Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-28 / 277. szám
893904 16 Képes krónika 2017. NOVEMBER 28., KEDD mm A felvételen: a hadi tengerészes őrségváltás fotó: afp Erre az őrségváltásra 357 évet kellett várni London. A ceremónia több mint három és fél évszázados történetében először mutatta be vasárnap a hagyományos londoni őrségváltást a brit királyi haditengerészet. A világszerte híres, minden alkalommal turisták ezreit vonzó zenés őrségváltást a maihoz hasonló formában az l660-as restaurációval, 18 évi száműzetés után trónra került II. Károly király honosította meg visszatérésének évében. A ceremóniát az elmúlt évtizedekben hagyományosan a brit szárazföldi hadsereg különleges hadosztálya, a Household Division öt gyalogosezredének valamelyike mutatta be a Buckingham-pa- lotánál, a királyi család első számú londoni rezidenciájánál. A Household Division ugyanúgy a brit fegyveres erők reguláris alakulata, mint a többi egység, de szoros szálak fűzik az udvarhoz, és tagjai látják el a királyi családhoz kötődő ceremoniális feladatokat is; ezek közé tartoznak a látványos, zenés őrségváltások az uralkodó londoni rezidenciájánál. Vasárnap azonban a királyi haditengerészetnek jutott ez a megtiszteltetés a haditengerészet évének betetőzéseként. A vasárnapi ceremóniát végignéző több ezer turista különleges szerencsében részesült, ugyanis a hadi tengerészek fellépése egyszeri alkalom volt. mti Elfújta a szél - vígjáték a híres film születéséről Budapest. A forgatókönyv címmel vígjáték készül az Elfújta a szél című film keletkezéséről; a Fórum Színház és a Művészetek Háza Gödöllő produkciójának díszbemutatóját december 6-án tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ron Hutchinson A forgatókönyv (Moonlight and Magnolias) című darabját Galambos Attila fordításában, Szente Vajk rendezésében tűzik műsorra. Az előadásban Szerednyei Béla, Magyar Attila, Csonka András és Pleskó Szimonetta szerepel. A darab 1939-ben játszódik Hollywoodban, ahol éppen az Elfújta a szél című film készül. A filmgyár nagy hatalmú főnöke lefújja a forgatást, kirúgja a forgatókönyvírót és a rendezőt, hogy két új emberrel álljon neki a munkának. Az ő munkájuk nyomán megszületik a forgatókönyv a filmhez, amely minden idők egyik legnagyobb dobása lesz. MTI Megér egy mosolyt- Jön az ellenség! Támadnak! - mondja a katona.- Hányán vannak?- 1001-en, parancsnok úr!- És honnan veszi, hogy pont 1001-en?- Hát jön egy ott legelöl, meg vagy ezren mögötte. ______________ O További viccek humor.szon.hu ■ Fejfedőben elegánsabb Kirgizisztánban, egy nemzetközi állatkiállításon készült a kép a macskáról, akinek kalapot kellett viselnie a jó fellépés érdekében. A cica tekintetét elnézve nem biztos, hogy tudni szeretnénk, mi járhat a fejében, fotó: afp/vyacheslav oseledko HIRDETÉS Csókcsata a Megjött apuci 2 forgatásán los Angeles. Harmincszor kellett csókot váltania John Lith- gow-nak és Will Ferrell-nek a Megjött apuci 2 forgatásán, és ez mindkét veterán színészt erősen megviselte. A filmben Lithgow a nagypapát játssza, aki karácsonykor eljön meglátogatni fia (Ferrell) családját, Will Ferrell fotó: afp és a reptéren szenvedélyes csókban forrnak össze. A pusz- szantás azonban elsőre nem jött össze, sőt másodszorra sem, aztán harmadszorra meg pláne nem. A baj csak az volt, hogy a felvételnél jelen voltak Ferrell gyerekei is, akik nem tudták mire vélni, hogy apukájuk egy hetven feletti kollégát csókolgat. „A gyerekeimnek leesett az álluk, és beletelt egy kis időbe, amíg elmagyaráztam, hogy itt apa-fia gyengédségről van szó, és különben is filmet forgatunk, szóval nyugi” - mesélte a színész. Ezzel szemben a főszereplő Mark Wahlberg négy gyereke közül egyik sem volt hajlandó elmenni a bemutatóra. (Daddy’s Home 2 - hazai bemutató: 2017. december 7.) uip A múlt démonaival küzd a lélektani krimi hőse BUDAPEST. Februárban indul a Valan című bányászvárosi pszichothriller forgatása, amelynek gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 292 miílió forinttal támogatja. A lélektani krimit az elsőfilmes Bagota Béla rendezi. Ő a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rendező szakán végzett, majd első asszisztensként dolgozott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versekben. Első nagyjátékfilmjét - amelynek forgatókönyvét is ő jegyzi - 2018 februárjában kezdi forgatni - közölte a filmalap az MTI-vel. A Valan egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimij amelyben a harmincas éveiben járó főszereplő a múlt démonaival küzdve huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz. A film erdélyi (Ba- lánbánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó), valamint budapesti helyszíneken forog majd. A férfi főszerepet a nemrég Kaszás Attila-díjjal kitüntetett Krisztik Csaba játssza, a női főszereplő kiválasztása még folyamatban van. mti * Stella szívesen Időz a konyhában is Stella már régen szerette volna kipróbálni magát a kamera előtt, ezért jelentkezett a nap szépe fotózásra, ahol remekül érezte magát. Szabadidejét szívesen tölti a konyhában, ugyanis imád főzni. fotó: janics attila Jövőre nősül Harry herceg Az amerikai barátnő, Meghan Markle a leendő ara. London. A hírt hétfőn jelentette be hivatalosan Harry édesapja, Károly brit trónörökös. A walesi herceg londoni hivatala, a Clarence House által közzétett nyilatkozat szerint a 33 éves Harry és a 36 esztendős Meghan Markle esküvője 2018 tavaszán lesz. A közlemény szerint a pontos dátumot az udvar „megfelelő időpontban” ismerteti majd. A Clarence House bejelentése szerint Harry novemberben jegyezte el barátnőjét Londonban, és erről tájékoztatta nagymamáját, a 91 éves II. Erzsébet királynőt. A Harry herceg és jövendőbelije, Meghan fotó: afp/alberto e. rodriguez herceg „kérte és meg is kapta ként kezelte Harry herceg Markle kisasszony szüleinek és Meghan Markle eljegyzé- áldását is” a frigyre - áll a köz- sének „pillanatokon belüli” leményben. A brit bulvársajtó bejelentését. A londoni foga- már a múlt hét végén tény- dóirodák is megneszelhettek valamit, mivel hirtelen beszüntették a tétek felvételét arra a fogadási lehetőségre, hogy Harry eljegyzi-e, valamint feleségül veszi-e barátnőjét. A találgatások özöne már azután elindult, hogy a királynő nemrégiben teán fogadta Harryt és Meghan Markle-t a londoni Buckingham-palotá- ban. Meghan Markle amerikai színésznő személyében ugyanakkor a brit monarchia modern kori történelmében először kerül elvált, afrikai-amerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként. mti Szintet lép a magyar zenekar MŰANYAG és FA A Paddy and the Rats lemeze világszerte megjelenik. Budapest. Egy ismert osztrák lemezkiadó, a Napalm Records szerződtette a Paddy and the Rats zenekart. A miskolci alapítású, ír punk-rock kocsmazenét játszó formáció idei Riot City Outlaws című albuma világszerte megjelenik. Az európai országokban rendszeresen koncertező, 2008-ban alakult együttes idén kiadott, sorrendben ötödik lemezének a Motörhead együttes kiadványaiért felelős, Grammy-díjas Cameron Webb volt a producere - szerepel az MTI-hez a menedzsment által eljuttatott közleményben. „Régóta keressük a megfelelő kiadót, amelyik segíthet külföldi karrierünket a következő szintre emelni. A Napalm világszerte rendelkezik kapcsolatokkal, úgy tudja promotálni a zenekart, ahogyan mi erre nem lennénk képesek” - mondta az együttes frontembere, a Paddy O’Reilly művésznéven szereplő énekes-gitárost. mti közvetlenül a gyártótól engedménnyel! VELUX Nyíregyháza, Lujza u. 22. 42/450-865,30/349-4880 www.nyirkomplett.hu HIRDETÉS