Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-13 / 9. szám
2 fölhagynának, e politikai pártok is ne az egymás ugratását akarnák szolgálni e kérdés alkalmából, bánom kölcsönösen a nyu- godit megítélés csöndjét és nyugodt légkörét igyekeznének kialakítani. Nem lehet célom az, hogy a magyarországi álláspont százszázalékos helyességét vitassam. De egyetlen ráutalást az egyszerű ember észjárásával szeretnék megkockáztatni. A volt Magyarország területének két- hanmadrésze, s a rajta levő felépítések és állami beruházások, valamint a benne levő természeti kincsek összes gazdagsága a kis- antant államainak jutott. Az egyszerű emberi ész nem tudja megérteni, hogy az ekként feldarabolt egykori ország még további jóvátételekkel is tartozzék. De mégis halljuk, hogy igenis, évenként 10 millió aranykoronát, vagyis négyszázmillió lejt ez az ország 1943-ig még magára vállalt, s azt évenkint fizeti is pontosan, holott többszázmilliós évi deficitekkel dolgozik az országos költség- vetése. Ezzel a helyzettel szemben csak félrevezetésre szolgálhat a követelő oldalról hangoztatott azon állitás, hogy Magyarország moratóriumot, fizetéshalasztást kapott 1943-ig. A közhangulatot ez az állitás olyan felfogásra tüzelheti, hogy: „ime, jót tettünk ezzel az országgal, mégse akar az 1943. éven túl fizetni.“ A dolog pedig éppen ellenkezően áll; az az ország éppen semmi moratóriumot nem élvez, s az 1943. éven tu.1 éppen azért nem akar fizetni, mert addig mindig fizet. Utó- végre is örökké való fizetést mégse lehet valakitől kívánni, mert ez rabszolgaság volna. Ilyent pedig a békeszerződés se akarhatott egy olyan államtól, amelytől már úgyis elvette az országterület kétharmadrészét. Az egyszerű észjárás önkéntelenül arra indítja az embert, hogy képzelje el egy igy felosztott ország helyzetébe a követelő országokat. Vájjon a követelő országok ilyen megfordított helyzetben igazságosaknak tartanák magukkal szemben a további jóvátételi követeléseket? Csak ügyi fölvetem ezt a kérdést, hogy a mai feszült és ellenséges felfogásból kiemelve, mintegy elvont állapotban lássuk a hágai per tárgyát. Talán igy könnyebb lesz megközelíteni a dolog felől való ítélkezés tárgyilagosságát, s könnyebb meglátni, hogy mit parancsol a krisztusi elv ebben az esetben: „Amit nem akarsz magadnak, te se tedd azt másnak." Isten mentsem, hogy mindezt hecckedvelő kiélezéssel akarnám mondani, hiszen a mar gam legjobb meggyőződése ellen vétenék, ha egy ellenkező közhangulatot ingerelni akarnék. Legjobb meggyőződésem éppen az, hogy jáklya gyűl a éj den (25) Jrta: Seöesf Samu Wesselényi elkomolyodva hallgatta Lavot- tának csendes hangon mondott észrevételeit. Most eszébe jutott, amit a nyugtalan vérő La- vottáról hallott, hogy a helyváltoztatást és a borivást nagy mértékben kedveli. Talán arra gondolt, hogy nem tudja állandóan lekötni a színtársulathoz. Aggodalmát csakhamar a jobb fordulatba vetett reménye váltotta fel. És ekkor tudtára adta a társaságnak, hogy Lavottát ezennel úgy tekintsék, mint a társaság karnagyát. — Meg vagyok győződve, hogy énekes szinjátékaink ezentúl még nagyobb tetszésben részesülnek és a színjátszás szemlélőinek sok örömet szereznek. Lavotta szerződését mindannyian lelkesedéssel fogadták. Különösen Kotsi Patkó János hangsúlyozta, hogy a zenei mivelésre minden színjátszónak nagy szüksége van: — Színjátszónál a muzsikától az érzés szelídül és hozzásimul a sokféle történetekhez, — mondta végül s aztán barátságosan ölelte át Lavottát. — Kegyelmedről eddig is sok szépet hallottunk! XIX. A Pataki-féle ház játékterme sokáig nagy látogató közönséget fogadott falai közé! A magyar színjátszás pártolása kezdett divatba jönni, amit a bécsi körökben sokat forgó urak rossz szemmel néztek, annál is inkább, mert tekintélyüket féltették és az udvari kancellária nehezXIII. EVF. 9. SZÁM. az elfogulttá fejlesztett közhangulatom az igazságos és méltányos nagylelkűség belátásának kellene fölébrednie. És nem volna szabad a szomszédsággal való kényes kérdéseket a nyomor kihívásáig erőltetni. Reménységgel lehetett látni, hogy Ma- niuék kormányra jöttük idején az optánskér- dés gyakorlati megoldására jóakarattal és okossággal kezdik megtalálni az utat. Akkor egy politikai frakció belerúgott a dologba, s hajánál fogva elővan szólta a jóvátételi igényt, hogy ebben találjon födözotet az op- tánsigények kielégítése. És igy nőtt bele a jól kezdett iigy ai felizgulásba, a közhangulat elmérgesítésébe, s az igazi héke helyett a diplomáciai sikerek kergetésébc. így kell aztán itt nekünk is, népkisebbségi sorban levő magyaroknak attól félnünk, hogy akárhogyan dől el a kérdés, nekünk lesz rossz és bosszúsan kezelt a sorsunk emiatt. Holott ha nem csináltak volna közhangulatbeli elmér- gezést a jól indult békítő folyamat ellen, akkor ma talán nem is lenne utópia az arra váló gondolás, hogy még Magyarország is tagja lehessen a kisantantnak. Fájdalom, bogy ehelyett ma Magyarország elleni megtorlásokról, szankciók és megszállások alkalmazásáról beszélnek. Erre nézálarcos nők Az arcnak púderekkel, fe«,«kekkel, mosószerekkel és krémekkel való álcázása talán jó önámitásnak. «ie nem téveszt meg senki mást. A bőr sohasem szebb, mint természetes színében és a festett area ®ó sohasem lesz olyan vonzó, mint az. akinek a toöre a Cadam kenőcs használata révén tökéletes állapotában van. Eáy esti bedórzsölés a Cadam v eold cream • -me! (hideg krém) és kenőccsel egyenlő arányban. kifogástalan külsőt biztosit a bőrnek. Es m bedőrzsőlés azonnal megszűntet) a vlsxketegséget ,« megnyugtató és vérelosztó hatással van. A Cadttm {kenőcsnek pompás kihatása van az ekcémára, jpattanásokra, foltokra, kipállásokra, kiütésekre, jpórseuéseUr«, vágásokra rovarcsípésekre, stb. Ara.., ve már, mint állampolgároknak, állampolgári jogon van az a tiszteletteljes megjegyzésünk, hogy az ilyen fenyegetések nem előmozdítói a békepolitikának. Bizonyára kellemetlenül felkavarnák a nagyhatalmak európai számításaiban is a nyugtalanságokat, s nemhogy elszigetelnék a vitás kérdéseket, de inkább szél terjesztenék azokat és nagyobb hatalmak szemltenállásait idéznék elő. Ez a mai gazdasági, társadalmi és szellemi helyzet érzékenységében egyáltalán nem volna jó visszahatással a mi államunk életére, s igy ebben az áilaméletben se mi, a népki- sebőségek, se a néptöbbség nem tudna az életviszonyok jobb rendjére hitet és kilátást találni. Ilyen sötét elbomlás távlatába ín utat az indulatoiskodó közhangulat, s az arra épitő és annak a tetszésére játszó külpolitika. Pedig egyszerű a dolog: számok kérdéséről van szó, tehát számítani kell igazságos, tárgyilagos, nyugodt számolással. Nincs semmi értelme annak, 'hogy a számítási műveletekbe fegyvercsörgetést keverjünk. Se akkor nem jönet ki helyes eredmény, ha túlozunk bizonyos mennyiségieket, s elhallgatunk bizonyos igazságokat. Azt megértjük, hogy gazdasági és pénzügyi hajok vannak, melyek a jóvátételi igények követelésének erős indokául szolgálhatnak. De hát ugyanakkor észre kell vennünk, hogy másutt is, a követelésbe vontak oldalán is még nagyobbak és még vérzőbbek a gazdasági és pénzügyi bajok. Ki tartozik ezért a közös nyomorúságért jóvátétellel? Ez a kérdés. És ezt se indulatosan kell kérdeznünk, mert minden indulatoskodás nélkül a nagyháboauiban felvonult jelenségek megadják a feleletet. Valaki talán hasznát vette a háborúnak, de a népek közösen vonaglanak miatta, s közösen — hibásak is miatta. Itt van a jóvátételek kölcsönös elengedésére az erkölcsi indok, s egyúttal itt van a kölcsönös együttműködésre Í3 a mindinkább ránknehezedő nemzetközi gazdasági kényszerűség. Keynes professzor a békeszerződések tervezésekor már bölcsen, előre megmondotta, hogy a jóvátételi problémáknak erre a kölcsönös erkölcsi és gazdasági alapra való helyezése nélkül nem lesz igazi béke. A bölcs professzor szavát ma még időszerűbb meghallgatni, mint akármikor valaha. Dolgozni kell, helyreállani a magunk erejéből és nem egymás rovásárai, nem egymás további gyengítésével. Indulatoskodás és gyűlölködő közhangulat szitása helyett ennek a közhangulatát kellene nálunk is meginditani. És akkor — miagától eltűnnék a jóvátételek és egymástól való követelőzések minden keserű problémája. ____ sseB-uaiBB'»"■'i-’1.1»’' telésétől is tartottak. A Szebenbe székelő katonai parancsnok is olykor tisztek társaságában átrándult Kolozsvárra s ilyenkor aulikus környezetben neheztelésének adott kifejezést, amiatt, hogy nem mehetnek német theátrumba. Mindez nem állott elháríthatatlan akadályként a magyar színjátszás haladásának útjában, mert Wesselényi állandóan agitált a főurak, a nemesek és a színjátszást kedvelő magyar polgárság körében is. Nagyobb bajt az okozott, hogy a játéktermet ismét változtatni kellett. Pataki Sámuel elhalálozása után az uj tulajdonos a házat eladta gr. Teleki Imrénének, aki azt egészen restaurálhatni kivánta s igy a színészetnek költöznie kellett. Ekkor Wesselényi arról értesült, hogy Rhédey László gr. a játéktermet kibővítette és uj páholysort építtetett, örömmel újságolta Kotsinak, hogy most még az ediginél is jobb játékteremre van kilátás. — Ahhoz semmi reményem méltóságos uram! — És miért nincs? — kérdezte Wesselényi némi csodálkozással. — Mert ismerem a grófot. j — Mióta? — csodálkozott a báró. — Mielőtt a mostani játéktermet kibéreltem volna a Rhédey-félét szerettem volna megkapni. Evégett kerestem fel a grófot, aki (úgy látszik a régebbi afférból kifolyólag) sértő nyersességgel fogadott és kereken kijelentette, hogy a játéktermet nem adja. Ez a kijelentés felesleges volt, mert a fogadtatásból ítélve, — amúgy is tudtam .Arra azonban jó volt. hogy a sértésre, sértéssel feleljek. Megkérdeztem, hogy a néme teknek kiadná-e? Ebben a kérdésemben benne volt az, hogy én a grófot pecsovicsnak, labancnak s más ilyennek tartom, csak magyarnak nem. Erre kiakart dobatni, amit abból tudok, hogy csengetni akart. Ebben már megakadályoztam és azt mondtam, hogy neki egyedül mindig rendelkezésére állok. Ezzel ott hagytam. Többet nem tudok. Wesselényi bámulva hallgatta Kotsi elbeszélését és a végén azt kérdezte: — És erről előttem miért hallgatott? — Nem tartottam illendőnek ilyen csekélységgel zavarni a Méltóságod elfoglaltságát. Wesselényi pár percig gondolkozott s aztán igy szólott: .— Mégis megkísértem a játékterem kibére- lését. Azt is megtudom, — mivel most már kiváncsi vagyok. — hogy fogad a gróf? És még aznap felkereste Rhédey grófot. A fogadtatás külső, udvarias formája ellen nem lehetett kifogást emelni, mindazonáltal Rhédey izgatottnak látszott. Elárulta az arca riadt nézése és hangjának remegése. — Az a hitem, — mondta Wesselényi rövid bevezetés után, hogy a magyar színjátszás ügyét, minden magyarnak kötelessége figyelemmel kisérni s annak a javára munkálni. — Nincs ellenvetésem, — felelt Rhédey — és amennyiben időm engedi, figyelemmel is kisérem. — Csak?! — És mit kiván még kegyelmed? — Hogy legyen a javára is. — Megnyugtatom, hogy nem ártok. — Azt remélem is! De ezzel nem segített. .— És mivel segíthetnék? — A játékterem átadásával. Nem ingyen kell! Fizetek értei — Sajnálom! Ezzel elkéstek. ,(Folytatjuk.
