Keleti Ujság, 1930. január (13. évfolyam, 1-23. szám)
1930-01-19 / 14. szám
I K&EGTiUlSlfa XIII. EVF. U. SZÁM. a névvegyelemzés szégyene az uj idők egyik oiesekedésre épen nem alkalmas terméke, tékát a magyar anyakönyv vezetőre való utalás legalább is firivolitás, azonban nyíltan ki kell jelentenem, hogy ez a múltakban való bogarászás és erőszakolt nyomozása a eok száz év előtti nációnak: épen Erdélyben a 1 egihaszon t a 1 an ab b és legellenszenvesebb. Olyan területen élünk, amelyen elszórtan találunk románokat, németeket, magyarokat és ahol kikerülhetetlen a nemzetiségek keveredése. És ha seregszemlét tartunk, az összegezésnél kiderül, hogy Erdélyben sokkal több az elirománosodott magyar, .akiket a mai román mentalitás szerint magunknak kellene reklamálnunk, mint megfordítva. Ebben a sorsközösségben, amelyben a három nemzet századok óta együtt él, minden ittélő népnek le kell számolnia « nemzetet, változtatott egyének visszakövetelésével. Hiába kutatjuk fel az anyakönyvben, hogy a Sabot még néhány évtizeddel is Szabónak hívták, a Bor- nemisat Bornemisszának: a nevelésében, nemzeti érzésében r©már>oi-irá lett wrokoH magyarokat elveszetteknek kell tekintenünk. Tegyük fel, hogy Szabó Dezsőnek nemcsak az édesanyja volt román származású, ámbár az igazság az, hogy a Mille-család több száz év óta magyar református lelkész-familia volt s a valamikori román eredet soha Szabó Dezső mostani felfedezése előtt nem talált hangot a nemzetség egyetlen tagjának lelkében sem és engedjük meg azt is, hogy ötszáz évvel ezelőtt a környezet áthasonitó ereje adta a Szabó nevet az addig román családnak. Számunkra teljesen mindegy, hogy a név- v«ayelemzés és az elÖráncigált fajelmélet mit tudna kimutatni ebben az esetben. A valóság az, hogy Szabó Dezsőnek is, az édesanyjának is, több generációkra visszamenőleg magyar volt a családja, a magyar kultúra tette azzá Szabó Dezsőt, ami s az, amit elkövetni készül, vagy amivel csak fenyegetőzik, kimeríti a renegátizmus összes ismérveit. Én nem játszom a szavakkal. Megismétlem: gyűlölöm a renegátokat, megvetem őket, akár Szabó Dezsőnek hívják, akár Fekete Péternek. A Savon C idem n legkeményebb szappan. ezé t a legkisebb darabja i* használható. - Francia gyártmány Még két méregkeveríS asszony Ibiisiposre kezdődött meg a szolnoki törvényszéken (Szolnok, január 17.) A szolnoki törvényszék pénteken délelőtt 10 órakor kezdte meg a főtárgyalást Földvári Károlyné és Kardos Mihályné ügyében, akiket többrendbeli, Vwwwvwsrt/wvwwwvw*/wwve 1. Móricz Zsigmond: Forró mezők. 2. Undsef. Sigrid : Tavasz. 3. Kafajev Valentin : A síkkasz« tők. 4. Helíai Jenő : Álmok háza. 5. Maugham Somerset: Az ördög sarkantyúja. 6. Prévost Mar. cél: A szűz férfi. — Meg fog még jelenni : 7. Krúdy Gyula: Boldogult urfikorom. 8. Smel* jov Iván: A pincér. 9. Anderson Sherwoed : Tar. 10. Bibó Lajos: Kétlelkű szerelem. 11. Bo« jer Johan: A nagy éhség. 12. Bourgeí Paul : A lelkiismeret. Köíeíenkét 54 lei és diszvászonban 84 lei. Azonnal megrendelve a t®IJ®S sorozat kötetenként fűzve 44, diszvászonban 64 lei. Ráadásul ingyen kapja az Athenaeum 1930. évi Almanachjáf. Szállítás utánvéttel, vagy előre, fizetve frankó. — Kérjen illusztrált prospektust Lepagstdl, Kolozsvár mérgező* utján elkövetett gyilkossággal vádolnak. Földváriné negyven. Kardosáé negyvenhárom éves, mindketten mély gyászban, rendkívül elegánsan öltözve jelentek meg a bíróság előtt. Földváriné ellen az-a vád, hogy első férjét, Tóth Lászlót, második férjét és anyját Tali Lászlónál mérgezte meg. Kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy hogyan kerülhetett akkor a méreg az áldozatok testébe, azt válaszolja, hogy erről nem tud felvilágosítást adni, ő azonban semmiképen sem bűnös hozzátartozói halálában. A másik vádlott, Kardosné. eleinte szintén tagadott, a biró keresztkérdéseire azonban megtört (és beismerte, hogy Fazekasné, a helyi szülésznő segítségével valóban megmérgezte 1919-ben arzénnal első házasságából származó gyermekét és azután férjét is, akinek levesébe és pálinkájába kevrte be a mérget. A délutáni tárgyaláson több jelentéktelen tanúkihallgatás után kihallgatták az egyik áldozat, Tóth László leányát, Tóth Máriát, jelenleg Hajdú Károlynét is, aki apja haláláról adott információkat. Tóth gyomorbajos volt. A halála előtti napon különösen rosszul érezte magát, mégis kiment a mezőre, ahonnan azonban kocsival hozták haza és másnapra meghalt. Bratiaiu kihallgatása a királynénál fiaskói valFolt (Bukarest, január 17.) Bratianu Vintila a legnagyobb eréllyel folytatja tovább a harcot a kormány ellen. Régenstanácsi audienciája és a beterjesztett memorandum közlése után Mária királynénál jelent meg audiencián. A kihallgatás alatti beszélgetés tartalmáról semmi sem szivárgott ki. Az Adeverul azonban a liberális pártvezér magatartásából arra következtet, hogy ez a kihallgatás nem hozott számára biztató reménységet. A Viitorul legutóbbi számának vezércikkében újból rendkívül hevesen támadja Maniu miniszterelnököt a személyében. A cikk címe: Kormányelnök, vagy bandavezér? ?áfc!ya gyúl az éjöen (30) 3rta: Seőesi Samu Ez a nemesi felkelés a kultúra fáklyásainak munkáját is zavarta és a közadakozásból folyó állandó színház építését egyidőre megakadályozta, de aztán annál nagyobb lendülettel folytatták s most már a köznemesség és polgárság is sietett részt venni az építkezés részére történt adakozásban. De az építkezésben a szünet évekig tartott. Ez alatt sok változás történt. Elkövetkezett a Ferencz császár uralkodása, aki Kolozsvárra is ellátogatott 1817-ben a császárnéval együtt, aki a főúri dámák körében időzvén, azt mondta br. Bruckenthalnénak, hogy „idegen nyelvet tanulni nem kötelesség, de a hazait nem tudni szégyen“. A császárnénak ez a mondása szájról- szájra járt és sokakat kiábrándított a bécsi szellem imádásából. Még Rhédey László gr. is megbánta talán, hogy a „játéktermét" német játékszínné csináltatta és mint gr. Teleki Ferencz monda: „Oda hivogata bennünket a Nehmt uns gnädig auf", irás az első kárpiton s én is többekkel együtt eléggé gnädig levék iránta. Ezt azonban harag és bosszúság sugalmazta, mert az urak közül többen kárörömmel emlegették, hogy a színjátszó társaság. Rhé- dey-terem nélkül is, nagy és előkelő publikum előtt játszik, a lóiskolából készített játékszínben. Ekkor már a magyar-szinjátszó társaságnak huszonegy tagja volt. Kotsi János és »eje ft- jer Rozália, .Wesselényi halála után kiléptek * színjátszó társaságból, miután tizennyolc esztendőn keresztül, a legnehezebb időben végezték az uttörés dicsőséges munkáját. Kotsi a feleségével együtt visszavonult Magyar-Frátá- ra, ahol egy kis birtoka volt és ahol minden idejét a régebbi — inkább műkedvelői. — színjátszás adatainak megírásával — (melyek fájdalom elvesztek) és művészeti tanulmányokkal töltötte. A társaság élén, mint uj direktor, Wándza Mihály állott, aki Magyarországról jött Erdélybe, a debreceni szereplésből hazatért színészekkel. Ugyancsak Nagyváradon csatlakozott a társasághoz Pergő Czelesztin és Néb Mária. Ezeken kívül még sok taggal gyarapodott a társaság. Az állandó szinház épülete is közeledett a befejezéshez, de miután újabb költség előteremtése vált szükségessé, a gyűjtő bizottság azt az előterjesztést tette az országgyűlésnek. hogy a nemesi telkekre vettessék ki megfelelő adó. Ezt az előterjesztést el is fogadták, de Mártonfi József a r. katholikus és Bob József, balázsfalvi unitus püspökök, valamint a cs. kir. fiscus kivonták magukat a fizetés alól. Ugyanezt tették a szászok is. De ennek ellenére is az összegyűlt pénzzel s a közben befolyt más adakozásokból sikerült felépíteni a kolozsvári Farkas-utcában az első állandó magyar színházat, melynek homlokzatán ez a felírás állott: „Az Erdélyi Nemzeti Magyar Játék-Szin 1813. Csakhogy még nyolc esztendő kellett ahoz, hagy a színjátszásra alkalmas berendezéssel elkészüljelek. és megint nyolc ahoz. hogy Pesten is felépüljön a Nemzeti szinház. XXII. Kotsi Patkó János m. frátai lakásának tornácából messze ellátott azon a mezőségi hosszú utón, mely Kolozsvár felől vezetett Magyar- Frátára. A hosszú ut távolában nagy ekhós szekér mozog Fráta felé. Olyan szekér ez, amilyenen ő is gyakran utazott a magyarországi városokba és az erdélyiek közül Désre, Nagy- enyedre, Fogarasra, Marosvásárhelyre. A mint a közeledő ekhós szekeret nézi, színjátszó életének kedves epizódjai és küzdelmei rajzanak fel lelkében. Beszól a szobába: — Jer édes Rozáliám! Kotsiné kilép és az ura a távolba mutat: — Nézz az útra! Ekhós szekér. — Mi jut eszedbe? — A szép idők. a boldog napok! — Vájjon kik utaznak? Kotsiné elgondolkozva néz a mind közelebb érkező szekérre s aztán örvendő arccal mondja: — Színjátszók János, színjátszók! És hova mehetnek? Az asszonynak ezt is megsúgja az ösztöne: — Hozzánk János, hozzánk! Nemsokára Kotsiék kapuja elé érkezik az ekhós. Egy hang bekiált a szekérről: — Van-e gazdája e háznak? Ha nincs: elfoglaljuk: ha van; szállást kérünk! Kotsi a Jancsó hangjára ismert s igy felelt: — Ha nincs gazdája: elfoglalhatja; ha van gazdája: szívesen látja. (Folytatjuk.)
