Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-17 / 268. szám

2017. NOVEMBER 17., PÉNTEK Ha szíve szerint távozni akar, támogatni fogom, de azt szeretném, ha maradna a Barcelonánál. A Barcelona korábbi kiváló labdarúgója, Ponaldinho - aki jelenleg a klub nagyköveteként dolgozik - támogatná Lionel Messit, ha úgy döntene, hogy távozik. A Nyíregyházi Sportcentrum együttese a lengyelországi Szczecinben vesz részt vasár­napig az Európa Ifjúsági Kosár­labda Liga U20-as megméreté­sén, nyolc külföldi együttes társaságában. A nyíregyháziak pénteken a Stella Azzura ellen kezdenek, szombaton előbb a BCM Orli Prostejov, majd a vendéglátó King BC Szczecin csapatával találkoznak, vasár­nap pedig az Oxygen Orangei ellen játszanak. Műteni kell Forró Gyula térdét labdarúgás. Eltiltás és sérülé­sek miatt csak kilenc bajnokin (hétszer kezdőként) és egy kupameccsen lépett pályára a Szpariban Forró Gyula. A Puskás Akadémiától érkezett, háromszoros válogatott vé­dőre az őszi szezonban már nem számíthat Lucsánszky Tamás. A játékos az egyik tré­ningen megsérült és a térdét fájlalta. Öröm az ürömben: nem a szalagokkal van gond, hanem a porccal. Pénteken derül ki, hogy mikor végezhe­tik el az atroszkópos műtétet. 9 Mai sportműsor Asztalitenisz. Donlc megyei csapatbajnokság: Apagy SE IV-NYVSC-Elssmann SC, 18. Kézilabda. NB II., nfll: Kölcsey DSE Nyíregyháza—Vitka SE. Continental Aréna, 14.30 (ifi: 16.15). Megyei Ifjúsági bajnok^, lány: Ibrány-Kállósemjén. demecseri sportcsarnok, 17. Labdarúgás. Harmadosztályú Ifjúsági bajnokság: Mátészalkai MTK-Debreceni EAC, U17, 11, U19,13. Várda LA-Tállya, kisvárdai Várkert, U17,15, U19,17. Kiemelt serdülőbajnokság: Spartacus 1928-ETO FC Győr, örökösföldi sporttelep, U15,14, U14,14. Pintér Attila többször állt az idén a dobogón kategóriája szerint kiszabott 15, 35, 65, illetve 95 km-es távnak. A nyíregyházi Vini- Bike bringásai is ott voltak, a fiatalok között Susla Vince a negyedik, Nagy Bendegúz a hetedik helyen végzett. A felnőtteknél Horváth Zsolt a hetedik, Aranyosi Pé­ter a kilencedik, Szvatkó Péter pedig a tizedik helyen zárt. Éremmel tért haza Sárosi Endre és Pintér Attila, mind­ketten ezüstöt szereztek kor­csoportjukban. Pintér Attila nagyon sikeres kerékpáros szezont tudhat magáénak, hiszen többször, állhatott dobogón és a hosz- szú távú országos bajnokságot is sikeresen teljesítette a ke­mény csapatok mellett egyéni indulóként. km A képen Pintér Attila - második lett kategóriájában fotó: vinibike kerékpározás. Borongós, felhős időben pattantak nye­regbe nemrégiben a László Sándor Emlékverseny kerék­párosai a nagyhegyesi ver­senyközpontban. Több mint száz versenyző vágott neki a Kispályás foci Az Intersport-Nylregyházl Sportcentrum városi kispályás labdarúgó bajnokság őszi végeredménye,a csoportok állásai ■■■■■■■■■■ Sunshine Rádió A csoport 1. Cívis Márvány 11 8 2 1 50-25 26 2.T-Forg-rans 11 8 2 1 46-26 26 3. Real-Ta-Te 11 8 - 3 44-18 24 4. Pikoló Söröző 11 7 2 2 47-25 23 S.AutonetFC 11 5 2 4 34-30 17 6. Het-Band 11 5 1 5 20-19 16 7. Vectigálla * 11 5 1 5 33-33 13 8. Marso 11 2 4 5 41-41 10 9. Nylr-Chem 11 2 3 6 24-39 9 10. Kelet-Solar 11 2 2 7 26-49 8 11. Kertváros 11 1 3 7 27-44 6 12. Két Ball-P.M. 11 1 2 8 15-58 5 3 büntetőpont levonva Kelet Magyarország B csoport 1. Ujfehértó HSC 11 8 1 2 71-24 25 2. Nev-Ut 11 8 1 2 59-34 25 3.TomkuGroup 11 8 - 3 35-33 24 4. Dlego-S Fiúk 11 7 2 2 34-21 23 5. Nyírség Szerviz 11 7-4 52-52 21 6. Rozsrét SE 11 5 1 5 28-24 16 7. GASE 11 5-6 28-32 12 8. Spartacus 1928 11 3 2 6 35-35 11 9. Kreál Team 11 1 5 5 27-35 8 10. Szpartak Pagony 11 2 1 8 26-43 7 ll.Viessmann 11 2 1 8 29-60 7 12. Nylr-Vigó* 11 3 - 8 27-58 6 3 büntetőpont levonva Kölcsey Televízió C Csoport ■B l.DromedárFC 11 8 1 2 58-30 25 2. Hellos FC 11 7 1 3 41-31 22 3. Nestta 11 7-4 45-25 21 4. Farmtej 11 7-4 34-27 21 5. Bistró 69 11 6 2 3 42-31 20 6. Haverok FC 11 4 3 4 41-35 15 7. Telekom CC 11 5 - 6 29-40 15 8. Elszer 11 4 1 6 18-36 13 9. Bohemians 11 3 3 5 36-38 12 10.Geoprofi-S. B 11 3 3 5 22-27 12 11. Bergland * 11 4-7 30-46 9 12. Trió Maxi Hungaryll- 2 9 25-55 2 3 büntetőpont levonva Hőtransz Kft D csoport 1. Fayr Blee FC 11 10 1 ­55-17 31 2. Genezis FC 11 9 1 1 53-21 28 3. Team Lost 11 8 - 3 36-29 24 4. Makkai Trans 11 6 2 3 46-27 20 5. Nylrségvlz 11 6 1 4 47-30 19 6. SZÁÉVÖregfiúk 11 5 2 4 34-34 17 7. Csodavár FC 11 5 2 4 30-31 17 8. Csel-Zi 11 4 2 5 46-47 14 9. Csekk Béla Fiai 11 2 2 7 27-47 8 10.VisMaior-R. 11 2 1 8 18-40 7 11. Madura 11 1 -10 28-55 3 12. Continental 11 1 -10 18-60 3 Nyíregyházi Televízió E Csoport 1. Nyírtura FC 11 8 1 2 40-9 25 2. Túlélők 11 8-3 62-33 24 3. Vörös Ördögök 11 8-3 44-26 24 4. Mini Morris FC 11 7-4 41-38 21 5.lgepa2R 11 6 2 3 29-25 20 6.HirexGáz 11 6 1 4 24-29 19 7. Messer United 11 5-6 32-33 15 8. Iszomláz FC 11 4 2 5 27-34 14 9. Péntek 8.05 11 4-7 33-30 12 10.Rokkant Jók 11 3 1 7 28-36 10 ll.CantemusFC 11 3-8 14-39 9 12. Nyh.l. Posta 11- 110 14-46 1 l.FCHXV 11 9 - 2 45-24 27 2. Konyha Möbel 11 8 1 2 52-18 25 3. Bed Boys ft 11 8 1 2 47-22 25 4. Stella Rose 11 7 2 2 41-19 23 5. Arany-Zálog 11 6 2 3 25-21 20 6. Predator 11 6 1 4 39-24 19 7. Casus Belli 11 6-5 34-22 18 8. Zöldfa Étterem 11 5 - 6 26-31 15 9.Apolló-Agroforg 11 3 - 8 31-55 9 10.Forever 11 2 - 9 19-49 6 11. Mekk Mester 11 2 - 9 12-47 6 12. Nyíri Honvéd 11- 110 15-54 1 Corvin Borház Kft. G csoport mm* l.Team Futsal 11 9-2 45-16 27 2. Timár Vetőmag 11 8 - 3 44-30 24 3. Elssmann 11 7 2 2 50-28 23 4. Spori-Monbebe 11 7 1 3 36-26 22 5. Nagyfiúk FC 11 7-4 34-26 21 7. FC Meating 11 5 1 5 32-29 16 8. Vince FC 11 4 1 6 21-34 13 9. A.C.S Holding 11 2 3 6 30-38 9 10 .Sóstó-Gyógyf. 11 2 3 6 26-40 9 11. F. Gyémántok 11 1 2 8 25-54 5 12.Zoldtisztasag.hu 11 1 -10 26-57 3 Menza étterem H csoport mmm I.Gastromedix 11 9 1 1 58-18 28 2. Napkor 11 8 2 1 66-20 26 3. Vela 11 7 1 3 54-28 22 4. Fáraó Bútor 11 6 2 3 39-31 20 5. Tirpák Levelek 11 6 1 4 38-28 19 6. Magéba FC 11 6-5 40-40 18 ZColorPack 11 4 1 6 33-34 13 8. Csősz-Platán 11 3 2 6 34-47 11 9. Mustang FC 11 1 -10 25-62 3 10. Frimex FC 1 1- - 11 16-95 0 Retró Rádió old boys 1. osztály 1. T-Forg Trans 11 8 2 1 52-24 26 2.Viszokai Gumi 11 8 1 2 48-24 25 3. Offside Old Boys 11 7 2 2 38-28 23 4. John Bull Korona 11 6 1 4 30-22 19 5. Vectigálla 11 6-5 44-34 18 6. Nonstop Bútor 11 5 1 5 42-36 16 7. Mester Festék 11 5 1 5 37-43 16 8. Veteránok 11 2 1 8 27-57 7 9.Tippmix 11 1 2 8 19-44 5 10. Két Ball FC* 11 1 1 9 26-51 1 3 büntetőpont levonva Stadion Sörözd old boys II. osztály 1. Farmtej Old 11 8 1 2 35-24 25 2. SC Nápolyi 11 6 2 3 38-22 20 3. Pepita Senior 11 6 1 4 39-34 19 4. Perfekt B.K. 11 4 3 4 33-27 15 5. Real Margit 11 5-6 34-35 15 6. Szabolcs Volán 11 4 2 5 19-31 14 7.Nap-Kori-Kum 11 2 3 6 28-40 9 8. Lemezcentrum 11 3 - 8 31-44 9 Beml-Tepl Snacky old boys III. osztály 1. Borbánya FC 11 9 1 1 70-20 28 2. Volán Busz 11 8 2 1 41-25 26 3. Bergland 11 6-5 27-23 18 4.0rosi Hajógyár 11 5 3 3 41-39 18 5. Termi Old Boys 11 5 - 6 38-42 15 6. Hőtransz 11 2 2 7 32-53 8 7. Big Boys FC 11 2 1 8 22-35 7 8. Messer United 11 2 1 8 24-58 7 Gyakran felnőttek a feladathoz Marina Dmitrovlcs ezen büntetőjét ugyan hárította Kiss Éva, de a klsvár- daiak jobbátlövője így Is szerzett nyolc gólt fotó: gyorietokc.hu A közeg és a kiváló el­lenfél is feldobta a Győr­ben mindössze négygó­los vereséget szenvedő kisvárdai csapatot. kézilabda. Nem úgy tűnt, hogy a meccsvégi szokásos sajtótá­jékoztatón csak az udvariasság mondatta Ambros Martinnal, a győriek edzőjével, hogy sok nehézséget okozott csapatá­nak, a bajnoki, emellett a Baj­nokok Ligája címvédőjének a Kisvárda Master Good SE játéka. A hazaiak szerda esti győzelme (30-26) persze nem forgott veszélyben, de az ETO- nál nem ahhoz szoktak hozzá, hogy a középcsapatok elleni otthoni meccseket csak négy góllal nyerik meg. Jó meccset játszottak- Aki látta, megerősítheti, hogy jó meccset játszottunk, amelyen gyakran felnőttünk a feladathoz - mondta a meccs másnapján a Győrben történ­tekről Mátéfi Eszter, a várdai- ak szakmai igazgatója, aki még akkor is a történtek pozitív hatása alatt állt. - Mindent el­mond erről, hogy a győriek vé­gig a legjobb sorukkal játszot­tak, talán csak az utolsó három percre cseréltek a jobb szélen és beállósban. Az elején kicsit megugrott az ETO, de utána sikerült felvennünk a mérkő­zés sebességét, védekezésben remekül működtek a váltások, és mindaz, amit megbeszél­tünk, ezek pedig jó hatással voltak a támadójátékunkra is. Nem akarok elfogult lenni a csapatommal, de én úgy lát­tam, hogy szemkápráztatóan szép gólokat lőttünk.- Türelmesen is támadtunk, a ziccereket pedig sikerült jó százalékban értékesítenünk, nem úgy, mint az utóbbi mécs­eseken. Ugyan bajnokságbeli ide­genbeli veretlenségét elveszí­tette a KKC, de ezen nincs mit siratni, mert szinte győzelem­mel ér fel az eredmény. A kör­nyezet, a rangos ellenfél dobta fel ennyire a vendégcsapatot vagy ez lenne a valós tudás?- Ez így mind együtt - felel­te Mátéfi Eszter. - Nem egy­szerű játszani az olyan aré­nában, mint amilyen a győri, de pozitív hatása is lehet a teljesítményre, és a lányokat az is feldobhatta, hogy nem akármilyen ellenféllel szem­ben bizonyíthattak. Sikerült elkerülnünk az indításból ka­pott gólokat, és ebből eredően azt, hogy zsinórban betaláljon az ellenfél többször is. Ha lőt­tek is két-három gólt egymás után, mindig tudtuk rendezni a sorokat egy-egy jó ütemben elért találattal, netán cseré­vel vagy időkéréssel. Ami az utolsó időkérés után történt - kisvárdai szempontból - pedig minden edző álma lehet. Utá­na, a meccsből hátralévő 44 másodpercben kétszer is be­talált a vendégcsapat, miköz­ben kivédekezte a Győr táma­dását. - Olyan nincs, hogy ez tízből tízszer így alakuljon, de abban a szituációban, és ezen az egész estén jó volt edzőnek lenni, hiszen az köszönt visz- sza a pályán, amit kértem - így Mátéfi Eszter. Legközelebb az Érd ellen- A játékosok is csak néztek kifelé, hogy lám, így is sikerül­hetnek a begyakorolt akciók. A végén nemcsak az ETO-t, hanem bennünket is meg­tapsoltak a hazai szurkolók, a mi lányaink is körbementek a csarnokon, hogy lepacsizza- nak a szurkolókkal. Kár, hogy most jön a világbajnokság és az azt megelőző felkészülés miatti szünet, mert ebből a meccsből sokat meríthettünk volna. Most pihenünk egy pi­cit, aztán készülünk tovább a következő feladatokra. Ezek közül az első az Érd elleni hazai mérkőzés lesz de­cember 30-án. KM-BT Salak után már a teremben Lehet jelentkezni a januári Kelet-Magyaror- szág-Eissmann Hungá­ria Kupára. labdarúgás. Nyáron az eddigi legnagyobb létszámával rajtolt el az Intersport-Nyíregyházi Sportcentrum városi, kispá­lyás labdarúgó-bajnokság. A százhúsz csapatot tizenegy csoportba (nyolc amatőr és há­rom öregfiúk) sorolták. A mérkőzések színvona­lasabbak a korábbiaknál, a mezőny kiegyenlítődött, a hatszáz mérkőzés után már csak egyetlen csapat veretlen, . mégpedig a leveleki Fayr Blee FC. A másik végletet a még pont nélküli Frimex FC jelenti. Kiemelendő még a Gál Tamás vezette T-Forg Trans, két csa­patából az amatőrök a máso­dik, az öregfiúk az első helyen várják a folytatást. Közelgő tornák Mert az őszi szezon véget ért a salakon, ám rövid pihenő után terembe költözött negyven együttes. Csütörtökönként és szombatonként a Tiszavas- vári úti csarnok ad otthont a meccseknek, a sorozat február végén zárul a Szuper Terem Döntővel. Maradva még a teremben, december elején jön a har­minckét csapatos Tiszántúli Takarék Kupa. Az új esztendő a Continental Arénában indul a 13. Kelet-Magyarország- Eissmann Hungária Kupával, melyre már tizenhét csapat nevezett eddig és Dajka László főszervező (30/7002-158) várja az új nevezőket. km A salakpályákon tavaszig nem lesz bajnoki fotó: sportcentrum Ismét bunyóztak a játékcsarnokban Tucatnyi klub verseny­zői léptek szorítóba a Nyíregyházi Box Club tornáján. ökölvívás. Valamikor nagy po­fonok csattantak a nyíregyhá­zi stadion játékcsarnokában. Ökölvívó tornáknak és csapat­bajnoki meccseknek, egyéb küzdősportok versengéseinek adott otthont a csarnok. Szombaton ismét bunyóso­ké volt a terep, a nemrégiben alakult Nyíregyházi Box Club itt rendezte az első Nyírség Ku­pát. A találkozó főtámogatója Dunai Tibor volt, de a DVSC is sokat segített a rendezésben. Tizenkét klub fiataljai léptek szorítóba, még a határon túl­A rendező Nyíregyházi Box Club csapata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL ról is érkeztek versenyzők. A tornán hivatalosan huszonhét mérkőzés volt, de bemutató­találkozókat is láthattak az ér­deklődők. A rendező Nyíregyházi Box Club színeit nyolcán képvisel­ték. Molnár Bence és Czirják András tanitványai közül Jó­nás Kornélia, Dzsugán Panna, Vitái Dominika, Mocsár Rená- tó, Stomp Levente, Dunai Pé­ter, Dunai László és Dzsugán Dominik győztesen hagyta el a szorítót. A serdülőknél leg­technikásabb és legharcosabb különdíját Dzsugán Panna és Jónás Kornélia kapta. A serdü­lőknél Dunai László a mezőny legtechnikásabb és legharco­sabb címét zsebelhette be, a junioroknál Dunai László a harmadik menetben befejezte meccsét, és megkapta a leg­technikásabb különdíját. Az NYVSC-Big Boxing ver­senyzői közül hárman léptek szorítóba. Béri Kevin kemény mérkőzésen pontozással ver­te román ellenfelét és még különdíját is vehetett át mint a legjobb serdülő. Kovács Ta­más ellenfelére a harmadik menetben kétszer számoltak, majd a halászteleki srác edzője feladta a mérkőzést. Vánczku Attila küzdelmes mérkőzésen pontozással veszített. km ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom