Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-16 / 293. szám
2017, DECEMBER 16- SZOMBAT 10 Sport KELET Nem baj, hogy tele kellett írni a füzetet A csapat őszi góljainak csaknem felét Hornyák Marcell (jobbra) egymaga szerezte fotó: pusztai Sándor Az eredmények mellett az is fontos volt Nyírbátorban, hogy biztosítva legyen a fejlődési lehetőség. labdarúgás. Eggyel kevesebb győzelmet (hat) szerzett, mint ahány vereséget (hét) szenvedett a Nyírbátori FC az NB III. Keleti csoportjában, de 16 forduló után hárommal több csapatot (kilenc) előz meg, mint ahány előtte foglal helyet (hat). Vagyis jó kis középcsapat volt az elmúlt félévben az NYFC, annak minden pozitív és negatív sajátosságával. Dugába dőlt a terv- Nem terveztük, de úgy alakult, hogy a tavaszi csapatból öt-hat kezdőjátékos is távozott - kezdett bele a szezon értékelésébe Ambrusz Árpád, a nyírbátoriak edzője. - Még egy belső védőt szerettünk volna igazolni a rajt előtt, ehhez képest az ott számításba vett Kornutjak Volodimir is távozott a rajt előtt, így egyetlen olyan játékosunk maradt, aki eredeti posztját tekintve a védelem belsejében vethető be. Aztán Müller Zsoltnak is elszakadt a keresztszalagja a felkészülés hajrájában, így dugába dőlt az a tervem, miszerint a csapat gerincét rutinosabb játékosok alkotják majd. Ehhez képest úgy alakult, hogy Tóth Szilvesztert és Roszel Róbertét leszámítva huszonnégy éves volt a legidősebb játékosunk. Öröm az ürömben, hogy az utolsó pillanatban megtaláltuk a belső védő posztjára a fiatal Tóth Márkot, akit az egyetlen edzőmeccsen látottak alapján igazoltunk le. Az ő teljesítménye előtt le a kalappal, mert régen láttam olyan futballistát, aki ezen a poszton ilyen fiatalon ennyire éretten játszott volna. Három kategóriában Az első hét fordulóban egyszerű volt a képlet a bátoriak mérkőzésein: a négy idegenbeli meccsét elveszítette, a három hazait pedig megnyerte. Holott éppen azt hangoztatta a tréner, hogy nem szeretne különbséget látni a csapat hazai és idegenbeli meccsei között.- Három kategóriába sorolhatóak az őszi mérkőzéseink- folytatta Ambrusz Árpád.- Az elsőbe azok tartoznak, amelyek során idegenben játszottunk hasonló képességű csapatok ellen, nyomban ilyen volt a nyitányon a balassagyarmati fellépésünk. Ezeken az volt a jellemző, hogy végig mi támadtunk, de kontrából gólt kaptunk, és ki is kaptunk. Aggasztó volt, hogy a rajton négyszer vették be a kapunkat, de ide tartozik még a cigándi és a füzesgyarmati meccsünk is. Az egyik, amiben fejlődnünk kell, hogy az ilyen mérkőzéseket hogyan tudjuk megnyerni. A balassagyarmati rajt után nem tűnt rózsásnak a helyzet, aztán a Tiszaújváros ellen, hazai pályán javítani tudtunk, de újabb játékost veszítettünk el: Fenyőfalvi Csabának szakadt el az oldalszalag a térdében, holott neki is kulcsszerepet szántam a csapatban. A helyére, pontosabban a védelembe igazolt Fekete Tamás sem játszhatott sokat, mert ő is csak három mérkőzésen tudott rendelkezésre állni, aztán megsérült, és meg kellett műteni. A második kategóriába tartozik az a két meccs, amelyen már az első félidőben emberhátrányba kerültünk, és elég simán ki is kaptunk a Monor és a Diósgyőr II. ellen. A többi találkozón igyekeztünk támadva dominálni, és akadtak meccsek, amelyek az utolsó pillanatokban dőltek el, illetve önálló életet élt a Salgótarján elleni hazai meccsünk, amelyet három nullás félidei vezetésről négy háromra vesztettünk el. Mondjuk, a világ futballjában azóta legalább három hasonló jellegű mérkőzés is volt már, vagyis magasabb szinten is jártak már így. Ezek után a Balassagyarmat ellen az volt a fontos, hogy talpra álljunk, és bár nem gól nélküli döntetlent szerettünk volna játszani, de úgy alakult. Az edzőben is bízni kell Ambrusz Árpád filozófiája nemcsak az eredményességről, hanem a játékosok fejlődéséről is szól. Most, hogy ilyen fiatal csapattal dolgozhatott, különösen előtérbe került ez a szegmens is.- Azt szeretnénk, hogy a játékosok ne leépüljenek Nyírbátorban, hanem, ha innen tovább akarnak lépni, akkor az számukra meghatározó lépcsőfok legyen - így a nyírbátori szakvezető. - Megpróbálunk mindenki ellen úgy játszani, hogy a futballisták ki tudják hozni magukból a maximumot, és mindenki vállalja a felelősséget a játékáért. Hiba persze előfordulhat, elő is fordult, egy spirálfüzetem tele van írva azokkal, de a következő fél év arról szól majd, hogy megpróbáljuk őket kijavítani. Nagy eredmény, hogy az ősszel olyan játékosok épültek be a csapatba, akik tavaly még alig-alig játszottak. Közéjük tartozott Mankó Dávid és Bernáth Martin, akik végig megállták a helyüket, pechünkre utóbbi is kidőlt a sorból a szezon hajrájára. Vannak olyan játékosok, akikkel szemben az volt a cél, hogy megtanuljanak bízni az edzőben. Pálinkás Gergőre és Vámos Márkra gondolok elsősorban, akik az előző klubjukban kevesebb lehetőséget kaptak, és időbe telik, hogy érezzék, az első hiba után nem akarjuk a fejüket venni. Biztos vagyok benne, tavasz- szal ők is nagy segítségére lesznek a csapatnak. Ha már egy-két egyéni teljesítmény szóba került, azért 9 A többi találkozón igyekeztünk támadva dominálni. AMBRUSZ ÁRPÁD ne hallgassuk el, hogy a Nyírbátor adta az ősz gólkirályát a Keleti csoportban. Hornyák Marcell eredményessége nagyban meghatározta a csapat teljesítményét. Minden előfordulhat- Vele kapcsolatosan többször elmondtam, sajnálom, hogy nem magasabb osztályban játszik - mondta Ambrusz Árpád.- A számok önmagukért beszélnek, másfél éve ontja a gólokat ebben az osztályban, rengeteg mindent tud a fut- ballból, de sok a tanulnivalója is. Örülünk, hogy nálunk játszik, de azt is megérdemelné, hogy magasabb szinten is lehetőséghez jusson. Az ő jövőjével kapcsolatosan minden előfordulhat, ha úgy alakulna, hogy távozik, akkor azt kívánom neki, olyan helyre kerüljön, ahol kifejezetten őt akarják a csapatban látni. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu A házi góllOvőtlsta. 15 gólos: Hornyák Marcell. 3 gólos: Reznek Donát. 2 gólos: Kinczel Ervin, Szabó Roland, Tóth Márk, Vámos Márk. 1 gólos: Benkő Balázs, Mankó Dávid, Nagy Bence, Pálinkás Gergő', Roszel Róbert, Terdik Zsolt. Öngól: Híves Balázs (STC Salgótarján) A nyíregyházi találkozón a fehér mezes kaposvári csapat kénytelen volt kapitulálni fotó: pusztai Sándor A lapokat már leosztották Az alapszakasz és az esztendő utolsó bajnoki meccsén Kaposváron szerepel a csoportelső Fatum. röplabda. A nagy dolgok eldőltek, a lapokat leosztották a női röplabda élvonalbeli B csoportjában. A Fatum-Nyír- egyháza már biztosan az élen zár, így a Kaposvár és a Vasas társaságában a felsőházban küzdhet tovább, ahol a másik ágról érkező Békéscsaba, Újpest, Jászberény trióval kiegészülve már igazán „ütős” mérkőzéseket vívhat a folytatásban. így az idei utolsó bajnoki fellépés, amely vasárnap Kaposváron esedékes, nem oszt, nem szoroz, talán csak a házigazda számára bír azzal a jelentőséggel, hogy kedvező eredmény kicsikarásával a Vasas előtt végezhet, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Pozitív tapasztalatokkal- Az alapszakasz utolsó mérkőzésén lépünk pályára, és bár célunkat elértük, illene úgy lezárni a bajnokság ezen részét, ahogy illik - közölte Horváth András, a Fatum szakvezetője. - A keddi CEV-kupameccsen kemény csatát vívtunk a belga csapattal, attól függetlenül, hogy mindhárom szettben tizennyolc pontig jutottunk, akadtak periódusok, amelyek számunkra pozitív tapasztalatokkal szolgáltak. Ezzel együtt a nemzetközi porondon szükséges tempót, ritmust tanulnunk kell, éppen ezért Kaposváron is szeretnénk lendületes játékkal előrukkolni. km-kt Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. NB III.: Vitka SE Vásárosnamény-Hajdúszoboszlói AK, vásárosnaményi sportcsarnok, 11. Záhonyi VSC-Fresh24Dental-Teva Debrecen SE II., Kandó-szakközéplskota, 11. _____ Kézilabda. NB II., férfi: Tiszavasvári SE-Haidúböszörményi TE, 18 (ifi: 16). __ Kosárlabda. Amatőr női NB I.: Nyíregyházi Kosársuli-Kecskeméti KC, Szent Imre-gimnázium, 17. _____________ Labdarúgás. 2. Paco Kupa teremtorna, újfehértói szabadidőközpont, 8. Vasárnap Asztalitenisz. NB III.: Apagy SE III.— Várdai ASE, 11. ___________ Kézilabda. NB II., férfi: Kisvárdai KC- Kazincbarcikai KSE, 18 (ifi: 16). Megyei bajnokság, férfi: Szivacs KC-Mátészal- kai MTK, Wesselényi-szakközéplskola, 11. Labdarúgás. 2. Paco Kupa teremtorna, újfehértói szabadidőközpont, 8. Ez most kizárólag férfimunka lesz! Vérbeli rangadót játszik a Várda, a Vasvári hazai pályán, a Bátor idegenben zárja az őszi idényt. kézilabda. A Fehérgyarmat már „kivette szabadságát”, három megyei férfi együttesnek viszont a hét végén még jelenése lesz, amikor az utolsó őszi fordulót rendezik az NB II. Észak-keleti csoportban. A legutóbbi körben, Füzesabonyban több, mint emlékezetes sikert aratott Tiszavasvári szombaton (kezdés: 18 óra) hazai pályán vív újabb, keménynek ígérkező ütközetet. Hadas Sándor nyolcadik helyen tanyázó együttese az ötödik Hajdúböszörményt fogadja. Noha a házigazda megelőzni már nem tudja a hajdúsági gárdát, A kisvárdaiaknak nagy védőmunkára lesz szükségük, hogy megfékezzék az éllovast fotó: kkcfacebook mindazonáltal - győzelem esetén - egy pontra szűkítheti a felek közötti távolságot, ami a tavaszi folytatásban könnyen eltüntethető. Nem akarnak leszakadni Ugyanakkor a táblázaton hetedik Nyírbátor a tizedik pozícióban táborozó Beretytyóújfalu vendégeként próbálja feledtetni az előző hazai malőrt - a Hajdúnánás elleni, váratlanul nagy különbségű vereséget. Csapos János legénysége számára a szép idei búcsú mellett ugyancsak fontos lenne a kedvező eredmény kicsikarása, hogy ne szakadjon le a közvetlen élcsoportot alkotó riválisoktól. Vérbeli rangadóval zárja az esztendőt, mégpedig vasárnap (kezdés: 18 óra) hazai pályán a Kisvárda. Türk Ferenc legénysége akár a második helyre is feltornázhatja magát, ha „elkapja” a listavezető Kazincbarcikát. Jelenleg négy egységgel szerzett többet - az eleddig egyetlen vereséget szenvedett - éllovas látogató, míg a házigazda hetek óta tartó diadalmenete éppen az elmúlt bajnoki fellépésen szakadt meg. Érdekes körülmények között, Hevesen... Mindazonáltal, ha nyer a Várda, meglehetősen izgalmasan alakulhat a tavaszi szezon, több csapat is lőtávo- lon belül maradhat a Barciká- val szemben. Ez lesz az igazi férfi munka! km-kt Két meccs között csak egy nap pihenő jut,« t kosárlabda. A Kecskeméti KC elleni, szombati (kezdés: 17 órakor) hazai mérkőzéssel már megkezdődik a második kör a Nyíregyházi Kosársuli számára, aztán az amatőr női NB I.-es csapatnál kicsit visz- szalépnek az időben, hiszen hétfőn a december 2-áról elhalasztott Diósgyőr U23 elleni idegenbeli mérkőzést pótolják be- Természetesen az lenne az igazi, ha mindkét meccset meg tudnánk nyerni - fogalmazta meg vágyait Farka- sinszki Gyuláné, a nyíregyháziak edzője. - A Kecskemétet idegenben is le tudtuk győzni, és természetesen hazai pályán sem lehet más célunk ellene, habár vannak betegeink, de a mag azért adott. A Fekete Dóra is nagy dobásra készül FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR miskolci meccs előtt nem lesz sok pihenőnk, de ott is győzni szeretnénk. Ellenfelünk meg- illetődötten kezdte a bajnokságot, de azóta magára talált, annak is köszönhetően, hogy több rutinosabb játékosnak is kikérték a játékengedélyét. De így van ez jól, állunk a feladat elé! km-bt Nyírbátori FC Górcső alatt az őszi szezon Az NB lll.-as csapat őszi statisztikája Az őszi mérkőzések: -Balassagyarmat 2-4 (idegenben), -Tiszaújváros 3-1 (otthon), -Cigánd 1-2 (i), -Putnok 5-0 (o), -Füzesgyarmat O-l(i), -Monor 0-3 (i), -MTK II. 3-2 (o), -Jászberény 1-1 (i), -Diósgyőr II. 1-3 (i), -Tállya 6-2 (i), -Debreceni EAC 3-1 (o), -ESMTK1-1 (i), -Gyöngyösi AK 3-1 (o), -Tiszafüred 1-2 (i), -STC Salgótarján 3-4 (o), -Balassagyarmat 0-0 (o) ___________________________ Állás az őszi fordulók utén: 7. Nyírbátori FC 16 6 3 7 33-28 21 Hazai pályán: ____ 4. Nyírbátori FC 8 5 1 2 21H2 16 Idegenben: _____________12. Nyírbátori FC 8_1 2 5 12-16 J5 A házi góllövőlista. 15 gólos: Hornyák Marcell. 3 gólos: Reznek Donát. 2 gólos: Kinczel Ervin, Szabó Roland, Tóth Márk, Vámos Márk. 1 gólos: Benkő Balázs, Mankó Dávid, Nagy Bence, Pálinkás Gergő, Roszel Róbert, Terdik Zsolt. Öngól: Híves Balázs ÍRTf Ralorttariánl