Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-23 / 273. szám

2017. NOVEMBER 23., CSÜTÖRTÖK KELET Labdapattogásra fegyverropogás A riói olimpiát is megjárt Tobai-Sike Renáta is lőállásba lép a Continental Arénában fotó: mti %. Markovics Dávid immár bizakodva tekinthet a jövőbe FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Túl a műtéten: Dávid jól van! LABDARÚGÁS. Kedden Debre­cenben megműtötték Marko­vics Dávidot: mint ismert, a huszonegy éves kótaji futbal­listánál agydaganatot diag­nosztizáltak a közelmúltban. Ami a legfontosabb: három órás beavatkozást követőn az ifjú játékos jól érzi magát.- Köszönöm szépen, meg­vagyok! - közölte a jelen pillanatban leglényegesebb információt Markovics Dá­vid, - Hétfőn jöttem be a kór­házba, először úgy volt, hogy néhány napot várni kell az operációra, ezért meglepett, hogy ilyen hamar megtörtént. De jobb így, legalább már tú­lestem rajta. Arra emlékszem, hogy betoltak, majd már az ágyban fekszem. Utána egész nap aludtam és semmi bajom! Nem fáj a fejem, a beszéd sem esik nehezemre, minden is­merőst, barátot üdvözlök. KM-KT A Hungarian Open tízméteres nemzetközi sportlövő-versenyt rendezik meg a Conti­nental Arénában. sportlövészet. Rangos viadal Nyíregyházán: péntektől va­sárnapig a Hungarian Open, vagyis a magyar nyílt nem­zetközi bajnokság verseny­számait rendezik meg a sza­bolcsi megyeszékhelyen. Ennek megfelelő rangú lesz a helyszín is, hiszen a Con­tinental Arénát rendezik be összesen 54 elektronikus lőál- lással valamint három futócél- lövő pályával. Úgyhogy a több­nyire labdapattogástól zajos arénában a hétvégén a fegy­verek ropogása és a céltáblák csattanása lesz a jellemző. A fő versenyszámokra szombaton és vasárnap kerül sor, pénte­ken a serdülő országos bajnok­ság - amely szintén igazán ran­gos viadal - jelenti a főpróbát, illetve este a felnőttversenyen indulók is edzhetnek. Legalább húsz országból- A Hungarian Open általában a legrangosabb magyarorszá­gi verseny, kivételt képez, amikor esetleg Európa-baj- nokságot rendezünk, ahogy jövőre is - mondta a viadal jelentősége kapcsán Veres Andrea, a Nyíregyházi Polgári Lövészegylet elnöke. - Mint­egy húsz országból érkeznek indulók, a magyarok mellett Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából, Németországból, Finnországból, Romániából, Lengyelországból, Gibraltár­ról, Szlovéniából, Indiából, Norvégiából és Moldovából biztosan érkeznek verseny­zők, a leggyorsabbak pedig az Indonéziából érkezők voltak, ők már Nyíregyházán tartóz­kodnak. Előzetesen Nigéria és Azerbajdzsán is jelentke­zett, nem tudni, hogy ők be- futnak-e. Mintegy kétszázöt­ven indulóval kalkulálunk a szombati és a vasárnapi ver­senynapon. Több rangos ven­déget is várunk a versenyre, képviselteti magát a szövet­ségi és az állami sportvezetés, Nyíregyházán köszönthetjük majd Hammeri László olimpi­ai bajnokot, a Nemzet Sporto­lóját is. Az érdeklődők pedig belépőjegy megváltása nélkül nézhetik meg a viadalt. A tavalyi olimpia előtt a már kvótával rendelkező magyar versenyzők Nyíregyházán edzőtáboroztak, így ők isme­rősként térhetnek ide vissza. A helyszín azonban számukra is új lesz.- A teljes magyar élmezőny képviselteti majd magát a ver­senyen, magyarán itt lesz a komplett válogatott is - mond­ta erről Veres Andrea. - Friss világkupa-győztesként lép a lőállásba Péni István, aki rang­listavezető is egyben, de nem hiányozhat majd a mezőny­ből Tobai-Sike Renáta, Csonka Zsófia, Tátrai Miklós, Miskolczi Julianna vagy éppen Egri Vik­tória sem. Megmérettetik ma­gukat klubunk versenyzői is, Agárdy Vilmos a magyar vá­logatott színeiben versenyez majd, rajta kívül Vareha Attila, Kiss Attila, Nizsalóczki Soma és Kovács Gréta élvezhetik majd a hazai pálya előnyét. Az elmúlt években Győr és Szekszárd volt a helyszíne a Hungarian Opennek, új város­ként most Nyíregyháza is be­kapcsolódik a körforgásba. És nemcsak a versenyzők révén. Felhívni a figyelmet- Lesz egy rekordkísérletünk „ezer belső tízes a győri Eu- rópa-bajnokságért” mot­tóval, ennek keretén belül bárki kipróbálhatja lövésztu­dományát egy lézerfegyver­rel - mondta Veres Andrea.- Bízunk benne, hogy minél több telitalálat lesz, de a leg­fontosabb, hogy felhívjuk a figyelmet a sportágunkra, nensviadalra. A szponzora­inknak köszönhetően nagyon sok értékes nyereménnyel gazdagodnak majd a legjob­ban szereplő sportlövők, az önkormányzat jóvoltából pe­dig a nyíregyházi polgármes­ter nagydíját is átadhatjuk. Úgyhogy igazi csemege vár a sportág szerelmeseire, több, a sportlövészetben világ­sztárnak mondható verseny­ző részvételével. A nyolcas döntők pedig különösen lát­ványosnak ígérkeznek, azo­kat a csarnok küzdőterének központi részein kialakított pályáin rendezik, kieséses rendszerben. km-bt Hungarian Open A10 méteres nemzetközi verseny programja Szombat 8.00- 9.45: vegyes sorozat (légpuska, légpisztoly, felnőtt, junior)__________________ 9.00- 18.00: futócél 30+30 és 20+20 lövés, férfi, junior fiú, női, junior lány ________ 10.00- 11.45: légpuska 60 lövés férf i és juni- or fiú (döntő: 12.30 - junior, 13.30 - felnőtt) 12.Ó0-13.20: légpuska 40 lövés női és junior lányjdöntő: 14.30 - junior, 15.30 - felnőtt) 13.35- 15.20: légpisztoly 60 lövés férfi és ju- niorfiú (döntő: 16.30 -junior, 17.30- felnőtt) 15.35- 16.55: légpisztoly 40 lövés női és juni­or lány (döntő: 18.30 - junior, 19.30: felnőtt) Vasárnap 8.00- 9.45: vegyes sorozat 9.00- 18.00: futócél 40 lövés vegyes, férfi, junior f iú, nőj, junior lány 10.00- 11.45: légpuska 60 lövés férfi (döntő: 13)_________________________________ 12.00- 13.20: Légpuska 40 lövés női (döntő: 14.30) _____________________________________ 13.35- 15.30: légpisztoly 60 lövés férfi (döntő: 16.30)______________________________ 15.35- 16.55: légpisztoly 40 lövés női (döntő: 18) Jelen akarnak lenni a városban Nem véletlenül esett a választás Opitz Barbarára, aki színpadra lép a Sportcentrum évzáró gáláján fotó: magán archívum Fontos az emberi karakter is A megyei válogatott négyszer vette a nagyhalászi kaput FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Sztárvendégként Opitz Barbara is fellép a Sportcentrum évzáró ünnepségén. SPORT. Hagyományteremtő szándékkal évzáróval egy­bekötött Mikulás napot ren­dez december 6-án, 17 órá­tól a Contiental Arénában a Nyíregyházi Sportcentrum. Az eseményre a klub vala­mennyi sportolója hivatalos, valamennyi gyerek aján­dékcsomagot kap, az egyéb meglepetések mellett annyit megszellőztettek a szerve­zők, hogy sztárfellépőként a fiatal énekesnő, Opitz Barba­ra lép színpadra. Dicsőségtáblára kerülnek- Az ország egyik legnagyobb klubja lettünk, ugyanakkor szeretnénk a városban még inkább jelen lenni - vezette fel a rendezvény apropóján tartott sajtótájékoztatót Kosa Árpád, a Nyíregyházi Sport- centrum ügyvezetője. - A tapasztalat szerint, ami nem jön szembe, a mai világban nincs is. Márpedig mi azt vet­tük célba, hogy a helyi em­berek tudjanak, beszéljenek rólunk. Ennek első lépése ez a Sportcentrum évzáró. Több fronton komoly sikereket tu­dunk felmutatni, ráadásul a focin kívül 1300 utánpótlás­korú versenyzőnk van, nem beszélve az élsportolókról. Mindannyian megérdem­lik az ünneplést, különösen azok, akik az országos baj­nokságokon érmet szereztek, eredményeiket a jövőben év­ről évre dicsőségtáblán örö­kítjük meg. Sitku Ernő élsportigazga­tó ehhez annyit tett hozzá: az emberek azt hiszik, hogy a sportolók edzenek, bohóc­kodnak napi másfél órát, nagyjából ennyi a dolguk. Holott ennél jóval összetet­tebb a feladatuk, nem egyszer például éjfélkor érnek haza. Mármint a tréning után. A gála további részleteiről kiderült továbbá, hogy a gye­rekek a küzdőtéren, a szülők a lelátón foglalnak helyet. Opitz Barbarára nem véletle­nül esett a választás: kötődik a megyéhez, nem mellesleg minden generáció számára ismert személy. Az is elhang­zott, hamarosan megváltozik a Sportcentrum lógója, km-kt A megyei csapat stábja a válogatásnál tudo­másul vette a klubok kérését. LABDARÚGÁS. A Nagyhalász el­leni villanyfényes edzőmecs- csel megkezdte a felkészülést a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei válogatott. A Siti Ferenc irányította együttes a december 2-3-án, a Haj­dúszoboszlón lép pályára az Észak-Keleti selejtezőcso­portban, mégpedig Heves, Nógrád, Borsod és Hajdú Névsorolvasás A megyei válogatott kerete Kapusok: Jakocska Csaba (Fehérgyarmat), Somogyi Marcell (Mátészalkai MTK) _____ Védők: Vass István (Nyírgyulaj), Bátyi László (Balkány), Gál Richárd, Szatke Márk (mindkettő Fehérgyarmat), Deme Attila (Ibrány), Hudák Máté (Nagyhalász), Nagy Dávid (Vásárosnamény) ___________________ Középpályások: Lénárt Gergő (Mátészalkai MTK), Veress László (Fehérgyarmat), Erdős Márk (Nagyecsed), Majoros Ádám (Ibrány), Mándi László (Vásárosnamény), Ohár Román (Balkány) __________________________ Támadók: Istenes Erik (Fehérgyarmat), Lizák Bence (Vásárosnamény), Hricskevics Sándor (Mándok), Somogyi Márk (Ibrány), Barta Ferenc (Tarpa), Kiss Tamás (Ibrány) Szakmai stáb: Siti Ferenc vezetőedző, Dudás Zoltán pályaedző, Tuska János kapusedző, Bekecs Sándor masszőr. Pausz Béla technikai vezető. csapatai ellen. A fürdővárosi csatározás győztes csapata kvalifikálja magát a december 9-10-i pécsi, országos négyes fináléra. Időközben a szakmai stábban annyi változás tör­tént, hogy a kapusedzői posz­tot Tuska János tölti be. A bő keret kialakult, a tornára pe­dig 18 labdarúgó nevezhető.- A futballisták motivációjá­val nem volt gond, azt tapasz­taltam, hogy valamennyien megtiszteltetésnek veszik a lehetőséget - adott helyzet- jelentést Siti Ferenc a Halász ellen 4-1-re megnyert „össze­szoktató” mérkőzést köve­tően. - A válogatási elveknél egyrészt tudomásul vettük a klubok kérését, másfelől azon elképzelés érvényesült, hogy az emberi karakterek is meg­feleljenek a kívánalmaknak, elvégre egy teljes megyét fo­gunk képviselni. Az igazgató­ság részéről minden támoga­tást megkapunk, a játék pedig olyan volt, amikor egy csapat először összeáll. Mindeneset­re köszönjük a halásziaknak, hogy egy fárasztó szezon után segítették a felkészülé­sünket. KM-KT Nyirseg-csopr Nyírvasvári—Nyírjákó 6-1, Nyírmihálydi—Nyírgyulaj IIKSEII3-2, Penészlek-Székely 6-2, Piricse-Bogát 2000 4-3, Nyír- béltek-Petneháza 1-1, Kisléta-DBFC-Piricse 2-5. Szabadnapos: Laskos és Nyírcsászári Barabás-Szabolcsveresmart 2-2, Nagydobos- Tiszabezdéd 7-1, Vitka-Aranyosapáti 3-3, Zsurk-Lövőpetri 7-1, Jéke-Eperjeske 8-2, Gégény-Újdombrád 3-0, Varsány Unió-Dögé 1-1, Anarcs-Berencs FC 3-4. ,abdarúgás: Megyei III. osztály, 15. forduló Rétköz-csoport: 1. Nyírmihálydi 13 11 1 1 53-20 34 2. DBFC-Piricse 13 10 1 2 52-18 31 3. Nyírbéltek 13 9 2 2 42-17 29 4. Nyírgyulaj II. 13 8 3 2 43-17 27 5.Petneháza 13 7 2 4 47-34 23 6. Nvlriákó 13 7 2 4 43-38 23 7. Nyírvasvári 13 6 5 2 50-28 23 8. Kisléta 13 5 2 6 38-35 17 9. Laskod 13 5 1 7 31-39 16 10. Penészlek 13 4­9 23-42 12 11. Piricse 13 3­10 25-74 9 12. Bogát 2000 13 2 3 8 21-44 9 13. Székely* 13 2 2 9 27-54 8 14. Nyírcsászári 13­­13 29-64­* egy büntetőpont levonva 1. Nagydobos 15 15­­80-7 45 2.Újdombrád 15 11 2 2 65-27 35 3.BerencsFC 15 11 1 3 69-30 34 4.Gégény 15 10 1 4 60-30 31 5.Szabolcsveresmart 15 8 2 5 39-22 26 6. Jéke 15 7 3 5 49-41 24 7. Aranyosapáti 15 7 2 6 43-35 23 8. Eperjeske 15 7 1 7 34-60 22 9. Varsány Unió 15 6 4 5 42-46 22 lO.Anarcs 15 6 2 7 38-37 20 11. Dögé 15 5 3 7 38-28 18 12. Lövőpetri 15 4­11 34-79 12 13. Vitka 15 3 3 9 37-58 12 14. Zsurk 15 3­12 23-89 9 15. Barabás 15 2 2 11 34-57 8 16.Tiszabezdéd* 15 1 2 12 27-66 4 * egy büntetőpont levonva Szabolcs-r aport Tiszavasvári SE II—Bököny 4—4, Buj-Tiszatelek 3-3, Tiszabercel-Nyírpazony 0-1, Kálmánháza-lbrány 2-7, Nap- kor—Nyírtét 11-1, Nyírtura—Fiatal Gyémántok 5-3. Szabadnapos: Geszteréd és Tiszátok. 1. Tiszalök 13 12­1 53-19 36 2. Napkor 13 11­2 48-18 33 3. Geszteréd 12 9 1 2 35-7 28 4.Kálmánháza 12 9­3 52-36 27 5. Ibrány II. 13 8 2 3 41-20 26 6. Búi 13 6 3 4 34-37 21 7. Bököny 13 5 2 6 40-41 17 8. Nyírpazonv 13 4 3 6 23-33 15 9. Tiszatelek 13 4 2 7 31-36 14 lO.Tiszabercel 13 4­9 24-37 12 11 Fiatal Gyémántok 13 3 1 9 31-50 10 12. Nyírtura 13 2 2 9 26-47 8 13. Tiszavasvári II. 13 2 1 10 25-53 7 14. Nyírtét 13 2 1 10 32-66 7 Számos-csoport: Sonkád-Penyige 1-8, Cégánydányád-Ópályi 0-3, Ura-Hermánszeg 1-3, Szamossályi-Tunyogmatolcs 1-2, Tarpa SC II—Túristvándi 7-1, Vámosoroszi KSE ll-Pátyod 1-0. Szabadna­pos: Csengerújfalu és Kisar. 1. Tarpa II. 12 11­1 89-23 33 2. Hermánszeg 13 9 1 3 45-26 28 3.Tunyogmatolcs 12 8 2 2 46-20 26 4.Szamossályi 12 7 2 3 39-29 23 5. Csengerújfalu 13 7 1 5 39-36 22 6. Penyige 12­6 3 3 46-22 21 7. Vámosoroszi II. 13 6 3 4 37-32 21 8.Pátyod 13 6 2 5 32-35 20 9. Ópályi 12 6 1 5 38-39 19 10. Kisar 13 4 2 7 33-50 13 11. Túristvándi 13 4 1 8 30-41 13 12. Ura 13 3­10 22-39 9 13. Sonkád 12 2­10 24-66 6 14.Cégénydányád 13­13 13-75-

Next

/
Oldalképek
Tartalom