Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-12 / 233. szám

XII. SVF. 233. SZÁM. Wssbsisbsl T Csődöt mondott a kolozsvári otthon-listák összeírása A város polgárságának még egyharmada sem jelentkezett — Újból ki kell tolni a határidőt, külömben az otthonlisták értéktelenek lesznek (Kolowjvfe, október 10.) A mai nappal a Ko­lozsvár városi otthon-listákba való jelentkezés ha­tárideje lejárt. Ettől az időtől fogva még az Írásos jelentkezéseket sem fogadják el. Tíz nap malva az elkészített otthon listákat a város hirdető tábláira kifüggesztik és ez időtől a kimaradottak csak Írá­sos fellebbezés utján kérhetik felvételüket. A fel­lebbezést a vármegyei prefekturán működő' bizott­sághoz kell intézni, amely minden egyes esetben kü­lön fogja letárgyalni az utóbb való Írásos jelentke­zéseket. Tehát megkezdődött a lássa és tekervényes bü­rokratikus eljárás, amely sok fáradsággal jár és még több időt vesz igénybe. Már több Ízben megír­tuk, hogy az uj közigazgatási törvény az otthon­listák összeírására vonatkozólag homályos, köny- nyeta> félreérthető és többféleképpen magyarázható rendelkezéseket tartalmaz. Eddig csak irtuk ezt, most íme, pozitiv bizonyítékkal szolgálunk. Kolozs­váron, ahol viszonylagosan elég körültekintéssel és udvariassággal jártak el, az otthon-listák összeállí­tása zátonyra jutott. Ma már teljes bizonyossággal szeg lehet állapítani, hogy a polgárságnak még egyharmada sem je. lentkezBtt a listákba való fölvételre, ame. lyek nem felelhetnek meg eredeti remdelte­A listák összeirásánsk s teljes csődje as már semmiféle vitát nem tűr meg afelől, bogy a köz­igazgatási törvény idevonatkozó része tendenciózu­san hézagos. Nem tételezhetjük fel a törvény előké­szít» bizottságról, hogy jóhiszeműen állított» volna össze a törvénynek az összeírásra vonatkozó parag­rafusait. Nyilvánvaló a szándékosság. Nem volt más a cél, mint az, hogy az újonnan csatolt területek városaiban az otthon-listák összeállításánál zavart kelt­senek és a magyarság, illetve kisebbségek lágyrészét az otthon-listákból kiszorítsák. Bukarestben kimondották a jelszót, hogy az erdélyi törzsgyökeres magyar városokat romanizálni kell. Ennek a célnak az elérésére alkalmasnak mutatko­zott az otthon-listákkal való manövrirozás. Akartak rossz városi listát, rossz statisztikát, amely minden egyébre alkalmas, csak arra nem, hogy az erdélyi magyar városok nemzetiségi számarányának tiszta helyzetképét adja. Nem lehet más célja, mint az, hogy az otthon­listák csak a román lakosságnak nyújtsanak otthont, de azokból a kisebbségek jelentékeny része marad­jon ki. Arról gondoskodás történt, hogy a románo­kat hivatalból Írják össze. A Tománság nagyrésze amúgy ig hivatalokban és magánintézetekben foglal s helyet éi igy az ösizakrásuk hivatalból történik meg. A Keleti Újság munkatársa a városházán be­szélgetést folytatott egy magasrangu főtisztviselő­vel, aki egész nyíltan kijelentette, hogy az összeírás csődöt mondott, ő, mint hivatalnok, közigazgatási szemüvegen át nézi az összeírások mai helyzetét, te­hát elfogulatlanul jelentette ki, elsősorban Kolozs­vár város tanácsának volna kötelessége, hogy az otthon-listákat kiegészítse. így a jegyzékek nem szolgálják a város árdekeit, abból a város vezetősé­ge nem kaphat tiszta képet és az egész összeírás közigazgatási szempont­ból értéktelen munka. Ha az összeirás teljes befejezésére újabb és hossza határidőt nem adnak, akkor az eddig összeállított' otthon-listák irattárra tehetők éppen úgy, mint a legutóbb megtartott népszámlálás adatai, amelyek szintén lomtárba kerültek. így látja as összeírásokat egy kitűnő közigaz­gatási ember. Mi azonban a közigazgatási szem­pontokon túl látónk és tudjuk, hogy az összeírás­nál politikai szempontok érvényesültek. Tudjuk, hogy a törvény hézagait öntudatosan hagyták meg, hogy azokon keresztül nemzeti, sőt soviniszta szem­pontok hatoljanak be. Véleményünket fenn kell tar­tanunk mindaddig, amig a belügyminisztérium egy újabb és hosszú lejáratú terminust nem tűz ki a lis­ták összeállítására. Ha a kiegészítés csak fellebbe­zéssel, szóval bürokratikusabb utón történnék meg, akkor nyilvánvaló, hogy nemzetiszinü listákat állí­tottak össze, amelyek csak a románoknak jók, ki­sebbségeknek azonban nem jelent egyebet, mint a tervszerű jogfosztásoknak njabb láncolatát. A magyarságot ismét felhívjuk, hogy az ott­hon-listák kifüggesztése után is kövessen el min­dent, hogy a jegyzékből senki ki ne maradjon. Habibullah uralma megdőlt Afganisztán­ban és Amanullah közeli visszatérésével számolnak fésűknek. A közigazgatási törvény az otthon-listák vagy mondjuk az illetőségi listák szerepét úgy jelöli meg,-) hogy azok a város adófizető és szavazó polgárairól egy állandó jellegű és örök érvénnyel biró törzs­könyvet alkotnak. Nagy családi lajstromot, amely­ből senkinek sem szabad kimaradnia. Erre nemcsak a polgároknak van szüksége, hanem elsősorban szük­sége van a város vezetőségéinek is, hogy bármely pil­lanatban tudhassa: mennyi állampolgár tartozik Ko­lozsvár város lákősságárnak közösségéhez. A törvény a falvakra nézve előírta, hogy az ott­hon-listákat hivatalból kell összeállítani. Viszont a városokra nézve zavaros intézkedéseket tartalmaz. Az összeírások valóban zavarosak és az eddigi ered­mény csaknem egyenlő a zéróval. Mondjuk, hogy Kolozsvár városnak százezer polgára van. Ebből je­lentkezés utján eddig összeírtak 80—35 ezerrot. A listákból tehát 65—70 ezer polgár kimaradt. Fellebbezés utján tehát rengeteg írásbeli kérést kell benyújtani, ami nemcsak a polgárságnak az idejét és türelmét veszi igénybe^ hanem a közigazgatási hatóságra is megoldhatatlan feladatokat ró. Bombayból jelentik: Az Exchange Te­legrah értesülése szerint Kabult elfoglalták Nadir khán csapatai. Egyes hírek szerint Ha­bibullah palotájában elbarrikádozta magát és kétségbeesetten védekezik, más értesülések azonban úgy tudják, hogy repülőgépen elme­nekült. Kabul elestét a helyőrség lázadása tet­te lehetővé s Nadir khán csapatai ellenállás nélkül foglalták el a várost. Hírek szerint Aimanulla'n a közeljövőben visszatér Afga­nisztánba. A Reutter ügynökség a kővetkezőket je­lenti; (London, október 10.) A Reutter-táviia- ti iroda kalkuttai tudósitója jelenti, hogy hiva­talos megerősítés hiánya ellenére tartja magát a hir, hogy Habibullah uralmát Kabulban meg­döntötték. Nadir khán csapatai elárasztották a várost s maga a vezér is már csak harminc mértföldnyire van az afgán fővárostól. Kabulban mára várják Nadir khán bevonulá­sát. Konstantinápolyba érkezett hirek szerint a lakosság örömmel fogadta Habibullah uralmá­nak megdőltét, mert megelégelték kegyetlen­kedéseit. Nincs kizárva, hogy Nadir khán elő­készíti útját Amanullah uralma restaurációjá­nak. — Elmehdt... Holnap még egyszer ki fogom hallgatni; egyelőre, Jegorovics Péter, őrizet alá kell önt helyeznem. Remélem, holnapig felismeri a bizonyítékok nyomós voltát és nem akarja hosszú­ra nyújtani az ügyet, hanem beismerő vallomást tesz. Az, hogy maga ölte meg Olgát, kétségtelen. Többet ma nem mondok. Elmehet... Ezeket mondottam neki és az írásaim fölé ha­joltam... Urbenin megint csodálkozva nézett reám, felkelt éa sajátszerüen tárta szét * kezét. > — Tréfál-«, vagy komolyan beszélt — mon­dotta. ­— Mi ketten nagyon inesszíré állunk attól, hogy tréfáljunk, — mondottam. — Elmehet. űrben in még mindig egy helyben állt. Reárféz- gnm. Sápadt volt ás bárgyún nézte az előttem szét­terített írásokat. — Miért véres a kezet ! — Véres t... Hm... ha bizonyíték ez, akkor ha­jSSfe bizonyíték. Hogyan ne véreztem volna be a ke­zem, mikor fölemeltem Olgát! Hiszen nem volt raj­tam keztyü. « í ■ — Az Imént azt mondotta, hogy segítségért kiütött, mikor megpillantotta a feleségét. Miért nem hallotta senki a kiáltását 1 — Nem tudom. A látvány, ahogy Olga ott fe­küdt előttem, annyira lesújtott, hogy nem tudtam hangosan kiáltani... Egyébként nem tudok semmit... nem akarok védekezni; nem szokásom. — Alig lehetséges, hogy kiáltott volna... Mikor megölte a feleségét, kiszaladt az erdőből és egészen meg volt lepődve, mUor hirtelen embereket pillan­tott meg. — Észre sem vettem azokat az embereket. Itt félbeszakítottam Urbenin kihallgatását. A terheltet elvezették és a grófi épületszámyban el­..............- ' -----------­Két nappal ezután megérkezett a városból Po- lugradov államügyész. Nem gondolhatok bosszanko- dás nélkül es emberre. Képzeljenek „el egy sovány, magas, »imára bo­rotvált, elegáns, harmincéves urat, a vonásai szá­razai, nem érdekesek, a hangja édeskés, a mo­dora édeskésen udvarias. Kora reggel érkezett bér­kocsin, két nagy bőrládával. Mindenekelőtt ag­gódva érdeklődött az iránt, hogy megazállhat-e a grófi kastélyban. Intézkedésemre berendeztek szá­mára egy kedves kis szobát, melyben a márvány mosdóasztaltól a gyujtótartóig megtalálhatott min­dent. Mielőtt munkához látott, meleg vizet kért; mos­dás után sokáig öltözködött és a körmeit tiszto­gatta. — Nos, — mondotta végre — miről van szó! Elmondottam field mindent, netft feledkezve meg a legkisebb részletről sem. — Volt már azon a helyen, ahol a bűntény történt! — Nem; még nefi voltam ott. Az államügyész grimaszt vágott, megérintette az imént megmosott kezével az imént megmosott ar­cát és kezdett fel s alá járni a szobában. — Nem érthetem, miért nem volt még ott. Min­denekelőtt azt kellett volns megtennie. Megfeled­kezett róla, vagy nem tartotta szükségesnek! — Sem ez, sem az; tegnap a rendőrséget vár­tam, de ma kimegyek. — Most már nincs ott mit látnia; azóta folyton esett, ön pedig időt hagyott a bűnösnek, hogy el­tüntesse a nyomokat. Allitott-e legalább őrt arra a helyre? Nem? Nem érthetem. A ficsnr vállát vonta. ■— Igya meg a teáját, mert kihűl, —- mondottam a teljes egykedvűség hangján. — Szeretem hidegen. t Az államügyész az irományokra hajolt és fél- halkan olvasta a jegyzőkönyveket, én pedig eköz­ben egy-egy megjegyzést tettem. Nem tetszett neki a jegyzőkönyvem; sok kifo­gásolni valót talált az orvosok jegyzőkönyvén is. Délben szemlét tartottunk s gyilkosság helyén. Az eső zuhogott. Nem találtunk sem vérfoltokat, sem nyomokat: mindent elmosott az eső. Sikerült megtalálnunk egy gombot Olga lovagló-ruhájáról s az államügyész felvett a sárból egy vörösszinü go- molyagot, melyről szorosabb vizsgálat után kitűnt, hogy dohányzacskő volt. Mikor visszatértünk az erdőből. Polugradov so­káig öltözködött, azután maga elé vezettette Urbe- nint. Jegorovics Péter á kihallgatás során nem mon­dott semmi újat; tagadta a bűnösségét és nem adott sokat a bizonyítékainkra. — Még azt is csodálom, hogyan lehet engem gyanúba fogni, — mondotta a vállát vonva, — Különös. — Ne tetesse magát ily együgyünek, kedvesem 1 —■ mondotta neki Polugradov. — Nem hiába gya­núsítják. Ok nélkül nem fognak gyanúba eenkát. — De hiszen emberségesen keli ítélni! Hogyan gyilkolhatnék én? Nem tehettem; nem vagyok rá képes. Nem értik? Mit bánom az önök bizonyí­tékait! — Jaj! — Az állafiügyész türelmetlen kéz­mozdulatot* tett. — Kész szerencsétlenség ezekkel a* értelmes bűntettesekkel! — Én nem vagyok bűntettes! — mondotta Ur- Benin sértődötten. — Kérem, válogass* meg jobban a kifejezéseit! (Folytatjuk.),

Next

/
Oldalképek
Tartalom