Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-29 / 296. szám

XII. EVF. 296. SZÁM. KtUtTtWiSlfa 13 zsef halálnak 100 adik évfordulóját a Bánk bán uj berendezésével. Ez persze csak vázlatos és nem teljes képe annak a munkatervnek, a melyet az évad második felében meg akar a színház valósítani. Az újdonságok közül csak azok vannak felsorolva, amelyek már le vannak kötve szerződésileg. Ezeken kivül sok olyan újdonságot fog bemutatni a színház, ame­lyekről még most folynak a tárgyalások. Ki keli itt még térni arra a mindenfelé felmerülő hírre is, hogy a magyar színház a beszélő filmet is fölveszi munkatervébe. Az igazság az, hogy a külföldi képvisele­tek igen előnyös ajánlatokkal keresték fel a magyar színházat, mint Kolozsvár legna­gyobb befogadó képességű termét, a tárgya­lások kedvező irányban is folytak. Mint­hogy azonban, a tárgyalások rendjén bizo­nyosság lett, hogy a beszélő film berendezé­se esetén a főidényben pár hétre meg kelle­ne szakítani a színházi előadások folytonos­ságán a tárgyalásokat beszüntette az igaz­gatóság, mert semmiféle anyagi előnyért nem akarja feláldozni, a magyar színház előadásainak programmszerü folytonos­ságát. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MfSftRA Szerdán d. a. fél 3-kor: Eltörött a hegedűm. (Ope­rette újdonság. Nagyon ölesé mozi-helyárakkal. Kondor Ibolyával, Betegh ' Bébivel, Solthy Györggyel, Tompa Bélával, Ihász Aladárral. Je­gyek árai: 50, 40, 30, 20 és 10 lei. Sorozat­szám: 147.) Szerdán 5 és 7 órakor film előadás: Átris rózsája. (Ezenkívül minden előadás keretében: » világ­hírű Ukrainov ballet tánc mutatványai. Hely­árak: 40, 30, 20 lei.) Szerdán este 9-kor: Mit susog a fehér akác? (Elő­adás keretében: A világhírű Ukrainov ballet tánc mutatványai. Kondor Ibolyával, Betegh Bébivel, Solthy Györggyel, Ihásszal. Bérletszű- netben. Rendes helyárakkal. Sorozatszám: 148.) Csütörtökön d, u. fél 3-kor: Az utolsó Verebély lány. (Ezenkivül az Ukrainov ballet fellépése. Mérsékelt helyárakkal. Sorozatszám: 149.) Csütörtök este 6-kor: Két lány az uccán. (Előadás végén: A világhírű Ukrainov ballet föllépése. Sorozatszám: 150.) Csütörtök este 9-kór: Szökik az asszony. (A II. felvonás keretében az Ukrainov ballet föllépé­se. Bérletsziinetben. Sorozatszám: 151.) Pénteken 3. 5 és 7 érakor film előadás: Abris rózsá­ja. (Az előadás keretében az Ukrainov ballet föllépése.) Pénteken este 9-kor: A kis cukrász lány. (Ope­rette újdonság, először! A budapesti Király Színházban 150-szer adott uj operetté. A II. fel vonás keretében az Ukrainov orosz ballet föllé­pése. Premiére bérlet 2L szám. Sorozatszám: 152.) Szombaton 3, 5 és 7 órakor film előadás: A kis ad­mirális. (Jackie Googan. Minden előadás kere­tében: Az Ukrainov orosz ballet föllépése.) Szombaton este 9-kor: A Habina jótékonycélu elő­adás: Der Mesumed. Sorozatszám: 153.) Vasárnap d. u. fél 3-kor: A nóta vége. (Operette újdonság, nagyon olcsó mozi helyárakkal. Je­gyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lei. Sorozatszám: 154.) A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI-MŰSORA: Szerdán d. e. kivételesen fél 11-kor matiné 15 és 10 lej es helyárakkal: Rin-Tin-Tin nem ismer akadályt. (Valódi Rin-Tin-Tin film! Előadás kezdete kivételesen féltizenegy órakor.) Szerdán d. u. 5 és 7 órakor: Áhris rózsája. Ezenki­vül minden előadás keretében a világhírű Uk­rainov orosz ballot táncai. Helyárak: 40, 30, '20 lei. Csütörtökön d. e. 11-kor matiné 20 és 15 lejes hely- árakkal: Tengerész kadét. (Ramon Novaro izgalmas filmjátéka 8 felvonásban). Ezenkívül a világhírű Ukrainov ballet föllépése. Pénteken Kolozsvárott utoljára 3, 5 és 7 ómkor: Abris rózsája. Ezenkivül minden előadás kere­tében: Az Ukrainov ballet föllépése. Szombaton világhírű újdonság 3, 5 és 7 órakor: A kis admirális. (Főszereplője Jackie Coogan és Lars Llanson. Ezenkivül minden előadás kere­tében a világhírű Ukrainov ballet föllépése. Vasárnap d. e. 11-kor matiné 15 és 10 lejes hely­árakkal: A tenger sátánja. (Hatalmas kalandor film 8 felvonásban. Főszereplő: John Gilbert.) Vasárnap 5 és 7 órakor csak két előadásban: A kis admirális. (Jackie Coogan és Lars Hanson.) CORSO-FTLMSZl NHAZ MCSOtRA Szerda 3, 5, 7 és 9 óraikor: Az ébredés. Páratlan kiállítása, nagy rendezésű dráma. Főszerepben: Bánky Vilma és Walter Biron. — Előjáték: Ufa journal. Csütörtök d. e. 11 órakor: Vígjáték matiné. Olcsó helyárakkal. Csütörtök 3, 5, 7 és 9 órakor: Az ébredés. Bánky Vilma. Péntek 3, 5, 7 és 9 órakor: A: ébredés. Bánky Vilma SELECT MOZOG Szerda: Szerelem álma, pompás rendezésű film, mely egy orosz nagyherceg és egy színésznő sereimét tárja a néző elé. Főszerepben: Nils Asţher és John Grawford. (Amerika vénusza,) Csütörtök: Szerelem álma. Pénteken : Szerelem álma. Szombat: Szerelem álma. URÁNIA MOZGÓ Szerda: Pat és Patachon közkedvelt kémikusok leg­újabb és legjobb vígjátékok: A bagdadi tolva­jok. Csütörtök: A bagdadi tolvajok. Petek: A bagdadi tolvajok Szombat : A bagdadi tolvajok. A Ssc'ritfoeiisedcSii ' lektroşios Mii trek Sít. 3äOO lóerővel dogozik A Szentbenedekl Elektromos Műt ele Rt. alaptőkéjéé az 1926. évben 3.90Ü.ÜUÜ lejről 4,500.00.000 lejre emelte fel, mely részvénytőke mellett tartalékai egy­millió 200.000 lejt képviselnek. A cég az 1926. évben egy újabb, 600 lóerő teljesítményű Diesel-motorral bővi tette üzemét, úgy, bogy az erőtelepen be­épített gépteljesitmény 2100 lóerőnek felel meg. Az igazgatóság tagjai: Kornis Károly gróf, Boca József dr., Bethlen Béla gróf, Mic a Livius dr., Gogoman Antal dr., cMacavei András dr.,, Kornis Károlyné grófnő. Ve­zér igazgató: Knizse k Károly. A Ki. szék­helye Dés. Klem Simon női és férfi kalapgyár (Nagyvárad) Klein Simon női és férfi kalapgyára Nagyváradon a mai viszonyok között is azzal a lendülettel fejlődik, ame y nehány év alatt az egész országban ismertté tette nevet. Klein Simon újabban a legmodernebb spe­cialis gépekkel szerelte fel gvárát, hogy Erdély 22 városában levő fióküzleteinek szükségleteit a legmodernebb követel­ményeknek megfelelően kielégíthesse. Különös figyelmet érdemelnek a gyár férfi kalapjai, amelyek 150 lejes áraikkal a karácsonyi vásár szenzációi voltak. A gyár szalmakalapok gyártására is berendezkedik a jövő évben, úgy hogy a belföldi szükség­letet teljesen fedezheti. Klein Simonnak az iparfejlesztés terén szerzett érdemeit leg­felsőbb helyen is elismerték, amit bizonyít az, hogy nemrég a Meritul Comercial şi Industrial III. osztályú érdemrendjével tün­tették ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom