtökön este 8%-kor: Katicza. (2-odszor. Napi bérlet 27. ez. B. Sorozatszám: 202.) Pénteken 8%-kor: Katicza. (3-adszor. Napi bérlet 27. sz. C. Sorozatszám: 203.) Szombaton d. u. 2%-kor: Sárga csikó. (Ünnepi előadás Csepreghy Ferenc halálának 50-ik évfordulóján. Bevezető előadást tart: Kende János. Ifjúsági előadás nagyon olcsó helyárakkal. Sorozatszám: 204.) Szombaton este 9-kor: Katicza. (4-edszer. Napi bérlet 28. A. Sorozatszám: 205.) Vasárnap d. u. 2V2~kor: Tatárjárás. (Operette-rep- riz, nagyon olcsó mozi-bel.várakkal. Jegyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 206.) Vasárnap este 9-kor: Katicza. (5-ödször. Bérletszünetben. Sorozatszám: 207.) Hétfőn február 10-én este 834.-kor: Hajnalban, délben, este. (Dario Nicodemi világsikert aratott szinjátéka. Újdonság először. A budapesti Nemzeti Színház és Kamara Színház legszenzációsabb műsor-darabja. Ligetiné Szántó Margit vendégjátéka. Premiere bérlet 29. sz. Sorozatszám: 208.) Kedden, február 11-én este 9-kor: Tánase románrevü operette-társulatának vendégjátéka. (Emelt helyárak. Sorozatszám: 209.) Szerdán, február 12-én este 9-kor: Tánase román revü-operette-társulatának bucsuvendégjátéka. (Sorozatszám: 210.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI-MŰSORA: Vasárnap d. e. 10V2-kor matiné: Salto mortale. (Nagy cirkuszdráma 8 felvonásban. Helyárak: 20, 15 és 10 lej.) Vasárnap d. u. öy2 és 7i/2-kor: Az „Apák bűnei”. (Emil Jannings legragyogóbb alakítása. Helyárak: 40, 30 és 20 lej.) Hétfőn 3, 5 és 7 órakor: Az „Apák bűnei”. (Emil Jannings legragyogóbb alakítása. Helyárak: 3 órakor: 30, 20 és 10 lej. 5 és 7 órakor: 40, 30 és 20 lej. Kedd 3 és 5y2 órakor: Kettős nagy műsor: 1. A szerelem lángja. (8 felvonásos hatalmas dráma. Főszereplők: Bánky Vilma és Ronald Colman). II. Ramóna. (Kaliforniai történet Dolores del Rió-val. Helyárak: 30, 20 és 10 lej.) Szerdán 3 és felhat órakor: Nagy kettős műsor: I. A szerelem lángja. (8 felvonásos hatalmas dráma. Főszereplők: Bánky Vilma és Ronald Colman.) II. Ramona. (Kaliforniai történet Dolores del Rió-val. Helyárak: 30. 20 és 10 lej.) CORSC*. n T víuvu * ? • t r a S» -f :* • fél 5. fél 7 és fél 10-kor: A hold asszonya. Fritz Lang páratlan rendezésében. Főszereplők: Gerda Maurus, Willy Fritsch. Az Ufa-filmgyá» legnagyobb produkciója. SELECT MOZOG Vasárnap: Asszony és a bábu, utoljára. Pierre Louis hasonnevű világhírű regénye nyomán, főszerepben a szép Concbita Montenegro. Hétfő: Paris lánya, Anny Ondra közkedvelt művésznő legújabb szenzációs alakítása. Jobb mint a Szakszofon Zsuzsa. Kedd: Paris lánya. Szerda: Paris lánya. URANIA MOTGO Vasárnap: Álarcos lovag, utoljára, mulatságos kaif.ndorfilm, főszerepben Don Douglas (Tim Mc. Coy) a cow-boyok királya és nagyszerű lova, Tarzan. Hétfőn: Casanova örököse, nagyon szép kiállítású társadalmi dráma, főszerepben Harry Hardt, Maly Delscbaft és Eliza la Porta. (Prágai diák egyik alakitója.) Kedd: Casanova örököse. Szerda: Casanova örököse. Xlll. ÉVF. 26. SZÁM. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Katicza és Hajnalban, délben, este. A jövő bét műsorán két újdonság szerepel. Olyan két újdonság, amely most korlátlanul uralkodik a budapesti szin- zak műsorán. A Katicza cimü operette-ujdonság Budapest legnagyobb színházában, a 3000 nézőt befogadó Városi Színházban, 25 eevmásutáni estén került színre párját ritkító diadallal, úgy hogy Bécs, Berlin színpadjai is sietve szerezték meg ennek az ooerettenek az előadási jogát. Szerdán lesz nálunk a „Katicza” premierje s csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap megismétlik a „Katica” előadását. Főszerepben: Kondor Ibolya, Betegh Bébi, Miklóssy Margit, Solthy György, Tompa Béla, Ihász Aladár, Leövey Leó, Réthely Ödön. A második újdonság Dario Nicodeminek, a világszerte ünnepelt olasz drámaírónak egy brilliáns színpadi müve, a Hajnalban, délben, este. Évek óta nem volt Budapesten olyan nagy színpadi siker, mint aminőt a Hajnalban, délben, este aratott. A magyar főváros két legelőkelőbb színháza, a Nemzeti Színház és Kamara Színház párhuzamosan felváltva adják. Alig bárom hónapja volt a budapesti premiére s már a 100-dik előadás jubileuma felé közeledik a diadalmas darab. Hétfőn, február 10-én lesz nálunk a Hajnalban, délben, este premiérje. A kolozsvári előadásnak különleges érdekessége lesz, hogy a nagyszerű és sokszínű női szerepet vendégként Ligeti Ernőné Szántó Margit fogja játszani. Ez a premiére az idei évad egyik legnagyobb eseménye lesz. Hajnalban, délben, este premiérjének jv gyeit már most meg lehet váltani. Az apák bűnei prolongálva. Olyan hallatlanul nagy és lázas az érdeklődés az „Apák bűnei” előadásai iránt, hogy a magyar színház pénztára egész napon át valósággal ostrom alatt van. Minden előadásról százan, meg százan távoznak csalódottan a pénztár ablaka elől, mert már nem tudtak jegyet kapni. Erre az óriási érdeklődésre való tekintettel, nagy áldozatok révén sikerült még egy napig itt tartani az „Apák bűnei ”-t s hétfőn is látható még •Tanningsnak ez a grandiózus alakítása. Az „Apák bűnei” előadások rendje tehát: Vasárnap félhat és félnyolc órakor. Hétfőn 3, 5 és 7 órakor. A vasárnapi filmmatiné kivételesen IOV2 órakor kezdődik. A „Salto mortale” cimü hatalmas és izgalmas 8 felvonásos cirkuszdrámát vetítik a vasárnap délelőtti matiné alkalmával. Ez a matiné nem 11 órakor, hanem kivételesen félérával korábban, vagyis 10 Y2 órakor kezdődik. Helyárak: 20, 15 és 10 lej.