Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-27 / 251. szám

2017. OKTÓBER 27., PÉNTEK KEIJET Évtizedes titkok és szégyenek Harvey Weinstein. Október elején lett a közbeszéd része, hogy mit tett a nőkkel. Róla és ezekről az esetekről beszél a világ fotó: afp/robin beck Ki adja a legnagyobb pofont? A művészvilág esetei hívták fel rá a figyel­met. De nem csak a művészvilágot érinti. erőszak. Világszerte ráirá­nyította a figyelmet a nőket ért szexuális zaklatásra a bot­rány, amelyet a The New York Times robbantott ki az idén október elején. Az általuk megírt történet Hollywood egyik legnagyobb befolyá­sú és hatalmú produceréről, Harvey Weinsteinről szól. Aki olyan hímek producere, mint a Ponyvaregény, a Szerelmes Shakespeare vagy Az angol beteg. A 65 éves férfi házas, öt gyermeke van, és most kapott nyilvánosságot, hogy évtize­deken át zaklathatta a nőket. Tudtak róla, mégis megtörtént A cikk megjelenése óta egyre többen jelentkeztek, hogy ők is elszenvedték a zaklatást és az erőszakot a filmmogul­tól. Olyan nyilatkozatok is napvilágot láttak, amelyek szerint Harvey Weinstein nőkkel kapcsolatos szokásai és magatartása lényegében tudott volt, így érthetetlen, vagy legalábbis magyarázat­ra szorulna a közbeszédben, hogyan és miért tehette, amit tett. Saját környezete e jelen­séghez fűződő viszonyáról árulkodik például az ismert filmrendező, Quentin Taran­így is lehet A magyar színházi világban néhány színház fontosnak tartotta a megszólalást a Sárosdi Lilla által elmondottak után. Térségünkben a Miskolci Nemzeti Színház adott ki közleményt. íme: Mélyen elítéljük az erőszak, a megalá­zás és a hatalommal való visszaélés minden formáját. Működésünkben alapvető értéknek tekintjük az emberi méltóság védelmét. Kötelességünk olyan közeget teremteni, amely a kölcsönös megbecsülésre, bizalomra és őszinteségre épül, ahol a munkavál­lalók tisztában vannak jogaikkal, ahol az alapvető morális értékek betartása elsődleges szempont, és ahol van kihez fordulniuk, ha mindez sérül. tinó nyilatkozata: „Eleget tudtam ahhoz, hogy többet tegyek, mint amit tettem.” Bocsánatkérést vár Hogy a művészvilágban a sze­xuális zaklatás határokat nem ismerő jelenség, arra hívja fel a ügyeimet Magyarországon Sárosdi Lilla esete. A színész­nő egy húsz éve általa elszen­vedett esetet osztott meg a nyilvánossággal. Előbb nem nevezte meg, kinek a részé­ről érte a szexuális zaklatás, majd a rá nehezedő nyomás miatt kimondta Marton Lász­ló nevét. A férfi ismert és elis­mert színházi rendező, koráb­ban a Vígszínház igazgatója, majd főrendezője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Tagadja az esetet, előbb pert helyezett kilátásba, majd utóbb ettől el­állni látszik. Sárosdi Lilla bo­csánatkérést vár el a férfitól. Megszólalása óta egyéb­ként többen hasonló ese­teket mondtak el, szintén megnevezve Marton Lászlót. Marton László kérte, hogy az eset miatti vizsgálat idejére függesszék fel tanári állásából a Színház- és Filmművésze­ti Egyetemen, valamint fő­rendezői állásából a Vígszín­házban - ez meg is történt. A teátrum azóta levette a mű­sorról a Marton László rende­zésében a Pesti Színházban készülő Ibsen-mű, A vadka­csa bemutatóját. Az igazgató, Eszenyi Enikő a bérletesek­nek és a színház barátainak szóló levélben kért bizalmat a : színház számára. Megszólaltak a hazai mű­vészvilágban olyanok is, akik a rendező érdemeit említet­ték, felvetve a kérdést: mi lesz, mi lehet az életmű sorsa? Ezek az esetek arra is felhív­ják a figyelmet, hogy a zaklatás hosszú ideig vagy akár örökre rejtve maradhat. Hogy ez ne így legyen, a zaklatást elszen­vedőket ért trauma ne tegye tönkre emberek életét, vagy ne maradjon következmények nélkül, a Színház- és Film- művészeti Egyetem például bejelentette: pszichológusi segítségen kívül anonim beje­lentő platformot hoznak létre, amely lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy név nélkül juttathassák el az őket érő sé­relmeket az illetékeseknek. Kibeszéletlen Miután világszerte téma lett a közbeszédben a szexuális j zaklatás és az erőszak, szinte naponta kerülnek elő újabb és újabb esetek. Ezekből ki­tűnik: az élet egészét átszövő jelenségről van szó, messze nem csak a művészvilágban esik meg az ilyesmi. Olyasmi ez, amiről az újabb fejlemények ismeretében el­mondható: nem számít, mikor } követték el, ha kiderül, viselni | kell érte a felelősséget. Olyas­mi is, amelyben a bizonyítás nem egyszerű - akkor is súlyo­sak a következmények, ha és amikor a vád nem lenne igaz. Azt is látni, kibeszéletlen, amiről sokan tudnak, még többen tudni vélnek. És hogy nincs egyetlen olyan nézőpont, amelyből az emberek vizsgálni tudják és akarják az erőszak és a zaklatás kérdéskörét. Ez is magyarázhatja, hogy jelenleg kevés olyan téma van a világ­háló közösségi felületein és a médiában, amely jobban érde­kelné a közösséget, mint a sze­xuális zaklatás. ékn-ba O Önnek mi a véleménye? Mondja el, írja le! kelet@kelet.hu Csaknem két hete sorra dől­nek ki a csontvázak a nem­zetközi és honi művészvilág eddig zárt szekrényéből. A megalázott és bántalmazott nők megrázó vallomásai­ból kiderül, megpróbálták ugyan eltemetni magukban a történteket, a pajkosnak szánt, kétértelmű célozga­tásokat, a „véletlen” érinté­seket, a kendőzetlen marko- lászást, legrosszabb esetben pedig a tényleges erőszakot, de nem bírták tovább cipelni a szégyent, a fájdalmat. Rengeteg erő kellett ah­hoz, hogy ki merjenek állni a világ elé a vallomással: egy vagyok azon nők közül, akik­ről az édesanyjuk mindig azt mondta, ez az én lányommal soha nem eshet meg, mert... Mindannyian szeretnénk ezt hinni, de legyünk őszin­ték magunkkal, vegyünk egy nagy levegőt és mondjuk ki végre: élete során minden nő találkozik az abúzus vala­milyen formájával. A tömött buszon a fülébe liheg egy vadidegen, mi­Tudott róla? A15 év feletti nők 33 százalé­ka válik élete során fizikai és/ vagy szexuális erőszak vala­mely formájának áldozatává. Ez az érték a magyar nők ese­tén 28 százalék. ___________ A nők 22 százaléka úgy szen­vedett el fizikai és/vagy szexuális erőszakot, hogy az elkövetője korábbi vagy aktuális partnere. Magyaror­szágon ez az arány: 21 száza­lék^ _____________________ Minden ötödik nő fenyegető zaklatás áldozatává válik. A fenyegető zaklatás a párkap­csolati erőszak egy fajtája, mely jellemzően azután kez­dődik, hogy az áldozat el­közben próbál a szoknyája alá nyúlni, a liftben sarok­ba szorítja a szomszéd vén kecske, aki azért még meg­nyalná, rossz irányba for­dul az első randi, esetleg a kolléga, a karbantartó vagy a szakmai idol arra kéri, pu­szilja meg ott. A cikkek alatti kom- menteket olvasva azonban húsba vágó a felismerés: míg a férfiak nagy része el­ítéli a nők elleni erőszakot és méltó büntetést követel, addig a gyengébbik nem egy része erősen kritizálja, sőt, gyakran hibáztatja az áldozatokat az őket ért tá­madás miatt. „Minek ült be a kocsijába?” „Miért nem jelentette fel azonnal?” „Ha húsz évig hallgatott, most mit ugrál?” Záporoznak a verbális pofonok, de vajon ki adja a legnagyobbat? Talán az, aki otthon könnyben vergődve próbálja megemészteni, mit ordítottak utána néhány órával korábban abban a sötét, szűk utcában...? CSÁKI ALEXANDRA hagyta a bántalmazót. ____ Minden második nő szembe­sül a szexuális zaklatás vala­mely formájával. __________ Az átlagnál kiszolgáltatottab­bak közé tartoznak az etnikai kisebbséghez tartozók, vala­mint a fiatal nők. _______ Az itt hivatkozott felmérést az EU Alapjogi Ügynöksé­ge, az FRA készítette, ered­ményei a 28 tagállamban, 42 000 nővel készített stan­dardizált interjúkon alapul­nak. Forrás: az Országgyűlés Hivatala által kiadott infor­mációs jegyzet a nők elleni erőszakról (2015/35) „Büntetésből hetekig tűrtem...” Visszaélés a hatalommal #metoo. Nem mindig a férfiak az elkövetők, ők is lehetnek áldozatok. zaklatás. Ha minden nő, akit valaha ért szexuális zaklatás, kiírná a közösségi oldalára a #metoo-t, akkor az emberek jobban átéreznék a problé­ma súlyát. Ezzel a gondolat­tal indította el Alyssa Milano amerikai színésznő a problé­ma kapcsán figyelemfelhívó kampányát. Azóta több mil­lióan posztolták a #metoo hashtaget, nemcsak nők, de férfiak is. Hátizomnyújtás Miközben hajlamosak va­gyunk azt hinni, az erőseb­bik nem képviselői inkább az elkövetők, mint áldozatok, a kampány során jól látszik, ez téves gondolat. Mára hazai színészek, művészek is nyíl­tan felvállalták történetüket. A világhálón böngészve Rá­tái István színész elbeszélé­sére bukkanhatunk, akit egy színházi próba kapcsán ért inzultus: „Minden levetkő- zés előtt szorongtam, és azon csodálkoztam, hogy a sok rettegő lány és fiú miért nem szól! Én sem mertem. Bünte­tésből hetekig tűrtem, hogy a nagyrendezőnő koreográfusa reggelente, bemelegítés gya­nánt a nyakamba üljön, hogy ft * nyúljon a hátizmom, mert az volt a rögeszméje, hogy bal­ett-táncost farag belőlem a bemutatóra. Nem sikerült!... A bemutató napján az első meztelen jelenet előtt rosz- szul lettem, de lejátszottam az előadást, utána összees­tem, mentő vitt a kórházba. Napokig feküdtem megfigye­lés alatt, mert a szívem ösz- szevissza kalapált. Megérde­meltem, mert nem szóltam korábban: nem álltam ki ma­gamért!... ” Miután hazai felmérést nem ismerünk, a héten közölt brit kutatás adatait idézhet­jük, hogy milyen arányban oszlik meg a zaklatás a ne­mek között: a brit nők felét, a férfiak egyötödét éri szexu­ális zaklatás valamilyen for­mában a munkahelyén vagy az általa látogatott oktatási intézményben. A probléma Európát érin­tő vetületét mutatja, hogy az uniós parlament is napi­rendjére vette a témát: az Európában tapasztalt szexu­ális zaklatásokról és bántal­mazásokról folytatott vitát. Elhangzott: Európában min­den harmadik nő áldozata volt már valamiféle szexuális zaklatásnak. Az Európai Par­lament képviselői a vita során elfogadhatatlannak nevez­ték, hogy a nők mindenhol ki Terry Reintke képviselő az Európai Parlament szexuális zaklatásról folytatott vitájában fotó: afp vannak téve a pszichológiai és fizikai természetű szexu­ális visszaéléseknek, és azt, hogy Európában négyből egy ember elfogadhatónak tartja a beleegyezés nélküli szexuá­lis közeledést. Tavaly egyébként egy zárt EP-bizottság 15 képviselő esetében tárt fel hatalommal való visszaélést assziszten­sekkel szemben, de az ügyük nem került nyilvánosságra. ÉKN-MTI Mi a jogi háttér? Csak magánindítványra in­dulhat büntetőeljárás. ZAKLATÁS. A jog nehezen bir­kózik meg a szexuális zakla­tás meghatározásával. Egy körülírás szerint a szexuá­lis zaklatás magában foglal minden nem kívánt szexuá­lis közeledést, beleértve az érintést, sőt azt is, ha valaki szexuális természetű meg­jegyzéseket tesz. Ám azt is megjegyzik, hogy sokszor elmosódnak a határok a csip­kelődés, a flörtölés és a sze­xuális zaklatás között. Tény, hogy sokan bagatellizálják el a szexuális zaklatást azzal, hogy a nőknek kellett volna erkölcsösebben viselkedniük. Szexuális kényszerítés Dr. Martossy György jogász, főügyészhelyettes emlékez­tet: a 2013-tól hatályba lépett új Büntető törvénykönyv be­vezetett egy új, nemi erkölcs elleni bűncselekményt szexu­ális kényszerítés néven. Ennek lényege, ha valaki mást szexuális cselekmény eltűrésére kényszerít, egytől öt évig terjedő szabadság- vesztéssel fenyegetett. Korábban a törvényekben csak olyan cselekmény sze­repelt, hogy kényszerítés. Ez esetben mást arra kényszerít az elkövető, valamit tegyen, ne tegyen, eltűrjön, ha más bűncselekmény nem valósul meg, akkor ezt lehetett meg­állapítani. „Az új tényállás 2013-tól már kiemeli a normál kény­szerítés köréből és súlyosab­ban is bünteti a szexuális zak­latást. A lényege, hogy nincs erőszak, nincs élet vagy testi épség elleni fenyegetés, csak ezt el nem érő fenyegetés. Vagyis valami olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése még akár csak utalás szint­jén is, mely alkalmas arra, hogy a sértettben félelmet keltsen. Ellenben van a hát­térben valami olyan dolog, viszony (alá-fölé rendeltség, tanár-diák, szülő-gyermek, főnök-beosztott), zsarolási alap, érzelmi zsarolás, szere- tetmegvonás, ami miatt a sér­tett eltűri, hogy erre kénysze­rítsék. Munkahely elvesztése vagy épp meg nem szerzése” - mondja dr. Martossy György, hangsúlyozva, a szexuális cse­lekmény jogilag értelmezen­dő, vagyis nem kell anatómi­ai értelemben közösülésnek történnie. Minden olyan cse­lekmény beletartozik, amely súlyosan szeméremsértő és alkalmas a nemi vágy felkel­tésére, kielégítésre. Ilyen ese­tekben magánindítványra in­dulhat meg a büntetőeljárás, azaz, ha a sértett kéri. Fontos tudni, a magánindítvány ké­sőbb nem vonható vissza. Sérül emberi mivoltában Tóth Györgyi, a Nők a Nő­kért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület munkatársa szerint a szexuális zaklatás a hata­lommal való visszaélés egyik megnyilvánulása. A magyar munkahelyeken viszont any- nyira elfogadott az ilyesfajta főnök-beosztott viszony, hogy sokszor szemet hunynak az ilyen esetek fölött. A nemzet­közi szakirodalom megkülön­bözteti a munkahelyi szexu­ális zaklatás két formáját. Az egyik: az elkövető konkrét sze­xuális szolgáltatás nyújtásától teszi függővé a zaklatott sze­mély munkahelyi, tanulmá­nyi előmenetelét, foglalkoz­tatását, felvételét, képzéshez vagy bármely más juttatáshoz való hozzáférését, vagy a kö­vetelt szexuális szolgáltatás megtagadása esetén az ezektől való visszatartását, kirúgását. A követelés nem feltétlenül erőszakos. A munkahelyi sze­xuális zaklatás másik formája az ellenséges környezet kiala­kítása, amely olyan munka­helyi légkör, hangulat, fizikai környezet létrehozását vagy fenntartását jelenti, melyben a munkavállaló női/emberi mi­voltában sérül. ÉKN-SZB

Next

/
Oldalképek
Tartalom