Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-06 / 258. szám

2017. NOVEMBER 6., HÉTFŐ KELfr Kiderült, azért nem minden a fizikai fölény labdarúgás. A jelentős fizikai fölényben lévő gyöngyösiek ellen az első félidőben nem találta meg az ellenszert a nyírbátori csapat a szomba­ti NB III.-as mérkőzésen. A szórványos ellentámadások egyikéből szerzett fejesgól­lal vezetett a vendégcsapat, és hiába alakult ki a játékrész hajrájában több ígéretes ha­zai helyzet, végül a hevesiek vezetésével zárult az első pe­riódus. Varázsütésre eltűnt a fizikai fölény a második félidőre, amint a földön tar­totta a Bátor a labdát. A há­zigazda időnként nyomasztó mezőnyfölényben játszott, és számos kidolgozott helyzet közepette sikerült a fordítás, majd a hajrában egy parádés támadás végén a győzelem bebiztosítása. Összességében a meglepő fizikai fölény elle­nére biztos NYFC-siker szüle­tett, magas szintű játékveze­tés mellett. km NB III.: Keleti csoport 13. forduló Nyírbátori FC-GyőngyösI AK 3-1 (0-1) Nyírbátor, 200 néző, v.: Újhelyi. Nyírbátor: Vasas G. - Reznek, Tóth M„ Szabó R„ Vámos M. (Nagy B., 88.), Kinczel (Boros D„ 90.), Benkő B„ Bagi Á„ Mankó, Hornyák M., Roszel (Pálinkás, 80.). Edző: Ambrusz Árpád. Gyön­gyös: Halasi (Gyulay, 59.) - Fekete B„ Csornij, Rédei, Laurinyecz, Petrezselyem (Fótos, 31.), Ivony, Tárnái, Domonyi (Tatár R„ 70.), Gergely P„ Bartha R. Edző: Labana Róbert. Gól: Kinczel (51.), Tóth M. (11-esből, 55.), Vámos M. (77.), illetve Gergely P. (16.). Jó: Benkő B., Reznek, Vámos M„ Roszel, Kinczel, Hornyák M., Illetve Bartha R., Fekete B„ Rédei. (Tudósító: Bállá István) _______ Ambrusz Árpád: - A második félidei játé­kunknak köszönhetően itthon tudtuk tartani a három pontot. Nagyon értékes győzelmet arattunk a masszív Gyöngyös ellen. _________ Labancz Róbert: - Az első félidőben még ellensúlyozni tudtuk a hazaiak erősségeit, szünet után sajnos az ellenfelünk már fölénk nőtt, így megérdemelten szerezte meg a győzelmet. További eredmények: cigánd-STC Salgó­tarján 0-3, Tiszaújváros-Balassagyarmat 3—2, Monor-ESMTK 0-0, Putnok-Tisza- füred 1-3, Jászberény-Tállya 0-0, MTK ll.-Debreceni EAC 2-0, Füzesgyarmat-Di- ósgyőr II. 2-1. 1. Monor 13 9 4 _ 37-10 31 2. Salgótarján 13 9 1 3 29-17 28 3. ESMTK 13 8 3 2 22-12 27 4. MTK II. 13 7 1 5 23-14 22 5. Nyírbátor 13 6 2 5 29-22 20 6. Tiszafüred 13 6 2 5 20-18 20 7. Putnok 13 6 2 5 17-18 20 8. Jászberény 13 4 5 4 15-15 17 9. Balassagyarmat 13 5 1 7 19-29 16 10. Gyöngyös 13 4 4 5 19-25 16 11. Füzesgyarmat 13 4 3 6 13-19 15 12. Tiszaúiváros 13 4 2 7 19-23 14 13. Cigánd 13 4 2 7 18-30 14 14. Debreceni EAC 13 4 1 8 19-29 13 15. Tállya 13 2 4 7 14-25 1 16. Diósgyőr II. 13 2 3 8 17-24 9 Vámos Márk (balra) szerezte a második bátori gólt fotó: sipeki Péter Labdarúgás: Megyei!. osztályú tabella l.Sénvő-Carnifex 13 13­­47-6 39 2. Nyírgyulai 13 9 2 2 27-16 29 3. Nagyhalász 13 8 3 2 26-7 29 4. Mándok 13 8 2 3 28-18 26 5. Vásárosnamény 13 7 2 4 28-22 23 6.Tarpa 13 6 1 6 21-27 19 7. Nagyecsed 13 5 4 4 19-18 18 B.Tiszavasvári 13 5 3 5 21-21 18 9. Tuzsér 13 5 2 6 16-19 17 10. Balkány* 13 5 1 7 21-23 15 11. Fehérgyarmat 13 3 5 5 18-24 14 12. Baktalórántháza 13 4 1 8 14-21 13 13. Mátészalka 13 3 3 7 20-32 12 14. Dombrád 13 3­10 16-26 9 15. Rakamaz 13 2 2 9 9-30 8 16. Kóta) 13 1 3 9 11-32 6 * egy büntetőpont levonva Hat góljával Tóth Patrik (10) volt a legeredményesebb hazai játékos FOTÓ: SIPEKI PÉTER A nyíregyháziak izgal­mas hajrában gyűrték le a balassagyarmati kábeleseket. kézilabda. Bejött, sajnos! Bécsi János, a Nyíregyházi SN veze­tőedzője tartott a szombati, Balassagyarmat elleni hazai bajnokitól. Pedig a vendég nógrádiak a tabella utolsó előt­ti helyén várták a férfi kézilab­da NB I. B Keleti csoportjának hétvégi fordulóját. A sérült nyíregyháziak közül Gadnai Attila a lelátóról nézte társait, és Gubó Alex, valamint Kurbely László sem lépett pá­lyára. Ennek ellenére az első félidőben nem volt nagy gond. Még akkor sem, amikor 5-3 után negyven másodpercig kettős emberelőnyben hetest és ziccert hibáztak a hazaiak. Szerencsére Oláh Zoltán reme­kelt a kapuban, így a szünetre öt gólos előnnyel mehettek a nyíregyháziak. Tanulságos találkozó volt A folytatásban is elsősorban a támadásokkal volt gond, így aztán olvadt is az előny, sőt 20- 20-nál egalizáltak a vendégek. Ami ezután jött, az idegmunka volt az edzőknek, meg persze a játékosoknak és drukkerek­nek is. Mindkét csapatnak volt kettős emberelőnye, amivel nem tudott élni. Mindkét csa­pat hagyott ki hétméterest, az utolsó másfél percet pedig emberhátrányban játszották a hazaiak. A kábeleseknek két támadásuk is volt az egyenlí­téshez, mindkettőt elhibázták, az utolsó pillanatban pedig megkapták a kegyelemdöfést - egy igencsak tanulságos ta­lálkozón. KM-ML NB I. B: Férfiak, Keleti csoport Nyíregyházi SN-Balassagyarmati Kábel SE 24-22(13-8) Bem iskola, 300 néző, v.. Héjjá, Kónya. NYSN: Oláh - Gidai 5. Tóth 6/2, Priczel, Boda, Székely 3, Vasas 3. Csere: Horváczki 2, Varga L. 4/2, Takács, Nagy 1/1. Vezetőedző: Bécsi János. Kiállítások: 10, illetve 20 perc. Hétméteresek: 8/5, illetve 4/1. Bécsi János: - Kiszenvedtük! 7en, de lefektették A nyolcadik esély is elúszott Finta Zoltánnak és társainak nem lett volna más választása, mint a győzelem, de az nem született meg fotó: pusztai Sándor Az Ajka ellen sem tudta megszakítani rossz sorozatát a nyíregyházi férfi tekecsapat. teke. Úgy indult a Nyíregy­házi TK szombati bajnokija, hogy a szuperligás férficsapat végre valahára megszerzi első őszi győzelmét. Az Ajka elleni mérkőzésen a 600 fát ostrom­ló Finta Zoltán és Mogyorósi Péter is hozta a maga egyéni pontját, csapatban pedig 95 fás előnyre tettek szert. Élete legjobbjával Aztán a következő kör után már 2:2-re álltak a felek, és a bakonyiak nyolc egységgel csapatfában is átvették a ve­zetést. A Hacker Dezső és Pé­ter Dávid ellen szereplő ven­dégek közül különösen utóbbi ellenfele, a korábbi ifiváloga­tott Tóth Martin villogott, ő 632 fával karriercsúcsot ütött. Szegő Leventén és Kastura Zsolton volt a világ, ponto­sabban a társak szeme, és az első körben vissza is vették a vezetést, 17 fával megint az NYTK tartott előrébb. Be­leerősített azonban az Ajka, különösen Kastura ellenfele, a volt válogatott Nagy Lajos, így nem csökkent a különb­ség, sőt, mind a két egyéni pontot, és vele együtt a győ­zelmet is elvitték az ajkaiak. Cseppet sem nyolc, hogy nyolc forduló után sincs még pontja a nyíregyházi legény­ségnek... KM-BT Szuperliga: Férfiak 8. forduló Nyíregyházi TK-Ajka Kristály SE 2:6 (31310:3343) NYTK: Finta 596 (1 pont), Mogyorósi 559 (1), Péter D. 516, Hacker 548, Szegő 538, Kastura Zs. 553. Ifi: 3:1 (1037:983). Pont­szerző: Bíró Zs. 564. Egyre lejjebb csúszik a Gyulaj FUTSAi, Pénteken késő este a Ferencváros otthonában lépett pályára a Nyírgyulaj élvonal­beli futsalcsapata. A fővárosi túra rosszul sült el a nyírségiek számára, akik zsinórban ne­gyedik vereségüket szenved­ték el, ennek következménye­ként immár csak a sereghajtó Bőnyt előzik meg a tabellán. A szokásos hétfői időpont­ban éjszakai műszakot tel­jesít az NB Il.-ben érdekelt Csenger. Az ismét az élen nyomuló szatmáriak az UFC Gyömrő vendégeként szere­pelnek. A házigazdák a hete­dik pozícióban táboroznak, de figyelmeztető, hogy saját katlanjukban négy meccsből hármat megnyertek. km-kt NBI Ferencváros-Ny írgyulai 3-0 (1-0) Népliget, 100 néző, v.: Zimonyi, Wittner. Nyírgyulaj: Pallai G.. - Szabó Á„ Faragó L, Tóth B., Orosz D. Csere: Opre R. (kapus), Angyalos, Lovas N., Nagy I., Siska G„ Kerti, Sárga. Játékos-edző: Lovas Norbert. Gól: Komáromi, Sáfár, Keresztury. További eredmény: Bőny-Haladás 1-4. Labdarúgás: Kelet Takarék megyei I. osztály, 13. forduló Ezennel kinyitotta kapuit a kótaji jótékonysági intézmény A mándoki Hricskevics Sándor (balról a második) harcosságának is köszönheti, hogy győztes gólt szerzett Balkányban fotó: sipeki Péter Baktalórántháza-Tiszavasvári 1-2 (1-1) Baktalórántháza, 100 néző, v.: Tömöri. Bak- talórántháza: Tóth K. - Lakatos I., Lakatos L, Ráti, Zakor J„ Csordás G., Rákóczi (Sitku Á.), Geda, Bökönyi (Molnár L), Nagy T. (Kézi B.j, Lakatos E. Edző: Gebri Pál. Tiszavas- vári: Kanócz - Szolyka T. (Orosz T), Nagy K„ Kondora K„ Cseh K. (Szolyka G.), Nagy I., Gyurján R. (Tudja), Kóka R., Pallai G„ Ujj L. (Bakos I), Szaffián (Demkó). Edző: Kiss Gábor. Küzdelmes mérkőzésen jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. Gól: Lakatos I. (11-esből), illetve Szaffián, Nagyi. Ifi: 2-1. _____________________________ Gebri Pál: - A győzelmet jobban akaró csapat nyert._______________________________ Kiss Gábor: - Csak ismételni tudom edzőkollégám múlt heti nyilatkozatát: a győzelem mellett ahhoz is gratulálok, hogy játékosaim nem hagyták magukat megfélemlíteni. ____________________________ Vásárosnamény-Mátészalkal MTK 1-1 (0-1) Vásárosnamény, 250 néző, v.: Kósa Gy. Vásárosnamény: Kardos Z. - Fejes J., Nagy D., Illés P., Mándi L., Balogh Gy., Lakatos T. (Filep R.), Deskó D„ Bancsi, Lizák B., Lakatos I. Edző: Dudás Zoltán. Mátészalka: Somogyi M. - Szabó D., Szántó Z. (Pálfi L), Barnucz, Lyáh (Fodor Cs.), Paragh, Engi D„ Petrohai M. (Gergely M.), Bodó L, Magyari M., Lénárt G. (Tóth P.). Megbízott játékos-edző: Makszim Gábor. A futball örök törvénye, ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, ráadásul a hazaiak tizenegyest is hibáztak. Gól: Lizák 8., illetve Petrohai M. ______________________________ Dudás Zoltán: - A harcias vendégek ellen csapatom mindent megtett a győzelem érdekében, sajnos, ezúttal elpártolt tőlünk a szerencse.________________________________ Makszim Gábor: - Nagy akarással, lelkes játékkal sikerült értékes pontot szerezni. Tuzsér-Dombrád 2-0 (1-0) Tuzsér, 200 néző, v.: Kiss L. Tuzsér: Félegyházi - Szűcs Z„ Zán P„ Iván A., Dolhai M., Vass 0., Baglyos (Balogh G.), Szabó Cs. (Szilágyi D.), Lakatos B. (Gergely I.), Kovács D. (Balogh M.), Jónás K. Edző: Antal István. Dombrád: Csáki T. - Bún, Géczi l„ Datlos L„ Borbély L. (Szabó K.), Nagy M., Puskás Á„ Varga D„ Csire G., Sándor J. (Birke), Boros M. (Jóni G.). Megbízott edző: Tóth János. A hazai csapat, ha nehezen is, de otthon tar­totta a három pontot - kitűnő játékvezetés mellett. Gól: Baglyos L. (11-esből), Szilágyi D. Ifi: 6-2. __________________________ Antal István: - Ügy látszik, kezdünk jó csapat lenni, mert rossz játékkal is magabiztosan nyertünk. Sajnos, megint rengeteg helyzetet kihagytunk, de a lényeg a győzelem. _______________________________ Tóth János: - A mindjárt a meccs elején megítélt tizenegyes megfogta a csapatot. Ezután meddő labdabirtoklási fölényünk nem hozott eredményt, a végén pedig egy kontratámadásból az ellenfél megpecsétel­te sorsunkat._________________ ____ Nagyecsed-Nyírgyulaj 1-2 (1-0) Nagyecsed, 150 néző, v.: Homonai. Nagye- csed: Makó - Sarkadi G., Marinas, Ascsiilán (Nyíregyházi G.), Somlyai G., Homann, Bulyáki K. (Ádámszki), Bulyáki A., Dobos Z., Pócsi B„ Erdős M. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Nyírgyulaj: Oláh D. - Czerula Zs., Lovas N„ Tóth B. (Sánta J.), Orosz D., Fekete G., Vass I., Siska G. (Nagy I.), Erdei Z„ Török I.. Turbucz (Oxi). Edző: Lukács Tibor. A hazai­ak nem érdemeltek vereséget. Gól: Somlyai G., Illetve Erdei Z„ Fekete G. Ifi: 1-2. _________ Ádámszki Róbert: - Ismét bebizonyoso­dott a futball törvényszerűsége, gólokkal kellett volna nyernünk, ehelyett ellenfelünk kétszer találta el a kaput és három ponttal távozott. __________________________________ Lukács Tibor: - Á fáradtság ellenére az utolsó hat percben tudtuk megfordítani a mérkőzést, amiért hatalmas elismerés jár mindenkinek. Sényő-Camlfex-Tarpa 7-1 (1-1) Sényő, 300 néző, v.: Kosztyu. Sényő: Gagyi - Bodó G., Klepács, Szűcs F., Fabu M. (Ruska), Ács Á. (Kállai G.), Lakatos L., Phrakonkham (Haburcsák B.), Fodor A., Maries G. (Toldi A.), Barcsay M. (Haburcsák K.). Edző: Sándor Tamás. Tarpa: Rácz T. - Ricsei, Kemény Cs. (Barta F.), Tar E.t Illés Gy. (Nadimov), Kacsó, Antal R„ Stefán L, Szi- dor,Kemény G. (Polácsek), Verejcsi (Péter Gy.). Edző: Márton István. A hazai csapat a második félidőben - látványos támadójá­tékkal - akár kétszámjegyű eredményt is elérhetett volna. Gól: Lakatos L. 4, Fabu M. 2, Barcsay M„ illetve Antal R. Ifi: 0-7. Sándor Tamás: - Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, majd hagytuk felénk kerekedni az ellenfelet. De ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen nagyon jól jött az elején kapott a pofon, mert ez ráébresztette a játékosokat arra, hogy sokkal többet kelt tenni a győze­lem érdekében. ____ __ Márton István: - Ami eddig nem volt ránk jellemző, ezúttal megtörtént: szétestünk teljesen, súlyos egyéni hibákat vétettünk, osztálykülönbség volt a két csapat között. Fehérgyarmat-flakamaz 2-0 (1-0) Fehérgyarmat, 250 néző, v.: Major 0. Fehérgyarmat: Jakocska - Gál R„ Popovics N„ Viscsák (Petrohai G.), Veress L. (Bartha K.), Istenes (Bihari Z.), Imre Zs. (Geletey), Szatke M., Orosz F„ Lengyel M„ Balogh P. (Légrádi G.). Edző: Siti Ferenc. Rakamaz: Ovszijenko - Schmidt P., Kacsúr (Hadadi), Venczet I., Sárközi D. (Vízkeleti), Vaszilkó, Tóth I, Köder, Murák, Anderka (Galambosi G.). Károlyi R. Megbízott edző: Szász Simon. Fehérgyarmat minden sportágának minden nemű és korosztályú csapata győzött, ami ezért álomhét volt a város számára. Gól: Veress L.. Istenes. Ifi: 6-1. (Tudósító: Papp Attila) ____________________ Siti Ferenc: - Ha már a mondásoknál tar­tunk, a kisari Nagy Karcsi bácsi örökbecsűje szerint „dolgozunk, dolgozgatunk, néha követünk el eredményt is". ____ Szász Simon: - A második félidőben a helyzeteink és játékunk alapján döntetlenre hozhattuk volna a mérkőzést. Cellspan-Balkány-Mándok 0-1 (0-1) Balkány, 100 néző, v.: Belicza. Balkány: Tóth D. - Sallai M„ Bátyi, Vass Z. (Csatári Á.), Kondor M., Gelsi, Jakab R., Ohár (Tatár E.), Hamar G., Illés Gy., Kupás. Edző: Mirgai László. Mándok: Zán K. - Ari, Kovács I., Hricskevics, V. Rjasko, Szabó T. (Galambos L), Sipos I, Tracsuk, Bodnár L, Csáki P., He­gedűs T. Edző: Danes Béla. A szerencsésebb csapat nyert. Gól: Hricskevics. Ifi: 10-1. Mirgai Liszló: - A vereség ellenére minden játékosom dicséretet érdemel, rászolgál­tunk volna a pontszerzésre, különösen úgy, hogy az ellenfél kapusa bravúrt bravúrra halmozott._________________________________ Danes Béla: - A körülményekhez alkal­mazkodva erre a mérkőzésre teljesen más harcmodort kellett választani, egyben sajnálom mindkét csapat tagjait, hogy ilyen pályán voltak kénytelenek futballozni. Teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot. _____________________________ Nagy halász- Kot aj 6-0 (3-0) Nagyhalász, 200 néző, v.: Sipos L Nagyha­lász: Kasza Á. - Simon D„ Balogh N. (Kató I.), Tóth G„ Barzó (Bognár A.), Ladányi D. (Csáki J.), Gégény M. (Mátrai N.), Hajzer L, Hudák M., Nagy N., Varga D. (Bartha Z.). Já­tékos-edző: Ludánszki István. Kóta]:Czenki - Hangácsi, Petics, Mboussi, Verner, Hruska, Iván Zs., Markovics D. (Ferenczi F.), Kovács P., Fekete B., Csajka. Edző: Pók Csaba. Szép időben a hazaiak ilyen különbséggel is meg­érdemelten nyertek. Gól: Tóth G. 2, Nagy N., Mátrai N., Gégény M„ Ladányi D. Ifi: 8-0. Ludánszki István: - Az elején sikerült magabiztos előnyre szert tennünk. Végig kézben tartottuk a mérkőzést és megérde­melt győzelmet arattunk. ___________ Pók Csaba: - Jótékonysági intézmény volt, az ellenfélnek meg sem kellett izzadni, hogy ilyen különbséggel nyerjen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom