Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-05 / 201. szám
Xil. ÉVF. 201. SZÁM. 223 7 Tanukat várnak a Sascista-piaces perének tárgyalására (Bukarest, szeptember 3.) A fascista ösz- szeesküvés pőrének mai tárgyalásán is az előzetes indítványokat tárgyalták. A bíróság összetétele ellen emelt kifogásokat elutasították. A védők ezután arra nézve terjesztettek elő indítványokat, hogy állapítsa meg a bíróság, milyen bánásmódban részesültek a vádlottak letartóztatásuk alkalmával, mert az a panasz, hogy akkori vallomásaikat a hatóságok kényszeritették ki, terror alatt vallottak. A bíróság ez indítványokat elutasította. A tárgyalást holnap folytatják s erre (Kolozsvár, szeptember 3.) A helyi román lapok szerint a kisantant diákjainak kongresszusára a lengyel ifjúság kiküldötte Pozaryskit, a CIE alelnökét megfigyelőnek, aki többször e külön diákakcióval egyetértő- leg szólalt fel. Munkatársunk kérdést intézett hozzá a pesti CIE kongresszussal kapcsolatosan és a CIE alelnöke szinte lelkesen számol be impresszióiról — A kongresszust — mondotta — megtanulták csupán politikai szemüvegen át tekinteni, jóllehet igazi jelentősége a gyakorlati kérdések megoldásában rejlik. Ilyenek pld. az utazási kedvezmények, diákcserék, a Bruxelles és Párisban működő felvilágosító irodák, folyóirataink sfb. Ilyen szempontból ez a kongresszus a legeredményesebbek egyikének mondható. A kisantant diákságának a távolmaradása tekintetében egységes állás- foglalás nem történt, mert a részvétel senkire nézve sem kötelező, úgy, bogy ezt mindenki saját szubjektív szempontja szerint ítélte meg. — Igaz-e, hogy á vendéglátó magyar diákság revíziós propaganda céljaira használta fel a kongresszust? — kérdeztük. — Hivatalosan, a kongresszuson nem fejtettek ki propagandát, csupán röpiratokat, könyveket árultak, amit bármely tag megtehetett volna és amelyeknek megvásárlása senkire nézve nem volt kötelező. A CIE kicsiben űzi azt a politikát, amit a képviselt államok nagyban folytatnak és amitől már irtózik Európa. Úgy gondoljuk, hogy a kisantant diákok abbeli állítólagos törekvéseikben, hogy ezt a politikát száműzzék a diákság professzionista érdekeinek jegyében megalakult nemzetközi szövetségből, a leg- csunyáblr politikába keveredtek. Politika már maga a keret, amelyben tiltakoznak, szervezkednek és állást foglalnak a „tiszta cél1’ jelszavával. Pozaryski e nyílt kérdés és nyílt színvallás elől diplomáciai érzékéhez menekül, először azt igyekszik elhitetni, hogy ez is az északi, balkáni stb. blokkokhoz hasonló tömörülés, amit az alapszabályok is lahetövé tesznek. De jellege nyilvánvaló és efölött semmilyen irányban nem akarja véleményét leszögezni. — Mi az ön missziója itt? — Én a CIE központnak a kisantant diákkongresszus meghívására történt kiküldöttje vagyok. Az északi, balkáni stb. biok-' kok megalakulásán rendszerint a központ képviseltette magát. — Tehát nem lengyel megfigyelő? — Nem, a Cl Érnek vagyok hivatalos képviselője. — Azt Hallottuk, hogy ez a kongresszus a magyar képviselet kizárását fogja követelni. Mit gondol sikerrel fog járni ez a követelés? — Technikai szempontból kizárt dolog,. JKlIVíszi Minid ţfpţtrrid; Keretek javítását, mindenféle aranyozásokat szakszerűen készít S O M L Y A 1 Cluj, Strada iuliu Maniu 7 szám. a tárgyalásra sok tanúnak a jelentkezését várják. A régenstanáes tagjaitól a szenátorokig és képviselőkig rengeteg tanút idéztek te, akik közül alig jelent meg valaki. Beidézték a Magyar Párt elnökét s Gyárfás Elemér szenátort, Barabás Béla képviselőt is, hogy miért, azt senki sem tudja. Úgynevezett politikai tanuknak jelentette he a védelem, mint ahogyan a kormány sok tagját is bejelentette. A bíróság elrendelte a meg nem jelent tanuk elővezetését, a parlamenti tagokat nem lehet elővezetni. mert ehhez legalább háromnegyed szavazat- többség szükséges, amit a magyarok ellen lehetetlen összehozni. A legérdekesebb a kisebbségi diákok kérdésének vitája volt. Mi hangoztattuk, hogy nem találjuk demokratikusnak, igazságosnak mellőzésüket, ami különben a CIE tö(Páris, szepember 3.) A Petit Párisién értesülése szerint Briand Páneurópa terve nem az európai egyesült államok megalakulását jelentené, hanem egy európai munkaközösség megteremtését. Briand nem ringatja magát illúziókban s egyelőre meg lesz elégedve azzal, ha az európai államok egy-egy megbi(London, szeptember 3.) A Daily News jeru- zsálemi tudósítója közli az arab végrehajtó bizottságnak a palesztinai főbiztos energikust]angu figyelmeztető iratára adott válaszát. Az arabok ebben megállapítani kivánják, hogy a palesztinai angol kormányzat túlsók zsidónak adott fegyvert a kezébe s emiatt a zsidók teljesen elhízták magukat. Az összetűzések okai az arabok szerint az elhibázott angol politikában és a cionisták agresszív magatartásában keresendők. Az arabokat ki akarják pusztítani, hogy a zsidó népnek uj hazát, adjanak, ezt azonban az arabok nem nézhetik ölbe tett kezekkel. A válaszirat cáfolni igyekszik az arab kegyetlenkedésekről a világsajtóba. került túlzott híreket. A leghatározottabban leszögezni kívánja, hogy zsidó áldozatok megcsonkításáról terjesztett hírek rémesek és a fantázia szüleményei s ugyanakkor az arabok viszon- vádat emelnek a zsidók ellen hasonló hullacsionki- tásokért. A Reuter-iroda jeruzsálemi levelezője a palesztinai helyettes főbiztos kíséretében végigjárta Hebront, hajmeresztő részleteket közöl az ottani mészárlások nyomairól. s A vér sok helyen olyan vastag tömegekben fagyott a padlóra és a falakhoz, hogy alig lehet kikerülni, hogy az emberek ruhájukat be ne vérezzék. A rettenetes látványtól és a vérszagtól még a legedzettebb idegzetű ember is rosszul lesz. A zsidó szeminárium falain vérnyomok mutatják az üldözött áldozatok menekülésének útját. Az egyik házban 61 zsidó diákot vacsora közben leptek meg az arabok; a vértől áztatott ételmaradékok még az asztalon láthatók. Egy másik házban 17 zsidót öltek meg; számos holttestet lefejeztek. Rettenetes lehetett a küzdelem a sötét sikátorokban, ahol nem lehetett megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. A hatóságok a legnagyobb szigorral nyomozták a bűnösöket. Az egyik arab házban bárom teherautóra való rablott holmit találtak. A ház lakóinak kései véresek voltak, mire az angol rendőrség rögtön letarrekvéseibe is ütközik, mert az a világ valamennyi diákjának egy táborba való gyűjtését célozza. A kisebbségi diákok szintén értékes tagjai lehetnének a szövetségnek és politika, propaganda helyett békés munkálkodást vinnének magukkal s a különböző ellenséges nemzetek között üdvös érintkezési, pontot jelentenének. A CIE jelenlegi összetételében a többségi nemzetek diákszövetsége. Ezzel szemben Pozaryski a gyakorlati könnyebbség elvét hangoztatja. Lehetetlen volna eligazodni annyi állam különböző, magukat illetékesnek nyilvánitó, esetleg disz- szidens diákuniói között s ezért ők csak u. n. hivatalos egyesületekkel állanak szóba. —■ Részemről — veszi át újra a szót — szívesen látnám az ukránokat a CIE-ben és igazságtalannak tartom kizárásukat. De az alapokmányunk ezt. lehetetlenné teszi, s mint alelnök ellenzem. — Dehát az alapszabályokat az igazság szellemében nem lehet módosítani? — Nem, mert a kisebbségi kérdés igazságáról minden államnak más a felfogása. A magyaroknak pld. nagyon helyes felfogásuk van a nemzetiségi kérdésről, ami érthető, mert szót. vannak darabolva, de számos állam másként vélekedik. A kongresszusnak nem kell különös jelentőséget tulajdonítani, mert amint Chamberlain is megmondta: jelentősége csak az ellenséges államok barátsági szerződéseinek van. A kisantant diákok államaik külpolitikájához hűen a CIE-ben eddig is szorosan együttműködtek. D. J. zottat küldenek ki azzal a céllal, hogy ezek' a megbízottak az európai munkaközösség megvalósításának lehetőségeiről, főként a gazdasági téren való együttműködés feltételeiről folytassanak megbeszéléseket. 'tóztatta őket. Tizenkét bűnügy már Ítéletre vár; további hatvanhatot most készítenek elő. a razziák napról-napra többszáz letartóztatással végződnek. A fosztogatás! bűnügyeket angol bírák fogják sommásan tárgyalni, a gyilkossági esetek pedig az esküdtszék elé kerülnek. (London, szeptember 3.) Jeruzsálemi jelentés szerint Szaffcdtol északra a helyzet még nyugtalanító. Palesztina északnyugati részeiben tegnap por- tyázó repülőjáratok jelentek meg s megállapították, hogy a határ közelében újra nagyobbarányu arab csoportosulások vannak. A hadvezetőség teherautókon megerősítéseket küldött a közeli helyőrségekből a határ védelmére és az arab betörési kísérletek elhárítására. A portyázó repülőrajon kivül más repülőosztagok a főkormányzó kiáltványait szórták szét a levegőből csaknem egész Palesztina területén. A kiáltvány, a már ismert s az összetűzéseket és támadásokat megbélyegző kijelentéseken kivül figyelmeztetést tartalmaz az angol territórium minden lakosához. A főkormányzó rendre, békére, nyugalom megőrzésére szólítja fel a Lakásokat s rendbontások esetére a legszigorúbb szankciókat helyezi kilátásba. Az Associated Press tudósítójának közlése szerint a sziríai francia vezérkar és a Palesztinában operáló angol haderők vezérkari tisztjei között a közös határvédelemre vonatkozó együttműködési egyezmény jött létre. A két vezérkar ez intézkedéssel reméli, hogy útját vágta az előrelátható határsértéseknek s alkalmas lesz a villongások megakadályozására. • (London, szeptember 3.) Jeruzsálemi jelentés szerint Galileában kisebb csetepaték voltak összeverődött arab csoportok és az angol karhatalom között. Jeruzsálem közelében Lieffatban is voltak összetűzések. A házkutatások Jeruzsálemben és környékén tovább tarta&ak. Egyik szabómühelyben egy muzulmánnál nagymennyiséin lőszert és fegyvert találtak. A szaÉóíiühely arab tulajdonosát letartóztatták. A lengyel diákság kiküldöttje nyilatkozik a budapesti diák kongresszusról és a Diák-kisántántról Briand nem európai egyesült államokat, hanem csak európai munkaközösséget akar A hebroii véres éfszaka Az arab végrehajtóbízottság a zsidókat teszi felelőssé az eseményekért — A határ közelében ujjabb arab csoportosulások vannak