Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-20 / 296. szám

2017. DECEMBER 20., SZERDA KELET A német államfő a megemlékezés helyszínén fotó: afp/john macdougall Keserű igazság, a támadás évfordulóján Berlin, Fel kell tárni az egy év­vel ezelőtti berlini iszlamista terrormerénylettel kapcsola­tos mulasztásokat, és tanul­ni kell a hibákból - mondta Frank-Walter Steinmeier né­met államfő kedden a 12 ha­lálos áldozatot követelő gá- zolásos támadás helyszínén az évforduló alkalmából tar­tott megemlékezésen. Azt is mondta: az a keserű igazság, hogy az állam nem tudta meg­védeni az embereket. mti Szijjártó Péter: ez világos üzenet volt belgrád. Egy karácsonyi vá­sárban elkövetett terrortáma­dás világos üzenet arra, hogy a terroristák nemcsak a min­dennapi életünket, hanem a vallásunkat, a kultúránkat, az egész európai keresztény civilizációt tönkre akarják tenni, meg akarják semmisí­teni - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügy­miniszter a tavaly decemberi, berlini iszlamista terrortáma­dás évfordulóján. MTI Önálló részleg a terrorelhárításra az ügyészségen Párizs. Átalakul Franciaország­ban a terrorelhárítási igazság­szolgáltatás: a párizsi ügyész­ségen belül 31 éve működő, nemzeti hatáskörrel bíró ter­rorelhárítási részleget egy ön­álló terrorelháritási ügyészség váltja fel a jövő év elején - írta kedden a Le Monde. A napilap szerint Nicole Belloubet igaz­ságügyi miniszter egy konfe­rencián jelentette be, hogy szükség van a terrorelhárítás hatékonyabbá tételére. mti Orbán Viktor gratulálólevele a CDU elnökének BUDAPEST. Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Horst Seehofer- nek, a német Keresztényszo­ciális Unió elnökének ahhoz, hogy a hétvégén újra megvá­lasztották a Fidesz bajororszá­gi testvérpártja vezetőjének. „Felelősségteljes munkájához jó egészséget, a berlini kor­mányalakítási tárgyalások folytatásához pedig sok sikert kívánok” - írta a többi között levelében Orbán Viktor. mti Többet költenek az ingyenes étkeztetésre 2018 a családok éve lesz FOTÓ: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN BUDAPEST. Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma államtitkára szerint elfogadhatatlan, hogy egy gyerek csak azért ne kapjon alapvető támogatást, mert a szülei hátrányos helyze­tűek. Az államtitkár erről kedden a Budapest X. kerületében lévő Harmat Általános Iskolá­ban beszélt sajtótájékoztatón. Elmondása szerint többszörö­sére emelkedett az ingyene­sen étkező, rászoruló gyere­kek száma, és míg korábban ez önként vállalt feladata volt az önkormányzatoknak, mára kötelező megszervezni minden iskolai szünidőben az ingyenes étkeztetést. Hozzá­tette: 6-8 éve még 2,4 milliár- dot, most viszont 6,7 milliárd forintot költenek gyermekét­keztetésre, a korábbi 35-40 nap helyett most 65-70 napon veszik igénybe a rászoruló gyerekek az ingyenes étke­zést. Czibere Károly emellett fontosnak nevezte azt, hogy jövőre a kormány 5 százalék­kal emeli a rászorultsági jöve­delemhatárt, így még többen válhatnak jogosulttá erre az ellátási formára. mti Balog Zoltán miniszter és Novák Katalin állam­titkár ismertette ked­den a 2018-tól érvényes változásokat. Budapest. A családok éve lesz 2018, aminek köszönhető­en még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok - mondta az emberi erőforrások minisztere ked­den Budapesten, sajtótájé­koztatón. Anyagi és erkölcsi támogatás Balog Zoltán kiemelte, a kor­mány egyik legsikeresebb te­rülete a családpolitika, amely­re 2010 óta kiemelt figyelmet fordítanak. Az elmúlt hét év­ben megduplázták a területre fordított támogatást, évente már kétezer milliárd forint jut rá. Ez GDP-arányosan 4,9 százalék, ami a fejlett orszá­gok 2,55 százalékos átlagának duplája - jegyezte meg. A kormány igyekezett anyagi és erkölcsi támogatást nyújtani az ifjú házasoknak, az otthonteremtés és a gyer­mekvállalás előtt állóknak, a nagycsaládosoknak, a mun­kába szülés után visszatérők­nek, valamint az időseknek is - mondta a miniszter. Novák Katalin család- és ifjúságügyért is felelős állam­titkár közölte, a családok évét egységes arculattal jelenítik meg, aminek része egy lógó is; a családtámogatási rendszer egymásra épülő elemeit építő­kockák szimbolizálják majd. Új intézkedések Balog Zoltán és Novák Katalin ismertette a 20l8-ban életbe lépő, családokat érintő intéz­kedéseket is. Jövőre további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye. Ja­nuártól kiterjesztik az anya­sági támogatást és a babaköt­vényt a külföldön születő, de magyar állampolgárságú gyerekekre. Két évre bővül és emelkedik a diplomás gyed összege, és bővül a lombik­bébi program is. 2018-tól a harmadik vagy további gyerekek vállalá­sa esetén l-l millió forinttal Novák Katalin államtitkár csökkentik a jelzáloghitel­tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően, hányadik gyerme­kük születik - igényelhetik a hiteltörlesztésük felfüggesz­tését vagy elengedését. Jövőre eltörlik azt az ad­minisztratív kötelezettséget, miszerint a nagycsaládosok­nak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek, valamint már a háromgyere­kesek is féláron vásárolhatnak D2-es autópálya-matricát. Ez korábban csak a négy- vagy többgyermekes családokat érintette. mti Czibere Károly az iskolai menzán fotó: mti/illyés tibor „Új egyetértési pontok jöttek létre Magyarországon” Egyeztetést kezdeményeznek BUDAPEST. Az elmúlt hetek ille­gális bevándorlással kapcso­latos hírei miatt a polgármes­tereknek egyeztetniük kell a településeikre leselkedő veszé­lyeiből - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövet­ségének elnöke sajtótájékoz­tatóján, kedden Budapesten. Szita Károly levélben kereste meg polgármester kollégáit: a következő év első felében találkozzanak, hogy el tudják hárítani azt a veszélyt, amely a településeik polgáraira leselke­dik. Legutóbb egy évvel ezelőtt a polgármesterek 80 százaléka közös nyilatkozatban utasí­totta el a kötelező betelepítési kvótákat - emlékeztetett. Kije­lentette: a polgármesterek leg­fontosabb feladata a biztonság és nyugalom megteremtése a településeiken élőknek. mti Több mint 2 millióan mondanak nemet a „Soros-terv” minden egyes pontjára. BUDAPEST. Ezt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiro­da parlamenti államtitkára mondta keddi, budapesti saj­tótájékoztatóján, közölve: a postán beérkezett kérdőívek több mint 90 százalékát már feldolgozták. Az eredmények azt mutat­ják: a magyarok egyhangúlag elutasítanak minden olyan tervet, amely a bevándorlást segíti, ösztönzi - mondta a politikus. A konzultációban részt ve­vők egységesen elutasítják évi egymillió bevándorló Eu­rópába telepítését, a már itt lévők kötelező szétosztását, az Európába érkező migrán- sok 9 millió forintos anyagi támogatását, továbbá kiáll­nak a kerítés védelme mel­lett, és nem fogadják el, hogy nyomás alá helyezzék a bete­lepítést ellenző országokat - fejtette ki. Dömötör Csaba szerint új egyetértési pontok jöttek lét­re Magyarországon, melyek közül a legfontosabb, hogy a magyarok nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóor­szággá válna. „Most már több mint 2 millió magyar ember kiállása segíti a kormány küz­delmét” - jelentette ki. Az ál­lamtitkár úgy fogalmazott: a konzultáció a demokratikus párbeszédnek Európában is egyedülálló eszköze. Magyar akarat A konzultáció eredmé­nye pedig világos üzenet - mondta az államtitkár -, és „azt gondoljuk, hogy ez minden magyarországi köz­életi szereplőre érvényes”. Akik nem veszik figyelembe ezt az eredményt, és támo­gatják a betelepítési terve­ket, azok szembemennek a magyarok akaratával - tette hozzá. MTI Röviden MIP. A Magyar Liberális Párt az alapvető jogok biztosához és az Alkotmánybírósághoz fordul, annak érdekében, hogy vizsgálják meg a pécsi „civilellenes” nyilatkozatot - jelentette be a párt elnöke. Fodor Gábor arra reagált, hogy a múlt hét csütörtökön a pé­csi „Soros-kampányközpont” létesítése elleni tiltakozó nyi­latkozatot fogadott el a városi önkormányzat közgyűlése. FIDESZ. A Fidesz szerint a Libe­rálisok ismét védelmükbe ve­szik Soros Györgyöt, és a többi ellenzéki párttal együtt ők is készek a Soros-terv véghajtá­sára, a migránsok beengedésé­re. A Fidesz úgy reagált: Fodor Gábor is azok közé az ellenzéki politikusok közé tartozik, akik a kezdetektől támadják a kor­mány bevándorlás-politikáját. MINIMUM. Tizenegy ellenzéki párt képviselője írta alá ked­den Budapesten a nyugdíja­sokat segítő minimumprogra­mot, amelynek végrehajtását kormányra kerülve ezek a pártok vállalnák. A doku­mentum elfogadását a Nyug­díjas Parlament Országos Egyesülete kezdeményezte. Szeptemberben kezdődtek az egyeztetések. Ász. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem mérlegelhet poli­tikai szempontokat - mond­ta a Jobbik számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatban az Origó hírportálon megjelent interjúban az ÁSZ elnöke. Do­mokos László hangsúlyozta: a Jobbik a mostani ellenőrzése során nem volt együttműkö­dő, bűncselekményre utaló helyzet alakult ki. <@> Árvák karácsonya Simicskó István honvédelmi miniszter egy díszt akaszt a fára az árvák karácsonyán Budapesten, a Stefánia Palotában de­cember 19-én. A Honvédelmi Minisztérium hagyományosan, az idén is karácsonyi ünnepséget rendezett a szolgálattelje- sítés közben elhünytak árváinak. FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD Ünnepség, ajándékokkal Mintegy ötvenezer ci- pősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze a Baptis­ta Szeretetszolgálat. BUDAPEST. Kedden a Magyar Nemzeti Múzeumban látott vendégül csaknem kétszáz iskolást a szeretetszolgálat, akiknek műsorral és aján­dékokkal is készültek. A helyszínen Szilágyi Attila, a szeretetszolgálat kommuni­kációs igazgatója jelentette be a hivatalosan szerdán záruló gyűjtés eredményeit. Hoz­zátette: a Nemzeti Agrárgaz­dasági Kamara mintegy egy­millió forintos felajánlásából további 200 családnak tudtak tartós élelmiszerekből álló csomagot összeállítani. Suba Péter, a kamara fő­igazgató-helyettese kiemelte: a tagságtól nem áll távol az ilyen típusú jótékonykodás, hiszen több éve rendezik meg a Magyarok Kenyere elneve­zésű jótékonysági programot, amelynek keretében évről évre több ezer magyar és határon túli gazdálkodó ajánlja fel ter­ményének egy részét, hogy abból több száz tonna kenyér és péksütemény készülhessen, amelyet rászoruló gyerekek­hez juttatnak el. Hozzátette: a kamara dolgozói a Baptista Szeretetszolgálat idei gyűjtésé­hez több mint 500 dpősdoboz- zal járultak hozzá, továbbá ön­kéntes munkával is segítették a program sikerét. A Szeretetszolgálat 14. al­kalommal szervezte meg or­szágos karácsonyi adomány- gyűjtő akcióját az adventi időszakban, idén országszer­te 200 gyűjtőponton várták a gyerekeknek szánt, ajándé­kokkal töltött dobozokat, mti Devizaárfolyam (2017.12.19.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 313,15 -0,84 USA dollár 265,22 -1,10 Svájci frank 269,31 +0,03 Angol font 354,65 -0,86 Román lej 67,79 -0,06 Ukrán hrivnya 9,50 -0,06 Horvátkuna 41,51 -0,10 Lengyel zloty 74,54 +0,03 9 http://www.szon.hu Valutapiac. További Információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom