Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-27 / 251. szám

2017. OKTÓBER 27,, PÉNTEK KELET »Itatás .3 MM Mai horoszkóp Ä. K0S 03.21.-04.19. Mást mond a józan esze, és megint mást súgnak az ösztönei. Ha hideg fejjel mérlegel, akkor nem szabad kihagyni a kínálkozó lehetőséget, mert az olyan ajtó­kat nyitna meg, amelyekhez más módon el se jutna. 4, # Ha haladni szeretne, ki kell zárnia a zavaró tényezőket. Nehezen tud összpontosítani, bármilyen kis apróság képes elterelni a figyelmét. Azt pedig már pontosan ismeri, hogy mivel jár ez, hibázással, kapkodással. Elsősorban a szellemi munkára helyezze a hangsúlyt, nehéz most ugyanis elhitetni a testével, hogy csele­kedni kell. Fáradt és ilyenkor érzékenyebb, a fájdalmak is erősebben jelentkezek. Nézzen a háta mögé, mert onnan kell támadásra számítania! Már egy ideje érzi, hogy az ellenségei készülnek valamire. Ezen a napon egy olyan feladat vár Önre, amelyben könnyű hibázni. ' Egyszerre több fronton is helyt kell állnia, ami alapos UKUbZLAN felkészülést igényel. Igyekezzen minden problémát 07.23.-08.22. félretenni, hogy a feladatokra összpontosíthasson! Ahogy halad előre, úgy lesz egyre könnyebb. BIKA 04.20.-05.20. IKREK 05.21. -06.21. RÁK 06.22. -07.22. fi SZŰZ 08.23.-09.22. MERLEG ^09.23.-10.22. SKORPIÓ 10.23.-11.21. >3 $ NYILAS 11.22.-12.21. BAK 12.22.-01.20. Ha egyszer kimondta a végszót, már ne visszakozzon! Döntött, de hogy jól vagy rosszul, csak az idő fogja megválaszolni. Addig követnie kell a választott utat, hiszen így vagy úgy, de ez vezeti el Önt a céljaihoz. Nehezen indul a napja, de elhatározza, hogy ez nem befolyásolhatja a teljesítményét. Míg átlendül a holt­ponton, ügyel arra, hogy ne hibázzon. Elfogadja, hogy lassabban halad, nem enged a sürgetésnek. Belülről feszíti az érzés, de kimondani még nem tudja. Gyűjti az erejét ehhez már jó ideje, de fél. Nem önma­gától, sokkal inkább a következményektől. így egyre gyakrabban hibázik, hiszen képtelen összpontosítani. Önmagában kell rendet rakni ahhoz, hogy utána — maga körül is megteremthesse a nyugalmat. Amíg a gondolatai cikáznak, képtelen összpontosítani, a környezetében élők feszültsége is átragad Önre. Vegye kézbe azólmaradásokaf, mert most képes azo- kat a feladatokat is elvégezni, melyekkel nem szívesen foglalkozik! Ezeket szokta csak tologatni maga előtt, várva a megfelelő pillanatot, hátha megjön a kedve. f VÍZÖNTŐ 01.21.-02.18. HALAK 02.19.-03.20. Ne engedje felszínre törni az indulatait! Egyébként is feszült a helyzet, hiszen a környezetében élők is mind fáradtak. Ilyenkor elég egy szikra ahhoz, hogy egy egyszerű nézeteltérés is hatalmas vitává fajuljon. Rögtönzésre kényszerül, amit mindig is nehezen viselt. Most ráadásul egy olyan kérdésben, amelyben nem is rendelkezik kellő tapasztalattal. Hallgasson az ösztöneire! Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: A75 Ft/perc (bruttó) Rejtvény A megfejtéseket 2017. novem­ber 2-áig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti öt rejtvény számát, a Kelet- Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtést be­küldők között Ford Vagép autós aján­dékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 4400 Pf. 25. vagy a rejtvényig) kelet.hu címre küldhetik be. OKTÓBER 25., SZERDA 1, 8, 11, 13, 14, 15, 16, 30, 33, 34, 39, 41, 63, 64, 65, 66, 73, 74, 79, 80. Az adatok tájékoztató jellegűek! Vízállás A TISZA Tiszabecsnét -211 cm, apad, a mederteltség 5%, vízhőfok 10,2 C-fok; Tivadarnál-255cm,apad, 5%, 10,1 C-fok; Vásárosnaménynál -147 cm, árad, 7%, 10,6 C-fok; Záhonynál -284 cm, árad, 7%, 9,6 C-fok; Dombrádnál 19 cm, árad, 21%, 8,5 C-fok; Tiszaber- celnél 271 cm, árad, 41 %; Tokajnál 466 cm, árad, 12,4 C-fok; a SZAMOS Csengéméi-95cm,árad,3%, 11,9 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 139 cm, árad, 24%, 10,4 C-fok; a TÚR Gar­bóknál -78 cm, apad, 8%, 10,9 C-fok. Heti szerkesztő KELET Száraz Ancsa Tel.;+36-20/468-7630 * e-mail: anita.szaraz@kelet.hu Hívjon minket! kelet Közérdekű észrevételeivel w V keresse munkatársunkat, Mm Hoványl Pétert. Hétköznap 9-17-ig. Tel.: +36-20/529-1008 Nyíregyháza, Debreceni út 233/c; Telefon (42) 460-677 Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 ® KELET Megfejtendő: Szabó Péter gondolatát a feladvány rejti. FONALAT FELTEKER, SPULNIZ KLUB, EGYLET AROMÁS ITAL JOBB...,MINT MEGIJEDNI! FÜZETBE JEGYZED ERRE­FELE! ± UTÁLATOS LATIN TAGADÁS í’-feK? _i _____ FÉLTI! ► KÉRDŐ­SZÓCSKA BORÓKA­PÁLINKA LlZINCÉL VASÁRNAP ANAP­TÁRBAN ...BARBARA,, SZÍNÉSZNŐ ÓGÖRÖG TRAGÉDIA ÜRES GYOMOR TREZORBAN IMAGINÁRI- US, EGYSÉG ------▼----­ÉRINTETLEN, SÉRTETLEN ELTÖRIK A VÉGÉN! LVJA. L ;to- t ZORRÓ VADLIBA ROKONA KÜLÖNÖS, FURCSA KISS TAMÁS ...ÉS IRODALOM, FOLYÓIRAT OPEL­MODELL VAGYONI VESZTESÉG TORTA­SZELET! EGY KORTY HISZÉKENY ...CANYON, VÖLGY­SZURDOK ARIZÓNÁBAN ROBIN COOK THRILLERE A FORD KISAUTÓJA ILOMIÍ MBgfÉT* SZERENCSE, A SZLENG­BEN AZ OTT­HONÁBAN BECÉZETT NOINEV MEGHÚZZA A RAVASZT IDŐSZERŰ OROSZ TAMARA USZT­MAJMOCSKA FÉLRE! LEVÉL­FELÜLETI INDEX FÉLTI! PUSZTÍTÓ SZÉLVIHAR SZÜNETA ZENEBEN KERESZTÜL Sudoku 251. feladat Kezdőknek, 251. Haladóknak, 251. Megfejtések, 240. számú feladat 1 6 5 6 3 4 2 9 8 1 4 3 3 9 5 9 6 8 7 2 5 6 8 4 3 7 1 6 9 1 9 2 9 3 5 4 4 7 3 9 8 8 5 2 6 1 7 1 8 6 4 5 9 3 2 9 5 3 2 8 1 4 6 7 4 2 6 9 7 3 8 5 1 5 3 1 7 6 9 2 8 4 6 9 4 8 5 2 7 1 3 2 8 7 3 1 4 6 9 5 8 7 2 5 3 6 1 4 9 3 4 9 1 2 8 5 7 6 1 6 5 4 9 7 3 2 8 3 6 7 8 4 1 2 5 9 8 4 2 3 9 5 6 1 7 9 5 1 2 6 7 4 3 8 2 1 5 4 8 6 7 9 3 4 9 6 7 1 3 5 8 2 7 3 8 9 5 2 1 6 4 5 7 3 6 2 9 8 4 1 6 8 9 1 7 4 3 2 5 1 2 4 5 3 8 9 7 6 A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu címre várjuk. Ügyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt), 42/445-500 (gyermek). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A100 Éves Patika Nyíregyházán a Hatzel tér 1. szám alatt állandó s gyógyszertári ügyeletet tart. «I _____________________ Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek keli beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min­den szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (248-252.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el, szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind az öt sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2017. november 2. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Mentők: 104,Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. _________ VOLÁN-irrformácIó: +36 42/598-177 UTINFORM: +36 1/336-24-00 A MAGYARAUTÓKLÜB segélvhivószáma: 188 __________ MAY +36 (1) 3-49-49-49-es kékszám. A T-Com-tudakozó: 11818 _____ Nyírségvíz Zrt., hibabejelentő: +3642/523-600 _____________ Nvírtávhő Kft.: +3642/451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelen­tése:+36 80/300-300 __________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: +3680/210-310 Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: +36 42/504-618 Időjárás október 27, péntek idojaras.szon.hu O C Névnap Napkelte: Holdkelte: SZABINA, SZABRINA 07:05 13:36 További névnapok: Napnyugta: Holdnyugta; Bese, Salómé, Szabelta, 17:18 23:03 Szavella. 7°C REGGEL Péntek reggel borult lesz az ég, említést érdemlő csapadék még nem várható. 13 °C DÉLBEN Napközben fokozato­san megered az eső, záporok várhatók. Délután zivatar sem zárható ki. Megélénkül a nyugati szét. 9°C ESTE Az esti órákban foko­zatosan megszűnik a csapadék, és éjszaka csökken a felhőzet. A szél is leáll. Országos előrejelzés 17 °C Ma változékonyra fordul az idő. Északról hidegfront érkezése várható, erős felhősödéssel, egyre többfeté átmeneti esővel, záporokkal, sőt a front mentén akár egy-egy zivatar is előfordulhat. Megerősödik az észak- nyugati szél. Megyei előrejelzés Megyénkben ma reggel borult lesz az ég, említést érdemlő csapadék még nem várható. Napközben fokozatosan megered az eső, záporok várhatók, Délután zivatar sem zárható ki. Meg­élénkül a nyugati szél. Az esti órákban fokozatosan megszűnik a csapadék, és éjszaka csökken a felhőzet. A szél is leáll. Ma Borongós, esős, szeles időre készül­záhony hetünk. 7 ___12 <• JW SZOMBAT 4°c90C Borongós, szeles idő, kisebb eső. VASÁRNAP cd? 5»ClO°C Borult ég, hideg­front, eső, záporok, néhol zivatar. HÉTFŐ 3 2 °c 8 °C Változó napsütés, szél, elvétve gyenge zápor.-2°c 6°C -29c 5°C Délelőtt naposabb, Borult, hideg délután felhősebb, idő, kisebb eső, hideg idő. havaseső. www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 12-13 °C Velencei-tó 11 °c Tisza 9-12 °C Fertő' 11 °c Balaton 11 °C Tisza-tó 12 °C Tengereik Antalya 28 °C Cote d’Azur 22 °C Bibione 20 °C Kréta 24 °C Costa Brava 22 °C Split 25 °C Európai városok időjárása Kassa 14 °C Bécs 20 °C Eperjes 14 °C Grác 19 °C Terebes 13 °C Pozsony 19 °C Ungvár 13 “C Prága 15 °C Munkács 13 °C Berlin 15 °C Beregszász 14 °C München 20 °C Szatmárnémeti 15 °C Frankfurt 18 °C Nagyvárad 16 °C Róma 23 °C Arad 17 °C Párizs 20 °C Temesvár 17 °C Madrid 26 °C Kolozsvár 15 °C London 18 °C Orvos-meteorológia Ma hidegfront éri el hazánkat. A front­ra érzékenyeknél fejfájás, ingerlékeny­ség jelentkezhet. A megerősödő szél csökkenti hőérzetünket. Rétegesen öltözködjünk! Érdemes az esernyőt is magunknál tartani. Közlekedés­meteorológia Ma hidegfront, átmeneti esők, zápo­rok, szélerősödés nehezíti a közleke­dést. Egy-egy zivatar, benne intenzív csapadékhullás, jégeső is esélyes. Évforduló KAZINCZY FERENC 258 éve, 1759.október 27-én született Kazinczy Ferenc magyar író, a magyar nyelvújítás vezéralakja. Imoresszum ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (lstvan.fodorlcainform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett (bemadett’foreacsiainform.hu). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt (zsolt.nvekiaikelet.hu). Szerkesztő-értékesítési vezető: Varga Zsolt (2 si vezető: Tóth István (istvan.tothaikelet.hu)- Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-maiten: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2890 forint, negyedévre 8470 forint, KELET 1 Ter|eszté­----------------------------- ... ...................................................................... ...SP-------------------------------------..................félévre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970. e-mall: hirdetes@kelet.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa-bruttó 635 Ft/perc-, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja az Inform Média Lapkiadó Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboqki@inform.hu). Megjelenés száma: 2017/251. „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, III. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." MATESZ V print-audit * 1 i e

Next

/
Oldalképek
Tartalom