Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-22 / 16. szám
XIII. ÉVF. 16. SZÁM. KklSTfUfSltG 9 iROniUOMtsMttVÉMET Megtörtént egész Erdély területén az első hangos és zenés lilm- bemutató Kolozsvárt Hatalmas sikere volt a világhírű. „Noé bárkája‘-nak a Corso-filmszinházban Rendkívüli lelkesedéssel fogadta Kolozsvár közönsége az első hangos és zenés filmet (Kolozsvár, január 20.) Hétfőn mutatta be a kolozsvári Corso-filmszinház egész Erdély területén az első hangos és zenés filmet a világhírű „Noé Bárká“-yát. Délelőtt sajtóbemutató volt, amelyen meghívottak, szakemberek és újságírók vettek részt. Meg kell állapítanunk, a közönséggel egyértelmüleg, hogy az első hangos film mindenképen esemény volt. Már napokkal ezelőtt igyekezett •a közönség helyet biztosítani magának és a bemutató napján zsúfolásig megtöltötte a Corso gyönyörű termét. Feszült várakozás előzte meg a bemutatót, ami érthető is, hiszen keveseknek állott módjában még beszélőfilmet látni és hallani- A premier aztán minden elképzelést felülmúlt s valósággal extázisba ragadta az embereket, amiben része van nemcsak a grandiózus filmnek, hanem annak a körülménynek különösen, hogy a kiváló filmszínház teljesen világvárosi mintára és tökéletességgel hozta ki a darabot. * Már pereg is a film, Darryl Francis Zaluek érdekes témája, amely a háború vérözönét a bibliai vizüzönnel hozza párhuzamba. A bibliai múltban is rosszak voltak ia,z emberek és büntetésből szakadt rájuk a vizözön, ez az apokaliptikus büntetés ismétlődött meg most, amikor Bábel tornya helyett karcsú felhőkarcolók szöknek az égnek, az aranyborjú helyett a tőzsde káoszában imádják a pénzt az emberek, akik úgy állanak egymással szemben. mint Kain és Ábel. Akkor a vízözön, most a világháború vérözönét zúdította Isten az emberekre, hogy megjavuljanak. Travis, egy fiatal amerikai diák és Marie egy kis német színésznő hősei a történetnek, ök élik át a háború szörnyű viszontagságait és ők a hősei, mint Jafet és Mirjam az özönvíz előtti világtragédiának is, amelynek külsőségei az arany káprázatos csillogásával, vad pompával elevenednek meg. Az özönvíz Noé bárkájában életben tartja Jafetot és Mirjamot, mint ahogy a háború vérözöne után is egymásra ttalál a két fiatal szív, a béke édes karjaiban. A grandiózus téma olyan feladatot rótt a rendezőre, amely mellett megkisebbednek a „Ben Húr", az „Apokalipsis négy lovasaJ“, vagy akármelyik nagy film rendezői feladatai. Kertész Mihály csodálatos fantáziával és erővel keltette élétre úgy a bibliai múltat, mint azt a történelmi kort, amelynek magunk is hősei és szenvedői voltunk. A bibliai rész magával hozza mindazt, amit a film-épitke- zés káprázatos építményekben és a rendezés a tömegek mozgatásában eddig produkált. Sőt többet, mert ez a film nemcsak elénk hozza mindezt, hanem el is pusztítja. Félmilliárd lejbe került ez az építkezés s az özönvíz félelmetes erővel söpri el a gigántikus épületeket, az embereket, lanzalnuasan nagyszerű látványban pusztul el minden, amit az emberi kéz alkotott és maga az ember is. A szereplők között az amerikai színész- gárda legjobb neveivel találkozunk, Dolores Costello finom és törékeny egyénisége, az erő.- teljes George O’Brien a markáns Moah Beery és Ne. Alüster, továbbá egy nagyszerű humorú fiatal színész Gain Williams nyújtanak pompás alakítást. Kertész Mihály grandiózus filmének hatását a hangosság elképzelhetetlenül teljessé teszi. Az amerikai katonadalok, a typervaii- mars csak úgy, mint a beszéd, a katasztrófák zöreje, iaz emberi kin és jajgatás félelmetes skálája s a pompásan összeállított Vitaphon Szimfonikus zenekar kísérő zenéje kitünően és tisztán érvényesülnek. A modern részben a tőzsde kaosza, a háborús jelenetek és a megrémültek sikolyával, sebesültek jajgatásával, a haldoklók halálhörg ésével egy vasúti szerencsétlenség emelkedik Jd, a bibliai résznek pedig az özönvíz mindent rombadöntő, elsöprő, döbbenetes megelevenitése az attrakciója nemcsak a látnivalókban, hanem a hangosságban is. Az amerikai „Diaphonne“-gép, melyet a nagyváradi Emericus filmvállaliat hozott Romániába tökéletes. Minden bang a valószínűség erejével érvényesül. A Noé bárkája különben a hatalmas Warner Bros filmgyár produkciója, amelynek erdélyi képviselője a brassói Concordia filmvállalat. 10 A Noé bárkáját két kis hangos film vezeti be Mischa Elman hegedűművész koncertje és az Arnauilt testvérek gitárduett és a „Szerelmes madarak“ cimü füttyjelenete, a,me lyet madaraknak öltözve adnak elő és amely mint artistaprodukció is legelső rangú és mn- radéktalanul érvényesül a hangos filmen is. Külön kellene arról a hatásról megemlékeznünk, amelyet a bemutató Kolozsvárt keltett. Az emberek a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak arról az élményről, amelyben részük volt. Nem meglepő ez, hiszen ia Noé Bárkájával, amfeljţ most fut Budapesten és Bukarestben is, a világsajtó heteken keresztül foglalkozott és általános az a megállapítás, hogy az tnj technikai csoda mai fejlettségét a „Noé Bárkája“ legtökéletesebben reprezentálja. Flandriában a helyzet változatlan Remarque híres könyvének visszhangja a moziban Igazi 100 százalékos nagy világattrakcíőt hirdet a Magyar Színház moziműsora. A legtökéletesebb, legrealisztikusabb háborús filmet, amelynek elme: Flandriában a helyzet változatlan. A front-háború minden izgalma, minden borzalma megelevenedik olyan hü képekben, amelyek valósággal lenyűgözik a nézőt. A nagy filmujdonság péntektől látható a Mar gyár Színházban. Pénteken fél három és fél öt órakor. Szombaton egynegyed hatkor és hét órakor. Vasárnap 5 és 7 órakor. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HIKE! .Első feleség — Poór Lilivel. A jövő hét első estéjén, hétfőn lesz a legközelebbi premier. Egy Európa- szerte hires, mélyhangulatu, finom angol darabnak, az „Első feleség“-nek a premierje. Budapesten a Vígszínházban került színre az „Első feleség“ emlékezetes nagy sikerrel. A próbák az igazgató rendezése mellett szorgalmasan folynak az „Első feleség“-ből. Ennek az előadásnak keretében lép fel először az idényben Poór Lili. A premiere jegyeit már árusítja a színházi jegypénztár. Ma, holnap és holnapután: Légy jó mindhalálig! Móricz Zsigmond óriási sikert aratott uj darabja, a „Légy jó mindhalálig“ kerül színre ma este másodszor, holnap este harmadszor és csütörtökön negyedszer. Tommy és Társa, Diákszerelem, Szökik az asz- szony. Az idei évad három bombasikere ennek a hétnek három egymásutáni napján kerül szinre: Tommy és Társa pénteken d. u. 6 órakor és szombaton este 9 órakor. Diákszerelem pénteken este 9 órakor. Szökik az asszony vasárnap este 9 órakor. Valamennyi előadást bérletszünetben tartják meg s igy az összes páholyok és zsölyeszékek is a nem bérlő közönség rendelkezésére állanak. Még egyszer, de Kolozsvárt utoljára: Tempo Harold. Vasárnap százan meg százan távoztak a Magyar Színháztól csalódottan, mert nem tudtak jegyet kapni, a „Tempó Karold" utolsó előadásához A közönség parancsoló óhaja folytán sikerült még egy napra visszahozni a „Tempó Harold“-ot. Harold Lloydnak ezt a ragyogó felülmúlhatatlan alakítását. így tehát ; csütörtökön egyetlen napig látható még a Magyar I Színházban a „Tempó Harold“. Ezen a csütörtöki I napon 3 előadást tart a színház: 3, 5 és 7 órakor. I Hely árak: 30, 20 és 10 iei. Ma és holnap: Becsületes gazember (Petrovies '• Svetisláv) és Jazz-hercegnö (Lya Mara.) Hatalmas rekord-műsora lesz ma és holnap a Magyar Szlnh&s mozijának: I. Becsületes gazember. (10 felvonáaoa nagyszabású, izgalmas dráma, a főszerepben Petro- vics Svetisláv-val, kinek ez legbrllliánsabb alakítása.) II. Jazz-hercegnö (Jou-Jou). 8 felvonásos mulatságos vígjáték Lya Marával a főszerepben. Ez a hatalmas kettős műsor csak két előadásban látható: 3 és fél hat órakor. Helyárak: 30, 20 és 10 lei. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Kedden, január 21-én, este 8%-kor: Légy jó mindhalálig. (Újdonság 2-odszor. Napi bérlet 25. sz„ C. Sorozatszám: 184.) Szerdán, január 22-én, este 8%-kor: Légy jó mindhalálig. (Újdonság 3-adszor. Napi bérlet 26. sz.( A. Sorozatszám: 185.) Csütörtökön, január 23-án, este 8%-kor: Légy jó mindhalálig. (Újdonság 4-edszer. Napi bérlet 26. szám, B. Sorozatszám: 186.) Pénteken 6 órakor: Tommy és Társa. (Operette- ujdonság 7-edszer. Kondor Ibolyával, Betegh Bébivel, Tompa Bélával, Ihász Aladárral. Sorozatszám: 187.) Pénteken este 9 órakor: Diákszerelem. (Sport ope- rette-revü újdonság, 12 képben. Kondor Ibolya, Betegh Bébivel. Solthyval, Tompa Bélával, Ihász Aladárral. Bérletszünetben. Sorozatszám: 188.) Szombaton délután 2% órakor: Mit susog a fehér akác. (Ifjúsági előadás. Kondor Ibolyával, Betegh Bébivel, Solthyval, Ihásszal. Bevezető előadást tart: Reischel Arthur. Sorozatszám: 189.1 Szombaton este 9% órakor: Tommy és Társa. Ope- rette-ujdonság 8-adszor. Bérletszünetben. Sorozatszám: 190.) Vasárnap délután 2%-kor: Két lány az utcán. (A nagysikerű újdonság első mérsékelt helyáras előadása. Sorozatszám: 191.) Vasárnap este 9 órakor: Szökik az asszony. (Ope- rette-ujdonság Kondor Ibolyával, Solthyval, Ihásszal. Bérletszünetben. Sorozatszám: 192.) Hétfőn, január 27-én este 8%-kor: Első feleség. (Újdonság először. Poór Lili vendégjátékával. Jano- vics Jenő föllépésével. Az európai színpadok legszenzációsabb újdonsága. A budapesti Vígszínház óriási sikerű műsor-darabja. Premiére-bér- let 27. szám. Sorozatszám: 193.) Kedden, január 28-án este 8%-kor: Első feleség. (Újdonság másodszor. Napi bérlet 26. szám, C. Sorozatszám: 194.) Szerdán, január 29-én este 8%-kor: Első feleség. (3-adszor. Napi bérlet 27. szám, A. Sorozatszám: 195.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI-MŰSORA: Kedden és szerdán 3 órakor és fél hat órakor: I. Becsületes gazember. (Hatalmas dráma, Pet- rovlcs Svetisláv leghíresebb alakításával.) IL Jazz-hercegnö. (8 felvonásos vígjáték, a főszerepben Lya Maraval.) Helyárak: 30, 20, 10 lej. Csütörtökön általános közkívánatra még egyetlenegy napig: Tempo Harold! (Harold Lloyd leg- brilliánsabb alakítása. Előadások: 3, 5 és 7 órakor. Helyárak: 30, 20 és 10 lej.) Pénteken délelőtt 11-kor matiné 20, 15 és 10 lejes helyárakkal: A varázsló. (Titokzatos történet 10 felvonásban. Főszereplők: Paul Wegener és Pet- rovics Svetisláv.) Pénteken 2% órakor és 4% órakor világszenzáció: Flandriában a helyzet változatlan! (Válasz Remarque könyvére. A háború legmegrázóbb képei. Minden idők leggrandiózusabb háborús filmje. Helyárak: 2%-kor: 30, 20, 10 lej. Hely árak 4%- kor: 40, 30, 20 lej.) Szombaton 5% órakor és 7 órakor: Flandriában a helyzet változatlan. (Válasz Remarque könyvére. Helyárak: 40, 30, 20 lej.) Vasárnap délelőtt 11-kor matiné 20, 15 és 10 lejes hely árakkal: A tüzbrigád. CORSO-FIIÁ1SZINHAZ MŰSORA Kedd fél 5, 7, bklO órakor: Világesemény! A leg hatalmasabb hangosfilm: Noé bárkája. Kertész Mihály csadálatos rendezése. Dolores Costello és Georg 0. Brien. — Előjáték: Hegedű hangverseny és az Amanlt testvérek: Szerelmes madarak, füttyjelenet. Szerda: Noé bárkája. Csütörtök: Noé bárkája. Péntek: Noé bárkája. SELECT MOZGÓ Kedd: A sztambuli elitéit felesége, mélyen megható dráma, főszerepben Heinrich Georg és Betty Amman, az Ufa filmgyár legszebb 129/30 évi drámája. Szerda: A sztambuli elitéit felesége. URÁNIA MOZGÓ Kedd: A halál ntja. Izgalmas cirkuszdráma, szenzációs akrobata mutatványokkal, főszerepben: Bernhard Goetzke. Szerda: A halál ntj^a.