Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-14 / 286. szám
* o TIL ÉVF. 286. SZÁM. Désy Zoltán nővére is meghallgatta Lázár Miklós megrázó erejű előadását Erdély nagy fiáról (Kolozsvár, december 12.) A kiváló publicista, a budapesti „A Reggel“ főszerkesztője, Lázár Miklós szerdán este tartotta meg előadását Erdély nagy fiáról, Désy Zoltánról Kolozsvárt a rőm. kuth. főgimnázium dísztermében. Az eseményszámba menő előadáson az erdélyi magyar szellemi élet sok kiváló munkása jelent meg és már ebből a szempontból is külön jelentősége van az estélynek. Lázár Miklós, aki mint előadó ie egyike a legkiválóbbaknak, valósággal frappirozta a szépszámban összegyűlt közönséget. Az előadást Zágont István dr. meleg megnyitója vezette be. Lázárnak formában is mü. vészi felépítésű előadása nemcsak egy letűnt hatalmas egyéniséget, hanem mondhatni, egy meghalt világot támasztott fel teljes mélységében, széles perspektíváiban, az iró pompás eszközei mellett rendelkezésre álló személyes átélés varázsával. Abból a mélységes gondolatból indult ki, hogy tulajdonképpen nem az élők, hanem a halottak uralkodnak fölöttünk és mi öntudatosan, vagy öntudatlanul nekik engedelmeskedünk. Mi, az élők egy nemzedéke, a halottak megszámlálhatatlan nemzc- dékéhez képest? Mi a mi egynapos, egy éves, tiz éves akaratunk, célunk, vágyunk, álmunk az ő félszáz éves, százados, ezer éves céljaikkal, vágyaikkal, álmaikkal szemben. Majd igy folytatta, megrajzolva Désy Zoltán alakját: A honvéd — Itt látom őt ülni mellettem, fekete Ferenc József kabátjában, csikós nadrágban, fekete nyakkendővel, ahogy a legszívesebben öltözködött. Látom törődött alakját, szürkülő haját és bajuszát és szinte hallom rekedtes hangját, asztmás lihegését... Ilyen volt, mikor a marosvásárhelyi honvédekkel az ötvenbaitéves államférfin csukaszürkébe öltözött és hadnagyi sarzsival elindult meghalni. A Brutuszokhoz hasonlítja, amikor a következőkben megrajzolja belső egyéniségét: — A magyar polgári öntudat, a magyar erkölcsi fölény, a hozzáférhetetlen magyar tisztesség és megindokolatlan hitvallás megszemélyesítője. A szabad, független, önérzetes és öntudatos magyar polgár eszményképe. A mi szivünk dobszava, a mi szemünkfénye és világossága, a mi portepé-nken hordott monogram, a mi felemelt jobb karunk. Az embernek örök imádásra hivó antik ideálja a magyar puritanizmus gyémánt nevű képviselője. A miniszterbuktatő Ez az ember esküdött fel arra, hogy megtisztítja^ Magyarországot a korrupciótól. Ez a Désy Zoltán ki tudott kergetni egy miniszterelnököt a bársony székből. Pedig nem volt lélekbemarkoló szuggesztiv erejű, zengő szavn szónok, nem volt csillogó, lebilincselő egyéniség, de hősi haláláig a féltékeny honszerelem tiszta kardjával viaskodott a közélet tisztaságáért. Nem nézve soha, hogy kik és mennyi az ellenség, nem nézve, hogy belepusztulhat az egyenlőtlen küzdelembe. Az ő neve a magyar becsület integritásának legfényesebben lobogó fáklyája. Az idők őt igazolták. Ma inkább, mint valaha. A világháború és a békekötések vér és könnyárjá- ból feneketlen mocsár lett, a mocsárból felhő. Ez a felhő sötét és nyirkos: körülvesz, beburkolt, beszivárog a bőrök pórusain, felőrli munkakedved, sorvasztja akaraterőd, kiirtja élet ösztönödet Az erkölcsi leromlás ma világjelenség, mint a gazdasági válság. Désy Zoltán tanításai és a maeam meggyőződésével vallom: a világot az elsiilyedéstől egyedül az általános erkölcsi érzület mindenható reve- lációja mentheti meg. Magyarországot is. A népek tengerén hajtórött magyarság mentő öve, nem a kulturfölény, hanem az erkölcsi fölény. „Én találtam neg a sirját.. “ — Ennek az örök érvényű igazságnak felismerése szólította a harcmezőre. Désy Zoltán méltósá- gos államtitkár 56 éves korában, súlyos betegen, asztmatikus bronchidisszel a tüdejében, mint népfelkelő hadnagy volt a háborúban, hogy együtt legyen, vérben, veszélyben, ágyuk égzengésében és szuronyrohamok fúriájában marosvásárhelyi honvédéivel. Tudjátok a végét? Én találtam meg a sírját .. . Ezután a tragédiát festi le hallgatói előtt Lázár Miklós. Az orosz harctér minden borzalma megelevenedik hallgatói előtt. Ekkor történt, hogy a hallgatóságban ülő Retteginé Désy Katinka, a Désy Zoltán nővére szivéhez kapva, sirva a mellette ülő hölgy vállaira roskadt. Kevesen voltak, akik ezt a megrázó jelenetet látták Hiszen mindenki az előadóra figyelt és kitágult szemekkel követte a harctér borzalmas útját. A dráma — Désy Zoltán a 20. honvéd zászlóalj egy válogatott századával március 2Ö an este 0 órakor önként vállalkozott, hogy Horodnyica falutól északkeletre csolnakon átkel a Dnyeszteren a zagawai magaslatokat harcszerüleg megerősített orosz sáncsort megtámadja, igy eléri a kívánt célt, hogy zaleszcyki déli frontjáról nagyobb orosz erőket von magára. Az átkelés sikerült, a támadást pedig olyan bravúrral hajtották végre, hogy a három külső sáncot éjfélkor már a mi katonáink szállották meg. Ekkor be?áfclya gyúl a éj den HO) Jrta: SeÖesi Samu Az erre kitört hatalmas vivátozás elnyomja az ellenfelek gyönge lármáját. Wesselényi aztán zavartalanul végezte be beszédjét, mely nagy pártot szerzett a magyar színészet úttörőinek és a magyar hyelvmivelés munkásainak. vni. 1792-i'ki nyár augusztusában három fiatalember vitatkozva sétálgatott a kolozsvári főtér macBkafejü kövezetén. Vagy a járást unták meg, vagy úgy találták, hogy kényelmesebb ülve diskurálni, — a Szent Mihály templom északi oldalától, átkerültek a déli oldalra, ahol öreg akácfák árnyékában padok állottak. De nem jutottak helyhez, mert a vidékről nagy tömegekben érkezett vásáros nép sűrűn ülte tele és állva folytatták a megkezdett beszélgetést. A magas nyúlánk nyílt arcú ifjú — mintha azzal nagyobb súlyt akarna adni szavainak, — alacsonyabb, barna, zömök barátjának a vállain nyugtatta kezeit és igy szólt: — Repetálom Mihály, — nagy és dicső a cél, melyre törekszünk. Gátlások nem riasztanak el. Áttörjük azokat. E magas, nyúlánk és nyílt arcú ifjú Fejér János volt, aki Verestói Mihályt kapacitálta, hogy álljon melléjük theatristának. Sáska János volt a harmadik fiatalember, aki ugyancsak biztatta a kissé habozó Verestóit. Állj közénk Mihály. Meglátod, hogy ki fogjuk szorítani a ©émeteket 1 — De egy magyar színjátszó társaság felállítására, mely eszközök állanak rendelkezésünkre? — kérdezte Vorestói. Fejér János felelte.: — Akaratunk a lelkünk ereje és pátronusaink. — Veletek érzek, mellétek állok, kész vagyok minden küzdelemre, de épen célunk elérésének érdekében ismerni szeretném pátTónusainkat). — A főurak és nemes honfitársaink! — mondta Fejér. Verestói szomorúan legyintett: — Főuraink nagy része Bécsben ágál. Édes magyar szavunk konyhanyelv nekik... — Már akinek! — vágott közbe Sáska. De egy Wesselényi Miklós hatalmas tettereje, bátorsága és tudása, úgy áll mellettünk, mint a sziklafal és a kemény fal támasztói, — hogy ereje még szilárdabb alapon álljon, — a Bethlenek, Bánffyak, Kemények, Béldiek. Aztán Aranka György, Boros Gábor, Ko- ródi Sámuel és Kobori István nemzetes urak... De bát estig sorolhatnám a neveket. Ezután Fejér János vette át a szótí — A napokban mondta nekem Aranka György uram, a királyi tábla bírája: ha nem akad Erdélyben elegendő magyar színjátszó, a pesti-magyar színjátszó társasághoz fordulnak, ahol Kelemen László uram véleményét kéri ki a felállítandó színjátszásra és tagok szerződtetésére nézve. Most már a „magyar nézőjáték“ planumát el nem ejtik. Lészen itt színjátszó nemzetes uram, — mondám én. Nagy tetszésére volt ez ő kegyelmének és meg is kérdezte: kik lennének ezek itt ná'lunk? Nemes ifjak, öreg diákok, togátusok, válaszolám. Névszerint — amint tetszik is tudni hármunkat: én Fejér János, István öscém és Rozália húgom. De már velünk vannak Kontz József és Sáska és hiszem, hogy velünk lesz Verestói Mihály is. — Veletek leszek. — monda Verestói és belecsapott a Fejér János markába. Sáska e pillanatban az akácok alatti padokon ülő emberek közé nézett s aztán megragadta Fejér János ás Vorestói kezét; $ következeit, ami előrelátható volt. Az orosz n .1 tudva, mily jelentéktelen erők támad*' hátukba, három lövészezredet és bét szoknya küldte* ellenük. A Désy százada azonba oldalról körül fogják őket, a ** r»« ellentámadásra határozta el uv .lorodnyicai országutat keresztező egy vá ' . pályatest irányában szuronnyal törtek előre. Már a gyalogságon átvágták magukat, mikor két szotnya kozákságba ütköztek. Egyik szotnya gyalog, a másik a töltés mögül lóháton pokoli golyózáporral fogadta a honvédeket. Désy százada élén revolverrel lövöldözött és hangosan buzdította embereit. A harc az oroszok megerősített vonalán folyt, olyan területen, amely tele van mesterséges akadályokkal, árkokkal, farkasvermekkel és drótsövényekkel. Itt történt, hogy Désy főhadnagy elesett, lehet sebet kapott, lehet megbotlott, a tiz vasszotnya felhasználta a pillanatnyi zavart, elözönlötte a völgyet és a századparancsnokot élve elfogta. A hős Désy sorsáról eddig minden kétséget kizáró hir, vagy jelentés sajnálatunkra nem áll rendelkezésre. Désy eltűnésének egyetlen hiteles tanúja tehát gróf Bisszingen kapitány és a különös gonddal válogatott lovas' különítmény többi tisztjei lehettek. Eredeti feljegyzései alapján mondja el ezek után Lázár Miklós kutatásainak történetét. Hosszú keresés után sikerült feltalálnia Bisszingen kapitányt és tisztjeit: gróf Brandis dragonyos főhadnagyot, Balázs ulánus főhadnagyot, Thun Lincke-Crafford és gróf Silva-Taruecka dragonyos hadnagyokat. Müller huszárhadnagyot, és Griez de Rouse dragonyos zászlóst, akik sorra nyilatkoztak Désy Zoltán eltűnésének körülményeiről és mindenik egy-egy portrét festett Erdély nagy fiáról. Erdély nagy fiának sírjánál , . , A hősi eposzt a következő, 1916 február 27-én kelt feljegyzéssel fejezte be Lázár Miklós: — Ma reggel felkerestem Désy Zoltán sírját a zezawai teme*őben. Két méteres hó fedi a hantokat és a fakereszteket. „Hier ruht Oberleutnant Désy“ — mondták és rámutattak egy fehér hideg dombra. A kocsis keresztet vetett, a tiszt a havai rugdosta csizmájáról és én gyűlölködve néztem az égre, amelyen fekete és sárgás felhők úszkáltak, mint egy lobogó foszlányai a szélben . . . Az előadás megrázó erővel hatott és a közönség percekig ünnepelte Lázár Miklóst, akinek tiszteletére egyébként előadás után az ujságirószervezet a Newyork külön termében bankettet rendezett, ahol a kiváló publicistát Gyalui Farkas üdvözölte. A meleg baráti hangulatban több megnyilatkozás történt. Nyirő József, Tamási Áron és Kőműves Lajos Ízes, szellemes tréfái, elbeszélései mellett, hosszn ideig együtt maradt a társaság, amelyben igazi erdélyi módra, minden külső vagy belső elválasztófal nélkül nagy számban vettek részt. ^T^rru-Íjrrr-Tr ....... .„jjga-iT-Tgl—-.aa — János, Mihály, jertek csak! Szaporán! és vezette a vásárosokkal teleült padok egyikéhez, ahol1 kurtára nyírott bajusszal, prémes dolmányban és zsinóros nadrágban egy ember ült. Hosszú köcsögkalapját félre csapta s fehér cipóval szalonnát falatozott. Szatytánbőr csizmáin rézsarkantyuit nőtáa ütemre összeveregette. Ez az ember észre se vette az érkezőket. Sáska rászólt: — Humilimus szervusz! Ecce Paulus Jancső! ■— Hie sum, — kiáltott mosolyogva Jancső Pál és barátságosan rázogatták egymás kezét. Fejér is megszólalt: — Rekomendálom magamat: Fejér János. — A most alakuló magyar szinjátszó társaság leendő direktora, — egészitette ki Sáska. — És Verestói Mihály, színjátszó, — folytatta Verestői. — Dictum, factum! — mondta Jancsó, egy egész társasági — Csak ha Jancsó Pál is közénk áll — mondta Fejér. Akkor csakugyan jól lesz kiegészítve a társaság, mert Enyeden hallottam, sőt Szebemíben is hire van, hogy kegyelmed milyen dicséretes szinjátszó! Iskolai évzárókon nagy gaudiumot szerzett a publikumnak. Különösen a szeleburdi rolókban jeleskedik nagy mértékben. — Fűit mondta Jancső. Azóta kántor vol^ ham Szebenben és most tiszttartó vagyok Vécse©; —■ És miután szeretett kadenciákban megnyilatkozni, igy végezte szavait: Gabonát hoztam, eladtam, Megfalatoztam, jóllaktam. Itt a vége! Megyek Vécsre! Tréfás rímeit mindig igen komoly arccal adt* elő, ami csak annál erősebben és természetesebben emelte ki az ő sajátságos egyéni komikumát. .(Folytatjuk.)
