Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-03 / 26. szám
XIII. £VF. 26. SZÁM. mat, ÉÉÉBM Fehérnemű hét! ZZ'SO 1 m. ió és ellentálló sárgavás on Lei zs 1 m. sifon keményitetlen, ellentál.ó, mosásnál nem romlik Lei 28 l m. sárin vászon kitűnő minőségben Lei 30 1 m. zeSjr, garantált mosható, nagvon ajánlható Lei 32 kitűnő elzászi sífen, nagyon ajánlható. Lei 33 Angol exíord garantált színekben Lei 34 l m. finom Indián fehérneműhöz Lei 34 apretur i nélküli törülközővászon Lei 42 1 m. legfinomabb Indián, 100 cm. széles Lei 42 extrafinom sifon, 80 cm. széles Lei 45 termeszeteş, nem keményített vászon, 100 cm. széles Lei 38 l m. flanell és barchend színes, jó minőség Lei 45 ingzefir, divatos mintákban Lei 48 férfi fehérnemű grädli 80 cm. széles Lei 49 finom Rente rce, fehérneműhöz és kelengyéhez Lei 52 angol zefir, különösen tartós, garantált színek Lei 65 1 m. finom bestia garantált színekben Lei 69 1 m. legfinomabb cpál és marchl et, fehérneműkhöz, garantált mosható színekben Lei 80 1 m. pupíin, kitűnő minőségben, modern mintákkal ingeknek Lei 85 i m. toile tarare fehérneműnek Lei 90 1 m. praktikus lepedővá- szón, 150 cm. széles, tartós Lei 110 toli taraié, francia selyem, fehérneműk, lepedők, slb. részére, nagyon konvenábilis Lei 120 Praktikus lepedővászon, 201) cm. szó.es Lei 140 1 m. legf nomabb lepedővázon, 22 1 cm. szé.es Lei 190 tiszta gyapjúszövet, aljakhoz, divatsz nekben Lei 195 len-basa, francia aljakhoz Lei 290 1 m. valódi lenvászen, 200 cm. széles Lei 300 Crep de (hir e selyem jó minőség, több színben Francia, angol, belga, svájci vásznak és len' vásznak minden szelessé: ben. Vrsxonáruk, selyme”, t ar anyák. Külön osztály férfi és női angol szövetek, francia szövetek és modern szövetekből a leghíresebb gyzr M készt ményeit legelőnyösebben árusitja : Kir. udv. szállító. ALAPITUß ISIS. A Schroll vászonáruk lerakata Vid k jsőstán, nt irt ét me Set czáilitun . Buouresli L Eír, Pănzeri li HHK. . teettmaia_________________________________________7 Osztrák rémregény A g-alispachi csodadoktor, akinek hatalmával szemben tehetetlen a tudomány, a sajtó és a hatóságok — Egész falu él a kuruzsló után Gallspach, január végén. A kis személyvonat, a Passau-Wells között futkosó negyedrangu szerelvény, Grieskirchenben megáll. A kis állomáson egy sereg autóbusz. A vezetők minden utast megszólítanak. Persze, Grieskirchen- be senki sem utazik. A cél: Gallspach, a csodák kertje. Egy osztrák schillingbe kerül az nt odáig; apró halmok között kanyarodik az autó, végre egy épülő városka tűnik szembe: Gallspach. Ahol kétezren élnek egy embertől Ez a varázslat birodalma, itt megszűnik minden földi hatalom: az is, amelyet a tudás táplál és az is, amelyet intézmények merevítenek az emberek teste köré. Gallspacbban a posta is a Zsileis-é, a csendőr neki tesz szolgálatot, a biró miatta Ítélkezik, a föld neki terem. Négy-öt év óta, amióta az üzem jobban fejlődik, lassanként minden különvéleményt letört ez az ember. Ebben az utolsó 29-es évben épült fel azután a nagy intézet, akkorára, mint egy kétszázágyas kórház. És most amerre a szem ellát, uj ház áll vagy uj ház épül, vendéglő vendéglő mellett, kávéház és szálloda -egész ncca- hosszában. Nem egy és nem egy tucat. Kétezer ember él állandóan ebben a falucskában, amelynek a levegője háromszáz emberre volt méretezve a nyájas osztrák ég alatt. A kétezer ember miatta vagy tőle vagy általa él, kétezer ember nyeli le naponta a mindennapi kenyerével együtt a Zeileis-ban való hitet. Ha valaki öngyilkos akarna lenni, az álljon ki az „Intézet” elé és emelje föl a logika szavát hangos szóval Zeileis ellen! Egy perce múlva nem élne többé; a sánták a mankójukkal vernék agyon, a bénák tolókocsijai véres péppé gázolnák széjjel, a hisztériások vijjogva szidnák. Betegember hitéhez nyúlni!... A gyógymódszer Zeileis a hatvan felé járó bajor ember, aki sokat próbált és belelátott az Emberbe. Amit ott látott, azt alaposan felhasználja. „Tudományos” alapon gyógyit. Ö maga vasesztergályos volt. A fia, dr. Fritz Zeileis, igazándi orvos, ha nem is valódi vagy igazi orvos. Az apja intézetében szolgál o is és a doktori cimének a fénye egy kicsit rásugárzik mindenre: az apját is mindenki doktorozza. Ügyesen is csinálják. Az „Intézet” által kifüggesztett értesítést a fiú írja alá s igy mindenki azt hiszi, hogy orvos kezel az intézetben .... A módszer egyetlen szóban: tömegszuggesztió. Száz beteg van bent egyszerre kezelésen. A villamosság többféle formájával hat be Zeileis a szerencsétlenek képzeletébe. Abban a pillanatban, amikor a fennálló egészségügyi rendelkezések alapján megtiltanák Zeileis- nak, hogy egyszerre egynél több beteget kezeljen, kihúznák ennek a kuruzslónak a lába alól a talajt. De nem tiltják. És az az érzésein, hogy hiába is tiltanák. Mire idáig leérkezne a hatóság szava, széjjelporlana az egész. És nem akadna ember, ak' kezet emelne Zeileis ellen. A pergőtűz sem ér ellene semmit... Az osztrák és a birodalmi német lapok állandó, vehemens támadása, az ausztriai orvoskamarák ismételt állásfoglalásai, dr. Lazarns berlini egyetemi professzor férfias nyilatkozata, a müveit emberek fölháborodása — minden, minden hiábavaló. Felső- ausztria egy falujában lakik egy ember, a kezében szikrázó, villámló üvegbunkó, a szájában virzsinia- szivar . . . ott áll egy elsötétített teremben, előtte százával az övig meztelen nyomorultak: kiütésesek, vizkórtól dagadtak, mankón járó sánták, kerekes széken tolt félhalottak és remegve néznek föl reá ... Az országúton népvándorlásszerüen jönnek és mennek a tömegek tőle és hozzá . , . naponta ezer embernél több! vak asszonyra, aki erős termetű, összetört testű sánta asszony támaszkodik . . . nadrágos ember a feleségét támogatja be az ajtón . . . kisfiú, az egyik lába kurtább, igy született, az apja ölében.... egy busareu pap . . . még egy . . . vakember botorkál előre, a felesége kiséri . . . idegsokkas fin, minden lépésénél fölvágja a fejét, a teste reszket, a nyelve hangtalanul rcbeg a szájában . . . púposok, orrnélküliek, Steyermark és Tirol korcsai, a Pús- tertal hires leromlott népe, németek, magyarok mindenfélék . . . Zeileis majd segít rajtuk. Zeileis az egyetlen reménység. Zeileis-sajtő es Zeiíeis-testőrök Ez is van: Zeileis-sajtó. A szemérmetlen hízelgésnek, a megvásárolt mindenre-készségnek elundoritó példája ez a lap. Akiben a nyomtatott betűnek a tisztelete él, nem tudja megbocsátani a „szerkesztőnek”, hogy milyen mélyre sülyedt . . . A testőrök: az a kétezer ember, aki ott él. Egy rossz szóra nem kaphatók a kuruzsló ellen. S ami a legérdekesebb: tárgyilagos vitába nem ereszkednek. Senki se szedhet össze statisztikát arról, hogy van-e hát gyógyult beteg Gallspacbban, vagy nincs. Ki tud vitázni a vizbefuló reményével? Egy tolókocsin ülő asszonyt megkérdek: érez-e valami objektiv javulást? Tétován felel: „Javulást? . . . hát azt tulajdonképen . . . vagy hogy is mondjam . . . nem az, hogy javulok, de itt lehet az ember ezen a hires helyen . . . Zeileis biztosan segít ...” Egy magyarul beszélő zsidó asszonyt szólitok meg, a lányával van itt. Hogy használt-e neki a kezelés? „De még mennyire . . .Nélküle rég a sírban volnék ... Négy éve járok ide, mindig pontosan akkor, amikor lehív. Mert ő hiv . . . 6 már tudja, hogy mikor kell ...” A lánya bólogat, de nagyon vigyáz, hogy ne szólhassák külön az anyjával. Ugylátszik, mindent sejt ... de miért mondja nekem, idegen embernek, első látásra: hagyja meg anyukának a hitét, mi is mind úgy teszünk, mintha hinnok . . . Kétségtelen, hogy vannak, akik azzal a hittel távozhatnak innen, hogy meggyógyultak. Hypo- chondriásokat csak ide küldenek. Egészen bizonyos, hogy hisztériás tünetek visszafejlődhetnek a „kezelés” nyomán, a beteg elutazik, boldog egészséggel és rövid idő múlva más tüneteket kap vissza. De másodszor is idejön, mert — egyszer már „meggyógyították.” A spiclik Itt kérdezgetek, ott hallgatózom ... A fényképész közben jobbra-balra fotografál. Leveszi a nagy épületet, a betegek országutjái, típusokat, jeleneteket. Az a tervünk, hogy majd engedélyt kérünk magától Zeileistól az „üzem” fotografálásá- ra . . . de addig engedély nélkül is lekapunk mindent, amit csak lehet. Mikor már elég anyagunk van, a portásnál érdeklődöm, nem-e lehetne levenni Zeileist. „Nem szereti ...” (Hát ezt elhiszem.) „De ha meglesi és úgy kapja le, nem haragszik érte . . .” (Azt nem látom, hogy a portás a hátam mögött intett valakinek). És most kezdődik a bohózat: kedves, barátságos és készséges emberek vesznek körül engem is, a fényképészt is. Nem mutathatnák-e meg, hol várhatjuk meg a legjobban Zeileist? (A hely, amelyet mutatnak, egészen valószínűtlen). A Wien-szállo- da? Nagyon messzi, erre lefelé van, nem is tudják biztosan . . . (Egy kis faluban!) Tulajdonképen kár reá várni, most már nem jön ki többé. Talán délután, olyankor itt szokott sétálni fent a begyen. Ezer hazugság között átlátjuk az igazat: itt nem szeretik a nyilvánosságot. Otthagyjuk a legkedvesebb spiclit, beülünk egy autóba. „Hova?” kérdi a soffőr. (A spicli ott álí.) „Előre! majd aztán megmondjuk!” „Nem megyek”, mondja a soffőr . . . Mikor meghallja, hogy hová megyünk, leszáll a kocsiból és bemondja a spiclinek. „Ki ez az ember, akinek tudnia kellj hogy mi hová megyünk?!” „Nem tudom”, feleli egészen ökörmód hazudva, de látni, hogy meg van rettenve: gonosztevőket szállít a kocsiján, akik fellázadnak Zeileis ellen . . . A vendéglőben csak a levest hozzák udvariasan; a hús előtt már „megtudták”. Alig birunk megebédelni. Az uccán belevegyülök egy nagyobb tömegbe; mikor egy hozzám hasonló télikabátossal találkozunk, én a tömeggel megyek, a fényképész az idegennel. így elérem azt, hogy senki se jön utánam. Bemegyek az „Intézetbe” a többivel együtt, megváltom a jegyem a pénztárnál mint más „rendes beteg” és belopózom a „kezelésre”. Tiz perc múlva szemtől-szembe állok azzal az emberrel, aki agy fél a nyilvánosságtól. (Béfejá2Ő közlemény következik) Pap József.
