Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-21 / 297. szám

FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2017. DECEMBER 21. Vékonyodó 0 04» felhőzet, majd beborul és szitáló csapadék érkezik. REGGEL DÉLBEN ESTE Modern műszert avattak szerdán NYÍREGYHÁZA. A betegségek fel­ismerésében fontos szerepet játszanak a korszerű műsze­rek. Közöttük is mind több fel­adatjut a mágneses rezonancia alapján működő úgynevezett MR-műszereknek, hiszen ál­taluk az egyes szervekről sok információ nyerhető, de meg­mutatják a daganatos meg­betegedéseket, a gyulladásos folyamatokat, a vérellátási zavarokat. A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban szer­dán egy modern MR-műszert avattak. /3. KM A vendégek hiába kapaszkodtak FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A kupafronton is halad a Fatum RÖPLABDA A Fatum-Nyíregy- háza női röplabdacsapata nem lassított. A csoportelső­ként zárt bajnoki alapszakaszt követően Horváth András együttese a Magyar Kupában is elérte célját, miután kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé. A szerdai, a Con­tinental Arénában rendezett visszavágón ugyanis ismét felülmúlta a Haladást. /9. km Halfogyasztás (Egy főre jutó halfogyasztás Magyarországon, kg) (2014-től élősúlyban számolják) GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH A tartalomból Hazai tájakon _______________4. Horgász, vadász _____________8. Sport ________________9„10.,n. Környezetvédelem 14. Ajándékba kaptuk a jegesmedvelányt Megérkezett a Nyíregyházi Állatparkba a Moszkvai Állatkert ajándéka, Sznezsana, a 3 éves jegesmedve. A világ állatkertjeiben összesen 208 jegesmedve él, Magyarországon tenyészpár pedig csak SóstóZoo-ban látható. 714. fotó: sóstózoo Időközi választások ele néz Érpatak lakossága Egy dologban minden érpataki képviselő egyetértett: ez így nem mehet tovább. érpatak. Egyhangúlag, hét igen szavazattal, tartózko­dás és ellenszavazat nélkül december 19-én, kedden ki­mondta önmaga feloszlását az érpataki önkormányzat képvi- selő-testülete. A testületi ülés ezúttal sem volt mentes az indulatos szópárbajoktól, ab­ban viszont valamennyi dön­téshozó egyetértett: a jó ideje tartó áldatlan állapotoknak a település jövője érdekében mihamarabb véget kell vetni, nem várhatnak a 2019-es ön- kormányzati választásokig. A helyi választási bizottság várhatóan rövid időn belül összeül, és kiírja a jövő tava­szi választás időpontját. A település első emberét és az időközi voksolást szorgalma­zó egyik önkormányzati kép­viselőt egyaránt arról kérdez­tük: miért döntött az érpataki testület amellett, hogy „fel­oszlatja önmagát”? 73. km Halálos szakolyi zuhanás •» Három sérült Egy személygépkocsi és egy kisbusz ütközött össze szerdán délután a 4-es számú főúton, Újfehértó közelében. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az ügyész felfüggesz­tett fogházbüntetést kér a vádlottra. NYÍREGYHÁZA, szakoly. A na­pokban emelt vádat a Nyír­egyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy családi gazdál­kodó férfi ellen, akinek a do­hánypajtájában tavaly augusz­tusban az egyik munkás az állványról lezuhant, majd a súlyos sérülései következté­ben az idén májusban elhunyt. A vádirat szerint tavaly au­gusztus 1-jén a vádlott szako­lyi gazdaságában 15 dolgozó kötözte a frissen letört do­hányleveleket úgy, hogy a vád­lott munkavédelmi oktatást nem tartott nekik. Az egyik dolgozónak az volt a feladata, hogy a közel 4 méteres magas­ságban lévő deszkán állva, ami mellett védőkorlát nem volt, a dohánypórékat a gerendára felakassza. A munkás, aki sem­milyen védőfelszerelést nem viselt, elveszítette az egyensú­lyát és leesett, csigolyái, bor­dái törtek, részlegesen le is bé­nult. Életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol az idén májusban elhunyt. A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott munkáltatóként nem biztosította a megfelelő biz­tonsági felszereléseket, nem gondoskodott arról, hogy a le­esés ellen legalább korlát vagy heveder védje a sértettet. Az ügyész halált okozó fog­lalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vét­sége miatt emelt vádat, és azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett fogházbünte­tést szabjon ki - tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő. KM Lesz hal az ünnepi asztalon nyíregyháza. Magyarországon a hal, a halászlé szerves része a karácsonyi menünek. Jelen­tése kettős, egyrészt keresz­tény tartalommal bír, hiszen amikor Jézus az apostolokat az emberek halászaivá tette, a hal a megtért és megkeresz­telt ember szimbóluma is lett, másrészt a karácsonyi halle­ves a néphagyományban is megtalálható. Úgy tartották, hogy a gyors mozgású hal az új esztendőben haladásra ser­kenti az ünnepi asztalt körülü­lő családot, és a halpikkelyek bőséget ígérnek a ház népé­nek a következő évre. 73. KM Sajtos Vencel és Vereczkei Petra FOTÓ: SIPEKI PÉTER Rajzokon az élmények nyíregyháza. Nagy vonze­rő a természet, kicsik és na­gyok remekül érzik magukat a szabadban, különösen, ha még egy horgásztó is van a közelben. Remek családi programokat lehet szervez­ni, s éppen ezekre volt kí­váncsi a Magyar Országos Horgász Szövetség, amikor rajzversenyt hirdetett a gyer­mekeknek. Megyénkbe két díj is került, a díjazott fiata­lok - Vereczkei Petra és Sajtos Vencel - a napokban vehették át jutalmukat. 78. km ■ Adomány ötvenkilenc rászoruló család kapott adományt az OTP Fáy András Alapít­ványtól, hogy örömtelibb legyen a karácsonyuk. ■> Közös ünnep a RIDENS-iskolában A Nyíregyházi RIDENS Szakgim­názium, Szakközépiskola, Szak­iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumban hagyomány, hogy karácsonyi vacsorával kedves­kednek a diákjaiknak. Szerdán 20. alkalommal ünnepeltek kö­zösen egy meghitt, együtt töltött estén, amelyen meggyújtották a negyedik gyertyát az advent­koszorún, s a vacsorát követően minden tanuló ajándékcsoma­got kapott. FOTÓK: JANICS ATTILA Karácsonyi történetek: nyerteseket hirdetünk nyíregyháza. Lezárult lapunk Karácsonyi történetek című pályázata. Az idén is arra kér­tük olvasóinkat, a szeretet ünnepéhez közeledve osszák meg velünk megható emléke­iket. Huszonöt érvényes ne­vezés érkezett felkérésünkre, a szerkesztőségi zsűri pedig kiválasztotta a nyertes íráso­kat: az első helyezett Sebők Edit, a második Szabó Vero­nika, a harmadik pedig Tóth Nándor karácsonyi története. Ebben az évben különdíjat is átadunk - a 13 éves Király Iza­bellának. Szeretnénk minden pályázónak megköszönni a remek munkát. A nyertes írá­sokon túl a beérkezett törté­netekből ünnepi összeállítást is készítünk. km NAPLÓ LXXIV. ÉVFOLYAM, 29^ÁRA: 150 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 116 FT Eszti nagyon szeret biciklizni és gyalo­golni is. 16. OLDAL Szirota Jennifer Nyírmadán énekel pén­teken. J 12. OLDAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom