Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-17 / 268. szám

2017. NOVEMBER 17., PÉNTEK REDET Röviden OPERAEST TISZACADÁN. Boncsér Gergely Simándy-díjas opera­énekes, a Magyar Állami Ope­raház magánénekesének előa­dására várják az érdeklődőket a tiszadadai református temp­lomba november 18-án 16 órakor. A helyi önkormányzat szervezte zenei rendezvényen a részvétel ingyenes lesz. Németh Szilárd: romba dől, amiért dolgozunk fehérgyarmat. A nemzeti konzultációval kapcsolatos országjárás keretében dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő meghívására Németh Szilárd, a Fidesz újonnan megválasz­tott országos alelnöke tartott előadást Fehérgyarmaton szerda este. A politikus a telt házas előa­dáson mindenkit arra buz­dított, hogy küldje vissza a konzultációs ívet. Minden ed­diginél nagyobb szükség van erre, hiszen Magyarországra akarják kényszeríteni a So­ros-tervet, melynek része évi egymillió bevándorló befoga­dása Európába, a migránsok kötelező, felső korlát nélküli szétosztása, a kerítés elbon­tása és a bevándorlók 9 millió forintnak megfelelő anyagi támogatása is.- Bízom abban, hogy a szatmári, a beregi és a fel­ső-szabolcsi emberek az ed­digiekben is tapasztalt akti­vitással fogják kinyilvánítani véleményüket, hiszen ha a nyilt társadalom ránk kény­szeríti akaratát, romba dől mindaz, amiért a 2010-es év­Németh Szilárd Fehérgyarmaton , FOTÓ: JANICS ATTILA tői mindannyian keményen dolgozunk. Ne hagyjuk, hogy kevert társadalmat hozza­nak létre Európában és ne hagyjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen! - fogalmazott a fehérgyarmati lakossági fórumon Németh Szilárd. KM Sokan voltak kíváncsiak R. Kárpáti Péter előadására fotó: fecske László Vajon milyen lehet majd az élet az élet után? FEHÉRGYARMAT. Élet az élet után címmel tartott előadást R. Kárpáti Péter a közelmúlt­ban a fehérgyarmati városi könyvtár egyik előadótermé­ben. A dokumentumfilm-ve- títéssel egybekötött esemény a halálközeli élmények kérdé­seit boncolgatta. Az R. Kárpáti Péter által rendezett többrészes filmben szakértők, közéleti személyi­ségek és a halálközeli élmé­nyeket átélők is megszólal­tak. A színészt kamasz kora óta érdekli ez a téma, s járva az országot sok olyan ember­rel beszélgetett, akik megta­pasztalták már ezt a különös állapotot, s valamennyien po­zitív élményként beszéltek az átéltekről. A téma iránt elég nagy volt az érdeklődés, hiszen az előadóteremben egy szék sem maradt üresen. Az előa­dás végén a művész megje­gyezte, hogy ezt a mélyreható jelenséget tovább is lehetne elemezni, éppen ezért szíve­sen ellátogat Fehérgyarmatra egy másik alkalommal is - tá­jékoztatta lapunkat Fecske László. KM <§> Őszi munka a határban Az időjárás ismét kedvez az őszi mezőgazdasági munkála­toknak: szántanak Tiszavasvári határában, fotó: janics attila Nyugdíjasként újra a katedrán A Nyíregyházi Szakkép­zési Centrum is vár az intézményeibe angol­nyelvtanárokat és közlekedésgépészt. nyíregyháza, A nyugdíja­sok foglalkoztatásáról szóló törvény életbe lépett július elsejétől, az augusztus a szer­vezések időszaka volt, szep­temberben és októberben pedig már munkába is állhat­ták többen azok közül, akik a nyugellátás niellett egy másik jövedelemre is szert akartak tenni. Egyre több vállalkozás szeretne élni a nyugdíjasok foglalkoztatásával, újabb és újabb igényekkel jelentkez­nek a közérdekű nyugdíjas szövetkezeteknél. Szend- rői Jenőt, a nyíregyházi Újra Munka Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet igazgató elnökét a legfrissebb változásokról kérdeztük. Összegyűjtik az igényeket- Elöljáróban hadd mondjam el, annyira új még ez a rend­szer, hogy nekünk is tanul­nunk kell a megfelelő straté­giát. Az elmúlt hónapokban sokan jelentkeztek tagnak a szövetkezethez, csakhogy nem biztos, hogy azonnal találunk is nekik a szakkép­A munkálta­tók igényei­hez keressük a nyugdíja­sokat. SZENDRŐI JENŐ ^||íJ A szövetség ügyfélszolgálati irodájában folyamatos az érdeklődés fotó: a szerző zettségüknek megfelelő munkát. Ezért most nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy a munkáltatók igényeit összegyűjtsük, s azokhoz az igényekhez keressük majd a nyugdíjasokat. Vagyis a mun­káltatók igényeihez keressük a nyugdíjasokat, nem pedig a nyugdíjasok képzettségéhez a munkáltatókat. Annak nincs sok értelme, hogy összegyűjt- sünk sok nevet, munkát meg nem tudunk adni, ugyanis a nyugdíjas nem tag akar lenni egy szövetkezetben, hanem dolgozni szeretne - magya­rázta Szendrői Jenő.- A munkáltatók tudják, hogy milyen munkakörök­ben akarnak foglalkoztatni nyugdíjasokat, s mi azokra a munkahelyekre célzottan ke­ressük a szóba jöhető szemé­lyeket. A napokban például egy mátészalkai nyugdíjas otthon keresett a szövetkeze­tünkön keresztül egy nyug­díjas karbantartót. Sikerült találnunk megfelelő embert, aki hamarosan már munkába is áll.- Szolgáltatási keretszer­ződést kötöttünk - többek között - a Nyíregyházi Szak­képzési Centrummal, amely nagy szeretettel vár az intéz­ményeibe nyugdíjas szakta­nárokat. Nyíregyházán példá­ul teljes munkaidőben vagy óraadóként két fő angol sza­kos tanárt tud foglalkoztatni a szakképzési centrum, van to­vábbá gyakorlati oktató állás- Az informatikai rendszerünk készen van, most teszteljük. Ennek segítségével pontos, naprakész információhoz jut­hatnak tagjaink és a munkál­tatók is, és ez az informatikái nyugdíjas közlekedésgépész számára, valamint keresnek egy épitész szakos tanárt is. Már munkában a sofőrök- Tiszavasváriban két angol szakos és egy matematika szakos tanárnak tudnak ál­lást adni. Minőség-ellenőrző laboratórium is keres könnyű fizikai munkára olyan nyug­díjasokat, akiknek van labora­tóriumi, élelmiszer-ipari vagy vegyészipari tapasztalatuk. Munkába álltak áruszállító­ként a hivatásos gépkocsive­zető tagjaink. km-mml rendszer gondoskodik arról, hogy naprakész elszámolást adjunk mind a megbízóknak, mind a tagságnak és az adó­hatóságnak is - tette hozzá befejezésül Szendrői Jenő. Naprakész elszámolások Kivilágos kivirradtig mulattak a bálban FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM A hermánszegi önkor­mányzat hagyomány­teremtő céllal rendezte meg az első szüreti bált a közelmúltban. HERMÁNSZEG. Felpezsdült az I élet Hermánszegen, amióta szeptemberben, az időközi polgármester-választáson el­nyerte a településvezetői tiszt­séget Győrfi Erzsébet. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a kö­zelmúltban szüreti mulatságot és bált rendeztek az integrált közösségi szolgáltató tér nagy­termében. A mulatság napja azzal kez- I dődött, hogy délelőtt a szoci­ális földprogram telephelyén a férfi közmunkások a lesze­dett szőlőt ledarálták, mustot készítettek. A női közmunká­sok Őry Jenőné Ica önkéntes segítségével szendvicseket Vidám hangulatban készítettek a megéhezőknek a bátyus bálra. Az önkormány­zat este hagyományteremtő céllal rendezte meg az első szüreti bált, amelyen a ven­dégeket Győrfi Erzsébet pol­gármester köszöntötte, majd a Szamossályi-Cégénydányádi Általános Iskola diákjainak tapsolhatott a közönség. Sok gyermek a szüleivel maradt a bálra is. A mulatságon nem csak hermánszegiek vettek részt, jöttek érdeklődők a kör­nyékről, sőt a határon túlról is érkeztek vendégek: egy Szat­márnémetiben élő házaspár a községben vett hétvégi házat. Egy 20 tagú szamossályi bará­ti körnek köszönhetően olyan mulatság, vigalom lett a nagy­teremben, amilyet még nem láttak a falak. Rengeteg felajánlás A zenéről a gacsályi Boldi- zsár-family gondoskodott. Gyermek, fiatal, középkorú, idős egyaránt jól szórakozott. Az asztalok csak úgy roska­doztak az otthonról elhozott finomságoktól és italoktól. A tombolasorsolás fokozta a jó hangulatot. Rengeteg felaján­lás érkezett, két asztalt meg­töltöttek az ajándékok. Jött ajándék Jánkmajtisról, Fehér- gyarmatról és Szamossályiból is. A fődíj egy búvárszivattyú volt, a fehérgyarmati Aranyosi László ajánlotta fel. A szüreti bál sikerét jelzi, hogy az utolsó vendégek hajnalban mentek haza. km Szlovén énekkar, fővárosi zenekar Szombaton Cante- mus-bérlet, vasárnap filharmóniai hangver­seny. NYÍREGYHÁZA. A hétvégén mindkét napra jut egy-egy koncert, amelyeket a Nyír­egyházi Kodály Zoltán Álta­lános Iskola dísztermében tartanak meg. Szombaton, november 18- án a Cantemus bérleti sorozat keretében „Vendégjárás” cím­mel az APZ Tone Tomsic szlo­vén kórus műsorát tekint­hetik meg az érdeklődők 18 órától. A Ljubljanai Egyetem vegyeskara 1926-ban alakult. A kórustagok váltakozása el­lenére folyamatosan a világ élvonalbeli együtteseihez tartozott, amit bizonyít a sok versenygyőzelem, a 2002- ben Arezzóban, 2008-ban Debrecenben elnyert nagydíj. Jerica Gregore Bukovec ve­zényli az együttest. A szlovén énekkar után fellép a Cante­mus Vegyeskar is. (A Cante­mus Vegyeskarra egyébként vasárnap is vár egy fellépés Budapesten a Zenekakadémi- án ll órától). Szombat este Nyíregyházán, vasárnap délelőtt Budapesten szerepel a Cantemus Vegyeskar fotó: r acskó tibor Bár a Filharmónia Magyar- ország koncertjeit keddi na­pokon szokták megrendezni, a soron következő hangver­seny rendhagyó időpontban lesz, ugyanis november 19- én, vasárnap tartják meg 19 órától szintén a Kodály Zoltán Általános Iskola nagytermé­ben. A zenebarátok a (Ma­gyar) Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadását hallhatják. Vezényel Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karnagy, csellón közreműködik Suren Bagra- tuni. KM

Next

/
Oldalképek
Tartalom