Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-08 / 260. szám

913574 2017. NOVEMBER 8., SZERDA Úgy gondolom, sikerülni fog majd megdön- teni a csúcsaimat, mégpedig a fiamnak. A nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Boltnak még nincs gyermeke, de a jelek szerint már most nagyon bízik az utódjában. A Magyar Labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottsága hárommillió forintos pénz- büntetéssel, valamint szek­torbezárással büntette a Ferencvárost a DVSC elleni bajnokin tapasztalt rendezé­si hiányosságok és szurkolói rendbontások miatt. A Grou­pama Aréna „Bl”, „B2”, „B3” és „Cl” szektorait három so­ron következő hazai NB I.-es bajnoki mérkőzésen le kell zárni. Amarilla ötödik hellyel kezdett vfvÁs. Rómában megkezdő­dött a kerekesszékesvívó-vi- lágbajnokság, amelynek ked­di nyitónapján, női párbajtőr egyéniben Veres Amarilla volt érdekelt. Az NYVSC kitűnősége a csoportjából magabiztosan menetelt tovább, a 32-es főtáb­lán kiemelt volt, majd a legjobb nyolc közé jutásért kiírt asszó- ban 15-3-ra verte francia ellen­felét. Pákey Béla tanítványa az elődöntőbe kerülésért ukrán riválissal találkozott, akitől egy tussal (15-14) kikapott, így ötö­dik helyen végzett. 9 Máté jövőre Berlinben szeretne nagyot alkotni A londoni világbaj­nokságon hatodik helyezett olimpikonunk párjával decemberben megy nászútra. atlétika. Aligha panaszkod­hat az idei, már véget ért szezonra Helebrandt Máté, a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott gyaloglója. Főként, hogy az év elején sérülés és betegség nehezítette a felké­szülését, ami miatt versenye­ket is hagyott ki a kétszeres Az első ver- P w seny majd a februári fedett pá­lyás bajnokság lesz. HELEBRANDT MÁTÉ olimpikon. A hazai bajnoksá­gokon csak húsz kilométeren indult el és zsebelte be újabb elsőségét. A nagy durranást a londoni világbajnokság je­lentette, ahol Máté kivágta a rezet és 50 kilométeren hato­dikként ért célba. A tájfutást is kipróbálta A versenyszezont pihenő kö­vette, ennek része volt az a frigy, amelyen örök hűséget fogadott párjával, Hrenkó Ivettel. A nyaralás elszállt, és ismét beindult a verkli.- Mozgalmas és aktív volt a pihenőidőszak - kezdte ér­deklődésünkre Helebrandt Máté. - Olyannyira, hogy még egy versenyen is elindultam, mégpedig térképpel és tájo­lóval, egy Gyulán rendezett tájfutó találkozón.- Érdekes volt, ám maradok a gyaloglásnál.- Aztán október első hétfő­jén elkezdtük a felkészülést. Fokozatosan hangolódok a kemény munkára, eleinte napi edzéssel, majd óvatosan növelve az edzések számát és az elvégzendő munka meny- nyiségét. Nem hajt a tatár, hiszen az első verseny majd a februári fedett pályás baj­nokság lesz. Két hetet Tatán töltöttünk Józsi bával, ezen a héten itthon készülök, majd ismét Tatára utazunk. Irány Dominikai Decemberre egy jó tíznapos pihenőt iktattak be Mátéék, hiszen ekkor lesz a nyáron elmaradt nászút. A dominikai napok bizonyára feledhetet­lenek lesznek, ám az idő sza­lad, és hamarosan következik az új esztendő. Kerülje el a sérülés, betegség- Nagyon-bízom benne, hogy elkerülnek a betegségek és sé­rülések, és a terveknek meg­felelően tudok majd készül­ni - tért rá a tervekre Máté.- Miként már említettem, az első verseny a fedett pályás bajnokság lesz. Szeretnék in­dulni a 20 és 50 kilométeres bajnokságokon is. A követ­kező esztendő fő versenyét a berlini Európa-bajnokság je­lenti, amelyet augusztusban rendeznek. Berlinben még soha nem versenyeztem, re­mélem, kellemes élmények fognak majd kötni hozzá - így Helebrandt Máté. MÁN LÁSZLÓ iaszio.man@keiet.hu Máté a londoni célban FOTÓ: IGAZ BÁLINT Nagy lenne a baj, ha nem sikerülne ^^Uxícauím Marija Hakunovától (36) is várják a gólokat a kisvárdaiak FOTÓ: JANICS ATTILA Párosban sikerrel melegített Marci tenisz. Bemelegített a szerdai egyesbeli mérkőzésére Fucso- vics Márton (84. a világranglis­tán), aki a pozsonyi ATP-chal- lengerverseny (106 ezer euró, kemény pálya) első fordulójá­ban második kiemeltként az esti program utolsó mérkőzé­sén lép pályára a szabadkár­tyás szlovák teniszező, Tomas Liska (1046.) ellen. A keddi párosmeccsen a Fucsovics, Borsos Gábor duó végig nagy összhangban dol­gozott az egyesbeli ranglis­tahelyezések terén is jól álló litván, olasz tandem, Ricar­das Berankis (141.) és Andreas Seppi (94.) ellen. Miután a négyből egyik já­tékos sem volt hajlandó elve­szíteni az adogatását (bréklab- dából is mindössze öt adódott a meccsen, abból kettő a ma­gyarok előtt), mind a két ját­szma a rövidítésben dőlt el. Azokat Marciék hozták, így 7:6 (11-9), 7:6 (7-5)-ra nyerték meg az összecsapást, és bejutottak a legjobb nyolc közé. km-bt sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Nem tudni, hogyTris- csuk Krisztinával vagy nélküle, de a biztos továbbjutás a várdaiak célja. kézilabda. A világbajnokság előtti szünet utolsó hazai tétmeccsét játssza szerdán (kezdés 18 órakor) a Kisvárda Master Good SE, amely a női Magyar Kupa harmadik fordu­lójában az élvonal újoncát, a Kecskemétet fogadja. Három meccse veretlenek A tét a legjobb nyolc, ponto­sabban a tíz közé jutás, hiszen a két Bajnokok Ligája-résztve- vő csapatot, a Győrt és a Fe­rencvárost kiemelték. Vagyis a négyes döntőbe jutáshoz még három riválisán kell áthámoz­nia magát annak, aki a sorozat végjátékába vágyik. A még mindig csak 27 esz­tendős, de korábban az élvo­nalban a Szegedet is irányító Marosán György által edzett kecskeméti csapat a bajnokság legutóbbi három mérkőzésén veretlen maradt: hazai pályán legyőzte a Békéscsabát (31-27) és az MTK-t (30-28), a kettő kö­zött pedig döntetlent (25-25) ért el a másik újonc, a Vasas otthonában. A kisvárdaiak szombaton 31- 26-ra veszítettek otthonukban a Siófok ellen, és közben a csa­pat leggólerősebb játékosa, a hat mérkőzésen eddig 45-ször eredményes Triscsuk Kriszti­na a második félidőben vád- lisérülést szenvedett, és már nem térhetett vissza a pályára. Az első és legfontosabb a várdai csapattal és persze a baloldali átlövővel kapcsolato­san, hogy a meccs óta meny­nyit változott az állapota.- Az ultrahangos vizsgálat megállapította, hogy nincs izomszakadása, csak begör­csölt a vádlija, ennek megfe­lelően láttunk hozzá a gyógy­kezeléséhez - mondta Mátéfi Eszter, a kisvárdaiak szakmai igazgatója.- A hétfői edzésen még nem vett részt, de bí­zom benne, hogy akár már a szerdai kupameccsen pályára tud lépni. Vele vagy nélküle, egyértelműen a továbbjutás a célunk, nagy baj lenne, ha hazai pályán nem tudnánk legyőzni a Kecskemétet. Egy meccs dönt- Szó sincs arról, hogy lebe­csülnénk az ellenfelet, az kü­lönösen figyelmeztető, hogy az MTK ellen négygólos hát­rányt ledolgozva nyertek, de ezen a mérkőzésen a biztos győzelem a célunk. A továbbjutás kérdése egy mérkőzésen dől el, a kiírás szerint az esetleges döntetlen a vendégcsapatnak kedvez­ne. KM-BT Mai sportműsor Kézilabda. Magyar Kupa, női 3. forduló: Kisvárda Master Good SE-Kecskemét, 18. Magyar Kupa: a meccsek zöme délben kezdődik labdarúgás. Elkészült a lab­darúgó Magyar Kupa nyol­cadik körének időrendje. A tizenhat mérkőzésből tizen­kettő délben kezdődik. Miként arról már beszámol­tunk, a Kisvárda Master Good november 28-án, kedden fo­gadja a Puskás Akadémiát, a tévémeccs 12 órakor kezdődik. Másnap a Nagyecsed-Siófok és a Sényő-Camifex-Rákos- mente meccsek kezdődnek délben, míg a Győr-Szpari találkozó délután fél ötkor. Suzerdán is közvetít egy talál­kozót a tévé, az MTK-Gyrimót meccs 20 órakor kezdődik, km Kvízmegfejtés A települést központi fekvése tette nevezetessé. Az ISOO-as évek körül Itt tartották a megyegyüléseket, f mint törvénykezési központ szerepelt. c) Csenger íartnert? HIRDETÉS itt az ideje, hogy felkészüljön a sz Teljeskoru'TAO ügyintézés. szizosport@gmail.com-on • _ Új fogattal, fiát is megelőzve hajtott az élre Négy helyszín, tíz for­duló, a következő kört Szilvásváradon rende­zik. lovassport. A Szirmabesenyő melletti Balogh-ligeten kez­dődött meg a 2017-2018-as fedeles kettesfogat-hajtó baj­nokság, amely négy helyszí­nen tíz fordulóból áll majd, és a gyulai döntővel zárul április 7-én. A nyitányra hat megyé­ből érkeztek hajtők, és szép szabolcsi sikerek születtek, hiszen az elsőséget Fekete György (Nyírbátori LE) sze­rezte meg új fogatával, meg­előzve a második helyen vég­ző fiát, ifjabb Fekete Györgyöt (Nyírbátori LE). A következő fordulót no­vember 18-án, Szilvásvára­don rendezik, arra a fordulóra eddig 49 fogat nevezett, km Fekete György nyerte az első fordulót * fotó: magánarchIvum Fogathajtás Fedett pályás bajnokság, 1. forduló, Szirmabesenyő, Balogh-tlget. A szabolcsi ha|tók helyezései: 1. Fekete György (Nyírbátori LE), 2. Ifj. Fekete György (Nyírbátori LE) 5. if). Fábián Ferenc (Ópályiak BK), 6. Hepp Róbert (Napkori Hagyományőrzők), 7. if). Papcsák István (Nyírségi LTE), 9. Papcsák András (Nyírségi LTE), 12. Szilágyi Botond (Fehérgyarmati LSE), 13. Farkas Zsolt (Nyírségi LTE), 14. Linczenbold Richárd (Napkori Hagyományőrzők), 15. Balogh Zoltán (Napkori Hagyományőrzők), 17. Kiss Sándor (Nyírségi LTE), 19. ifj. Farkas Zsolt (Nyírbátori LSHE).

Next

/
Oldalképek
Tartalom