Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-29 / 278. szám

2017. NOVEMBER 29., SZERDA Francia szerelem Naményban VÁSÁROSNAMÉNY. A Talamba Ütőegyüttes neve ismerő­sen cseng a megyében élők számára, hiszen a népsze­rű csapat két tagja is Sza- bolcs-Szatmár-Beregből in­dult el világhódító útjára. Az együttest december 10-én, vasárnap 18 órától ismét hall­hatjuk: Horgas Eszter fuvo­laművésszel közösen adnak koncertet. A Francia szerelem című előadás ingyenes, mely­nek a Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Köz­pont ad otthont. km <§> Nők a családban A Múzeumok Éjszakája óta látható „Nők a Kállay családban" című állandó kiállítás a Jósa András Mú­zeumban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Főszerepben a Gre- csó-szereplők és azok, akikről mintázta őket. nyíregyháza. Zsúfolásig meg­telt a Művész Stúdió a Mű­vészasztal elnevezésű prog­ramsorozat második estjén, ahol bár nem maradtak üres helyek, mégis befértek Grecsó Krisztián híres alakjai is: a Mel­lettem elférsz Domos tatája és Jusztikája, a Megyek utánad Daruja vagy a Tánciskola Voith Jóskája. Sőt, nem csak hogy befértek, de ők voltak fősze­replők, na és persze a megal­kotójuk. Aki olyan élvezettel figyelte a műveiből összeállí­tott mini előadást - köszönet érte a teátrum művészeinek -, hogy azt mondta, ha lehetne, ő inkább ezt hallgatná, ahelyett, hogy beszélgetne, de nem úsz­ta meg - szerencsére! Nagy Zsuka finoman te­relgette az írót a felvetések között, amelyek egyetlen nagy téma, a család köré cso­portosultak. Merthogy a Gre- csó-műveknek is ez adja az alfáját és ómegáját: a szülei, a nagyszülei, a szűkebb és tá- gabb család, amelynek a törté­netei, az olvasók legnagyobb örömére, kifogyhatatlan alap­anyagot szolgáltatnak. Sok az ág és a gyökér- Kíváncsi fajta vagyok, de nem írok meg mindent. Tu­dom, hogy sokaknak terápia az írás, de ha azt szeretném, hogy az másoknak is örömet Remek hangulatban telt az est gár legyen, aki ha végigmegy a körúton, nem lóg ki onnan. Egyszer majdnem sikerült szereznie egy szoba-konyhát portaszolgálattal - ennyit ért el életében, és amikor nyava- lygok a sorsomon, vagy elé- gedetlenkedek, mindig ő jut eszembe és ez alázatra int. szerezzen - és ezt szeretném -, akkor nem lehet az. A tör­téneteimnek sok az ága, sok a gyökere - a család az, ami ezeket összekapcsolja.- Hálás vagyok a sorsnak, hogy elkaphattam azokat a pillanatokat, amikor még a nagyszüleimet kérdezgethet­tem. Évtizedeken át általános volt, hogy a nagyapák nem beszéltek a frontról, a nagy­mamák pedig arról, hogy mit tettek velük az ellenséges ka­tonák. Először a gyerekeiket féltették - mi lesz, ha vélet­lenül elszólják magukat erről az óvodában és iskolában -, majd magukat, ezért inkább jó mélyre eltemették a történe­teiket. Annak idején nehezen éltem meg, hogy a nagyapám­ból szinte semmit sem tudtam kiédesgetni, de azután megér­tettem: ha valamit is elmon­dott, ez olyan sebeket ütött rajta, amiket csak hetek alatt tudott begyógyítani. Szegény! Még magával sem mert őszin­te lenni, ehhez képest lett egy olyan unokája, aki folyton csak kérdezgette. Az ő nagy álma azt volt, hogy pesti pol­Még a talicskán is szavalt A Mellettem elférsz című könyvből készült színpadi adaptációban Őze Áron ala­kítja az egyik főszereplőt. Ki­derült, ebben is van valami sorsszerű. - Az én dédapám az Áron édesapja, Őze Lajos rokona volt: a színészóriás első felesége szegvári volt, akárcsak a mi családunk. Mesélték, hogy amikor ud­varolni járt, talicskán tolták az utcákon és még közben is verseket szavalt... Juszti mama a velünk szüle­tett tudás példázata, akivel ha az ember beszélgetett, az me­rült fel benne: négy elemivel honnan tud ennyi mindent az életről? Filozofikusan dis- kurált a kezelőorvosával, böl­csessége áthidalt világokat, összehozott széttartó utakat. Sokféle mintát meg lehet ta­nulni, de ez a fajta tudás vagy van vagy nincs - nem elsajá­títható. Persze, a történelem az ő életükbe is beleszólt. A nagypapám a fogságban azért tanult meg írni, hogy levelet küldhessen a nagyanyámnak, és az is kiderült, hogy a hős­ködés azért férfidolog, mert a nőknek gondolniuk kell a FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A nagyma­mám bölcses­sége összehozta a széttartó utakat. GRECSÓ KRISZTIÁN családra, a gyerekekre, így a lázadás efféle luxusát nem engedhetik meg maguknak - mesélte Grecsó Krisztián, aki elárulta: nagyon szeretne már édesapa lenni. - Gyerekként én is kerestem a mintát, az igazodási pontokat, és meg­lehetősen szorongok amiatt, hogy ha lesz egy fiam, tudok-e majd minta lenni - tette hoz­zá. KM-SZA A Szájon lőtt tigris újabb sikere Olt Tamás egyszemé­lyes komédiája Kalei­doszkóp-díjat kapott. Budapest. Olt Tamás Szájon lőtt tigris című egyszemélyes komédiája (Nemzeti Szín­ház) és a felvidéki Csavar Színház A nagyidai cigányok című produkciója versszín­házi kategóriában kapta meg a Kaleidoszkóp-díjat a Váci Dunakanyar Színházban megrendezett fesztiválon - Olt Tamás hosszú éveken át a Móricz Zsigmond Színház művésze volt, azóta is rend­szeresen dolgozik Nyíregyhá­zán, díjnyertes előadását pe­dig az idei VIDOR Fesztiválon láthatta a közönség. A 17. alkalommal megren­dezett VersFesztiválon négy nap alatt 172 egyéni előadó, társulat, zenekar és filmes al­kotó vonult fel, az esemény középpontjában Arany János életműve állt. Kovács Ákos énekes szubjektív hangvételű előadásban mondta el Arany János balladáit, a Soproni Pe­tőfi Színház Arany Buda ha­lála című zenés, óriásbábos előadását vitte el a fesztivál­ra, a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes Irgalom címmel mutatta be jelmezes táncjátékát Arany János balladáira építve, a 200-as Arany-busz pedig különleges látványvilággal, életre kelő versekkel, képek­kel, relikviamásolatokkal, hang- és filmfelvételekkel várta a látogatókat. km Olt Tamás komédiáját a VIDOR Fesztivál közönsége is láthatta FOTÓ: NEMZETI SZlNHÁZ Felkapcsolják az ünnepi fényeket a Kossuth téren NYÍREGYHÁZA. Vasárnap, de­cember 3-án gyújtják meg az első adventi gyertyát a nyíregyházi Kossuth téren. Délután fél öttől a Cante- mus kórus ad műsort, dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntője után felkapcsol­ják az ünnepi fényeket, majd ökumenikus adventi áhítat következik. A program sztár­vendége a népszerű énekes, Takács Nikolas. KM LAKÁSELADÁS Nyíregyházán keresek családi házat és társasházi lakást. 20/351- 7719. 915458 FÖLD, KERT Szántóföldet bérelnék Nyíregyháza 30 km-es körzetében. Ár megegye- zés szerint. 20/580-3533. 915903 GÉP, SZERSZÁM Reduktorok, hegesztőeszközök, heg.tömlők, CO-gépek, inverteres trafók, plasmavágók, AWI-gépek, akkutöltők, bikázók, áramfejlesztők, szivattyúk, automata pajzsok, elekt­ródák (750 Ft/kg) kedvező áron. Érd.: 30/409-3665. 915652 Suzuki Grand Vitara, MTZ 820.2- es, kultivátor, nehéz borona, eke, pétisószóró, Lajta vetőgép és vontatott tárcsa eladó. Érd.: 0620/ 525-9931 916034 2 késes lazító törőhengerrel, 3+2 és 5+2 félsoros rugós-kapás sor­közművelők eladók, 3-7 soros műtrágyaszórő készítése lehetséges, 210-es talajmaró, tel­jes anyaga elkészítve eladó, öss­zeállítása lehetséges. Érd.: 0620/ 342-2586 916078 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 905727 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek, házhoz megyek, 800-1400 Ft/kg; héjas 200 Ft/kg. Tel.: 06(20)586-1594. 915872 Eladó kukorica, tritikálé, napraforgó Nyírszőlőből. Érd.: 0670/466-1126 916066 Fémzárolt vetőmag! Lucerna (Olimpia fajta) vetőmag rendel­hető, kapható. Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda. Tel.; +36 30 452 4265; email: kruppa- mag@kruppamag.hu ; honlap: www.kruppamag.hu Idared étkezési alma eladó ter­melőtől. Tel.: 06/20/458-3850. 915705 Akció, konyhakész, máj jellegű pecsenyekacsa, 3,5 kg-os, 3 E Ft/db belsőséggel. 5 db-tól ingye­nes házhoz szállítás. Érd.: 0630/ 709-4747 _____________916178 Fehér vágnivaló és piros csirke konyhakészen megrendelhető. Nyír­egyházán ingyenes kiszállítás. 20/ 376-0973. _____________914541 Tíz hetes Red Master jérce tovább tartásra alkalmas, házhoz szállítva eladó. 20/9-974-732 915044 2 db 120-125 kg körüli hízó eladó Fényeslitkén, ár 500 Ft/kg. Érd.: 0620/511-1523, 0645/447-323 916040 NÖVÉNY Burgonya, étkezési és ipari eladó. Érd.: 0630/3391-913 915904 Dióbelet vennék. Érd.: 0630/834- 4363. 916070 Gyümölcsfa oltványok széles választékban díszfák, bogyósok kaphatók a tivadari faiskolánk­ban. Újdonságaink: rezistens birs (cydora robusta) alma (najdared). Érd:20/325-4208 913904 4000 kg sütőtök eladó Jár- miban.Érd:0644/716063 915401 EGYÉB ELADÁS Kalodás tűzifa és erdei m3 lmxlmxlm rendelhető UOOOFt/ m3-től, akác, tölgy, bükk, nyár. Ingyenes szállítás. 30/608-1555 _________________________________916136 Konyhakész tűzifa erdei kalodába, szorosan sorba rakva, tölgy, bükk, akác 28000Ft/m3. Ugyanitt szén kapható. 20/422-2789 ____916132 Tűzifa akció! Kemény tűzifa 2700Ft/100kg, akác 3000Ft/ 100kg. Ingyenes házhoz szállítás. Hívjon bizalommal. 30/921-7764 _________________________________915961 Tűzifa akció! Tölgy, bükk, akác 16000Ft/m3-től, üzemi m3-ben, kiszállítással, 30/312-3386 915948 Tűzifa kamion tételbe tölgy, bükk, cser, akác kapható folyamatosan számlával, Nébih szállítójeggyel. 70/637-7025 __________916124 Tölgy, bükk tűzifa rendelhető 13500Ft/m3. Ingyenes szállítás- sal. 20/288-1769 _______916I17 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft.- Nyíregyházsi-Oros » S Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műa.nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Autóüveg fóliázás. ALKATRÉSZBOLT: Nyíregyháza, Káliói út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. 916181 MUNKAHELYET KÍNÁL MUNKALEHETŐSÉG A Csengeri székhelyű Szamos Cipőipari és Kereskedelmi Kft. (Tb kifizető hely), gyakorlattal rendelkező Bér-, TB-, munkaügyi ügyintézőt keres. Elvárások: ■ Megfelelő szakmai végzettség, önálló munkavégzés képessége! ■ A vonatkozó törvényi szabályozások ismerete. ■ Jártasság a TB számfejtésben. ■ Felhasználói szintű számítógép használat. ■ Irodai programok (Word, Excel,) felhasználói szintű ismerete. ■ Nagy munkabírás Amit ajánlunk: ■ Versenyképes, biztos jövedelem, családias irodai, munkahelyi légkör. Jövedelem: meg egyezés szerint. Az önéletrajzokat, személyesen leadathatják a Szamos Kft. irodájában, Csenger Ady E. út 82, vagy a következő e-mail címre: juhasz@szamosnet.hu Bővebb felvilágosítás: nagy.taszlo@ szamosnet.hu, telefon: 70-339-1900 Lakatosokat, hegesztőket keresünk sürgősen nyíregyházi telepre. Óra­bér: nettó 1400-1500 Ft. 0670/ 611-0480. _____________915974 Magas kereseti lehetőséggel hosszú távú munkára szobafestőket,gipszkarton szerelőket,burkotokat illettetve alvállalkozókat keresünk! Érdeklődni: 8-17 óráig Hétfőtől - Péntekig Tel.: 0630-475-3726 914284 Szerződéses jártra keresünk autó- buszvezetőket az alábbi települé­sekről: Pátroha, Dombrád, Újdomb- rád. Tel.: 20/943-7995. 916125 OKTATÁST VÁLLAL Angolból engedményesen olcsón lekiismeretesen vállalom ált. isk. tanítását. Tel.: 0620/993-2150.. 915906 Német kezdő tanfolyam indul december 2-án! London Nyelviskola 06/30-9116567 _________915764 VEGYES Akác, alma tűzifa 2300 Ft-tól eladó, kiszállítás megoldható. Erdőt, gyümölcsöst veszek. 30/839-1024. 916166 Akác, alma, nyár tűzifa 1300 Ft/q- tól eladó. Mindenfajta erdőt, fasort vennék. 70/850-8184. ____9i6i63 Alma és akác tűzifa eladó. Kisvárda és környékére ingyenes kiszállítás- sal. 30/302-4710. _______915914 Fakivágást, darabolást, veszélyes fák vágásátvállalom. 06-30-718- 2564 913930 Korai munkakezdéssel HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk Nyíregyháza, Nyírtelek és Szorgalmatos területére. ® +36 20973-9767 Géberjén-Fülpösdaróc, Nagyecsed, Vásárosnamény, Pap és Mátészalka területére. « +36 20 958-9918 Nyírbogát, Napkor, NyírgyulajésOros területére. ® +36 20 958-9917 Kisvárda területére. *♦36 20 958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig Lakásfelszámolásból bútorok új és használt műszaki dolgok üvegek könyvek eladók. 30/403-8149. _________________________________916156 Tűzifa akác, nyár 1500 Ft/q-tól eladó. Szállítás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 913950

Next

/
Oldalképek
Tartalom