Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)

1930-01-31 / 23. szám

£ XIII. ÉVF. 89. SZÁM. STelef önszántaink: 608, 694. Szerkesztőség és kiadóhivatal Plata Unirii (volt Mátyás király-tér) 4. 864., 568., 694. Nyomda, Str. Universität» (volt Egyetem-utca) 3. Előfizetési áraink: Egy hónapra 100 lej, negyedévre 300 lej fél­évre 600 lej, egy évre 1200 lej. Cikkeink utánnyomását csak a KELETI ÚJSÁG megnevezésével engedjük meg. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDUE. » & Az optimista Krausz Simon (Kolozsvár, január 29.) A Newyork-kávéházban annál a kerek márványasztalnál, amelynél valami­kor a vendégszereplö Újházi, vagy Hegedűs Gyula fogadták az azóta szintén hires pesti színészekké emelkedett vidéki ripacsok hódolatát, ma délután ritka vendég prezideált. A kávéházi asztal néhány perc leforgása alatt azt a szerepet töltötte be, mint egy miniszteri, vagy legalább is bankigazgatói fo­gadószoba. Mikor e sorok Írója nagynehezen beszo­rította a székét a márványlapot körülülők kiváncsi seregébe, örülhetett a fürgeségének, mert hamaro­san már egy második szék-sorfal felállítására volt szükség. Ha tovább tart a cercle, akkor valószinü- leg a kávéháznak valamennyi vendége jogcímet ke­resett és talált volna arra, hogy a „hallgatóság" gló­riájába beüljön, vagy legalább Is beálljon. Az előkelő és szeretetreméltó idegen ugyanis, aki néhány órára megállóit Kolozsvárt és szerencsét­lenségére éppen a legforgalmasabb kávéházba, a Newyorkba tévedt be, nem volt más, mint Kransz Simon, a hires pesti bankár, aki még nemrégiben is egyike volt a magyar főváros országhatárokon túl is jólismert bankigazgatójának. Egy bizonyos: Krausz Simon, vagy ahogy holt Idegen emberek is becézni szokták: Kransz Slmi, már külsejében sem a rideg és csak Visszautasítá­sokra berendezett arcú bankárok tipusa. Az első impresszió az róla, hogy régi vágású táblabiró ül ke­délyes anekdotázó mosollyal hódolói és rajongói kö­zött. Olyanformán fest a tükör alatt, mint ahogy Eötvös Károlyt képzelem el az Abbázia törzsaszta­lánál. Jóizüen pöfékel trabukőjábói és a tájékozatlan lélekbúvár aligha mondaná, hogy ez az ember csak most esett keresztül egy olyan keserves harcon, ame­lyet a prédára éhes és bizonyára nem túlságosan kö­nyörületes hitelezők légiójával folytatott. Minden kérdésre szívesen felel, de szinte ellen­állhatatlan kedvességgel zárkózik el az elől, hogy intervjut adjon. — Összesen négy órát tartózkodom Kolozsváron — mondja — valami családi ügyem hozott Ide, ne kívánják tehát, hogy most nyilatkozatokat tegyek. Azt is be kell vallanom, hogy én abban a remény­ben léptem be ebbe a kávéházba, hogy itt senkit sem fogok találni, aki rámismer. Valaki ugyanis azt mondta, hogy ennek a kávéháznak látogatói nagy­részben románok. Megígérem azonban, hogyha még- egyszer megtalálnak Kolozsváron, akkor minden kérdésükre felelni fogok. Ez lesz a revans mostani hallgatásomért. Es valóban az ujságnyilatkozatokon túl, szíve­sen beszél akármiről. Elmondja, hogy négy hónap óta következetesen ellenállott az újságírók ostromai­nak. Csak egyszer szólalt meg, akkor is kényszerű­ségből. Egy bécsi lap adott a szájába egy soha meg nem tett nyilatkozatot és ezt rektifikálta egy újság­cikkben. A cikkben azt irta meg, hogy Hága után fordulatot vár, a világnyomoruság nyomasztó légkö­réből való menekülést. íme, az optimista Krausz Simon nem nyilatko­zott, de valamit mégis csak mondott. Egy jó hirt eb­ben a fullasztó, dermedt atmoszférában, amelyben csak a pesszimistáknak volt eddig szerepük. — Ausztria százmillió dollár kölcsönt akar fel­venni. Becsből jelentik: Újabb értesülések szerint a jövő héten egy osztrák küldöttség megy Londonba és ott megkezdi tárgyalásait egy uj osztrák beru­házási kölcsön felvételéről. A kölcsön elhelyezésé­ről Morgan newyorki, Schröder londoni és a párisi Rotschild bankházak résztvételével egy.nagy kon­zorcium fog gondoskodni. A kölcsön összege száz­millió dollár lesz. Egészségét ne tegye kockára! Ne kísér­letezzék különböző tápszerekkel egészségének róvására, hanem használjon reggelire, uzso- aára Ovomaltine-t. KeatnrWwfo ESŐS idő láb­fájásokat okoz A nedvesség megszükiti a cipőjéb úgy hogy ezek lábain feldörzsöléseket és fájdal­makat okoznak. Teljesen felesleges mindazonáltal, hogy ettől akárc ak egy napig is szenved en. Te­gyen be néhány gramm Sal rate Rode!i-t me­leg vízbe mely a felszabaduló < xigéntol tej- s; erű kinézési nyer. Ennek a fürdőnek erő­sítő és as eptikus hatása rögtön bekövetke zik. A zuzódások és iéjdalmak a gyulladá­sos h lyeken azonnal megszűnnek, a daga­natok mintegy varázsszóra eltűnnek­Ez az oxigéntarlalmu medicinába fürdő lábaiban szabályozza a vérkeringést és megvédi lábait egész nap a hideg ellen- Megouhilja a bőrkeményedéseket és tyúkszemeket annyira, hogy ezek teljesen, gyökerestől, fáidalommenlesen eltávolithatók lesznek anélkül, hogy sérüléstől kellene tár­tén:. A Saltrate Rodell lábait kifogástalan ál­lapotban tartja, úgy hogy egész nap jarhat, egész éjszakán táncolhat anélkül, hogy a legkisebb fáradtságot is érezné. Kapható mindén gyógyszertárban és dro­gériában. ________ — A LAKBÉRLETI UJ TÖRVÉNYJAVAS­LAT TARTALMÁT MÉG CSAK A MINISZTE­REK ISMERIK. Bukarestből jelentik: Szerda este 7 órakor a kormány tagjai minisztertanácsra ültek össze. Ez alkalommal Junian igazságügyminiszter, beterjesztette a lakbérleti szerződések meghosszab- bitásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a minisz­tertanács elfogadott. A törvényjavaslat részletei még nem ismeretesek. A minisztertanács ezután foglalkozott a választások előkészítésével is és azokkal a rendszabályokkal, amelyeket a választá­sok nyugodt lefolyása érdekében fognak foganato­sítani. Meghűléses betegségektől (nátha, rekedt­ség, torokgyulladás) mentesül, ha állandóan szopogat Anacot pasztillát.Egy fiola ára 37 Lei — Négy rabló kirabolt egy newyorki bankot. Newyorkból jelentik: A newyorki Matawam bank­ba szerdán reggel a pénztár megnyitása után pár perccel négy rabló hatolt be. A hivatal látogatók revolvereikkel sakkban tartották a tisztviselőket, s miután a pénztárból húszezer dollárt elemeitek, el­távoztak. A bankrablókat nem sikerült elfogni. — A román bankigazgató „nem engedi, hogy a kisebbségi újságírók tönkretegyék” Temesvárról jelentik: Deutsch Róbert facsádi szesznagyke­reskedő a napokban feljelentést tett egy peres ügyből kifolyólag a temesvári ügyészségen a Timisiana Bank ellen. A különben nem nagy jelentőségű feljelentéssel kapcsolatban kellemetlen incidens játszódott le. Ormos Iván újságíró, a Temesvári Hírlap ügyész­ségi referense, amikor a följelentésről tudo­mást szerzett, elment ia Timisiana ügyvezető igazgatójához, Frâtilă igazgatóhoz és tájé­koztatást kért az ügyről. Az igazgató hevesen rátámadt az újságíróra és azt hangoztatta, hogy a bank, amely román intézet, nem en­gedi, hogy a kisebbségi lapok tönkretegyék. Ha egy szót is mernek irni a dologról, majd meglátják, hogy milyen kellemetlenségeik lesznek. Ormos Iván információ nélkül távo­zott és életveszélyes fenyegetés címén feljelen­tést készül tenni .a bankigazgató ellen. — Norvégia óriási uj rádlóleadóállomása. Nor­végia fővárosának, Oslónak, uj rádió leadóállomása van, ahonnan erőteljesen nyomulnak a hangok Európa összes határain keresztül. A rádiózók az egész kontinensen érdeklődve figyelnek fel és egy­öntetűen állapítják meg, hogy az uj állomás hang- erőssége és modulációja szokatlanul tökéletes. Ez is a német technika diadalát jelenti. Az uj állomást Oslótól nyolo kilométer távolságra a Telefunken Társaság építette meg. Az állomás a városi Stúdió­val körülbelül nyolc kilóméter hosszú rádió-special- kabellel van összeköttetésben. Az állomást egy 500 V. és 50 Per. erősségű forgóáramhálózat táplálja. A csövek fűtése gépek által történik. A leadó négy lépcsőzetü és a felső fokon 20 Kw. tipusu vízzel hü­tött csővel van ellátva. Ez a leadóállomás ma egyike az európai leadók legerősebb állomásainak. Az oslói állomás nagyon könnyen megkapható, mert a vevő- készüléknél közvetlenül Prága felett fekszik. Makacs székrekedés, vaslagbélkalarus, gyo­moibaj, puffadás, vérioriódás. sárgaság, arany^res csomók, csipöfájás eseteiben a természetes Fe» rencz József keseruviz reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a F©- retacz József Víz még ingerlékeny belü bete­geknél is fájdalom nélkül hal A Ferencz Jó­zsef keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és fü.szerüzletekben kaphaló * Vegetárius Egyesület alakul Kolozsváron. Az „Uj Elet" cimü kolozsvári folyóirat kezdeményezéso és agitációja nyomán még december hó elején meg­alakult az Ideiglenes bizottság, amely az előmunká­latokat elvégezve, elérkezettnek látja a végleges megalakulást. Az alakuló gyűlést február 2-án, va­sárnap délután 3 órakor tartják meg az Epitömnn- kások Otthonában, Str. Váll (Patak-utcaj. Az Egye­sület a vegetárius propagandát, a természetes élet­mód oktatását, a vegetárius élelmiszerek termelési költségen való beszerzését, a „Nemzetközi Vegetá­rius Unió“-ba való bekapcsolódását, stb. tűzte ki célul. A vegetárizmus ugyanis az újabb Időben, a külföldön óriási lendületet vett, nagynevű orvos- professzorokat, lelkészeket és közéleti férfiakat szá­mit ma már sorai között. — Az Egyesületnek nem vegetáriusok is tagjai lehetnek, de csakis, mint rend­kívüli tagok. Az alakuló gyűlésre vendégeket szíve­sen lát az Előkészítő Bizottság. Dr. BAYER-féleFÜRGEN (P0RG0) az ideális hashajtó — Csehszlovákiában bojkottálni akarják az ösz- szes angol ipari cikkeket Snowden magatartása miatt. Prágából jelentik: A cseh sajtóban a hágai konferenciával kapcsolatban angolellenes hangok csendültek meg, minek következményeképen a prá­gai mozikban ma a hágai eseményekről bemutatott filmhíradó vetítésekor a közönség viharos fütty­koncertet rendezett mindannyiszor, ahányszor Snow­den angol kincstári kancellár képe a vásznon meg­jelent. A közönség egy része Benes láttára is fü- moly mozgalomba kezdenek abban az irányban, tyült. ügy hírlik, hogy az állami tisztviselők ko- hogy mondassák ki a bojkottot az összes angol ipa­ri cikkekre. — A liberális párt egy szalmaszálba kapaszko­dott Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A marosmegyei liberális párttagozat felebbezést adott be a törvényszéknél a ma­rosmegyei Magyar Párt és nemzeti paraszt­párti paktumos lista ellen. A liberális párt kifogásolja, hogy Truta szászrégeni ügyvéd, akit a lista benyújtása után neveztek ki Kis- küküllő-megye prefektusává, a jelöltek között szerepel, mivel a megyei tanácstagság és a prefektusi hivatal összeférhetetlenek, ilyen módon pedig a Truta szerepeltetésével a lista hiányos. Ezt a később bekövetkezett kineve­zést szeretnék a liberális pártiak felhasznál­ni arra, hogy az egész listát megsemmisittes- sék, holott a törvény módot ad az ilyen eset­ben az egy tagság megürülésének tisztázá- sára. 1—2 vaggon elsőrendű I-a perzselt táblaszaienna továbbá egy fél vaggon tiszta disznózsír és első­rangú t-a téliszalámi a legolcsóbb napi árakon kapható Julius PSets szalámigyár Agnlfa-fignethein

Next

/
Oldalképek
Tartalom