Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-27 / 271. szám

XII tVT. 271. SUM. fi, __'S Véget ért az erdélyi reS. egyházkerület közgyűlése Vasárnap ünnepelte az egyházkerület Bethlen Gábor halálának háromszázéves évfordulóját Több fontos ügyben hozott határozatot a közgyűlés (Kolozsvár, november 25.) Az erdélyi reformá­tus egyházkerület közgyűlésével kapcsolatosan va­sárnap az egész nap folyamán ünnepségek voltak, amelyeknek sorát a leilkészszentelési ünnepélyes is­tentisztelet nyitotta meg Bethlen Gábor fejedelem emlékének felújításával. A lelkészszentelési isten­tiszteletet dr. Makkal Sándor püspök végezte az egyházkeriileti főjegyző és esperesi kar segítségével, a bevezető részt pedig Kádár Géza esperes. Nagy Károly emlékünnepély Délután 3 órakor a házsongárdi temetőben Nagy Károly elhunyt püspöknek az egyházkerület által felállított síremléke előtt tartottak emlékün­nepélyt, amelyen Maksai Albert ttipológiai tanár rajzolta meg az elhunyt püspök markáns alakján. Délután 6 órakor volt a tulajdonképeni Bethlen Gábor emlékünnepély, a közönség zsúfolásig meg­töltötte a Farkas uccai templomot. Az ünnepséget, amely a templom hangulatához híven inkább egy­házi jellegű vollt, Vásárhelyi Boldizsár bibliaolva­sása vezette be, amely után a kolozsvári kollégium énekkara adta elő Gluck zsoltárát Tárcza Bertalan tanár vezényletével. Bethlen Gáborról Reményük Sándor hatalmas erejű verse emlékezett meg „Az álorcás magyar“ címmel, amely után dr. Makkai Sándor tartotta meg a nagy fejedelmről gyönyörű emlékbeszédét. Emelkedett szavakkal rajzolta meg a fejedelmi lélek belső világát és hivatását, majd arra tért át, hogy a háromszáz évvel ezelőtt el­hunyt fejedelem mit hagyott az utódoknak és hogy milyen erők határozzák meg a népek sorsának jö­vendő útjait. Végül emberi nagyságának tragédiá­jával fejezte be mély gondolatokkal teljes, lendüle­tes és hatalmas arányú beszédét. A püspök beszé­de után Maksai Albert adta elő „Az alázatos ki­rály“ cimü szép versét. A nagyszabású emlékünne­pélyt a tlieológia fakultás énekkara zárta be. A hétfői közgyűlés Hétfőn reggel 9 órai kezdettel folytatta az egyházkerüleit tanácskozásait, amelyen újból az egész egyház életét mélyen érintő több fontos prob­léma került megvitatás alá. Az ülést Ugrón István főgondnok nyitotta meg. Az első pontként a szere- tetház szervezetének átalakítására vonatkozó előterjesztés szerepelt. A közgyűlés elhatározta, hogy minden eszközt megragad a kitűnő intézmény fejlesztése érdekében. A kolozsvári szerelte tház a mult tanévben érte meg fennállásának 30 éves év­fordulóját és a kezdetben 24 növendéket befogadó intézet most már 120 növendéknek adhat helyet. A növendékek segélyezésére 33 ezer 341 lejt fordított az intézet. Az iskolaügy A gyűlés második fontos pontja az elemi is­kolák véglegesitéso tárgyában tett javaslat volt. Ezidőszerint is nehány iskola kivételével még min­dig hiányzik az elemi iskolákat biztositó véglege­sítés. A közgyűlés fontosnak tartja, hogy az egy­ház vezetősége miként eddig, ezután is mindent meg­tegyen a kérdés végleges és megnyugtató rendezé­sére. Az iskolaüggyel kapcsolaltosan sor került Mol­nár Dénes dr.-nak a Keleti Újság tegnapi számá­ban részletesen ismertetett indítványára a székely kulturális autonómiára vonatkozólag, amelyben ki mondani kérte, hogy az egyház fentartva elvileg a református oktatásügy intézési jogát ősi gyakorla­tának megfelelően mindazonáltal amennyiben a szé­kely közületeknek a párisi egyezményben biztosított vallási és iskolai helyi autonómiája a fenti állás­pont sérelme nélkül és a ref. egyház iskolafentartó jogának bekapcsolásával megvalósítható lesz, ke­resse meg a Magyar Párt politikai szerveit a meg­felelő lépések megtételére. Az indítványt a közgyű­lés egyhangúlag elfogadta. Mester Mihály előadó tanácsos a kolozsvári leány főgimnázium kibővítési munkálatairól refe­rált, majd elfogadta a közgyűlés a szászvárosi kol­légium szervezésének módositását. Ezután a pró- gramm egyik legfontosabb pontja, a református kórház létesítésének ügye került sorra. A közgyű­lés egyhangúlag megszavazta a tervet és felhatal­mazta az igazgatótanácsolt, hogy akár építkezés, akár vásárlás utján fogjon hozzá a kórház létesí­tésének munkálataihoz. A nyugdijakra vonatkozó előterjesztés után elhatározta a közgyűlés a nyugdi­jaknak 33 százalékkal való felemelését. Az egyház belső életét érintő nehány kisebb javaslat után a vallástanitási tanterv tárgyalására került a sor, amely hosszabb vitát váltott ki. Dávid György, Ki­rály András, Kovács Sándor és Tőkés esperes hoz­zászólása után Makkai püspök a kérdést minden ízében ihegvílágitó beszédére az előterjesztett ellen­javaslatok visszavonása után a közgyűlés az előadói jelentést változatlanul elfogadta. Ezzel be is zá­rultak a hétfő délelőtti tanácskozások. Az egyházi vagyoni helyzete A délutáni ülés a kolozsvári szereitetház, a ezászváfosi kollégium és nagyenyedi tanitóképző intézetnél üresedésben levő állásokra elrendelt vá­lasztások eredményének kihirdetésével kezdődött. Eszerint a kolozsvári szeretetház főgondnokává Szász Istvánt, gondnokává Nagy Eleket, előljárósá- gi tagokul pedig Kovács Gyulát, Görög Ferenc dr.-t, Szele Endrén ét, dr. Szölössy Jánosnét válasz­tották meg. A szászvárosi kollégium előljárósági tagjai egyházi részről Baczó Lajos és Szabó Zoltán, világi részről ifjabb Cs. Lázár László, Brazovai Re­zső és Pap Adolf lettek. A nagyenyedi tanítóképző igazgatójává Csefó Sándort választották meg. Az elnöklő Ugrón István főgondnok közli, hogy a szász városi árvaház javára a szavazók 1000 lejt juthat­tak. Egy kántorképesítő tanfolyam szervezésének tárgyában tett előterjesztésre kimondotta a közgyű­lés az igazgatótanács javaslatára, hogy minden két- három évben kántorképesitő tanfolyamot tart a Bethlen-kollégium mellett. A kántorképesitő tanfo­lyam költségeit az egyházkerület fedezi, saját fen- tartásukról azonban a tanfolyam hallgatói kötele­sek gondoskodni. A tanfolyam három hónapig tart. A hüléses betegekhez! Ha a köhögés nem múlik el, a szoká­sos gondosság mellett, makaccsá, nyál­kássá válik (mint a gégehurut, influenza, ka! árus vagy asztma következménye) használjuk a Poudre Louis Legras port, ezt a csodálatos gyógyszert, mely az 1900- évi világkiállításon a legmaga­sabb kitüntetésben részesült. A megköny- nyebbülés pillanatok alatt hekövetkezik s a teljes gyógyulás is gyorsan beáll. Kapható minden gyógyszertárban és dro­gériában. Képviselő: I- Lieuze, Bucureşti, Calea Moşilor No. 137. A SAVON CADUM a legkeményebb szap­pan, ezért a legkissebb darab j a is használható Francia gyártmány. A zsinatban történt változásokról szóló jelentés rál­toztaitás nélkül fogadta el a közgyűlés. Eszerint egyházi részről Bokor Márton és Nagy Lajos espe­resek, világi részről gróf Teleki Artur és Lőrinczi Ferenc lettek a zsinat uj tagjai. Rendkívüli figyelmet váltott ki a vagyonügyi jelentés, melyből kiemeljük az 1930 évi költségve­tést, mely 19 millió 302 2ezer 730 lej bevétellel és 19 millió 332 ezer lej kiadással, tehát 29 ezer 270 lej hiánnyal állíttatott össze. Ezen költségvetésben sze­repel egyetemes egyházi adó címén 10 mellió lej, mely az iskolák fentartására van beszámítva. Tudomásul vette a közgyűlés a lelkészképzői szabályzat 79-ik paragrafusának módosítását, Czeglédi Emma ko­lozsvári leányfőgimnáziumi, Tárcza Bertalan kollé­giumi énektanitó meghívását, Dániel Viktor nagy­enyedi rendes tanárrá, Adorjánné és Seprődi An­na, Veress Margit tanítónőképző intézeti rendes ta­nárrá való meghívását. Végül az egyes bizottságok jelentései következ­tek az igazgatótanács, közigazgatási és vagyon­ügyi jelentésének megvizsgálásáról, a tanügyi jelen­tésről, az igazgatótanács ügykezeléséről, a testvér­kerületek jegyzőkönyveinek átvizsgálásáról és a számadás, illetve egyházkerületi pénztár megvizsgá­lásáról. A tárgysorozat kimerítésével Makkai Sándor püspök köszönte meg az elnöklő Ugrón Istvánnak és főgondnoki karnak közreműködését. A beszédre Ugrón István válaszolt és lendületes szavakban is­mertetve az idei közgyűlés rendkívüli fontosságát, rámutatva annak jelentőségére magyar szempontból is és Isten áldását kérve a munkára, nagyy lelkese­dés mellett -bezárta az ülést. A védők izgalmas összecsapása után újból elhalasztották a li es huszárezred katonaszabaditási perének főtárgyalását (Kolozsvár, november 25.) A kolozsvári hatodik hadtest hadbírósága mára tűzte ki a ll-es huszáinszázad monstre katonaszabaditási peTének főtárgyalását. Az ügy egy ízben már — október közepén —■ tárgyalásra került, ek­kor azonban az egyik vádlott meg nem jele­nése miatt elnapolták. Minden jel arra muta­tott, hogy a per főtárgyalását ma okvetlenül megtartja a hadbiróság. Megjelentek az ösz- szes vádlottak: Ferderber Joan alezredes, Constantinescu Valér százados, Marcineanu hadnagy, Cantea Radu őrmester és a felbuj- tással vádolt fiatal önkéntesek, csupán Anton Todor főhadnagy hiányzott, akiért kénytelen volt a mult alkalommal is elhalasztani a tár­gyalást a hadbiróság. A védők sorában meg­jelentek dr. Ilatieganu Emil, kamarai alel- nök, Pamfil Seicaru, a Curentul főszerkesz­tője, dr. Mihali polgármester, dr. Bretan, dr. Fehér, dr. Dunca és dr.JMircea Gheorghescu. A megjelentek számbavevése után dr. Bretan Anton Todor védője kéri a tárgyalás elhalasztását s orvosi bizonyítványt mutat be a hadbiróságnak, amely szerint védence bu­karesti állomáshelyén betegen fekszik, amely betegség nem engedi meg, hogy a kolozsvári tárgyaláson megjelenjen. Az összes többi ügyvédek egyöntetűen azt kérik a hadbiróság tói, hogy Anton hiányában is tartsa meg a főtárgyalást s ha máshogy nem lehet, Anton ügyét válasszák külön a többi vádlottak ügyétől. Dr. Bretan élesen kikelt ez ellen az indít­vány ellen, ugyanis nem tudná védencének ügyét egy külön per folyamán úgy szolgálni, mint egy olyan tárgyaláson, ahol nem Anton főhadnagy az egyedüli vádlott. Dr. Bretan szavaira az egyik ügyvédi iz­gatottan kiált fel: — Hozzák ide fűiénél fogva azt a főhad­nagyot. A hadbiróság rövid tanácskozás után a tárgyalás bizonytalan időre való elnapolása mellett döntött. Változás a Fark M Mnapjaikan Nvilva nőknek: szerdán és pénteken egész nap. — Nyitva férfiaknak kedden, csütörtökön, szombaton egész nap és vasárnap délig. — Kádfürdők és min­dennemű gyógyfürdők állandó ra de k^zésre. — M; d nn p reg el 6 órától este 6 óráig - PARK FÜRDŐ, MONOSTORI-UT 64. _

Next

/
Oldalképek
Tartalom