Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-23 / 43. szám
s TIU. ÉVF. 45. SZÁM. Mentsük meg a jövendőt! Magit»ladta a hatszázezer lejt az az összeg, amellyel az öntudatos magyarság a nehéz viszonyok között is a szegénysomu ifjúság segítségére sietett ebben az iskolai évben. Bár az összeg messzi van a tényleges szükséglettől, elismeréssel és azzal a bizalommal kell Leszögeznünk ezt a tényt, hogy minden magyar tudni fogja kötelességét ezen a téren is, mert nem szabad megengednünk, hogy egyetlenegy segítségünkre szoruld, tehetséges magyar fiúnak is a pályáját megakassza az anyagi eszközök hiánya, ütolsd kimutatásunk óta egyébként a Diák- segélyakció javára újabban a következő adományok folytak be: Sigmond Ákos Hidalmáa 500 lej Molnár Miksa Arad Kornis Testvérek Arad Baritz M. Arad Dr. Gábos István Segesvár Jakabfi Izsák Zilah Jarinai M. Németboksán Schwartz Simon Arad Dr. Szoboszlay László Nyárádszerefla Dr. Dósa László Nyárádszereda Lengyel Lőrinc Arad Minerva R.-T. Kolozsvár Összesen; Eddig befolyt adományok összege 500 350 100 500 500 200 200 500 500 500 350 10000 14200 589690 Összesen: 603890 — A költészet, mint enyhítő körülmény. Berlinből jelentik: A berlini törvényszék büntető tanácsa a védők érdeke« érvelésére egy Horst Werner nevű egyén hat hónapos börtönbüntetését két hónapra szállította le. Horst rengeteg szellemes szélhámosságot követett el és a védők azzal érveltek, hogy védencük költő, aki fantáziáit valósággal beleképzeli a valóságba, beleéli magát képzelt alakjainak életébe és tetteit ennek a kényszernek hatása alatt követi el. — Most semmisítettek meg egy múlt évi érettségi vizsgát, mert kiderült a növendékekről, hogy puskáztak. Lipcséből jelentik: A lipcsei Frigyes gimnázium igazgatója a mult évben érettségi vizsgálatot tett összes növendékek vizsgáit megsemmisítette. Kiderült ugyanis, hogy a növendékek a kidolgozott tételt kis kosárban az udvarról húzták fel és valamennyien ennek alapján készítették el dolgozataikat. A osinyt egy bukott diák árulta el, ennek azonban menekülnie kellett, mert osztálytársai most balálra keresik. — Egy angol professzor felfedezte a papagáj- kór baktériumát. Londonból jelentik: Lewis, a birminghami egyetem tanára felfedezte a papagájkor baktériumát. A baktérium a tudós szerint óriási számban él a papgájokon és emberre átkerülve mindig halálos megbetegedést okoz. A baktériumtenyészetet Lewis tengeri nyukkba oltotta át s a nyulak mindannyian megkapták a betegséget s elpusztultak. A tudósnak alapos az a feltevése, hogy a baktérium nemcsak közvetlen érintkezés, hanem a levegőn át is bekerülhet az emberi szervezetbe. üzlethelyiség belvárosban, forgalmas helyen azon. nal kiadó. — Malom-utca 28 szám. — Egy amerikai fiatalember a világ legkülönbözőbb helyein mérgezett meg nyolc személyt. Londonból jelentik: Az amerikai Detroitban többszörös gyilkosság gyanúja miatt letartóztattak egy huszonötéves fiatalembert, aki Baker nevet mondott be a rendőrség előtt s aki a vallatás során beismerte, hogy a világ legkülönbözőbb helyein nyolc személyt mérgezett meg. Bakert ellenállhatatlan kényszer vitte rá, hogy áldozatainak ételébe mérget keverjen és aztán gyönyörködjék a méreg gyors és biztos hatásában. A rendőrség most arra törekszik, hogy az abnormisnaik tetsző fiatalember bünljastro- mát összeállítsa, ami előreláthatólag több hónapot fog igénybe venni, mert a bűncselekményeket a föld- gomb egymástól távolfekvő pontjain követte el. Vérszegényed, sápadtak, étvágytalanok, legyengültek és gyakori fejfájásban szenvedők ne használjanak mást, mint â Sr. Földes féle FERROi. Vastáplikört, mely elősegíti a vörös vérsejtek képződését, kitűnő étvágyat idéz elő, a test megerősödik és súlyban gyarapodik. A legjobb erősitő és hizlalószer. Vérszegény és sápadt gyermekeket meghizlalja. Vérszegény nőknek a havitisztulást e'ősegiti s a görcsös fájdalmakat szünteti. Kiváló orvosi szaktekintélyek javasolják. Egy félliteres üveg ára ilO lei. Megrendelheti egy levelezőlapon. Postán, utánvéttel szállítja kizárólag ©r. Földes gyógyszertára és vegyészeti laboratóriuma Arad, Str. Eminescu 21. — Egy kúrára 6 üveg szükséges. Hat üveg rendelésnél póstadijat nem számítunk fel. Hamisítvány októl óvakodjunk. MONTE* CARLO CSILLÂGTURÂ r a Atétndutf uu autóméi s * -^ny » iü\ csak 87 sedan kormánya mellett, bámulatos egyen- letességü 3.518 km teljesítménnyel a föverseny második helyezettje. De Soto Six (sedan 2 ajtós) ilymodon az összes amerikai kocsi között az első es mindközül a leggazdaságosabb volt. Hengerűrtartalma 3 liter alatt van. 'ELBE". CLUJ* RADIO A monyok kincséi Fa Az általános közkedveltségnek örvendő Dr. Szentpétery Lajosné- féle „Szakácskönyv“ harmadik bővitett kiadása uj átdolgozásban, 800kipróbált recept* tel és igen sok illusz- ' trációval most jelent meg. E .Szakácskönyv“ minden háztartásban nélkülözhetetlen. Fiatal háziasszonyok, gazdaasz- szonyok és szakácsnők helyes útmutatója ez a könyv a konyhaművészet minden ágában. Tartalmazza a levesek, sültek, főzelékek, tészták, krémek, fagylaltok és minden ételnemüek t azdaságos, kitűnő és önnyü elkészítési módját. Zöldségfélék, befőttek eltartási és befőzési módját is. — Kapható minden könyvkereskedésben és Turdán a kiadónál Püssy József könyvkereskedésében. E ladó lelek. Gyönyörű fekvésű, újonnan épített, 2 szoba kony- hás telek, 62 m. hosszú, 14 m. széles kerttel, kitűnő vízzel, villanyhuzallal a kapu előtt, eladó 160,000 leiért. CimtTor- dai-uti újtelep, Hón féle parcella 36 szám. — özv. Keresztes Gy -né ff^yermekíelen házai-pár keres április 1-re 2 szoba konybás lakást a belvárosban. Érdeklődni lehet a Lapkiadó nyomdában. F ényképészek ! Re* tusállványok, elő* hivótélak, karton- vá ó-gép, falceló* gép, pLos üvegburák eladók. Cluj Str. Tunarilor 17/A, Nagy Jótsefné. grgy női jelmez ruha & kiadó, vagy eladó, .Pata-u. 67 alatt. Keleteurópai időszámítás. Vasárnap, február 23. Budapest. 11: Katholikus istentisztelet (Beszél: Tóth Tihamér dr.) 12.15: Evangélikus istentisztelet (Beszél: dr. Kirchknopf Gusztáv). 13.25: Az Operaház zenekarának a hangversenye. 16.30: A földmive- lésügyi minisztérium rádióelőadás sorozata. 17.15: Zenedélután. Hubay Jenő dr. közreműködésével, utána sporteredmények. 18.50: Rádió Szabad Egyetem. 19.50: A vidéki városok kultur szövetségének hangversenye Békéscsabáról. 20.50: Sporteredmények. 21.50- Népszínmű közvetítés (Gárdonyi Géza: A bor.) 24.15 Cigányzenekar. Bécs. 11.30: Palesztrina mise. 12.10: Filharmonikus hangverseny. 16.15: A Hummer-zenekar játéka. 19.45: Mayer Mareelle párisi zongoraművésznő és Siedek Rissy hegedümüvésznő játéka. 21.10: Vígjáték közvetítés, majd szórakoztató zene. Berlin. 20: Farsangi ülés. 21: Filmillusztrálás, arnajd szórakoztató zene. Bukarest. 11.30: A cotrocenii királyi kápolna kórusa egyházi dalokat ad elő. 12.15: Szórakoztató zene. 17: Könnyű zene. 21: Zongoraverseny. 2L45: Román dalok. 22.15: Hegedüjáték. Lipcse. 16: Operaközvetítés. (Mozart: Szöktetés a szerájból). 19: Zongora szonáta. 19.30: Énekes me- seközvetités. 20.15: Operett-est. 22.30: Petri Helga dalénekesnő régi dalokat énekel. London. 17:, Bach kantáté. 18.30: Katonazene. 19.45: Gerhardt Elena énekesnő müdalokat énekel. 23.05: Rádiózenekar. Prága. 9: Vidám rádiójelenetek. 11: A morva tanítók dalegyletének a hangversenye. 13: Déli zene. 16: Operaközvetítés. 19: Esti hangverseny. 20: Szórakoztató zene. 21: Fúvós zene. 22: Vidám zene. Hétfő, február 24. Budapesti. 10.15: A rádió házikvartettjének a hangversenye. 13.05: A Mandits szalonzenekar hangversenye. 17: Asszonyok tanácsadója. 18.40: Vargha Imre magyar nótái cigány kísérettel. 20.20: Gramofon hangverseny. 21.30: Az Operaház zenekarának a hangversenye. 23.15; Cigányzenekar. 24.15: Bach mann jazz. Bécs. 12: Cerda-zenekar. 16.30: A Waaek-zene- kar játéka. 21.05: A népoperái zenekar játéka. Berlin. 17.30: Délutáni zene. 20.05: Operarész- leték. 21: Régi zene. 22: Komor Géza zenekara, 22.30: Dalok, majd Dajos Béla zenekara. Bukarest. 17: Szórakoztató zene. 21: Könnyű zene. 21.45: Vonósnégyes. 22.15: Román dalok dudaszóval. Daventry Exp. 20: Népszerű indulók. 20.40: Tánczene. 22.10: Operaközvetítés. (Lalo: As királya.) Kaltowitz. 17.45: Gramofonzene. 18.45: Könnyű zene. 21.30: Operettközvetités. London. 17.20: Tánezene. 18.15: Könnyű zene. 20.40: Haydn I. vonósnégyese. 21.45: Katonazenekar. 23.55: Orgona játék. Prága. 12.15: Gramofonzene. 13.30: Déli zene 21.20: Kávéházi zene. 22.30: Esti hangverseny. 23: Gramofonzene. Kedd, február 25. Budapest. 10.15: Katonazenekar. 13.05: Déli hangverseny. 17: Bofsay Mária mesél a gyermekeknek. 18: Előadás az automobilról. 18.30: A magyar cimbalomkvintett hangversenye. 19.10: Történelmi előadás. 19.50: Francia nyelvoktatás. 20.30: Operaközvetítés. (Mozart: Szöktetés a szerájból). 23.45: Cigányzenekar. Bécs. 12: Gramofonzene. 16.30: Silving-zenekar. 21: Két egyfelvonásos. 22.45: Négykezes zongora- verseny. Berlin. 19: Ifjúsági óra. 21: Opera közvetítés, (Verdi: Traviata). Dawentry Exp. 20: A házi énekkar hangversenye. 20.40: Orgonahangverseny. 21.15: Zenés rádiójáték. 21.45: A Filharmonikus Társaság hangversenye. Königsberg. 17.30: Hangverseny. 19.15: Könnyű zene. 21: Opera közveités. (Strauss: A rózsalovag). London. 18: Könnyű zene. 18.30: Szórakoztató zene. 21:45: Házi hangverseny. 24.50: Tánczené. Prága. 12.15: Gramofonzene.. 13,351 Déli zene. 17.30: Délutáni hangverseny. 20.05: Dvorzsák-est. 22: Esti hangverseny. ,