Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
I 26 nek. At művésziesen kidolgozná a képet a továbbítaná Bajára. A levélben megírnék az özvegynek, hogy a képet a pesti fotográfus utján fogja megkapni. Az őrnagy helyeselte a gondolatomat. — Legalább több időd lesz a levél megfogalmazására! — mondotta. Elküldőt tem a lemezt és nekifogtam a levél megfogalmazásához. Minden tudásomat belefektettem a munkába. Méltattam a fénykép hátterét, felidéztem az elviharzott harcok emlékeit, a gránát- tölcséreket, összezúzott drótakadályokat, a vérrel áztatott fedezékeiket. A levegő mintha most is tele volna a háború borzalmas lármájával!... — Én pedig — amint a fénykép mutatja, — itt állok a történelem megszentelt földjén és lelkemben az átélt szenvedések hangulatával, nézek... nézek arra dél felé, ahol egy szelíd angyal a békesség álmait őrzi szivében. Vajha lelke rokonérzéssel an- dalogna el a fényképen, amely dúló csaták után ábrázol egy nyers, de forró szivü katonát. Ha valaha irásmü tetszett nyers, de forrószívü katonának, akkor ez a levél igazán tetszett. Az őrnagy megölelt és hálásan veregette meg vállamat. — Igazán szeretném valamivel viszonozni szolgálatodat — mondotta. — Mivel tudnék örömet szerezni nelked ? Bég vártam erre a kérdésre. — Őrnagy ur azzal örvendeztetne meg legjobban, ha nem tenne kifogást az ellen, hogy szabadságra menjek! — feleltem. — Mire uj levél Írására kerül a dolog, vissza fogok jönni! Elkomolyodott, de hálája legyőzte önzését. — Eredj, de térj vissza minél előbb, mert az özvegy esetleg hamarább válaszol, mint ahogy számítod... ígéretemet beváltottam, késedelem nélkül visz- szatértem a szabadságról. Reggeli órákban érkeztem meg, egyenesen a zászlóaljirodába siettem. Melegen köszöntöttem Finkelsteint. — Mi újság, hogy vannak? Finkelstein nagyon hidegen fogadott. Az ira- j ltok között kezdett kotorászni, majd idenyujtott egy zászlóaljparancsot. A parancs egyiik pontja vörös ceruzával volt megjelölve. Az állt ebben a pontban, hogy megérkezésem után azonnal vonuljak be a frontra, ezrcdemhez. A segédtisztséget Máthé hadnagy veszi át. Megdöbbentett a változás, de Finkelstein előtt ! — amiből lehetett — ellepleztem felindulásomat. j Majd megtudom, hogy mi okozta ezt a váratlan m- J tézkedést. — Nincsenek leveleim? — kérdeztem erőltetett nyugalommal. Finkelstein ideadta postámat. Megnéztem, hát a pesti fényképészből is érkezett cimemre egy vas. tag levél. Másolatot küldött arról a fényképről, amely Baja városába ment az özvegy gyönyörűségére. Vájjon, hogy sikerült a fölvétel? A burkolatból kivettem a fényképet. Szemem-szám fönnakadt a meglepődéstől! Átkozott szél, amely megingatta fényképezőgépemet és más pontra forditotta a lencsét! A fényképről egy csúnya, hatalmas bival meresztette rám szemét... Körülötte gránát tölcsérek, drótakadályok, födözékek... Hogy is szólt a levél idevágó része? „Itt állok... és nézek dél felé, ahol egy szelid angyal...“ Nem kérdeztem, hogy miért lettem kegyvesztett— Pakkoltam és indultam vissza a frontra. Általános M s*eske sielnal és Ügynökségi Társaság ügynökség - Bizomány — Con- slgnatios raktár. A legnagyobb bel- és külföldi cégek képvisslete. Brassó, Síral Isiului 26 182«. KARÁCSONY A mai intellektuell ■M8B* Nagy poré véré fel műié esztendőben füles Bendának „Iráséudók árulása“ cimii könyve, amelyben azé fejtegette, hogy a ma pennafor* gaéói minden szellemi ééren eláruléák a gondolaéoé és ahelyeéé, hogy fegyelmeznék a éömeg szenvedélyeié. ők maguk is a éömeg szenvedélyei uéán bakéaénak. A könyvnek hullámverései még ma sem simuléak el és az a mű, amelyeé alábbiakban fogunk ismeréeéni, bizonyos vonaékozásban a Benda áléa! felveéeéé eszmék késői hullámverésének éekinéheéők. A könyv szerzője : Emmanuel Berí, aki „A polgári gondoláé halála” című munkájáé jelené- éeéée meg néhány héééel ezelőéé a francia könyvpiacon. Béri egy öé köéeées müvéé éervez, amelynek első köéeéében a mai Íróknak, üzen hadaé. A második köéeé az esztétáknak dörzsöli orra alá a konformizmus vádjáé, éovábbi köéeéeiben a polgárság és a politika emberei kerülnek bonckése alá. Béri szeriné a gondoláé elárulása éulajdon- képpen oéé kezdődik, amikor az ember nem kezd el gondolkodni. Megbocsáthatatlan bűnnek éaréja Bendával szemben a bölcselőének indiferens voléáé., Mig Benda azé mondja, hogy a mai gondoláéból hiányzik az universaliéás elve, Béri szeriné a mai gondoláénak az a hibája, hogy megbéniéja a félelem, az írók gyávák kimondani az igazságoé, körülbeszélik éémájukaé. Voléaireé annak idején a Baséillebe való be- csukás veszedelme fenyegeéée meg ; Rousseaunak el kelleéé menekülnie Angliából. Descarées Hollandiában lakoéé, meré nem éudofé szabadon irni Franciaországban; elmenekülé hazájából Vicéor Hugó és Séendbal is. Ma nem kell éaréanunk ilyen emigrációtól — mondja az emlíéefé könyv szerzője — meré az irodalom sokkal guverna» menéalisahb, miné maga a kormány, polgáribb, mint a polgári társadalom. A polgárságnak az a baja, hogy nincs ideológiája. Az ideológia mindig polgárellenes, természeténél fogva. A mai Írók egv része bemenekül a történelembe, a történelem szerelme pedig eszménynek a gyűlölete, Ahol pedig a történelembe való menekülése a gondolatnak nem lehetséges, ott a másik menekülési ut: az analízis. Valahányszor egy politikai vagy erkölcsi prob'éma vetődik fel a pszihológia rendién, mindig megkísértik, ahelyett, hogy argumentummal felelnének, azé a módszeré, hogy az illető személynek a karakteréé magyarázzák meg. Ezek a módszerek, ha mindjárt a megértés látszatáé is mutatják, bizalmatlanok az emberrel szemben, ennek következtében megfosztanak mindenkié a hérosz! vonásokfól, A polgári analízisnek nincsenek hősei, csak éőbbé-kevéshbé klinikai esetei, ez a burzsoázia revánsa a bero- izmussal szemben. Béri alig talál francia Íróé a mai irodalomban, aki vállalná a gondolat nagy felelősségét. Ha sem a történelem, sem az analízis nem alkalmas a felelősség alól való kibújásra, jön a sexualitás, amelyet kiszárít a reflexió és, amely kiszárítja a reflexiót. Ez a konformizmus eredményezi azután, hogy például Maurois úgy ir, mint ahogyan Poincare kormányoz, Morand úgy alkot, mint ahogyan Berthelot adminisztrál. Szinte fájdalmas nézni, hogy annyi életrevaló talentum holt anyagon munkálkodik. A mai Írók eredetiségüket a stílusban keresik, nem pedig azoknak a tárgyaknak a természetében, amelyet reprezentálnak. Elismeri, hogy a politikát a konzervatívak is csinálhatják. De más a cselekvés síkja és más a gondolat síkja. A politikának elképzelése, elgondolása csak forradalmi lehet. A kapitalizmus — jegyzi meg Béri — nem gondolható el csak ellentétén, a kommunizmuson keresztül. Ki éréi meg Izraelt? Jeremiás. Ki érti meg Rómát? Szent Ágoston. Ki érti meg a Középkort ? Luther. A forradalmiság a gondolat világában nem azonos a politikai értelemben vett forradalommal. Béri nem ellensége az ellenforradalomnak sem, amelyet gyakran tévesztenek össze a reakciónálizmussal, csak ennek az az eredendő hibája, bogy nem képes másképpen működni, mint a forradalmi gondolaton keresztül. A forradalom kritika tárgy alá veszi a világot, az ellenforradalmár pedig a forradalom kritikájának a kritikája, tehát egy tagadásnak a tagadása. Béri idézi Chestertont, aki a humoristának és a forradalmárnak metafizikai ellenzékieskedése közötti külömbségekre mutat rá. A humorista — Chesterton szerint az írói gondolat százszázalékos kifejezése mindig a humor, mint ahogyan Lhomas-Mann-nál az irói szemlélet egyetlen prizmája az irónia —- betölti a forradalmárt azzal a tekintettel, amelyet a világra vet. A forradalmár csak vérrel tud ölni, a gondolkodó ideológiájának könnyedségével. A nehézségek azonban ott kezdődnek, hogy az ideológia sohasem kerülhet egybe a cselekvéssel, mert mind a kettő egy egész más sikban fekszik. Innen datálódik a mai inéellektuel drámája, aki szeretne forradalmár lenni, de nem tud lenni azzá. Ő is átérzi a modern világ fölkavarásának szükségességét, amelyet a nacionalizmusok és egymással szemben álló osztályok tartanak megkötve, ő is érzi Európa munkássága sorsának erkölcsileg el nem fogadhatóságát, ő is diszkvalí- fikálja a kapitalizmust, de ugyanakkor diszkvalifikálja a kommunizmust is. cA munkás azonban többet követel: kritika helyet reményt, egy olyan reményt, amelyet az intellekíuel nem tud osztani, hiszen ő a kommunizmusban a gondolat világán keresztül nem láthat mást, mint egy súlyosabb formájú kapitalizmust. A szellem számára a forradalom, a szétszedésnek bizonyos módszere, a nép szemében a forradalom egy uj életrend etablirozása. Ez a forradalom azonban az íníeliek- fuel egyéniségének legjellemzőbb vonásaitól fosztaná meg és belekényszeritené egy mechanizmusba, egy gépies gondolkozásba, amely teljesen ellenkező az 6 belső természetével. Hiába, az intel- lektuel sohasem fog tudni megélni, a „fermiták világában." O mindig szkeptikus Iesz^ a tett forradalmárainak a pátoszával szemben. O mindig kettős arcot fog mutatni, egj/szerre tagadni és állítani fogja a jelent, egyszerre rombolja és védelmezi az adottságokat, A kommunizmus sztupidítása és a jelenlegi intézmények megmerevedett volta között az intellekíuel nem választhat mást, mint a menekülést a magányosságba. Emmanuel Beri fájdalommal állapítja meg, hogy az irodalmárok erőlködése és hadüzenet az irodalom ellen — a forradalom javára — az irodalom veszteségét jelenéi anélkül, hogy a forradalomnak bármi haszna lehetne belőle. A gondolat forradalmárai, Sfranvinszky, Picasso, Appolinaire imádói nem a munkásság körében lelhetők fel, hanem a Faubourg Saint-Germain- ban. A forradalmár művészete pillanatnyilag nem fordulhat máshoz, miné a munkásság szerint reakcíónárius közvéleményhez, a forradalmi művészet továbbra is a nagy burzsoázia öröksége marad. Miben látja Béri mégis a mai intellekíuel feladatát, aki életet akar bevinni a halott polgári gondolatba? „Követelem az analízisnek descarti értelemben vett megújítását és hogy minden tárgyat, amelyeé vizsgálat alá veszünk, függetlenül nézzünk más tárgyaktól, függetlenül azoknak a kapcsolatoknak végtelenségétől, amelyek előállhatnak.“ Az intellekíuel számára az igazi probléma azok között, a mind súlyosabb körül, mények között, amelyet a modern világ jelent, elég erősnek tartani az egyéniségeket, hogy cselekedjenek és gondolkodjanak. Minden szükségesnek látszó cselekedete az intellekíuelnek, elválasztandó attól a kaszttól, amelyhez tartozik. A kilátások a jövőre işţen szomorúak. A Newyork és Moszkva között nincsen semmi különbség. Egy vezérnélküli egyéniség korát éljük a szellemi értékek elvesznek, csökken a szellemi bátorság. Béri érdekes eszmefuttatásaival sok tekintetben egyetértünk, sok tekintetben azonban nem. Amikor ő a polgárgondolaí haláláról beszél, megfeledkezik arról, hogy a gondolatnak nincsenek társadalmi osztályán Ha a gondolat halott, úgy az nem mint polgári gondolat halott, hanem, mint gondolat. Ezé a halottat fel kell támasztani — ez az intelloKÍueleknek a célja. Miután sx extrem pártok eleve kizárják a termékeny kételkedést. a jobbra és a balra egyaránt hadakozásnak a szabadságáé, éppen a polgári társadalom infel- lekíueljei azok, akikre ez a feladat vár. A pol= gárság világképe teljesen egybe esik a modern ember világképével — állapiíja meg Groeíhuyssen német egyetemi tanár, a polgárság ideológiai történetének legavatottabb szerzője —■ és mi változatlanul hisszük, hogy a polgárságnak Európa utolsó nagy történeti kultúrájának hordozója éppen a hagyományainak gazdagságánál fogva leginkább kísérelheti meg azt a kiegyenlítő ideológiát megtalálni, amelyen világunk szellemi fejlődése tovább alakul, (1. e.)
