Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)

1929-09-27 / 220. szám

2

XII, SVF. 220. SZÁM.

A háromszékmegyei revizor népgyiílés

keretéiben tiltotta ki a magyar tanulókat a kisebbségi iskolából

(Kézdivás&rhelg, szeptember 25.) Alig múlik el nap, hogy valamilyen iskolabotrányról ne kellene megemlékeznünk. Az Anghelescu volt közoktatásügyi miniszter által indított harc a felekezeti iskolák ellen nem szünetel. Megdöbbentően szomorú azonban, hogy a magyar kultúra pusztításánál fajukról és önmagukról megfeledkezett magyarok is segédkeznek. Legutóbbi számunkban a csikszentkirályi „székely“ tanítónak gyászos szerepléséről emlékeztünk meg és most a Székelyföld egy másik gyász- magyarjának dicstelen és magyarellenes akcióját kell szóvátennünk.

A háromszékmegyei Gelencze község állami iskolájának igazgató-tanítója egy Lncze Gyula nevezetű magyar, aki kézdivásárhelyi iparos család sarja. Azzal kezdette a folyó tanévben működését, hogy Gelenczén is bevezette a név- vegyelemzést. A törzsgyökeres magyar nevek között azonban nehezen tudott volna idegen- hangzásút találni, azért

a Fehér, Lukács, Szakács, Simon, Tamás, Sebestgén, Fábián, stb, nevüe- ket egyszerűen román eredetiteknek nyilvánította s a hozzá benyújtott deklarációkat ,.bűnjelként" lefoglalta. Elképzelhető a székely község lakósainak felháborodása. Hiába tiltakoztak azonban az önkényes és törvénytelen eljárás ellen. lncze Gyula kitartott a módszere mellett. Erre az érdekeltek a revizorátushoz folyamodtak. Amint előrelátható volt, a bizalmat rossz kezekbe helyezték, mert a revizorátus magáévá tette az állami iskola igazgatójának módszerét. Hiába hivatkoztak a jelenlegi közoktatásügyi kormány rendelkezéseire, a revizor ur nem sokat hederin- tett erre. A cél, mint mindenütt, Gelenczén is az volt, hogy a katolikus magyar iskolát lehetőleg megfosszák növendékeitől. Az eddigi esetekben az ilyen ügyeket adminisztratív utón intézték.

Aranyerek

X* aranyerek'okozta borzasztó kínok és szenved ék* **» gyorsan enyhülnek és gyógyulnak a Caduru. kenoca használata következtében. Igyekezzen haladéktalanul beszerezni égj tégellyel én—

de a háromszéki revizornak ugylátszik újabb ötlete támadt és olyan dolgot inszcenált, ami még ma is izgalomban tartja a vármegye lakosságát. Az ötletes revizor szeptember 22-én ugyanis népgyülést hívott össze és ezen a népgyülésen közölte a lakossággal, hogy a fent jelzett nevű szülök gyermekei mindaddig nem látogathatják a magyar katolikus iskolát, amig elfogadható okmányokkal nem igazolják magyar fajiságukat.

A nagy számban összegyűlt lakosság felháborodva tiltakozott a revizor kijelentései ellen és kijelentették, hogy nem ismerik el sem az igaz(Kolozsvár. szeptember 25.) Kisirt szemű, feldúlt kinézésű, csinos, fiatal leány jelentkezett tegnap a kolozsvári rendőrség ügyeletes tisztviselőjénél. Először valami érthetetlen nyelven próbálta megértetni magát, majd mikor látta, hogy erősen ropogtatott szavai süket fülekre találnak, a német nyelvre tért át. Kétségbe esve, zavarosan kezdett története elmondásába. Nem mindennapi eset bontakozott ki szavaiból.

— Jugoszláviából, Belarádból való vagyok.

Steinconowa Máriának hívnak _ kezdte elbeszélését. — Augusztus közepén Szovátára jöttem nyaralni, mint a legjobbnak és legkedvesebbnek emlegetett román fürdőhelyre. Tegnap akartam, — egy kis kirándulást téve még Budapestre, — visszautazni Belgrádba. Az éjjeli gyors egy üres fülkéjébe kerültem. Székely- kocsárdon két jól öltözött fiatalember szállt be a kupéba. Kinézésük biztató volt, fáradt is voltam, elaludtam. Kolozsvárt ébredtem fel. Megrémülve vettem észre, körülnézve, hogy pénztárcán és kézitáskám hiányoznak mellőlem.

— Első meglepetésemben nem tudtam migató, sem a revizor megállapításait és semmi körülmények között nem tágítanak magyar faji- ságuktól. A revizor nem jött zavarba, hanem egyszerűen fentartotta előbbi rendelkezését. Ezután felolvasta a hat évet betöltött, de hét éven aluli gyermekek beiskolázott törvénycikket is. Tiz ilyen gyermek van ugyanis a községben, akiknek szülei orvosi bizonyitvány- nyal és a szükséges okmányokkal igazolták, hogy testi fejlettségük mellett alkalmasak az iskola látogatására. A revizor azonban nem vette figyelembe ezeket a jelentkezéseket, hanem azzal küldte vissza az iratcsomót, hogy mindegyik külön kérvénnyel forduljon hozzá. Ezek után, mint aki jól végezte dolgát, ott hagyta a népgyülést és tovább állott. A felháborodott lakosság és a felekezeti iskola vezetősége megtette a szükséges lépéseket, hogy a kormány Gelenczén is véget vessen azz erőszakos névvegyelemzésnek és abszurd elrománo- sitó politikának.

hez fogjak. A kocsikat szaladtam végig keresve és érdeidödve két utitársam után. Senki se tudott azonban az általam leirt férfiakról. Valaki bevitt azután az állomási rendőrségre, ahol előadva panaszomat, nyomozásba kezdtek, azonban kirablóimnak nem akadtak nyomára.

— Mindenemből kifosztottak. A pénztárcában volt egész pénzkészletem és igazoló irataim, míg a kézitáskában ékszereimet tartottam. Összesen százezer lej károm van.

Ekkor kitör a zokogás belőle:

— Most nincs semmi pénzem. Kérem segítsenek rajtam, csináljanak velem valamit, ha mást nem lehet, hát toloncoljanak haza.

A rendőrségnek nem volt mást mit tennie, pénzt nem adhatott kölcsön a minden okmányát elvesztett nőnek, vonatra tette és haza tolon- colta, mint a külvárosban elfogott csavargókat, a másfél hónapi szovátai nyaralásból és nagy- értékű ékszereiből igen jómódúnak gondolható szép jugoszláv leányt, aki e kalandja után valószínűleg nem fogja többször felkeresni a kies Szovátát és általában Romániát.

Hazatoloncolták a szovátai nyaralásából Jugoszláviában visszatérőbe mindenéből kifosztott gazdag urifeányt

BEJÁROM A KEREK VILÁGOT

(WS3—3SZ3)

Jrfa- Itala*» Ferenc

A másik Isten népe

(3) Egészségesen egész ember

'Akinek érdeklődése Bebonitja az egész életet.

Az túlnőtt a rész emberek körén.

Az egészségesen egész ember, Bletmuvész.

Rabindranath Tagore-ral (akinek nevét az indiai magyarosan Tákurnak ejtik ki) Calcuttában találkoztam legelőször. Az ismerkedés nehezen indult. Indiaiasan bebutorozott szobában fogadott a családi házban, amelyet a menyeze- ten csendesen forgolódó légcsavar tett európaia- san hűvössé és kényelmessé. Hosszú, ráncokban komló, kék palást födte a testét, (lám, néha én is meg tudom jegyezni a ruhák szinét és szabását!) Az arca enyhe unalmat árult el, mint minden „nagy emberé", amikor „valakivel" szóba áll. aki „minden áron beszélni kíván vele". Ettől függetlenül meg tudtam állapítani, hogy nem tévedtem, amikor őt a világ legszebb emberének tartottam. Mért szép ő. mint senki más. Azzal a teljességgel S2ép ő, amelyikkel az ő lelke teljes békével, szeretettel, tudással, művészettel, alkotás-vággyal: az élet minden maradandó értékével.

A szeme fölcsillant, amikor megemlítettem, hogy Oxfordban, Manchester College-ban töltöttem két évet. Még barátságosabbra indult, amikor meghallotta, hogy magyar vagyok. —* Keleteurópa jobban érdekelt, mint a Nyugat, jegyezte meg. mert a népművészeteket ott fflég nem ölte meg a gyári egyformaság. S a magyarokat kiváltképpen szeretem, Egyszerűek, természetesek, emberiek. Egész Európában közöttük éreztem magamat a leginkább otthon.

Hát ez elég volt kezdetnek. Azonban sokkal többre mentem vele valamivel később, amikor egy hetet töltöttem az ő hires telepén, a Békesség Hajlékában, Shantimketanban. Calcuttából pár óra alatt vitt oda a vonat. Azután még autóbusszal is döcögni kellett valameddig. Végül kiszállottam e csinos vendégház előtt, amelynek tornácáról, ahol azután egy hétig minden nap azért kellett délutáni nyugovóra térnem, hogy másokat délutáni alvásukban ne zavarjak, az egész telepet látni lehetett a terebélyes mangó fák között.

Ezt a pár négyzetkilométernyi területet még a költő apja szánta istenes célokra, amikor pár évtizeddel azelőtt egy kis menedékházat építtetett azon vándorok számára azzal a két föltétellel, hogy abban, valamint annak környékén, csakis az egy igaz Isten imádható s állatokat étkezés céljából megölni nem szabad. Amikor költő fia egy kísérleti iskola fölállítására keresett alkalmas helyet. Shantiniketán a két föltétellel együtt készen kínálkozott.

A telep azonban ma már több. mint iskola. Mindent megmondva: a Tagore által alapított egyesület, a Visva-Bharati. itt fejti ki legszéle- sebbkörü tevékenységét. Tekintvev, hogy e társaság nem kíván kevesebbet elérni, mint megtalálni a keleti és nyugati műveltség összhangját s igy az alkotott uj művelődést átoltani az életbe ha e célnak csak egy szerény hányadát próbálja is megvalósítani, eléfl tekintélyes föladattal találja magát szemben. Kiváló nyugati és indiai tudósok merülnek itt el tudományos, művészeti bölcsdmi vallásos kérdések tanulmányozásába. Persze korai volna még eredmények felől kérdezősködni s talán akkor is korai lesz. amikor mint Íehérszakállas öregember (ha azt az időt szakállasén vagy sima képpel megérem) újra odavezet az utam Az a prágai professzor, akivel egy egész délután próbáltam beszélni, még csak

ott tart, hogy a buddhizmus ujraszületési tanát kiválóbbnak véli a keresztényeknek, a halál utáni életről való fölfogásánál, mivel az szerinte mégsem járja, hogy az embert egy rövid élet ténykedései alapján örökre beskatulyázzák a pokolba vagy a menyországba. Ettől függetlenül azonban az volt a benyomásom, hogy ő sem a buddhista, sem a keresztény túlvilágban nem hiszen.

Az elméleti megállapításoknál sokkal fontosabbaknak tartottam azokat a kísérletezéseket, amelyeknek a hely bőviben volt s amelyek mindenéi tisztábban tükrözték a költő életcéljait.

Legelőször természetesen az iskola vonta magára a figyelmemet. Az előadásokat ott tartották a mango fák alatt s már ez a körülmény félreérthetetlenül meghatározta a jellegét, amely nem más, mint természetesség. A tanulók egy körben ülnek a földön a tanítójukkal s egyáltalán nem részesülnek dorgálásban, ha tudomásul veszik a körülöttük folyó életet. Azt, aki közberikkant: Ni, be szép madár! _legfeljebb afej lói fogják megkérdezni, hogy tudja-e, mi annak’ a neve, hol fészkel s milyen a tojása; egyéb baja nem történik.

Hányszor ültem a mango fák alatt az idősebb diákokkal hallgatva a bő folyással eredő bengali dalokat, amelyek egyrészének nemcsak a szövegét, de a dallamát is a költő irta! Olyan szelid, szívhez szóló hangja van a legtöbb indiai ifjúnak, mint egy báránynak. Aztán elbeszélgettünk arról, amit belőlünk a nóta kiváltott. Ezek a délutánok adtak alkalmat arra a legfontosabb megfigyelésre, hogy sem a költő egyénisége, sem az iskola tekintélye nem hat bénitólag az ifjak fejlődő önállóságára. Egész Indiából azért gyűlnek ide az igazság ifjú keresői, mert tudják, hogy lelkűket Tagore nem fogja merev formák közé szorítani, hanem csak megtermékenyíti.

Az iskolánál azonban sokkal inkább érdé-