Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-11 / 258. szám
€ XII. ÉVF. 259. SZÁM. Az abrudbányai országúton lángbaborult egy teherautó (Déva, november 9) Abrudbányától mintegy kilóméternyire a Dv. 42. jelzésű Ford teherautó, amely divatcikkekkel megrakód- V« Déva felé tartott, az egyik fordulónál, amikor egy másik autó elől akart kitérni, lángbábarult és szinte pillanatok cdatt leégett. A fordulónál ugyanis a talaj besüppedt az autó alatt s a lökéstől a motor felrobbant. A tűz azonnal a vezető kis fülkéjében termett s néhány másodperc alatt a vezető s a mellette ülő öregasszony is a tűz áldozata lett. Nagy és súlyos égési sebek árán alig tudtak áz autóból kitámolyogni, igy is olyan súlyos égési sebeket szenvedtek, hogy győi gyulásuk osak nagyon lassú menetben balad előre. Az áruval telt autó Weisz Hermann dévai divatkereskedőé volt, aki a vásárból igyekezett hazafelé. Weisz Hermám fia, aki az autót vezette s a mellette ülő édesanyja súlyos sebeikkel az abrudbányai kórházban kerestek gyógyulást. A kár meghaladja a 150-000 lejt. Az autó nem volt biztosítva. rí. I—I ii—, ■- I -1,11—- —• -----MMNESIA SJSIE3SÍE „PRODEL" márka H álláp legjobb haehajtészere a legkellemesebb, a legjótékonyabb hatású a legegészségesebb Táráséit ezt KsjjtfnUr&te Magyarország és Jugoszlávia barátságosabb alapokra akarja fektetni kapcsolatait (Bécs, november 9.) A Neue Freue Presse belgrádi tudósitója jó forrásból származó értesülés alapján közli, hogy Jugoszlávia és Magyarország között egyelőre nem hivatalos megbeszélések folynak azzal a céllal, hogy a két állam közötti viszonyt barátságosabb alapokra fektessék. Ha ezek a tárgyalások eredménnyel járnak, akkor a legközelebbi időben hivatalos körök is érintkezésbe lépnek egymással, hogy a barátságos viszonyt szerződési alapokra fektessék. Egyik első teendő volna, a belgrádi magyar és budapesti jugoszláv követségekre uj egyéniségek kinevezése. Budapesti jugoszláv követté Prica képviselőt neveznék ki, aki annak idején Horthy magyar kormányzóval együtt volt az osztrák-magyar haditengerészetnél- Jugoszláviai magyar követ a bécsi magyar követség egyik jelenlegi tisztviselője lenne. «IMIWWW ♦ Rövid beszélgetés a Calea Victoriein a sinaiai országút viaduktjainak magyar építőjével (Bukarest, november 9.) Kilenesz-áztizen öt őszén láttam utoljára Keletaglieiábaii, a lopusnój ütközet után. Húszéves zászlóson voltunk, mind a ketten. Ö az első zászilóalj- ban, én pedig a negyedikben voltam szakasz - parancsnok. De a harcban összekevereditek a századok s mikor bennünket vissza vontán kissé, hogy friss érőkkel folytassák az előnyomulást, mi egy gödörbe bújva figyeltük 'valamelyik/osztrák népfölkelő ezred halálos, eredménytelen küzdelmét a dombtető elfoglalásáért. Aztán leváltottak minket, az ő zászlóalját mástivé vezényelték s tizennégy esztendő után, ma, láttuk viszont egymást a Calea Vi et orie ink a központi rendőrség szerény, egyemeletes épülete előtt. Megemberesedétt. Rögtön elmondta, hogy a háború után sikerült bevégezni tanulmányait a műegyetemen s már tiz óve a román állam kenyerét eszi. Most a Rainnicu-Sarat-i államépitészeti hivatal főnöke. — No és mit állsz itt a bukaresti rendőr- prefeiktuiia előtti — kérdeztem. — Várom a bűnügyi osztály főnökét — felelte . — Két detektívet kell kapnom s este hét órakor utazom is velük vissza Rammácu- Saratba. Tegnapelőtt kifosztották a hivatalomban a pénztárt, amelyet a főkönyvelő ke« zeit. Álkulcsokkaí felnyitották a szekrényt és elvittek belőle ötvenezer lejt. Egyik műszaki tisztviselőm a gyanúsított, biztos adatok vannak ellene, de a mi vidéki rendőrségünk csak nem megy semmire sem a nyomozással^ Tudod a bukaresti rendőrprefeIdus fegyelmije ót'á mindenki félti a kenyerét s nem mer többé' testi fenyítést alkalmazni a vallatásnál, pedig emélkül nálunk, úgy látszik, nem lehet semmire se menni... A nyomozó közegek nem elég raffináltak, viszont a bűnözők Sokkal kitanultabbak és leleményesebbek, há minden látszat ellene szól is... Márna ár elaludt az egész dolog, de én nem hagyó©! annyiban. Kézre kell kerítenem a tettest s hiszem is, hogy egy-kót nap alatt őrizetbe vétetem és kitudakolom, hol a pénz. Végtére is nem lehet csak úgy hagyni az állam ötvenezer lejét... Nagyon foglalkoztatta az ügy, egészen tiizbejött a részletek elmagyarázásánál. Láttam: mindene a hivatali érdek, a kötelesség- teljesítés. Olyan ma is, mint Ids zászlós korában volt. Emlékszem: kemény kézzel tartott fegyelmet a szakaszában és tüzbe-vizbe ment azért, akinek szolgálatában állt Már világos volt előttem, hogyan csinálta meg ezt a kisebbségi, magyar tisztviselő számára szokat lan karriért, amely ^juttatta egy egész vármegyére kiterjedő hatáskörrel rendelkező hivatalfőnökségig, dó azért mégis ebbe aa irányba tereltem a beszédet, mert az állam ötvenezer lejénél érthetőleg jobban érdekelt az önerejéből végzett, szegény, árva. szatmári magyar fiú boldogulásának útja a régi királyság dzsungelében. — Hát igen. — kezdte, — néhány lejjel a zsebemben, egy szó román tudás, ismeretség, protekció nélkül, csupán a diplomámmal felfegyverkezve megtelepedtem Bukarestben egy tizedrangu. szörnyű emlékezetű szállodában s aztán kopogtattam a minisztériumnál. Szó nélkül felvettek, rövid időközökben avanzsáltam és háromévi szolgálat ufan már nagyon szép feladatokat kaptam. Többek között én építtettem a számajai országút viaduktjait. Mintha csak egy utszéli karfa beillesztéséről lett volna szó, olyan egyszerűen számolt be erről a teljesítményről. Pedig_ ha meggondolja az ember: egész Románia legnagyobb és legelegánsabb forgalmú müutjának hatalmas építményeit bizták reá, a fiatal, senki által se támogatott magyar mérnökre, akinek egyetlen erőssége a kitűnő diplomája és a jó szolgálati minősítése volt— És a fia- * tál magyar mérnök nagyszerűen megoldotta feladatát. Aki valaha leereszkedett már vonaton, nappali fény mellett, a Kárpátok lejtőin, a Prahova völgyébe, Bukarest felé, annak látnia és csodálnia kellett a pompás be- tonhidakat, amelyek a Prahovába rohanó hegyipatakok szakadékait Ívelik át a magasan húzódó országúton. Jó tudni ezt mindenkinek: a legszebb óromániai országút legimpozánsabb ékességeit magyar ember, egy szatmári fiú készítette el. — öt évig dolgoztam a Prahova völgyében, — mondja szerényen. A legnagyobb hid, amit eddig építettem az államnak, ötmillió lejbe került, összehasonlítottam egy ugyarv- loyan méretű és erősségű, vasúti mérnök által épített hid költségelszámolását az én ötmilliós hidam elszámolásával. A vasúti mérnök tizenkétmillióból állította ki ugyanazt a hidat. Ha nem ismerném abszolút pedantériáját a beszédben, nem merném leírni ezeket az adatokat, amelyek pedig az összehasonlításnak, a következtetéseknek szinte hajmereeztő lehetőségeit nyujitják... S a jutalom azért, hogy mindem egyes építménynél a régi magyar hivatalnok semmiféle atmoszférától nem befolyásolható becsületességével sokmillió lejt megtakarított az államnak: — lehet hivatalfőnök a Ram- nicu-Sarat-i államépitészeti hivatalban s őrködhet továbbra is az állam vagyona fölött... Ö boldog és elégedett ezzel a jutalommal... De nemrégiben egyszer mégis megkívánt egy kis erdélyi levegőt. Fogarasra helyeztette magát. A minisztériumban szívesen megtették neki és örömmel fogadta a megyei tanács is. Csupán a vármegyei prefektus horkant fel: — Mit csináljak én megint egy magyarral? Nincs szükség magyarokra itt. A megyei tanács állásfoglalása ellenire is eljárta a minlsztériumban, hogy helyezzék vissza a Regátba az Erdélybe merészkedett unguri. Nem, ezeket a világért sem panaszképen mondta el az én barátom, akinek a nevét szeretném elhallgatni itt. Csak úgy mellesleg, majdnem véletlenül terelődött rá a szó, talán mert öntudatlanul is az intervjut csináló újságíró módszerével faggattam. Jávor Béla. Kárpitosmühetyünk vezetésére hosszabb gyakorlattal rendelkező, elsőrangú műveset5t keresünk — Ajánlatokat kérünk ! Székely és Béli Erdélvrészi Bútorgyár Rész- i I vény-Tarsasághoz TSt-gu ftureş.
