Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)

1930-01-10 / 6. szám

IPcoBrrEpgafe XIII. WF. 6. SZÁM­Csaté Kis Mihály volt magyar hadifogoly elmeséli Bukarestben, a „ “ munkatársának, a cári család kivégzésének történetét (Bukarest, Január 8.) Szilveszter éjszakáján egyik bukaresti jóakaróm bemutat nekem egy Csáté Kis Mihály nevű volt magyar hadifoglyot. Erdélyből való — mondja — most Itt kovácsmesterséget foly­tat, beszélgessen vele kissé a szerkesztő ur és bizal­masan rámkacslnt. Jóakarómnak valaha kis szives- séget tettem s most úgy akarja rekompenzálni, hogy volt hadifoglyot hoz nekem, azaz: riporttémát. őszintén szólva, szeretem ezeket a háborús tör­ténteket. Szeretem akkor is, ha Háry Jánosok szá­jából habom. Mert mindegy, hogy a test, vagy csu­pán a lélek élte át ezeket a véres eseményeket: igy is, úgy is korunk díszleteit képezik, mindannyian tragikus színei annak a véresen lobogó égboltnak, melybe feketén nyúlik be a felfeszitett Ember ke­resztje... Koccintok Csáté Kis Mihállyal és meglep ennek az embernek szerénysége. Nincs benne semmi han- riabandázó nagyképűség, öszbecsavarodott bajusza körül fájdalmas mosoly révedez. Beszél Markovits Rodion „Szibériai gamizon“-járól. Otthon meg van neki. De csak ő olvassa. Családja kezébe nem en­gedi. Nem való az asszony- és gyermeknép kezébe. Biztatásomra nagynehezen magáról is beszélni kezd. Elmondja, hogy a tobolszki fogolytáborban volt három éven keresztül. Epizódokat mesél a szi­bériai fogolytáborok lakóinak életéből. Később azon­ban, mikor a bor feloldja kissé nyelvét, szenzációs dolgot tudok meg tőle. Nyugodt, szenvtelen hangján elárulja ugyanis Csáté Kis Mihály, hogy 19X8 júliusában jelen volt a lemondott orosz cárnak ekaterinenburgi kivégzésénél. juthat Szent Pétervárig. Pskow állomáson a cári vo­natot megállítják. A Lvow herceg elnöklete alatt megalakult ideiglenes kormány két megbízottja: Gucskov és Sulgin, kiknek megbízatásuk volt a cât lemondását kieszközölni, azonnal kihallgatáson je­lentkeznek. A cár szalonkocsijában fogadja őket, hol Gucskov a szóvivő előterjeszti a kormány határoza­tát. A cár nyugodtan hallgatja végig s mintha a leg­egyszerűbb dologról lenne szó, kijelenti, hogy azon­nal lemond. Egy óra múlva kész is van a lemondási okirat, mely szerint II. Miklós, a minden oroszok cárja lemond öccsének, Alexandrovlcs Miklós nagy­herceg javára. Gucskov nyugodtan zsebrerakta a történelmi okmányt s aztán hangját felemelve igy szól: — Romanov Miklós ezredes, Önt az ideiglenes kormány nevében letartóztatom. á Hólapáttal a parkban A lemondott cárt Carszkoje Zéloba szállítják csa­ládja mellé. A felséges család a fogságban azzal tölti idejét, hogy pásziánszozik. Változatosság kedvéért a cár olykor kimegy a parkba havat lapátolni. Az események gyorsan peregnek. A hatalom mindinkább a szélsőbaloldaliak, a Leninék kezébe siklik át. A nép zúgolódik, kifogásolja a cárnak még mindig kényelmes életmódját. A cár csak nyaral — mondják. Aztán még mindehhez ellenőrizhetetlen hi- rek terjednek el egy összeesküvésről, melynek aa lenne a célja, hogy a cárt és családját kiszabadítsa. Így a közhangulat pres’sziójára a cári családot Szibéria határára, Ekaterinenburgba szállítják. Ez a város az uráli tartományba tartozik, hol már a szov­jet az ur s hol a szovjet titkos rendőrség élén a kom'mün egyik legvérengzőbb ügynöke, Jurovszkl áll. Ez a Jurovszkl az uralvidéki munkásság hangu­latára hivatkozva jelentéseiben állhatatosan arra kéri a Lenin elnöklete alatt működő központi szovje­tet, hogy sürgősen döntsön a cári család sorsa felől, ö a maga részéről a cári család kivégzését ajánlja. A központi bizottság nehezen dönt különösen az óvatos Lenin van ellene a ki­végzésnek, fél attól a közhangulattól, melyet e véres cselekedet Európában keltene. Végül is különböző nyomásoknak engedve, hozzájá­rul a halálos ítélethez, melynek végrehajtásával Ju- rovszkit bízza meg. Az elővigyázatos spicli nagy kö­rültekintéssel lát az Ítélet végrehajtásához. Megbíz­ható emberek kellenek neki s mivel jól tudja, hogy az orosz paraszt, aki a maga köznapi nyelvén a cárt „bátyuskának“ hivja, nehezen lesz arra kapható, hogy volt uralkodójára fegyvert emeljen, a tobolszki fogolytáborból kér hat idegen katona-foglyot. Es elmondja, hogyan folyt le az a megrendítő törté­nelmi esemény, mely a Romanov-dinasztla fejének és utolsó tagjainak kipusztitásával végződött. De, hogy bekapcsolódhassunk az eseményekbe, néhány szót az előzményekről. A forradalom előszelei Az orosz forradalom előszele már 1917 februárjá­ban fujdogálni kezd. Petrogradban a nép éhezik. A kiéhezett tömeg megrohan néhány élelmiszerkereske­dést s véresre veri a rendfentartásra kiküldött rend­őröket. Március 12-én az orosz főváros proletáriá- tusa vörös zászlós felvonulást rendez. A helyőrség egyik ezredét küldik ki ellene. A katonák azonban megtagadják az engedelmességet s a lázadók közé vegyülve, ők maguk is tovább tüntetnek a háború ellen. A következő napok éjszakáján egyre-másra gyulladnak ki az igazságügyi palota, az arzenál, a belügyminisztérium és a gyűlölt Ochrana épületei. Megszállják a Szent Péter és Pál erődöt, kinyitják a börtönöket s a rabokat kiszabadítják onnan. Március 14-ére a forradalomnak három irányitö- szerve alakul ki. 1. A Duma bizottsága, melynek tag­jai között ott van Kerenszki, a későbbi gyöngekezft diktátor. 2. A Munkás- és Katonaképviselők Taná­csa, vagy röviden a „Szovjet“, mely a Finn-pályaud­varon ülésezik. 3. A forradalmi csapatok főhadiszál­lása, mely a Szent Péter és Pál erődben ütötte fel tanyáját. A cár lemond A cárt, aki a mohilevi főhadiszálláson van, kí­méletesen informálják az eseményekről. II. Miklós pedig, akinek fogalma sincs arról, hogy a forrada­lom milyen arányokat öltött, megparancsolja egyik bizalmas tábornokának, hogy egy hadosztállyal azon­nal vonuljon a „türelmetlenkedő" főváros ellen és szórja szét a csőcseléket. Később azonban, mikor környezetének néhány reszkető szavából fogalmat alkothat a néplázadás arányairól, aggódni kezd csa­ládja sorsa iránt és elhatározza, hogy azonnal Carszkoje Zéloba a cári család állandó tartózkodási helyére utazik. A cári különvonat el is indul, Petro- grádot azonban a forradalom vasgyürüje veszi kö­rül s a fényes vasúti szerelvény, mint űzött vad szá­guld Ide-oda a vonalakon és keresi a rést, ahol el­WWSAAAAA/VWWWWWWWWWW Bordeaux : Skill az élettől félnek 187 Lei LEPAGE-nál Kvár Csáté Kis Mihály veszi át a szót Most adjuk át a szót Csáté Kis Mihálynak. — Julius 14-én hatalmas katonai teherautó szál­lított el bennünket a táborból. Két nap és két éj­szaka a legnagyobb sebességgel hajtottunk. Átvág­tunk az Ural-hegységen s 17-én délután megálltunk egy nagy városban, melyről utóbb tudtam meg, hogy Ekatcrlnenburgnak hivják. A térparancsnokságon, ahol elszállásoltak bennünket, mindegyikünk revol­vert kapott hat tölténnyel. Azt mondták nekünk, hogy a városban lázadás tört ki s parancsunk van arra, hogy az éjszaka folyamán a fölkelők vezérét elfogjuk. Ha bátran viseljük magunkat, Ígérték, hogy azonnal haza engednek bennünket. — Ezután bevezettek minket az örszobába, hol végigheveredtünk a priccsen. A hosszú, fárasztó ut után természetesen azonnal elaludtunk. Úgy éjfél­tájban ébresztettek fel bennünket. Azonnal sorakoz­tunk s egy civil vezetése alatt (bizonyosan Jurovszki .ehetett) megindultunk a város egyik utcáján. Egy lámpa sem égett sehol, útközben csak katonai őrjá­ratokkal találkoztunk. Emlékszem, hogy társam egy török fiú, megszorította karomat s úgy oroszul, ahogy ki tudta magát fejezni, odasugta nekem: ..— Ebből valami nagy disznóság lesz! ... — Körülbelül tiz percnyi menetelés után megáll­tunk egy egyszerű kinézésű, egyemeletes ház előtt. A kapu előtt őr állott, aki tisztelgett nekünk. A ci­vil, aki bennünket vezetett, néhány szót váltott vele. Ugyanakkor egy tisztforma férfi jött hozzánk, aki­vel szintén beszélgetett néhány percig. Aztán ce­mentünk a kapun. Vezetőnk intett, hogy maradjunk a folyosón, a tiszt, akivel beszélt, felsietett a lépcső­kön az emeletre. — Körülbelül félóráig maradtunk igy, mikor fenn ajtócsapkodásokat hallottunk. Erre vezetőnk intett, hogy kövessük öt. Hosszú, sötét folyosón ha­ladtunk végig, majd lépcsőkön mentünk lefelé. Va­laki kinyitott egy ajtót. Gyufa sercent és lámpát gyújtottak. Egyszerű, fehér falakat láttam és a szoba közepén hosszú kecskelábu asztalt. Engem odaállítottak az ajtóhoz azzal a paranccsal, hogy se ki, se be ne engedjek senkit. Különben revolvere­met szabadon használhatom. Amíg én a küszöbön ültem— — Miután az ajtót becsukták, én leültem a kü­szöbre. Cigarettát sodortam. Az átszürődő hangok­ból kivehettem, hogy benn a „civil" parancsokat osz­togat. Majd benn a szobában kicsapódott egy oldal­ajtó s a kis terem a lábdobogásokból Ítélve megtelt emberekkel. Mikor elült a zaj, valaki pattogó han­gon mondott valamit. Kis szünet következett, majd lövés dördült el. Jajveszékelést hallot­tam, melybe női sikoltások hasítottak. Erre aztán újabb revolveríövések következtek, körülbelül tizenkét lövést számoltam mejf. Aztán ismét csend lett. Az ajtó kinyílt s egy ujjnyi résen belülről kiszóltak, hogy menjek a kapuhoz és várjak ottan. — Nem tudom, hogy kerültem ki ismét a kapu­hoz. Fejem zúgott, szemem előtt összefolyt minden. Az őr megkérdezte, hogy mért reszketek. Emlék­szem, már hajnalodott s a cigaretta, amit benn so­dortam az ujjamra égett volt. Ami benn történt, csak addig tartott, amig egy égő cigaretta tart— — Aztán ismét teherautóra raktak bennünket s csak a fogolytáborban tudtam meg, hogy ezen az éjszakán mi is történt— Csáté Kis Mihálynak elakad a szava. Tölt és koccint. Mintha felejteni akarna... ... és igy ért véget az oroszok nagyhatalmú cár­jának földi pályafutása. Annak, aki Európát lángba borította, élete úgy tűnt tova, mint a cigarettafüst. Ck.) Q SELECT MO^GÓ mai kezdettel mutatja be q I Petrovícs Svetíslav g g közkedvelt művé»! legújabb és legelegánsabb szalondrámáját : g o 4 c úrnő és a gárdahadnagy g Q Partnerei a szép Mary Kid és Eszlerházy Agnes. Mon. Adha.Fiim O O ________________________________________________________________O

Next

/
Oldalképek
Tartalom