Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-16 / 288. szám
Az olasz fascizmus mérlege Henri Béraud, a híres francia újságíró, akinek „Mit láttam Moszkvában“ és „Mit láttam Berlinbon“ cimü könyvei százezer példányos ti- rageokhan fogynak, most könyvet irt arról, hogy „Mit láttam Rómában?“. (Les Editions de France, 1929.) A fascizmus a legidőszerűbb kérdések egyike, annál inkább, mert pontos mérlegét épp úgy nem tudjuk megállapítani, mint ahogyan áz orosz mérleget nem és ez a bizonytalanság állandóan nyugtalanságban tartja az elmét. A fascizmus szószólói rendesen azért dicsérik e rendszert, mert egyéni érdekeik fűződnek hozzá és ellenesei azért szidják, mert attól tartanak, hogy ez a rendszer kicsap az olasz mederből és más országokat is elönt. Vájjon lehet-e Béraudt teljesen objektívnak nevezni ? „Én nagyon szeretem Olaszországot, de még jobban szeretem Franciaországot _ mondja könyvében és ezzel elárulja kettős szempontját: megértéssel van Mussolini gigászi kísérletei iránt, de a francia külügyi szempontokat fontosabbnak tartja a fascizmus külügyi szempontjainál. Béraud, aki ötször interjúvolta meg Mussolinit, müvét a republikánus érzelmű ember müvének tartja és mint francia republikánus, többre becsüli a szabadságot minden másnál. „Je suis antifasciste“ — mondja nem egy helyen, de azért könyvét besugározza a benevoleneia. Miután nem rogy térdre a fascizmus előtt, mi sem természetesebb, hogy könyve nem nyer bebocsát- tatást Olaszországba. Béraud szerint Kóma hallgat, de a falak beszélnek. Az egész városnak különös jelleget ad, hogy tele van plakátokkal, amelyek a legkülönbözőbb formában dicsőítik a rezsimet, valamint hivatalos falragaszokkal, amelyek megparancsolnak, vagy eltiltanak valamit. De a falragaszok ékesszólásánál jobban beszél a közvélemény csendje. Ez a csend nem közönséges csend, de az a csend, amely minduntalan föltárja a megnyilatkozás tilalmát. Béraudt Moszkvára emlékezteti Róma, mert itt is hallgatag ajakkal járnak az emberek, nem mernek nyilatkozni, mert attól tartanak, hogy azonnal börtönbe kerülnek. Minden második ember a fasció ügynöke és Mussolini szeme mindenütt ott van, fokozottabb mértékben, mint a Kemalé Törökországban, vágj' Leniné Moszkvában. A Duce arcképe szervesen hozzátartozik az olasz élet külső körülményeihez. A mindennapi életben, az órásnál, cukrásznál, gyógyszerésznél ott az arcképe, hol mint a mi- licia generálisa, hol pedig fehér tennisznadrág- ban, hol Íróasztal fölé hajolva, az ajkáról leolvasható parancs kemény szavával, fis ott van enyhébb kiadásokban is, mint parföm cikkek, szappanok, cipőfénymázak reklámképe, ott van a mozikban; szinte elképzelhetetlen mozielőadás, amelyet ne a Mussolini fotográfiája vezetne be. „Mussolini mindenható, mint az Isten“ — mondja könyvünk szerzője és megemliti, hogy a fiatalemberek ma már egy Mussolini-tipust termeltek ki maguk között és azt ambicónálják, hogy ábrázatban, külső arckifejezésben is hasonlítsanak a vezérhez. A fényképek inflációja mögött azonban nemcsak a fetisizmus egy neme áll. Mussolini valóban népszerű, ugyannyira, hogy népszerű még a fascistaellenes é^a kommunisták között is, akik azt mondják ,,ő mégis csak a nép fia és egy szép napon visszatér hozzánk.“ Ami Mussolini doktrienáját illeti, Béraud szerint e doktrína különös keverék, amelyben a római szimbólumok kultusza és az antik fegyelem elfogadása keres kapcsolatot a minden angolszász ambícióját fölkeltő egyéni mélt ' gérzés- hez. Ennek a történelmi halluciónációnak és a reális elemeknek e nehéz kombinációja jelenti a háború utáni Itáliának drámáját, Kezdődött fantáziával, és most végződik az élet gazdasági adottságaival, amelyek szükségszerűen átgyurják a fascizmusnak a lényegét. Béraud a fascizmus egyik legjellemzőbb tünetének az ifjúság, a giovinezza előtörését látja. „A fascizmus __mondotta a Duce__szenvedély, dinamizmus, az élő élet. Az ifjúság azért szép, mert nedves szemében benne van a világ hatalmas és megdöbbentő látványa.“ Olaszországban mindenütt amerikai módon, vagy ahogy ők mondják, â la romaine borotvált embereket látni, öreget sehol sem. Egy patetikus ifjúság, a fér- vorini, akiknek a fascizmus nemcsak szenvedély, de kaland is. És ez a fascizmus veszedelme. Mert mi történik, ha mégsem lehet megvalósitani mindazokat az álmokat, emelyekkel dopingolják ezt az ifjúságot? „Nevetségesek, igen, naivak, türelmetlenek, regényesek, érzékenyek, Uhumnál - tak, fanatikusak, igazságtalanok. Minden, amit csak akartok. De fiatalok. Öreg Európa mosolyoghatsz a frenéziájukon. Mosolyoghatsz, de nézd meg őket! Az az igazság: hogy fiatal nép és ez kábitóan szép.“ Béraud elmeséli azután a fascizmus hét esztendejének történetét. Elmondja, hogy a fascizmus imádói maguk sincsenek tisztában, hogy mit akarnak. „Az egyik hatalmas esendőrséget akar látni, a lombárdi iparosok szolgálatában; a másik a boulangizmusnak egy nemét, Soréi tanával retusirozva; mások egy földközi egy kvázi koloniális kalandot; mások egy energikus és megfontolásnélküli kényur csodálatos sikerét, mások a boys-scoutsok egy uj tizennyolc bru- mairéjét, mások ismét fehér-terrort permanens állapotban; mások egy állam ősi régi szociáliz- musának patrióta karikatúráját.“ Maga a szó nem uj, a fasció jelszavával indultak el az 1848 évi szicíliai forradalmak. Hogy a fascizmus létre jöhetett, azt egy morális krízisnek kellett megelőznie. Választói jogokat adtak olyan embereknek, akik nem tudnak írni és olvasni __az olasz lakosságnak csak egy nyolcada van tisztában a betűvetéssel __ és ezektől könnyen vissza lehetett venni a választójogot, mert az olasz nép nem úgy értelmezi a szabadságot, mint más országban. A fascista állam kizárólagosan egy tranzalpin kiima terméke. E szemszögből megítélve a mai Olaszország nem uj Itália, de a tegnap és tegnapelőtt Itáliája. Vagy hogy még szabatosabbak legyünk, a félsziget minden történeti klímájának a kompozíciója. A fascizmust csak az olasz nép tudja elviselni, csak ott képzelhető el, hogy egy olyan „zázszázalékos“ parlament létezzék, amely nem csinál egyebet, mint helyesel. Dehát akkor miért van szükség parlamentre, pronuneiamnetok közlésére? Elegendő volna egy leadóállomás, egy hullámhossz és egy mikrofon?! Béraud megállapítja, hogy vannak faseis- ták nagyszámban, akik nemcsak zokszó nélkül tűrik egyéniségük elnyomását, de örömét lelik a szubordinációban. Hosszú évekig a fascizmus hívei el voltak ragadtatva az állapotoktól, de 1929- ben bizonyos türelmetlenség vált észlelhetővé a levegőben, Béraud az első külföldi ujságiró, akinek alkalma volt meglátogatni a számkivetettek szigeteit Pumát és Liparit. Olaszországban igen köny- nyen kerül ki az ember ezekre a helyekre. Csak egy könnyelműen odavetett mondat és azonnal kimondják rá a végzést: a megszüntetett politikai pártok helyreállítási kísérlete“ és azonnal húsz év néz ki büntetésképpen A számüzöttek szigetén a számüzötteknek joguk van dolgozni és tiz lírát kapnak naponta. Nincsenek fogságban, de nem szabad éjjel elhagyniok a szállásukat és nem szabad reggel kilencig mutatkozniok az utcán. Mussolini teljes mozgási lehetőséget biztosított Béraudnak is, aki beszélgetést folytatott a számüzöttekkel, többek között Torrigianival, az olasz szabadkőműves páholy nagymesterével is, de az eredmény negativ: a számüzöttek még csak a szájukat sem merik kinyitni. Béraud könyvében részletesen foglalkozik az olasz gazdasági helyzettel és Olaszország külpolitikai problémáival. Megállapítja, hogy I Olaszország szinte rendkívüli mértékben gyűlöli t Franciaországot. Tunisz valaha Hannibál legyőzőinek a kezében volt, a primato nevében Olaszország tehát visszaköveteli e területeket. Az olasz lapok állandóan hangoztatják, hogy el fog jönni az idő, amikor Olaszország visszaszerzi majd Nizzát, Korzikát, az afrikai gyarmatokat és meg fogja szerezni az Adria és a Földközi tenger fölött a teljes uralmat. Béraud erre vonatkozólag kérdést tesz Mussolinihoz, aki azonban könnyedén azt feleli, hogy „Olaszországban teljes a sajtószabadság, mindenki azt ir, amit akar“, a kormány álláspontját ezek a visszakövetelési megnyilatkozások nem fedik. „Nincs a világon szabadabb sajtó, _mondta neki Mussolini elragadtatással, __ mint a miénk.“ Közben a helyzet elmérgesedett, Balbo miniszter lapja arról beszél, hogy „meg kell nyírni a francia kakas taréját“. Ez a malessere cronico hova-tovább elviselhetetlen feszültséget jelent a két állam között. Béraudnak az a véleménye, hogy az olasz expanziós törekvések bizonyos mértékig jogosultak és kielégitendők. Természetesen ő ezt a kielégítést nem Franciaország kárára véli elképzelhetőnek, ő csak azt mondja, hogy mindent el .kell követni, hogy a két nép között a viszony megjavuljon, mert amint Snowden fellépése Hágában és a készülő leszerelési konferencia is mutatják, a francia-olasz ellentéteknek egy harmadik állam o: Összefoglalva nézetünket Béraud könyvéről, úgy véljük, tényleg sok érdekes és jellemző dolgot vett észre a brilliáns tollú ujságiró. Viszont az az érzésünk, hogy a fascizmusnak sem metafizikai rendszerét nem közelítette meg, sem pedig nem adta eléggé genézisét, összefüggéseit, szervezetét. Ez a könyv igazán csak akkor olvasható jól, ha az ember, mondjuk, maga elé veszi a kiváló Preszolininek négy vagy öt évvel ezelőtt megjelent müvét és e kettőt együtt olvassa (l. e.) Ruhákat szinteienit, fest, tisztit 24 ÖP3 alatt Czink, Cluj Paletot Lei 3400 - Bőrkabát Lei 4500 NEUMANN M. férfi- és fíuruha áruháza CLUJ, FŐTÉM 14.
