Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-21 / 297. szám

2017. DECEMBER 21.,CSÜTÖRTÖK 6 Hazai tájakon KHEr „Váljatok azzá, amik lenni szeretnétek!” Karácsony közeledtével különösen igaz: jobb adni, mint kapni. BATÁRI ZSOLT 6 dolgozót (4 pedagógust, 1 technikai munkatársat és l vezetőt) foglalkoztató Ked­vesház törődést, szeretetet, meleg ételt, játékot, bizton­ságot, tanulási feltételeket és továbbtanulási lehetősé­get, egyszóval esélyt nyújt a nehéz sorsú családok gye­rekeinek, hogy felnőve azzá válhassanak, amik lenni sze­retnének - fogalmazott Batári Zsolt, a kollégium igazgatója.- Ilyenkor, karácsony kö­zeledtével különösen igaz, hogy jobb adni, mint kapni, erre most a gyermekek öröm­től csillogó tekintete a legjobb bizonyíték - tette hozzá a ve­zető. A legnagyobb ajándék- Öröm látni, milyen boldo­gok, lelkesek és tehetségesek vagytok. Maradjatok ilyenek felnőttként is, koncentráljatok a szeretet ünnepének varázsá­ra és valódi üzenetére, ügyel­jetek majd arra, hogy jusson időtök a szeretteitekre, a ba­rátaitokra, mindazokra, akik fontosak nektek! Sokszor egy kedves érdeklődés, egy jó szó, szeretetünk szavakba öntése a legnagyobb ajándék mások számára - adott szellemi útra- valót az általános iskolás korú Román István kormánymegbízott nem csupán ajándékokkal, hanem szellemi útravalóval is ellátta a Kedvesház­ban lévő gyerekeket fotók: janics attila Társasjátékokat és kirakósokat is tartalmaztak az ajándékokat rejtő, díszes dobozok kíváncsian bontotta ki aján­dékát, a doboz könyveket rej­tett, mások ruhákat, játékokat találtak a csomagjukban. - Se­baj, erről szól az életem, az ol­vasásról, a tanulásról - mond­ta mosolyogva a Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziu­ma és Kollégiuma szociálpe- dagógia szakon tanuló diákja, aki azt is elárulta: egyik leg­kedvesebb hobbija az éneklés, amire rendszeresen lehetősé­ge nyílik a Kedvesház családi­as csapatának tagjaként, km-pi Dióhéjban a Kedvesházról A Kedvesház mint komplex program célja, hogy egyenlő esélyű hozzáférést bizto­sítson a roma/hátrányos helyzetű családoknak és gyerekeinek szociális, oktatási, családgondozói, preventív gyermekvédelmi, egészségügyi területen. A program helyi kezdeményezésből jött létre, Magyarországon kizárólag Nyírteleken műkö­dik évtizedek óta, alapítványi fenntartásban. A program két pillére a szakmai hátteret jelentő Kedvesház-pedagógia és a szolgáltatások és tevékenységek színteréül szolgáló Kedvesház Kollégium. A kormány a program alapítóját 2012-ben Nemzetiségekért Díjjal tüntette ki. Ezer ajándékcsomagot készítettek a járási hivatalok dolgozói - a nyírteleki Kedvesházba is jutott belőlük. NYÍRTELEK. Karácsonyi ado­mányokkal kedveskedett a nyírteleki Kedvesházban lévő hátrányos helyzetű gyerekek­nek szerdán Román István kormánymegbízott, dr. Pol­gári András, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kormány- hivatal főigazgatója és dr. Galambos Ildikó, a megyei kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatalának vezetője. A ruhákat, játékokat, köny­veket és finomságokat rejtő dobozokat a kormányhivatal dolgozói állították össze saját felajánlásaikból. A tizenhá­romjárási hivatal kollektívája mintegy ezer ajándék­fiataloknak Román István kor­mánymegbízott, majd kollégá­ival valamennyi tizenévesnek átnyújtott egy-egy ajándék- csomagot, a Nyíregyházi Járási Hivatal dolgozóinak jókíván­ságait tolmácsolva. A többi fiatalhoz hasonlóan, a 15 éves Mocsár Adrienn is A Zay-közép- ískolában tanulok, hobbim az éneklés. MOCSÁR ADRIENN csomaggal tette szebbé a rá­szoruló fiatalok karácsonyát, ki-ki a maga illetékességi te­rületén. A Kedvesház 23 iskolásko­rúja szívhez szóló zenés mű­sorral köszönte meg a meg­lepetéseket. Balogh László pedagógiai asszisztens gitárjá­téka mellett olyan alkalomhoz illő dalok csendültek fel az ünnepségen, mint az Én nem születtem varázslónak... (Ha­lász Judit), a Karácsony este (Bojtorján) és a szintén mély mondanivalójú Fekete-fehér című számok. Esélyt kapnak a boldogulásra- Lázár Péter szavait idéz­ve: „A Kedvesház olyan hely, ahol jó gyereknek lenni azoknak is, akiknek otthon a szüleik nem tudják megadni mindazt, amit más családok _ igen.” A 25 férőhelyes, PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL A honfoglalás korának gazdag emlékhelye Dr. Bene János, dr. Rémiás Tibor és Baracsi Endre fotó: a szerző Együtt. - A rendszerváltás idején a köznyelvben BEAG Universil volt a neve ennek a frekventált ipari terület­nek - mutatott a címtáblára a nyír­egyházi Derkovits utca 132-136. szám előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón Lövei Csaba, az Együtt nyíregyházi önkormányzati képviselője. - Jelenleg Vállalkozói Park a neve, és több csar­nokban javában dolgoznak. Az Együtt- nek az a gondja ezzel, hogy az állami vagyon újabb felelőtlen kiárusításával szembesültünk, ugyanis információnk szerint 330 millió forintért értékesí­tette a több mint 5 hektáros területet az állam. Az általunk megkérdezett ingatlanszakértő 1,5-2 milliárd forintra becsülte az említett ingatlant. Mást nem tehetünk, az illetékes nemzeti fejlesztési miniszterhez, dr. Seszták Miklóshoz fordulunk, hogy tisztában legyünk a tényekkel. Amennyiben beigazolódnak az állításaink, akkor megtesszük a szükséges jogi lépéseket az értékaránytalanságra hivatkozva - jelentette ki Lövei Csaba. Honfoglalás kori em­lékek és kecskesajt is helyet kapott a megyei értéktárban. nyíregyháza. - Hagyomány már, hogy a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Értéktár Bizottság ülései után egy-egy kapcsolódó helyszínen mu­tatjuk be a munkánkat, a fel­vett értékeket - kezdte Baracsi Endre szerdai sajtótájékozta­tóját, amelynek a Jósa And­rás Múzeum honfoglalás kori gyűjteménye adott otthont. Bővülő értéktár- Tavaly rendeztük meg első ízben az Értékes barangolás elnevezésű vetélkedőt me­gyénk tanulóinak, s ahogy akkor, az idén is az általános iskolások között a tiszaszal- kaiak, míg a középiskolások között a záhonyi kandósok diadalmaskodtak. A csapatok egyik feladata az volt, hogy a hungarikum­törvénynek megfelelően te­gyenek javaslatot az értéktár bővítésére, így kerülhetett be a császlói som, a tiszaadonyi kecskesajt - Bereg hagyomá­nyos, autentikus íze -, a vajai Vay-várkastély és múzeum. Az immár tol értéket számláló tárba bekerültek megyénk tör­téneti kertjei, Kölcsey Ferenc síremléke, valamint dr. -Bene János javaslatára a Jósa And­rás Múzeum honfoglalás kori gyűjteménye és az az úrasz­tal, amelyet Kölcsey Ferenc készíttetett és adományozott a szatmárcsekei református gyülekezetnek - sorolta az ér­téktárbizottság alelnöke. Óriási gyűjtemény .- Alapítónk, Jósa András 104 honfoglalás kori sírt tárt fel, utódai pedig többszörösé­re növelték a gyűjteményt, amely így a Magyar Nemzeti Múzeumé után a legnagyobb az országban - mondta dr. Bene János történész-muzeo­lógus.- Hasonlóan tekintélyes a bronzkori gyűjteményünk, amelyet ugyancsak érdemes­nek tartok arra, hogy bekerül­jön az értéktárba - fűzte hozzá a múzeum címzetes igazgató­ja, s példaként olyan kincse­ket említett, mint a rakamazi aranyszablyák, az eperjeskei és tiszabezdédi tarsolyleme­zek, vagy a gávai csizmaveret.- Az óriási gyűjtemény nagy erénye intézményünknek, és indokolja az értéktárba ke­rülést. Köszönet illeti Bene Jánost a kezdeményezésért - summázott dr. Rémiás Tibor múzeumigazgató, aki vége­zetül egy másik aktualitásra is kitért. - A Jósa András Mú­zeum kiállításai december 20. és január 8. között zárva tarta­nak, legközelebb 9-én várják a látogatókat. km-hp Kívül-belül megújult a tiszaberceli hivatal Elítélte a törvényszék a dohánybolti rablót A most felújított épület a település egyik szimbóluma fotó: janics attila ítéletet hirdettek a nyírteleki dohánybolt kirablása ügyében. NYÍREGYHÁZA. Testi sértés és rablás bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 3 év köz­ügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék dr. Sörös László vezette büntető tanácsa szerdán M. A. vádlot­tat - tájékoztatta lapunkat dr. Torna Attila. JVz ítélet nem jogerős- A tényállás szerint a 19 éves vádlott február 23-én este be­ment Nyírteleken a dohány­boltba, ahol megragadta a 62 éves eladónő nyakát, és neki­lökte a konvektornak, amitől a nő elesett. A vádlott a földön fekvő sértettet legalább há­romszor, ököllel arcon ütötte. A bántalmazások következ­tében az idős nő elvesztette az eszméletét. Ezután M. A. a pénztárgépet kezdte ököl­lel ütögetni, de mivel nem sikerült kinyitni, a polcról le­vett 7 doboz cigarettát, majd a helyszínről eltávozott. A szomszédos csemege üzletben dolgozók felfigyeltek a sértett visítására, majd kis idő eltelté­vel átmentek a dohányboltba és mentőt hívtak az eszmélet­len nőhöz, aki a bántalmazás következtében többszörös arccsonttörést, koponyaűri sérüléseket szenvedett, egy foga kitört, a bal szeme pedig maradandó sérülésekkel gyó­gyult. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett - ismertette a tör­vényszék sajtószóvivője. KM A felújított épület megfelel a kor követel­ményeinek. TISZABERCEL. Karácsonyi aján­dékként kapták a tiszaberceli- ek a felújított polgármesteri hivatalt, amelynek átadó ün­nepségét szerdán tartották dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Seszták Oszkár megyei közgyűlési elnök je­lenlétében. Szántó Zsolt pol­gármester elmondta: olyan épületről van szó, amely a funkciója és a településképet meghatározó mivolta miatt is az egyik legfontosabb a köz­ségben, a közel egy évszáza­da épült hivatal Tiszabercel egyik szimbóluma. Egységes ügyféltér- Az épület felújításáért több évtizeden keresztül dolgoztak az éppen regnáló önkormány­zatok. Ennek eredményeként húsz évvel ezelőtt egy kisebb renoválásra sor került, a teljes megújulás azonban váratott magára. A jelenlegi képvise­lő-testület is kiemelten kezel­te a községháza felújítását, többször adtunk be pályázatot különböző kiírásokra, de nem jártunk sikerrel - egészen ad­dig, míg egy 2016-bari végül sikerrel jártunk, és mintegy 30 millió forintot kaptunk a mi­nisztériumtól. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez az összeg nem lesz elég arra, hogy a tervek­nek megfelelően fejeződjön be a beruházás, ezért a tes­tület úgy döntött, hogy a ko­rábbi évek megtakarításaiból több mint 10 millió forintot erre a célra csoportosítunk át. Ennek eredményeképpen sikerült az épületet mind kí­vülről, mind belülről a kor kö­vetelményeinek megfelelően, de a régi jellegét megtartva átalakítani. Kihasználva a ko­rábbi szolgálati lakás tereit, egységes ügyféltér jött létre, amely alkalmas arra, hogy nem csak a polgármesteri hi­vatal ügyintézését, hanem a társszerveket is kiszolgálja. A hivatali munkát segítik a tágasabb irattár és a jól felsze­relt irodák, a testületi, nem­zetiségi önkormányzati és a bizottsági feladatok ellátásá­hoz pedig egy tágas tárgyaló biztosít teret. Mindezekhez egy új fűtési rendszer, a moz­gáskorlátozottakat, időseket segítő vizesblokk és egy kor­szerű informatikai háttér ki­alakítása is társult. km

Next

/
Oldalképek
Tartalom