Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-12 / 207. szám
IV v ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: ' 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. 12 oldalas szám ára 5 lej ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4 Telefon: 5-08, 6-94 éa 3-64. XiS. évfolyam 207-ik szám ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGONä 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér Számifhotunb-e a nähre 7 Az elmúlt esztendőkben erdélyi magyar nők körében divattá vált azt mondani: nem érdekel a politika. A kisvárosi nőnek volt a divatja, de csak a magyarok között és csak Erdélyben. Voltaképpen szomorú szegénységi bizonyítványt állitunk ki ezzel s bocsánatot kérünk a történelmi hivatás magaslatán álló, az anyanyelv továbbültetésén dolgozó, a magyar nevelés mártiriumos gondjait viselő magyar nőtől, de egyszer már le kell számolni ezzel a divattal, amely átkos helyről indult ki és féregként fúrta be magát nemzeti létünknek testébe. Hiszen tudjuk, hogy ez a divat nem lehetett úrrá a magyar családok magatartása fölött, amelyek megtették kötelességüket és vállalták, vállalják, rengeteg súlyos gond között tesznek eleget a kisebbségi sorsból rájuk szakadt nehéz feladatoknak, de csak puszta szólásmódnak is beengedni a társaságoknak a küszöbén azt a meggondolatlan divatot, amely alkalmas a közönyösség felburjánoztatására, sokkal veszedelmesebb az erdélyi magyar jövőre, mint ahogyan azt a felületesség gondolná. Most megjelent az a felhivás, amely a közigazgatási választók névjegyzékébe való jelentkezésre szólítja fel a nőket és ez ad alkalmat arra, hogy a kérdéssel számoljunk: számithatunk-e a nőkre? De más felhívások is útban vannak, néhol már meg is jelentek és a saját érdekében némi kis kötelességet ró minden emberre. Azt a kötelességet, hogy utánanézzen a saját és családtagjai községi illetőségének. Ha valaki kimarad ebből az összeírásból, a hontalanság jogfosztottsága vár reá. A románok közül nem fog senki kimaradni ez összeírásból, ez bizonyosabb minden bizonyosságnál. A németeknek a beléjük nevelődött kötelességtudata elvégzi a maga pontos munkáját. A munkásság a maga szervezettségével gondoskodik arról, hogy a családokat jogfosztottság ne érje. Nekünk pedig azzal a kérdéssel kell számolnunk, hogy át lebet-e törni a sok helyen jelentkező fásultságnak a kérgét, mely a nemzetek éltet- küzdelmének versenyében tehertételeket rak a magyarság vállaira. A jelentkezés, utánanéző« elmulasztása az egyeseket, családokat és családtagokat foszt meg polgári jogaitól, a lakóhelynek, hovatartozandóságnak a jogaitól, kiszámíthatatlanul súlyos következményekkel az egyéni életre, a magyar közönségre pedig azzal a veszedelmekkel jár, hogy számokat, lélekszámokat veszítünk el. És ez nem politika a szónak választások idején szokásos értelmezésében, amire a nőknek a divatszólama vonatkozik tulajdonkópen, de amikor a magyarság számbavételéről beszélünk, bármilyen vonatkozásban, akkor mégis csak politikáról van szó. Mint ahogy minden magyar akció, kulturális erőfeszítés, gazdasági védelem is politika. Az egész kisebbségi élet politika. Bámulatra méltó előrehaladással fogtak munkába a nőszövetségeink és az Ő tevékenységük védőfal a közönyösség, a fásultság romboló munkájával szemben. Voltak, akik megérezték a feladatot, ami ebben a nemzeti sorsban a nőkre hárul és a megmozdulásoknak áldásos hatását sok vidéken, a közéletnek többféle terein érezni lehet. A helyenkénti szerencsétlen, félreficamodott köztudatból azonban még nem veszett ki az a tévhit, hogy a politika nem egyéb, mint a gyakori választásokon a stréber embereknek üppoityi ülhert gráf nagy beszédet mondott Eenfben akisebbségi hárdésről, a iBszerelés- rál s a nemzetek egymásbözötti nnyárál Magyarország helyzetének megváltoztatását nem háború utján, hanem békés eszközökkel akarja elérni (Genf, szeptember 10.) A Népszövetség közgyűlésének mai első szónoka az évi jelentés általános vitájában gróf Apponyi Albert volt, beszédét a döntőbiráskodási elv méltatásával kezdte. — Örömmel kell tudomásul venni, — mondotta Apponyi, — hogy a nagyhatalmak is csatlakoztak a döntőbiráskodási fakultativ záradékhoz. Ezzel a nemzetközi jogi ellentétek békés megoldása biztosítható ] esz. A kisebbségi kérdésben ^ponj 1 kijelentette, hogy csatlakozik a Stresemann által elmondottakhoz. Nyomatékosan kihangsúlyozza a mostani módosított eljárási szabályok azon hiányosságát, hogy a panasztevő kisebbségek nem szerezhetnek tudomást1 arról a válaszról, amelyet az érdekelt állam a panaszra válaszul a Népszövetségnek megküld. Abban a tekintetben is csatlakozik a német külügyminiszter álláspontjához, hogy az eljárási szabályok alkalmazása és a kisebbségi kérdés népszövetségi kezelésének ügye a madridi tanácshatározattal még nem zárult le véglegesen. Az idő meg fogja mutatni, hogy a madridi módosítások vájjon tényleg javítást jelentenek-e? A leszerelés kérdésénél Apponyi rámutatott arra, hogy a hatalmak egy része a biztonság megteremtését előbbre valónak tartja, mig az államok egy másik csoportja a leszerelést követeli elsőnek. Ezután foglalkozott Briand azon kijelentésével, hogy a legtöbb állam nagylelkűnek bizonyul a leszerelés terén, ha nem a saját biztonsága ‘forog kockán. Ezután Apponyi hivatkozik arra, hogy a népszövetségi egyezségokmány és még inkább a békszerződések erkölcsi kötelezettséget rónak, a még le nem szerelt államokra. Ennek a kötelezettségnek a beváltása véget fog vetni annak a lealázó helyzetnek, amelyben az egyoldalúan lefegyverzet’t államok ma még élnek. — Briand — igy folytatja tovább Apponyi — mondotta azt is. hogy egyesek meg mérgezik a lelkeket. A maga részéről is meg van győződve arról, hogy a nevelő munkán fordul meg a béke ügye, de szerinte össze lehet egyeztetni a világbéke iránti őszinte törekvéseket a gyülölség nélküli hazaszeretettel. A nemzetek egymásközti viszonyát az egyenlőség alapjaira kell helyezni. Magyarországot odaállítják a békebontó szerepébe, pedig Magyarország komolyan veszi azt a kötelezettséget, melyet a hágai bíráskodás egyezményéhez való csatlakozással vállalt. A magyar nép azon az állásponton van, hogy igazságtalanság történt vele s a mostani állapotok fenn nem maradhatnak. Ezt az uj helyzetet azonban Magyarország nem háború utján, hanem békés eszközökkel kívánja elérni. Beszéde végén Apponyi elégtétellel állapította meg, hogy az emberiség békéjének ügye fejlődőben van s a Népszövetség határozott előrehaladást mutat feladatainak elérése felé. a jelölések felé megnyilvánuló törtetése, tömegeknek a szavazóházak körüli torlódása, ahova nem finom dolog bekeveredni és aztán ezenkívül a kevésbé értékes embereknek a veszekedése az értékesebbekkel. A román pártoknak a hangosan harcias egymáskö- zötti küzködFse az, amit a politikából meglátnak s mindehhez mégcsak a háború utáni tombolási vágy kielégíthetetlen szórakozó hangulata kellett, hogy a léhaság bedobja a kisvárosi zsur közepébe azt a könnyű jelszót: nem érdekel a politika. Politika az, hogy élni akarunk s gyermekeink számára jövőt biztosítani. Észrevenni, hogy elesett nemzeti sorsunkból fel keli emelkedni, mert különben egyetlen anya sem lehet bizonyos a saját gyermekének élet jövője felől. Politika az, hogy megmutassuk: nem mi vagyunk a halálraítéltek, az erkölcsi világrendnek eltemetettjei, a kulturvi- lágból kikapcsolhatók s a gazdasági termelésben nélkülözhetők. Politika az. hogy élünk és életrevalók vagyunk. Aki mást lát a politikában, a pártoskodásoknak tulzajos lármáján keresztül nem veszi észre a mindenkire. otthon és a családi ház küszöbén kívül, minden pillanatban ráháruló politikai feladatot, annak szomorúan hiányos a műveltsége és a századnak olyan elmaradottjai közé tartozik, akik fölött, gázolva halad át az idő, mert hangos jókedvükben, esetleg tobzódásukban, minden komoly emberi küzdelemnek a lenézésében megértek a letárolásra, mint a római dévaj szalonok a bélpok- los pusztulásra. Nem ilyen sötétek a mi kilátásaink, sőt amit a magyar anya és a magyar gyermek teljesített az elmúlt tiz esztendőben, az hero- szi hősiesség. Ennek a magasztos teljesítménynek a háta mögött azonban észrevehetően elő-előfurakodtak a közönyös felületességnek apró férgei is, amelyek gondot és aggodalmakat idéznek elő és a nemzeti lét jövőjének horizontjára aggasztó felhőket rajzolnak. Most, amikor a közélet irányításában szót kapnak a nők, aggodalmasan vetődik fel a kérdés, vájjon ott fogunk-e látni minden magyar nőt, akit megillet a szó? Mert hogy a más nemzetbeliek ott lesznek, az bizonyos. Én nem tudnék megnyugtató feleletet mondani, ismerve az életmódunkat és az életfelfogásainknak az erényeit is. meg a betegségeit is. A feleletre mások illetékesek. Zágoni István. ' Mai számunk 12 oldal