Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)
1929-10-14 / 235. szám
Zenit és nadir Irta: IJgett Crn<> Egy találmányról olvasok, amely engem mint újságírót a szakma révén is közelebbről érdekel. Newyorkban most próbálták ki az uj távolba-ható szedőgépet. Leül egy ember az uj szedőgéphez és a klaviatúra minden rezzenését egy másik automatikus szedőgép felfogja, mondjuk, Philadelphiában. Az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig száz és száz napilap számára készül igy a pompásan kiszedett lapanyag, mert tudnunk kell, hogy az uniformizált Amerikában már is egyazon szöveggel jelenik meg számos lap és ezek szerint a találmány praktikus hordereje nyilvánvaló. Ez a szedőgép kombinációja a szedőgépnek és a drótnélküli távirónak — de nem erről akarok beszélni, hanem valami egészen másról. Arról, hogy ma minden technikai találmánynak jóformán az a célja, hogy legyőzze Kant kategóriáit: a tért és az időt, megszüntesse a távolságokat, közvetlen közeibe hozza az embert az emberrel. A repülőgép, a Zeppelin, a rádió kivétel nélkül mind arra törekesznek, hogy megszüntessék a distance-ot. Parisban a napokban mutattak be egy uj lokomotivot, amely minden eddigi lokomotivnál nagyobb teljesítményekre képes. Óránkénti kétszázötven kilométeres sebesség vasúton, három- négyszáz kilométeres autósebesség az angol Seegrave után — mindez ma már gyerekjátéknak tetszik. Ara, amikor erre a párisi lokomotivcsodára gondolok, eszembe jut, hogy kétszáz évvel ezelőtt egy bizonyos Fulton Köbért, miután a Szajnán a gőzhajó feltalálása körül nehány kísérletet végzett, felajánlotta Napóleonnak találmányát, és javasolta neki, hogy a francia tengeri hajóhadat szereltesse fel gőzre. Talán Európának egészen másképen alakult volna ki a képe, ha Napoleon nem ezt a választ adja neki: barátocskám, én ilyen bolondgombákkal nem foglalkozom! Lám a zseniális Napoleon is tévedett, nem ismerte fel, hogy minő ereje lehet egy technikai találmánynak, igaz, Fultonon kívül senki- sem bízott a gőzhajóban, mert még nem volt meg a csavar, amely mint motor a gőzgép történelmében később oly fontos szerepet játszik: Ressel Józsefnek pontosan kétszáz évvel ezelőtt megszerkesztett csavarja. Ma már az emberek Napóleonnál is okosabbak. A technikának hallatlan sikerei elbizakodottá tették őket. Szinte elképzelhetetlennek tartják, hogy ami papíron, körzővel kicirkalmazva és logaritmussal kiszámítva, klappol, úgy ez rövid időn belül ne váljék valósággá a gyakorlatban. Ma már senki sem tartja oly fantasztikusnak a rakétalövegben holdba és a csillagokba való repülést. — Amerikában már jelentkeztek is merész vállalkozók e célra — mint évtizedekkel ezelőtt a modern Ikarus kísérletét, aki csak egy méter távolságra akart fölrepülni a földtől, kijátszva a nehézkedésnek törvényeit. Igaz, hogy csak az-az első méter volt nehéz, a rákövetkező tizezerméter már bagatell, annál az egyszerű oknál fogva, hogy amióta Einstein professzor zseniális agya működik, Newton gravitációs törvénye is elhanyagolható mennyiséggé vált: a relativitás elmélete birtokában az emberek feszélyezetleniil kapcsolják ki számi fásaik bői e meggondolást. Es ha az ember a f'ilmteehnika bravúros fejlődésére gondol, akkor természetesnek tartja azt is, hogy a mostani beszélőfilm kezdetlegessége csak gyerekcipő, amelyet a fejlődés egy-két év alatt minden bizonnyal ki fog nőni. A jövő generáció minden bizonnyal le fogja győzni a távolságot, a nadrágzsebébe gyűri az úgynevezett „teret“ egy slukkra íölhörpenti az „idői1 is, mindez rendben van, de mi történik azután? A minap a kezemben járt egy úgynevezett „Tatsache-roman“, amely arról szól, hogy egy angol fejébe vette, hogy megmássza a Matternhornqt. Annakelőtte az alpesek más csúcsait is meg akarta mászni, hogy kitűzzön oda egy zsebkendőt az angol lobogó szimbólumaképen, de amikor meghallotta,-hogy ott már járt ember, félúton visszafordult és abbahagyta az egészet. A Matternhom csúcsára azonban még senki sem kapaszkodói t . föl — ö vállalkozott reá. Hátlapokon keresztül leste Zer- mattban a hasonló gondolkodású embereket, akikből expedícióját összeállíthassa, végre megtalálta őket, elindult, szerencsésen mégis mászta az elérhetetlent, visszajö- vet azonban négy társa a mélységbe zuhant, de ő:'fennjárt, nem is a Pennini alpok 4.505 méter magas csúcsán, till a rettenetes gleccserösvényeken, de az emberi akarat. és az emberi erőfeszítésnek misztikus és már nem is a gnaisz sziklafalak alkotta Matternhom tetején. Igaz, hogy ez a hegymászás körülbelül ötven évvel ezelőtt történt, de a róla szóló könyv most lett időszerű, példátlan sikere is azt mutatja, hogy most lett mindenkinek a szívügye. A lélek szemszögéből nézve minden technikai találmány, amelyet az emberiség kicsikar magának, a Matternhom megmászására emlékeztet, gőgből eredő sportteljesítményre, amely előbbre viszi a jelenkor kollektiv büszkeségét, de egy lépéssel sem viszi előre az emberi boldogságot. Most hamarjában nem is gondolok arra, hogy az a newyorki ezedőgép esetleg ezer és ezer munkáskezet tesz feleslegessé a világban és hogy egy lépéssel megint hozzá járul a szomorú valósághoz, hogy egyéni színek helyett a hírszolgáltatás mindenki számára egyazon szövegű „sachlich“ tudósítássá váljék, csak az motoszkál az agyamban, hogy az ember azt hiszi magáról, hogy w irányítja a technikát és a végén a technika fogja irányi- tani öt. Az ember lassanként rabszolgájává válik találmányainak, ki lesz szolgáltatva a gépek uralmának, a standardirozott világban ő maga is egy gyári utón előállított termék lesz, meg kell ismételni a triár-már közhelyszerűen hangzó megállapítást: a mechanizmus megöli a lelket. Igaz, azt is mondják, hogy egy tökéletes hajócsavar van olyan szép, mint egy modern festő gyümölcsökből összehordott csendéleté és hogy egy elevátor hatalmas formái, egy óramű finom szerkezete, egy 1929. tipusu Buick kocsi, karosszériája vetekedik a legkiválóbb művészi termékekkel. Nem vitás, hogy az acél rugóknak, betonzsilipeknek, felhőkarcolóknak külön-külön meg van a maga tájszépsége, a maga érzelmeket is megindító formanyelve, de ezek a szépségek elvesztik vonzerejüket abban a pillanatban, amikor az embernek az utolsó falat kenyér is kiesik a szájából. Európa elérte a technikai fejlődésnek a zenitjét és Amerika is nepáli ölömben. De az emberi nyomorúság hasonlóképen elérte a maga legmélyebb pontját, amely alatt már csonttá fagynak a viruló mezők és jéggyöngyeiket nem tudja felolvasztani a légkörből kicsalt elektromosság. Őszvég* Csupa pára és dermedt tompulat, bénultság, köd, borzongtató szelek: nehéz, tántorgó, törtvonalú lét, életnek, szentnek, hogy érezzelek? A ezínevesztett kéziben nincs egyéb, csak száz meséből száz halotti váz: az emberre, ha védetlen szive, ilyenkor semmi, semmisem vigyáz. Pára minden s a félsóhaj se más, amellyel minden t ködbe lehelek, pedig állnak csupaszon is a fák, és nem hullnak, csak halott levelek.., Bárd Oszkár. Három ránc A homlokomon véres-konokul három hallgatag, mély. vad ránc vonuL Kisimitni már minden képtelen, a végső percig együtt ég vetem. Hűek mindhárman, egyik sem hamis, velem lesanek a koporsómban is. Mióta vannak? Ej, ki- tudja már? Ők a való, a többi: kártyavár. Tanuk mellettem s tanuk ellenem, jelzik, mit ért s mit nem ért szellemem. Mondják, hogy sohse kíméltem magam s tagadják azt, hogy harcnak célja van. • Büszkék rám s szánnak, bajtársak a romok, testvériségük megható s — konok. Tudják, mily dicső volt a tervezet s tudják: szinte az egész elveszett. Kormos falak, leégett palota, uj cél ha nő, ijedten néz oda. S a végtelenbe vádlón felmered % három néma, gyilkos emelet. Bárd Oszkár. I LEGÚJABB őszi és téli újdonságok megérkeztek!! HEIMAMX ffl, férfi- és fiuruha áruháza I 01,1.1. FŐTÉR 14.
