Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-26 / 245. szám
m uv?, m. bzjm. A rendőrség által elkobzott pornografikus könyveket adták jutalomkönyvül több bukaresti elemi iskolában (Bnkafe&t, október 24.) A Dimineaţa legutóbbi számában feltlinéstkeltő cikket közöl. „Mit ölvastak az iskolai tanulók a vakáció ban?“ — cim alatt s abban elmondja, hogs fővárosi szülők azok közölt a könyvek között, amelyekkel több bukaresti elérni iskolában a nővén* dékeket jó magaviseietükért és előmenetelükéit a mait tanév végén megjutalmazták, olyan pornografikus tartalmuakat találtak, amelyeket a törvények alapján a rendőrség elkobozott. rA' cikk Írója több elemi iskolánál utána járt az ügynek s itt kijelentették, hogy valóban kerültek be a jutalomkönyvek közé ilyen kifogásolt tartalmúak, mivel azonban azok hivatalos utón érkeztek, esak későn tudták őket eliininální. miután a szülők figyelmeztetésére azokat a tanítók is elolvasták. Az egyik bukaresti elemi iskola igazgatója egy ilyen könyvet a lap rendelkezésére is bocsátott, arra azonban, hogy a könyvet melyik minisztériumból küldötték, már nem emlékezett. Az átadott könyv cime „Lelia“ s azt egy. kommunista magatartásáért elitéit szerző irta s noha kommunista propaganda nincs is benne, egy néhány oldala erkölcsi szempontból a legteljesebb mértékben reprodukálhatatlan. A cikk Írója más példányokat is akart szerezni, de egyet sem talált, mivel a könyvárusok közlése szerint azt Az okos ember idejekorán lép be a Munkások Rokka ntegyletébe biztosítandó öreg napiéit Beiratkozni lehet Cluj Síi Memorandului 23 (Unió) a ho első tt harmadik vasárnapján délután Egyetlen napon három autószerencsétlenség történt a dési országúton A hét gyermekes anya tragédiába — A megmenekült autóbusz utasai nótát énekeltek (DÓS, október 24.) A Kolozsvár—Dós fölé veö zető utón tömegével történnek az autókatasztrófák. Alig múlik el jóformán nap, hogy valamilyen szerencsétlenségnek hire ne érkeznék. Tegnap szinten bárom autóbaleset történt, amelyek közül egyik halállal végződött. A Kolozsvár—máramarosszigeti autóbusz Nagybánya előtt 12 kilométerre járt szerencsétlenül. A gép egyetlen lámpással haladt 14 utasával és ködbe került. A soffőr hirtelen nem tudott tájékozódni és keskeny kanyarulónál az autó mély árokba fordult. Ebben a pillanatban az autóbusz karosszériája elvált az alváztól, az utasok benne a földön, maradtak, az alváz pedig a géppel együtt tovább gurult a mélységbe. Senkinek komoly baja nem történt, mikor magukhoz tértek a humoros részét fogták fel a dolognak és egy kolozsvári nőutas indítványára elénekelték „Hosszú az éjszaka, ne menjünk még haza” cimü nótát. Ugyanennek a vállalatnak egy másik autója délután indult utr 'okkal telten Kolozsvárról ds Nagyilanda község közelében a tossz fék és a rossz kormánykerék miatt a gép a sáncba fordult. Ez a baleset is szerencsével járt az utasokra nézve, mert a géptest egy utszéli fának dőlt és csak a motor rongálódott meg. Mindezeknél súlyosabb a Kozárvir közelében történt autószerencsétlenség. A Clj 933. szánra aaté, amely a kolozsvári Rózsa drogueria tulajdona, teljes sebességgel haladt Kozárvár felé, A gépet Spiei- mann Miksa vezette. Két asszony haladt az ut közepén, Spielmann, — állítása szerint, — a jobboldalra fordította a gépet, de az utolsó pillanatban egyik asszony balra és a másik jobbra ugrott pontosan az autó elé, úgy, hogy az teljes sebességgel elütötte b szerencsétlen '?i asszonyt, aki pár perc múlva halott volt. A szerencsétlen falusi asszony Goron Nicaliné, hét gyermekes anya épen a mezőről igyekezett hazafelé, hogy családjának ebédet főzzön. A halálos elgázo- lás hire percek alatt elterjedt a faluban és a lakosság azonnal a helyszínére szaladt. Ha a osendőrség közbe nem lép, a falu népe meglincselte volna a vigyázatlan soffőrt. Az asszony holtteste is vértócsában letakarva, az árok szélén feküdt. Hét gyermeke és férje »írva állják körül Délután egy órakor szállott ki ai hatóság dar. Denude megyei főorvos, az ügyészség és Burian rendőr komiszár. Bevezették a vizsgálatot • gondatlan soffőr ellen. AZ ERDEI GYILKOSSÁG (42.) Irta: Csehov? Antal — En vagyok a gyilkos, — mondotta Kamisev. Eltalálta, d« olvasóinak legnagyobb része az öreg Urbenint szidná, és csodálná az én vizsgálóbírói tehetségemet. Egy kollégám a szobába lépett és félbeszakította beszélgetésünket. Látva izgatottságomat, egy- pillanatig megállt asztalomnál, kiváncsi pillantást vetett Karnisén*, aztán kiment. —• Nyolc év mult el azóta, — szólalt meg ez rövid hallgatás után. — Nyolc esztendeig hordottam magamban a titkot. De az ember nem tudhatja büntetlenül azt ami rejtve van minden más ember előtt. Ez egész idő alatt vértanának éreztem magam. Nem mintha a lelkiismeyet valami nagyon furdalt volna! A lelküsmeret más dolog... én nem sokat adok reá; aztán könnyen el is altathatom. Ha ésszel már nem lehet, elkábitom borral és asz- szonyokkal, akik körül, mellesleg szólva, még mindig nagy szerencsém van. Egészen más dolog az, ami engem bántott. Roppantul különösnek tűnt fel előttem, hogy az emberek úgy bánnak velem, mint egy egészen közönséges halandóval; e nyolc év alatt egyetlenegy ember sem nézett fürkészve a szemem közé; különösnek tűnt fel előttem, hogy nem kell bujdosnom: egy szörnyű titkot hordoztam magamban és szabadon jártam-keltem az utcán, meghívásokat kaptam és udvaroltam az asszonyoknak! Bűnnel terhelt embernek az ily helyzet kinő« és természetellenes 1 Nem gyötörtem volna magam, ha bujdosnom kellett volna és résen kellett volna áll- nom. Elmebai ez atyuskám! Végre néha a Jcgbihe- tetlenebb ötleteim támadtak.,, valami rendkívüli dolgot akartam elkövetni; ki akartam mutatni minden ember iránt a megvetésemet, el akartam árulni titkomat... És megirtam ezt z történetet, mely. nek minden lapján ott van a kulcs a rejtély megfejtéséhez... nem igaz? Mindjárt kitalálta? Megint zavartak bennünket. Andrej lépett' a szobába és két pohár teát hozott. Gyorsan kiküldöttem. 1 1 — Most könnyebbnek érzem a lelkemet. Ön most nem néz engem közönséges halandónak, hanem olyan emhernek, akinek titka van; én pedig természetes helyzetemben érzem magam... de már három óra... várnak reám... — Várjon; tegye le a kalapját! Azt elmondotta már, mi indította az Írásra. Mondja meg most; hogyan gyilkolt! — Kiegészítésül kívánja ahhoz, amit olvasott? Kérem... Olgát erős felindulásomban gyilkoltam meg. Mostanság úgyis minden bűntényt erős felindulásban követnek el... Például most ön is az én teá^ mat itta meg izgatottságában a sajátja helyett és többet szivarzik, mint egyébként... az élet örökös láncolata a felindulásnak... legalább nekem úgy tűnik fel. Síikor bementem az erdőbe, távol álltam a gyilkosság gondolatától. Csak azért mentem be, hogy felkeressem Olgát és tovább üldözzem tüszurásaim- mal.., Részegségemben mindig ellenállhatatlan vágyat érzek magamban, hogy csipkedjek valakit... Az erdő szélétől körülbelül kétszáz lépésnyire találtam meg... egy fa törzséhez támaszkodva állt és az eget nézte... Szólítottam... mikor megpillantott, kitárta elém karját és mosolygott. „Ne szidj, boldogtalan vagyok!” — mondotta. Oly szép volt ez este, hogy megfeledkezve a világon mindenről, a karjaimba zártam... megesküdött, hogy nem szeret senkit, csak engem... és igaz is volt: csak engem szeretett... És egyszerre valami gyalázatost mondott: „Mily szerencsétlen vagyok! Ha nem mentem volna Urbeninhoz, most a gróf felesége lehetnék!” Ez a szó hideg zuhanyként hatott reám... Az undor és megvetés érzelme vett erőt rajtam... válion ragadtam a gyalázatos teremtést és a földhöz vágtam, mint a lapdát... Dühöm végső fokáig ért... no, s aztán... teljes erőmből oldalába döftem a tőrt... A Kuzma dolgát tisztán láthatja... i| íj Reánéztem Kamisevre, de se szánakozást, se megbánást nem olvastam arcán. A harag és megvetés érzelme vett most erőt rajtam... elfordultam... — Urbenin pedig Szibériában vau! — kérdeztem halkan. — Igen... Beszélték, hogy útközben meghalt... De az nines bebizonyítva... Miért kérdi? — Miért kérdem? Egy ember ártatlanul szenved... s ön csodálkozik, hogy miért kérdezem... — ifit tegy'eB Beismerő vallomást! ’ j — Miért ne? ' 1 — Van eszemben! Semmi kifogásom az ellen, hogy elfoglaljam Urbenin helyét. De küzdelem nélkül nem adom meg magam. Miért nem fogtak meg, mikor a kezükben voltam?... Ám fogjanak meg, de önként nem megyek. Olga temetésén úgy sírtam, mint a gyermek, és rohamaim voltak... még a vaknak is látnia kellett volna a valóságai... Nem tehetek róla, hogy — ostobák voltak... — Utálom önt, — mondottam. — Nagyon természetes... magam is utálom magam. Megint csönd lett a szobában. Kinyitottam egy könyvet és gépiesen olvasni kezdtem belőle. Kamisev a kalapjáért nyúlt. ; — Nem akarná látni Kameev grófot? Ott ül •az izvoszcsikban. Kinéztem az ablakon. A kocsiban, háttal hozzánk, egy Tneggörnyedt kiş einberaiak ült, kopottas felöltőben, ócska kalappal a fején. — Megtudtam, hogy Urbenin fia itt lakik Moszkvában, — mondotta Kamisev — s úgy akarom intézni, hogy küldjön alamizsnát a grófnak. Legalább egy megbünliödik. De... Isten önnel 1 Kamisev biccentett a fejével és kisietett. Én leültem az asztalhoz s átengedtem magam kietlen gondolataimnak. Lázas voltam. .. .(Vége.) i . ■' li jóerkölcsök elleni tartalmáért elkobozták. Ebben az esetben tehát egy olyan könyvésőméről lehetett szó, amely megmenekült az elkobzás elől s amelyet azután az a hatóság vásárolt össze, amelyik csomagokban küldte szét több elemi iskola igazgatóságának. Az egyes köteteket negyven lejért vásárolták j ősze. A Dimineaţa cikkírója megpróbálta ki< ! deríteni, hogy melyik hatóság vásárolta ősz» j sze ezeket a könyveket, ezt azonban nem si- ; került megtudnia és azért a lap fölsorolja mindazokat a hatóságokat» amelyek jutalomkönyvek beszerzésével és szétküldésével foglalkoznak. Ezek a hatóságok a pasa Scoale- lor, a közoktatásügyi minisztérium, a munkaügyi minisztérium és a fővárosi városi hivatalok A városi hivatalok költségvetésében ilyen jellegű tételt nem talált a cikk írója a igy inkább csak a többi hatóságokról lehet szó. A cikk azzal fejeződik be. hogy a közoktatásügyi minisztérium, ha szükségesnek találja, megvizsgálhatja, hogy kt küldte szét az iskola igazgatóságának az épületes kötő* teltet.
