Keleti Ujság, 1921. március (4. évfolyam, 47-62. szám)
1921-03-31 / 62. szám
Csütörtök, 1921. március 31. 3. oldal i Károly exkirály Budapesten Kisgazdák a kormány kikapcsoló politikája ellen — Bállá Aladár bejelenti az elszánt ostromot — A Habsburgagitáció egyre hevesebb (Kolozsvár, márc. 30.) Az egyik távirat szenzációs szint kever a Budapestről érkező jelentések meglehetősen szürke hangulatába. A szenzáció husvét vasárnap délutánján jelent meg a magyar főváros utcáin és a pestieknek — mint a távirat mondja — még csak szenzációszámba sem ment, alig vettek tudomást jelenlétéről. Pedig a mostani rezsim uralomra jutása óla állandóan Jjenneélt a fantáziákban egy monar- kista puccs lehetősége, egy ilyen puccstervről csak a minap rántotta le a leplet Szilágyi Lajos képviselő a nemzetgyűlésen. E tervek szerint Károly exkirály adott pillanatban megjelenik Budapesten és a hozzá szitó csapatok támogatásával visszafoglalja vesztett királyságát. A Dtü.-nek magyar félhivatalos forrásból, a M. T. 1.-tól vett távirata szerint Károly exkirály valóban megjelent Budapesten husvét vasárnapján délután és felkereste Horthy Miklós kormányzót. A kormányzó palotájában rövid megbeszélést folytatott a Budapesten időző pártvezérekkel és kcrmányférfiakkai, akiknek kívánságára még gyár népet még a bolsevizmussal való fenyegetés sem ingatja már meg abban a meggyőződésében, hogy az állami érdek védelmét csak az olyan politika biztosítja, amely a nemzet akaratának megfelel. A népmilliókkal szemben az arisztokráciára és pluto- kráciára támaszkodva ma már nem lehat Magyarországon uralkodni. — Ezért kell Telekinek rövid időn belül más kormánykurzust nyitni, vagy pedig egész társaságával egyetemben végleg leszorulni a fórumról. Az ostrom megkezdődött, a halogatás politikája nem állhat többé meg. Először a legfontosabb szabadságot: a sajtószabadságot kell helyreállítani. Ellenállhatatlan ez az ostrom, mert az egész nemzetre támaszkodhat. Az első erődítmény bevétele után a többi akadályok is leomlanak. Lerombolunk minden középkori lovagvárat és akkor a nemzet szabadon nyilatkozhat: ki legyen a magyar király ? Bállá Aladár ezen nyilatkozata megerősíti azt a más oldalról szerzett értesülésünket, mely szerint a szabad király választók erélyesen mozgc- iódnak és a király-kérdés sürgős megoldását sürgetik. Teljesen hatástalanná akarják tenni az Andrássy-Apponyi-Windischgraíz és mo3t hazatért Vázscnyi legitimista munkáját. A monarkista agitáció növekvőben Hanyatlóban a Spartakusz- forradalom Véres harcok a szászországi iparvárosokért (Kolozsvár, márc. 30. Saját tud.) A német- országi kommunista forradalom a táviratok tartalma szerint elhanyatlóban van. Ez nem jelenti azt, hogy nem fog a forradalom még újabb pontokon föllángolni. Sőt erre vannak már jelek. De egy most már nyilvánvalónak látszik, hogy a kommunista forradalom most is csak kísérlet marad Németországban és nem elég kiterjedt arra, hogy a kapitalista termelés helyébe a proletériá- tus diktatúrája által bevezetett kollektiv termelési és a szovjet-rendszert iktassa. A forradalmárokkal szemben az államhatalom a katonai cs rendőri erőket alkalmazta. A Reichswehr már a Ruhr-vidéki tanácsköztársaság letörésekor beigazolta, hogy a legnagyobb kiméletlenségge! tud eljárni. A legújabb táviratok arról számolnak be> hogv a forradalom ereje megtört a mausfeldi kerületben, ahol Eislcbcn a forradalmárok erős pozíciója volt. A katonaság cs a rendőrség a várost, melyért aznap elhagyta a fővárost A kormányzó intézkedett, hogy az exkirájy- nak valamely semleges államba, nyilván Svájcba, a visszautazás lehetővé tétessék, ami annyit jelent, hogy Károly ezidőszerin! csak Budapestet hagyta el, de még Magyarországon tartózkodik. Jelenti azonban azt is, hogy Horthy kormányzó sem tartja kellemesnek a vendéglátást és gyorsan szereztetett a Károly számára útlevelet. Budapesten és az országban egyébként teljes a nyugalom, a közönség alig vett tudomást az exkirály ottlétéről. Egy másik híradásunk óvatosságra figyelmeztet. E szerint Károly exkirály megjelenésének hírével a legitimista körök a közhangulatot akarták csupán kipróbálni, hogy milyen reakciót váltana ki belőle egy ilyen hir. ' Egy ugyancsak a M. T. i.-íól jött távirat a királylátogatással hozza összefüggésbe á kisgazdapárt amaz elhatározását, hogy sürgős lépéseket tesz a nemzetgyűlés összehívása iránt, mert fontos politikai kérdések megvitatását érzik szükségesnek. Mi ezt az elhatározást a szabadkirályválasztó csoport egyik legjelentékenyebb tagjának, Bállá Aladárnak a napokban tett éles hangú nyilatkozatával is összefüggőnek látjuk. E nyilatkozat előzménye az volt, hogy Mayer János kisgazdapárti államtitkár és miniszíerjelőlt egyik szlovenszkói lapban nyilatkozatot telt a szabad királyválasztás mellett, amiért a legitimista lapok keményen megrótták. Ezekre a megrovásokra felel Bállá Aladár cs többek közt egy újságírónak ezeket mondja: — A királykérdés a magyar nyilvánosság homlokterében áll és Teleki gróf kormányzati programmá tette a kérdés kikapcsolását. A nemzetgyűlésnek feladata csak az lehet, hogy helyreállítsa a rendet a forradalmak után, az országnak államformái adjon, vagy — a mo- narkikus államforma proklamálásával — uj dinasztiáról gondoskodjon, vagy pedig népszavazás utján nyilatkoztassa meg a nemzet akaratát A mi véleményünk szerint kizárólag a nemzeté a jog dönteni afölött, hogy az uralkodókat illető jogokat annak adja-e, aki az országot elhagyta? így történt ez Görögországban is. Nálunk azonban még tanácskozni, nyíltan vitatkozni sem lehet afölött, hogy kit helyezzünk a királyi hatatom birtokába. Az 1920. évi 1. te. minden félreértést kizáró világossággal mondja ki, hogy a királyi jogok gyakorlása 1918. november 13-án megszűnt és a nemzetgyűlés proklamáHa, hogy a nemzet szuverenitásának ő az egyedüli törvényes képviselője. Ennek dacára Magyarországon a kormányzati Programm alapjává tették a királykér- dcs kikapcsolását. Ezt az alkotmányellenes és esztelen politikát csak a mostani autokratikus kormányzat teheti lehetővé olyan korban, amikor egész Európában demokratikus és szigorúan alkotmányos módokon gyakorolják a kormányhatalmat. — Ez a játék nem mehet tovább. A maBécsi munkatársunk mai tudósítása függetlenül a bukaresti hírtől, a Habsburg-agitáció egyre fokozódó tevékenységéről számol be. Különösen Budapesten, Bécsben és Zágrábban, ele párhuzamosan ezzel valamennyi országban, melynek népei valamikor Habsburg jogar atá tartoztak, de az antant államokban is hevesen folyik pran- ginisi ügynökök munkája abban az irányban, hogy a legfőbb tanácsot ismert határozatának meg- másitáséra befolyásolják. Az antant államok között is az agitáció súlypontja Itálián nyugszik, mert köztudomású, hogy a Habsburgok visszatérésének éppen Olaszország leghevesebb ellenzője. Teljesen megbízható, autentikus információ szerint az utóbbi időkben magasállásu egyházi személyiségek és nemzetközi diplomaták környékezték meg félhivatalosan az olasz kormányt, hogy milyen feltételek mellett volna hajlandó belenyugodni a Habsburgok restaurációjába ? Pranginsban ugyanis arra* a tapasztalásra jutottak, hogy Olaszországnak szándékában van változtatásokat eszközölni Németországgal szemben folytatott eddigi politikájára és azt hiszik, hogy ez a pillanat a legalkalmasabb, amelyben kedvezőre tehetne hangolni Itáliának a Habsburg- kérdésben tanúsított merev magatartását. A tervet Hunyadi gróf, Werkmann százados és Schwertführer főhadnagy dolgozták ki Pranginsban és kivitelhez Károly exkirélynak Apponyi gróffal és főként Sztere'nyi József báróval folytatott tárgyalásai segítették. A pranginsi közvetítők főleg arról kívánják meggyőzni a világ közvéleményét és elsősorban Itáliát, hogy a Habsburgok visszatérése egyenesen olasz érdek, mert a Habsburg jogar alatt megalakuló dunai konfederáció a legbiztosabban elvágná a korridort Csehszlovákia és Jugoszlávia között és ezáltal megakadályozná Jugoszláviának a korridor révén bekövetkező erősbödését. Első lépésként Itáliának már most a magyar álláspontot kellene támogatni a nyugatmagyarországi kérdésben. A nyugatmagyarországi részeknek Ausztriához való csatolását ugyanis Csehszlovákia és Jugoszlávia azért sürgetik, hogy Ausztrián keresztül rendelkezésükre álljon egy második összekötő vasútvonal is (az első a Bécs—St.-Veit kettős vágányu, ez a második a Pozsony—Sopron— Szombathely—St.-Peter—Laibach vonal lenne) és így a korridort minden eshetőségre biztosítva látnák. Ha azonban Nyugaímagyarország magyar kézben marad, a korridor elveszti jelentőségét, miután a második vasútvonal Magyar- országon futna keresztül. Olasz körökben eléggé ismerik a Habsburgoknak eme törekvéseit és teljesen kizártnak tartják, hogy a pranginsi tervek gyors és biztos sikerre vezessenek. Itáliában tisztában vannak a jugoszláv erősbödös jelentőségével, de azt is tudják, hogy a Habsburgok restaurálása még messzebbmenő veszedelmeket rejt magában. Ami a nyugafmagyarországi kérdést illeti, Itália azon az állásponton van, hogy a St.-germaini béke Csehszlovákia és Jugoszlávia közölt a kétszeres vasúti összeköttetést úgy az osztrák, mint a magyar területen át garantálta és éppen ezen a cseh—jugoszláv—olasz akkord alapján formulázták magín a St.-germaini békét. elkesöt’ecíett és véres harc folyt, visszafoglalta. — Ezt megelőzőleg a kommunisták tárgyalásokba bocsátkoztak a katonai parancsnokkal, aki a következő föltételeket kötötte ki: LA harc azonnali beszüntetése, akkor a rendőrség is beszünteti a büntetést. 2. Minden fegyver éslővőszer leadandó. Aki ezt megteszi, szabadon elvonulhat. 3. Az eltulajdonított jószágok visszaadandók. 4. A munka az Összes üzemekben azonnal megkezdendő. — A vezérek nem tudták ezeket a feltételeket teljesíteni és áz összeomlás előtt elmenekültek. A forradalom egyik gócpontja Hettsledt és Helbra volt. Hettstcdt ellen két zászlóalj tüzérség vonult föl, mely kíméletlen ägyutüzet zúdított a forradalmárok ellen. Hebbrat a Reichswehr csapatai visszafoglalták. Halle városa a harc megkezdése óta viz, gáz cs részben villany nélkül van. A személy- vonatforgalom szünetel. Magában Halléban viszont a villanyos vasutasok megtagadták az általános sztrájkra való fölhívást. A leunai ipartelepek a forradalmárok kezében vannak. Ott 6000 főnyi vörös kaionai formáció alakult, mely jól van felfegyverkezve. Ezek az egész vidékre kiterjedő jól megszervezett kerékpáros hírszolgálatot rendeztek be. Leuna és Ammendorf között 8000 teljesen uj lőfegyvert oszlottak ki a vörös csapatok közt. Magdeburgi jelentések szerint a rendőrség a kommunista kísérleteket elfojtotta. A rendőrség ismét a helyzet ‘ura. üeengerhaussn és Morse- burgban a rend szintén helyreállott. Már tegnap következtetni lehetett arra, hogy a forradalom átcsap uj területre. Bitlerfeldben idegen emberekből álló formáció lefegyverezte a rendőrséget, megszállta a középületeket. Langerhausenban is magukhoz kerítették a kommunisták a hatalmat, a posta és a bankok vagyonát birtokukba vették, a táviróhivatalt a levegőbe röpítették. A katonai operációk vezetője Würlcnbcrgböl megerősítéseket kért. A forradalmárok feltartóztatták a páncél- vonatot. Véres összeütközésre került a sor, mindkét részről sok halott maradt a harc színhelyén. A forradalmi kísérletek leverésével kapcsolatosan sok kommunistavezért letartóztattak. A fölkelésben ismét föltűnt Hők! romantikus alakja is, akit éppen Szászországban olyan jól ismernek. Hölzl a prágai letartóztatásból kiszabadulva, ismét hazajött és részt vett a mostani akcióban. A rendőrcsapatok elfogták Hölzlt, do annak megint sikerült megszöknie. RESTAURANT METROPOL