Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-27 / 251. szám

2017. OKTOBER 27., PÉNTEK Kritikus hangok a teremben A megyei közgyűlés megszavazta az ideiglenes bizottság megszüntetéséről szóló előterjesztést fotó: km-archív Magyar: hazánk egyre inkább felértékelődik VÁSÁRQSNAMÉNY. - Meg kell védeni az elért gazdasági eredményeket, és meg kell védeni a magyarság jövőjét - hangsúlyozta Magyar Le­vente Vásárosnaményban. A miniszterhelyettes a „Védjük meg Magyarországot!” ország­járó lakossági fórumsorozat előadójaként érkezett a Bereg- be. Elmondta, fontos, hogy Kárpátalját összekössük a tér­séggel, ezért két új határátkelő nyílik Beregdéda és Beregda- róc, valamint Badaló és Tarpa között. Ezenkívül két új autó­pálya-szakasz tervezése is fo­lyamatban van; az északi ágon Záhony felé, s Beregdaróc felé egészen a határig. A szatmári részre kihatással lesz az M49- es főút kivezetése a határig. Ami a beruházásokat illeti, az elmúlt évben 500 milliárd forint értékű állami beruházás érkezett a térségbe és 5000 új munkahely jött létre. A 2010- es évet követő néhány szűkös esztendőt követően pár éve már érezhető növekedés jel­lemzi az országot és a gazda­ságot. Előadásában szólt arról, Magyarország világszerte egy­re vonzóbb hely, egyre inkább felértékelődik azzal, hogy van saját kultúrája, hagyományai. Azt mondta: „Nem kívánunk egy nemzetek nélküli Európa része lenni!” Magyar Levente FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A megyei közgyűlésé az uniós források odaíté­lésének döntés-előké­szítő feladata is. nyíregyháza. Minden bizony­nyal kevesen számítottak arra, hogy a csütörtökre összehívott rendkívüli megyei közgyűlé­sen az egyszerű szmsz- (szer­vezeti és működési szabályzat) módosításról szóló előterjesz­tés hozza a legnagyobb, csak­nem egyórás vitát. Nem a minősítés számított Egy kormányrendelet-módo­sítás miatt szükségessé vált, hogy a megyei önkormányzat megszüntesse a korábban ide­iglenes jelleggel létrehozott, az uniós támogatásokkal kap­csolatban döntés-előkészítő feladatokat ellátó Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Bizottságot (TOP Bi­zottság), hiszen a 2014-2020 közötti időszakban a támoga­tásokkal összefüggő feladato­kat és hatásköröket a megyei közgyűlésekhez delegálta, így célszerű, hogy ne csak az utólagos, hanem már az elő­zetes döntést is maga hozza meg. A napirendhez kapcsolód­va dr. Veres János (MSZP) hiányolta, hogy a megszün­tetéssel egy időben nem ké­szült el egy, a bizottság mun­káját értékelő dokumentum, amely tartalmazza azokat a kritikákat is, amelyek koráb­ban megfogalmazódtak. - Ez azért is hasznos lenne, hogy a közgyűlés okuljon a hibák­ból - magyarázta a frakcióve­zető, s hozzátette: most zárt ülésen olyan pályázatokat kell forráshiány miatt eluta­sítani, melyek nagyon magas pontszámot kaptak, de a bi­zottság nem a minősítéseket vette figyelembe. Adorján Béla (Jobbik) is úgy fogalma­zott, a bizottság végezhette volna jobban a munkáját, s utalt az esetleges forráshiány miatt elutasított pályázatok­ra, s annak a reményének is hangot adott, hogy a jövőbeni elbírálás tárgyszerűbb lesz at­tól, mint ahogy azt a bizottság tette. Seszták Oszkár (Fidesz- KDNP), a megyei közgyű­lése elnöke reagálásában azt mondta: 40 milliárd fo­rint fejlesztési forrás jutott a bizottság döntése után a pályázókhoz (települési ön- kormányzatokhoz, civil szer­vezetekhez), lehet a munká­jukat kritizálni, de sommásan rossznak minősíteni nem. A TOP-os pályázatokkal kap­csolatban most demokratikus és szakmai alapokon nyugvó, átlátható a döntéshozatal. Hasznos források Kiss András (Fidesz-KDNP) el­ismeréssel szólt a bizottság te­vékenységéről, Lipők Sándor (Fidesz-KDNP) pedig emlé­keztetett rá, a szabályrendszer nem adott lehetőséget arra, hogy a bizottság munkáját és döntéseit a nyilvánosság megismerje. - Köszönet illeti a bizottság tagjainak tevékeny­ségét, mi visszük tovább az ügyeket, és mindenki elmond­hatja a véleményét - mondta. Farkas Ernő (Fidesz-KDNP), a megszűnő bizottság elnöke szerint minimális volt a nem támogatott pályázatok száma, nagyon sok település kapott nagyon hasznos forrásokat: a bizottság és a közgyűlés is a megyéért végezte a munkáját. KM Határokon át A közgyűlés támogatta, hogy a Magyarország-Szlovákia-Ro- mánia-Ukrajna Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében uniós támogatásra nyújtsanak be pályázatot a Felső-Tisza vízgyűjtőjén a vízminőségi monitoringhálózat létrehozására, a Tisza-Túr közi öblözet ár- és belvízbiztonságának megte­remtésére, kapacitásbővítésre a sür­gősségi esetek kezelésében, valamint közös vészhelyzeti együttműködésre a Kárpátok régiójában. PÁRTHÍREK: O MEGYÉNKBŐL MSZP. A Magyar Szocialista Párt nyugdíjasokat érintő választási programpontjai­ról szólt csütörtöki sajtótájékoztatója elején dr. Veres János. Az MSZP megyei elnö­ke kifejtette: akik valóban rokkantak, azok legyenek is jogosultak az arra megfelelő ellátásra. - Megemeljük ötvenezer forintra a nyugdíjminimumot, ez megyénkben az országos átlagnál jóval több embert érintene. Folytatnánk a nyugdíjkorrekciós programunkat, valamint feloldanánk a nyugdíj melletti munkavégzés tilalmát - sorolta dr. Veres János, majd hozzátette: vissza kívánják állítani a rugalmas nyug­díjba vonulás lehetőségét, hiszen ahogy a megyei elnök fogalmazott: „különböző­ek vagyunk, valaki hamarabb, valaki később válik alkalmatlanná a munkavégzésre. Dr. Veres János sajnálatát fejezte ki a nyíregyházi székházuk homlokzatáról eltűnt nemzeti színű lobogóval kapcsolatban, mondván, nem érti, kinek lehetett rá szüksége. A szocialista párt megyei vezetője rátért a csütörtök délelőtti közgyűlés egyik napirendi pontjára is. - A TOP-os források elosztása nem a jogszabályoknak megfelelően történik, ennek több fórumon hangot fogok még adni. A diákok bepillanthattak a sötétség birodalmába ® Megemlékezés Poczkodi Katalin mondott ünnepi beszédet a terroriz­mus áldozatainak emlékmű­vénél csütörtökön Tiszalö- kön. FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Egri Csaba 3D-s fotókat készít a látogatóktól elzárt hazai és külföldi barlangokban. NYÍREGYHÁZA. Különleges él­ménnyel térhettek haza az iskolából csütörtökön a Nyír­egyházi Móricz Zsigmond Ál­talános Iskola Vécsey Károly Tagintézményének diákjai, akik rendhagyó, háromdi­menziós vetítéssel egybe­kötött előadáson ismerked­hettek meg Magyarország kristálybarlangjaival. Az iz­galmuk tapintható volt, míg átvették a 3D-s szemüvegei­ket és elhelyezkedtek.- Nem is gondolnánk, mi­lyen" fantasztikus barlang- rendszerek futnak a talpunk alatt a főváros, Aggtelek, Ta­polca utcáit róva vagy a Villá­nyi-hegységben barangolva. A több mint 4100 hazai bar­lang mindegyike védett, s kö­rülbelül ötszáz látogatásához engedély is szükséges, ezért nagyon kevesen ismerik eze­ket a lélegzetelállító helyeket. Elkezdtünk azon gondolkod­ni, hogyan tudnánk megmu­tatni minél több embernek ezt a varázslatos kristályvilá­got, és arra jutottunk, hogy a háromdimenziós fotók erre a legalkalmasabbak - mond­ta el érdeklődésünkre Egri Csaba, aki tagja a 3D-barlan- gifotósokat tömörítő La Salle nemzetközi csoportnak. A Nagykovácsiban élő, eredetileg középiskolai föld­rajztanárnak készülő Csaba bejárta hazánk kisebb és na­gyobb barlangjainak jó részét, és számos külföldi expedíci­ón vett részt: Olaszországtól Ausztrián keresztül Fran­ciaországig több klasszikus alpesi barlangot járt be, de leereszkedett a déli félteke legeldugottabb zugaiba is. Az utóbbi években fény­képezőgép nélkül már nem indul el, és abból is mindjárt kettőt visz magával, hogy há­romdimenziós fotók segítsé­gével mutassa be a sötétség birodalmát, amiből a nyíregy­házi gyerekek is ízelítőt kap­hattak. KM-CSA A Kelet arcképcsarnoka: dr. lene! Péter fül-orr-gégész főorvos Van, aki megtanult beszélni, s aki visszanyerte ajbangját Dr. Jenei Péter főorvos jesítettem - mondja. - Nagy letett gyereken is lehet segí­senkit sem enged el vizsgálat nélkül. NYÍREGYHÁZA. Szülei - jogász édesapja és banktisztviselő édesanyja - Erdélyből, egy Máramaros melletti telepü­lésről származnak, a háborús években a papa Szatmárné­metiben volt jegyző, s Kisvár- da érintésével Nyíregyházán találtak végleges otthonra. Jenei Péter már ebben a vá­rosban született, itt járta ki az iskolákat s kötött szerződést a megyei tanáccsal: ha felve­szik a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetemre, öt évig a megyében dolgozik. Cserélhető hallócsontok- így is történt, sőt! Amióta 1980-ban megkaptam az álta­lános orvosi diplomát, azóta egy helyen, a Jósa András Ok­tatókórházban dolgozom, mi­közben több szakvizsgát tel­szerencsém volt, hogy 18 évig Szócska János főorvos, az or­szág egyik legjobb fül-orr-gé- gésze mellett dolgozhattam, aki mindannyiunkat az újabb ismeretek elsajátítására buz­dított. A külföldi továbbképzések idejére akkoriban fizetés nél­küli szabadságot kellett kiven­ni. így történt ez Jenei Péter esetében is, amikor - német nyelvismeretét hasznosítva - Halléban, Magdeburgban, Innsbruckban bővítette tudá­sát a fül-orr-gégészet, az au- diológia, a gyermekfülészet területén. Akárcsak - a többi orvosszakma, az ő szakterüle­te is rohamosan fejlődik, ami a megyei oktatókórházban is be­épül a napi gyakorlatba, igaz, a legbonyolultabb feladatokat csak a kiemelten műszerezett klinikákon tudják elvégezni. Sokan talán el sem hiszik, hogy ma már egy siketen szü­teni: megfelelő elektródákat helyeznek el a fülben, és a szükséges kezelések során megtanítják beszélni, ezután egészséges társaival együtt járhat iskolába. De a gyulla­dásos folyamat miatt tönkre­ment hallócsontokat is cserél­ni tudják a szakorvosok, és ez szintén a hallóképesség javu­lását eredményezi. Különösen Kelet-Ma- gyarországon gyakori az a rekedtséggel járó gégebánta- lom, ami a dohányzás és az alkoholfogyasztás miatt sok­szor gégerákhoz vezet. Nem is olyan régen az ilyen bete­gekre azt mondták, menthe­tetlenek, vagy csak igen ne­héz műtétek sorával voltak kezelhetőek, amelyek után a betegek képtelenek voltak kommunikálni, elvesztették a hangjukat. Én Németország­ban ismerkedtem meg azok­kal a szervmegtartó műté­tekkel, melyek révén a rákos daganat eltávolítható,, de a páciens hangja megmaradhat - említi a főorvos, s arra a kér­désre, hogy egy év alatt hány betege van, széttárja a kezét: sohasem számolja, csak any- nyit tud, gyakran még késő este is fogadja a rá várakozó pácienseket, mert senkit sem akar vizsgálat nélkül hagyni. Nagyszerű mesterek Dr. Jenei Péter nős, középis­kolás korukban ismerkedtek meg Erikával, aki tanárnő­ként dolgozik. Közgazdász lá­nyuk Svájcban él, nyáron volt az esküvője. Persze, az időt nem lehet megállítani, ha minden a tervek szerint ala­kul, jövőre Péter is nyugdíjas lesz, de a családi vállalkozás- . ban épült KRYO-ban folytatja a magánrendelést.- Arra amíg élek, szívesen gondolok vissza, hogy a már említett Szócska doktor mel­lett Nyíregyházán olyan nagy tudású mestereknek lehettem kollégája, mint az országosan elismert Eisert Árpád vagy Mohá­csi László. Büszke vagyok, hogy ebben a fejlődő kór­házban dolgozhat­tam évtizedekig, ahol nemcsak jó mestereim vol­tak, de ahol a gondok mel­lett is kitűnő jg a gyógyítás, s az ország egyik legjobb ■ egészségügyi 1 intézményé- ” nek tartják - fo­galmaz. Hobbi? Diákkora óta gitározik, jelenleg is játszik barátaival egy zenekarban és sokat kirándulnak fe­leségével a zempléni hegyekben. ANGYALSÁNDOR Dr. Jenei Péter FOTÓ: SIPEKI PÉTER i

Next

/
Oldalképek
Tartalom