Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-21 / 241. szám
Kva*am$*te XII ÉVF. 241. SZÁM. Höfer gyermekhintópor Ella dobosban eredeti Moldovan államtitkár cáfolja bukaresti nyilatkozatát Nehány nappal azelőtt a Keleti Újság- bukaresti tudósítást közölt, amely Moldovan egészségügyi államtitkárnak a Vörös-kereszt elvételével kapcsolatos kijelentéseit tartalmazta. Munkatársunk az állítólagos nyilatkozatban foglaltakra nézve épen objektivitásunk bizonyítékaképpen nyomban megkérdezte dr. Steiner Pál professzort s így már akkor ellensúlyoztak a Moldován államtitkárnak tulajdonított kijelentések egyes kitételeit. Most aztán a kolozsvári közegészségügyi inspek- torítustól Martinescu aláírással átiratot kaptunk, amely szerint Moldován államtitkár felhatalmazást adott az inspektorátusnak nyilatkozatának megcáfolására. A nyilatkozat szerint Moldován államtitkár a neki imputált kijelentéseket nem tette meg a szóban- forgó banketten és igy önként elesnek a nyilatkozathoz fűzött kommentárok. »♦♦»♦■»»»♦»»»»»»ft«*« 'Mi MAGNESIA 1 PELLEGRINO „PRODEL" márka A világ legjobb hoehojtésxere a legkellemesebb, e legjátékonyabb hatású a legegészségesebb Tartsák ezt emlékezetükben ie kérjék áriadig ezt a biztosítékot nyújtó máikét. Boila Romulus táviratilag megsürgette a eyiigdiftorvésiy életbeléptetését (Kolozsvár, október 19.) Két héttel ezelőtt megírtak, hogy az esküt nem tett magyar tisztviselők nyugdíjazásának az ügye döntő stádiumba jutott, mert a végrehajtási utasítás elkészült, a szakbizottságok azt már le is tárgyalták és nemcsak Popovici Mihály, volt pénzügyminiszter fogadta el, hanem a minisztertanács is foglalkozott azzal és megadta szükséges hozzájárulását. Ha Buzdugan régens váratlan halála és az utóbbi napok izgalmas politikai eseményei nem következtek volna be, ma már a végrehajtási utasítás a hivatalos lapban is napvilágot látott volna. A mai nap folyamán dr. Boila Romulus az országos nyugd'ijbizottság elnöke Kolozsváron időzött. Ebből az alkalomból felkereste Hantos Gyula, az Országos Magyar Párt kolozsvári tagozatának főtitkára, aki előtt Boila elnök az esküt nem tett magyar tisztviselők nyugdíjazása ügyében az alábbi figyelemre méltó kijelentéseket tette: — Meg tudom érteni a volt magyar tisztviselők aggodalmát és különösen azt a várakozást, amellyé1 az' üj nyugdíj törvény végrehajtási utasításának a megjelenése elé néznek. Sajnos, az utóbbi napok eseményei kissé hátráltatták a régóta vajúdó ügy végleges elintézését. Hat napig Bécsben időztem és csak most érkeztem haza. Még a mai nap folyamán süígönyfleg intézkedem, hogy a végrehajtási utasítás végleges szövege rövidesen a magas régenstanács elé kerüljön aláírás végett, hogy azután a hivatalos lapban megjelenhessek. — Nyugodtan ígérhetem, hogy még a jövő hét folyamán a végrehajtási utasitás a szükséges formalitásokon átmegy és a hivatalos lapban meg fog jelenni. Mihelyt ez megtörténik a nyugdijbizattság elnökletem alatt összeül és azonnal megkezdődnek a várva-várt nyugdijáé ások. — Addig is a volt magyar tisztviselők, — mondotta Boila elnök, — várjanak türelemmel, mert nemcsak nekem, hanem a kormánynak az a megmásíthatatlan szándéka, hogy a nyugdíjazások gyorsan és, közmegelégedésre történjenek meg. A keleti Jóvátétel! konferencián Magyarország az adósságok rendezésére ajánlatot tett, de kikötötte, hogy az ©ptánsíagyei zárják ki a tárgyalásokból (London, október 19.) A Times párisi levelezője szerint Magyarország a párisi keleti jóvátételi konferencián előállott helyzetre való tekintettel, valamint a Young-tervezet esetleges következményeire, az államok közötti adósságok rendezésére vonatkozólag ajánlatot tett azzal a feltétellel, hogy az op- tánsügyet zárják ki a tárgyalásokból. A közeli döntőbírósági tárgyalásokon mintegy HW»»W<WMWWWWWimMtOI**l tízezer magyar alattvaló ügye vár elintézésre, közöttük a Habsburg-ház több tagjának jelentős követelése is szerepel. A. 8 órai Újság a Times közléséhez megjegyzi, hogy a magyar kormány ajánlata, amelyről a Times hirt ad, nem a jóvátételekre, hanem a békeszerződésekből kifolyólag magyarországgal szemben támasztható egyéb ügyek likvidálására vonatkozik. Máramarossziget feloszlatott tanácsának tagjaitól visszakövetelik a fizetésüket Ha hónapkSsefees» oszlatják fel a városi tanácsot, meddig jár fizetés a volt polgármesternek ? (Máramaroasziget, október 19.) Máramarosszi- get város tanácsát a kormány nemrég feloszlatta s helyébe ideiglenes tanácsot nevezett ki dr. Kindris László szenátor elnöklete alatt. Az ideiglenes tanács- tegnap tartotta első ülését s azon érdekes jogi kérdés került felszínre, amely élénken foglalkoztatja a város jogászköreit s bizonyára megfelelő érdeklődést fog kiváltani az egész ország jogásztársadalmában. Arról van ugyanis szó, hogy az interimar bizottság elé javaslat került, mely szerint a város követelje vissza a volt polgármestertől és az állandó választmány négy tagjától az október 8-tól 31-ig terjedő időre felvett fizetésüket. A volt polgármester és az állandó választmány tagjai ngyanis október elsején a város többi tisztviselőivel együtt felvették az október havára esedékes fizetősüket. Közben október 8-án a régi tanácsot feloszlatták, a polgár- mester és az állandó választmány megbízatása ezzel lejárt, az ideiglenes tanácsnak tehát az az álláspontja, hogy a volt polgármesternek és az állandó választmány tagjainak csak eddig az időpontig jár a fizetés s mivel egész október havára felvették azt, a különbözetet kötelesek visszatéríteni a városi pénz tárnak. Az ülésen dr. Anderco Izidor városi tiszti főügyész annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ideiglenes tanács álláspontja nem helyes, mert a minisztérium épen október elsejével adta ki azt a rendelet, amely szerint a jövőben a tisztviselődet minden hónap elsején lehet előre kifizetni az eddigi liuszadiki terminus helyett. A városházán épen ennek a rendeletnek alapján adták ki elsején a fizetéseket az összes tisztviselőknek s ' mível a polgármester és az állandó választmány a jj költségvetés szempontjából a város tisztviselői sta- ij tusába tartoztak, ők is jogosan .vették fel október ; elsején az erre a: hónapra eső fizetésüket. Október i 'Sfárt pedig nem'önkényesen hagyták abba a munkát, j hanem a tanács feloszlatása által erre mintegy kény szeritve lettek s igy a felvett fizetés differenciája nem követelhető vissza tőlük. Az ideiglenes tanács azonban a főügyészi vélemény dacára megmaradt eredeti álláspontja mellett s levélileg felszólította dr. Ciple Pál volt polgármestert, valamint dr. Mihályi Péter, Rednik Sándor, Béres János és Jóna Antal volt állandó választmányi tagokat, hogy az október 8-tól a hó végéig terjedő időre cső fizetéskülönbözetet záros batáridőn belül fizessék vissza annál is inkább, mert ellenesebben a város a bíróság utján fogja igényét érvényesíteni. Jogászkörökben most nagy érdeklődéssel néznek a bíróság döntése elé. Mert az ügy feltétlenül a birő- ság elé fog kerülni, amennyiben a volt polgármester és az állandó választmány tagjai is a városi főügyész álláspontján vannak s a város visszafizetési'felszólításának nem fognak eleget tenni. lazíAmaM©^©^ ' X3H30M vf ydiMofeüé uioua