Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-07 / 209. szám

10 Sport 2017. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK KELET M Megérte begipszelt lábbal is focizni Hornyák Marcell állít­ja, az NB lll.-ban nincs ellenfele a nyírbátori csapatnak, amely ezt a Putnok ellen is igazolta. LABDARÚGÁS. Emelt egyet a téten Hornyák Marcell, és a Nyírbátori FC támadója a Ti- szaújváros ellen szerzett trip­lája után az NB III.-as csapat második őszi hazai meccsén négy gólt szerzett a Putnokkal szemben 5-O-ra megnyert baj­nokin. Mivel az NYFC nem ke­vés gond közepette készült a meccsre, aligha lehetett ilyen parádéra számítani. Nem csak a buszra száll fel vele- Pedig én megmondtam, hogy nyerünk, a helyi televízi­ónak adott hétközi interjúban három-egyes győzelmet tip­peltem, és amikor rákérdez­tek, hogy ki szerzi a gólokat, azt feleltem, hogy remélem, mind a hármat én - mondta a nyírbátoriak csatára. - Csak rajtunk múlik, hogy miként szereplünk, mert nagyon jó csapatunk van, ha képesek vagyunk koncentráltan fut­ballozni, akkor nincs ellenfe­lünk az NB III.-ban, ezt bátran ki merem jelenteni. A góljaim közül hármat bal lábbal sze­reztem, egyet pedig fejjel. Holott alapvetően jobblábas vagyok, de amikor gyerek­ként egyszer be volt gipszelve a jobbos, mi mást csináltam volna, mint fociztam, és bal­lal rúgtam a labdát. Ennek köszönhető, hogy a gyen­gébbnek tartott lábamat sem csak arra használom, hogy a buszra szálljak fel vele. A harmadik találatomnál pedig a pálya is besegített, de tud­tam jól, hogy a pálya ott rossz, ezért lőttem úgy meg a labdát, ahogy... Hornyák Marcell nem győzi hangsúlyozni a társak szere­pét a szombati remeklésben, hiszen jobbnál jobb labdákat kapott elsősorban Bagi Ákos­tól és Kinczel Ervintől, az első gólja előtt pedig magá­nak harcolta ki a lehetőséget. Négy forduló után nyolc gól­lal vezeti a góllövőlistát, a ha­zai meccseket nézve viszont csak akkor lenne lineáris a fejlődés, ha a jövő hétvégén a Monor kapuját ötször venné be. „Nem is kicsit...”- Készen állok arra is - jelen­tette ki Hornyák Marcell. - Ta­vasszal dupláztam ellenük, jó lenne most még többször bevenni a Pest megyei csa­pat kapuját. Addig persze a Füzesgyarmatot is le kellene győznünk, hiszen éppen ide­je idegenben is megkezdeni a pontgyártást. Amúgy nem teljesen egyedi a mostani sorozatom, hiszen diósgyőri futballistaként a DVTK II. színeiben három meccsen Szavamat adtam, hogy a télig mindenképpen maradok. HORNYÁK MARCELL szereztem már tíz gólt is az NB III.-ban, akkor két tripla mellett értem el négy gólt egy mérkőzésen. Nem titok, Hornyák Marcell a nyáron magasabb osztályba vágyott, ám hiába próbálko­zott több helyen is, végül nem kapott szerződést. Elégtételt jelentenek ezek a gólok?- Nem is kicsit, bár egyálta­lán nem bánom, hogy így ala­kult - így a 23 éves^támadó. - Azzal tartottam magamban a lelket, hogy nem én veszítet­tem velük, hanem ők velem. A sors akarhatta, hogy így legyen, hiszen azóta felfigyel­tek már rám, sorra jelentkez­nek nálam a játékosügynö­kök. Már az augusztus végén véget ért átigazolási időszak­ban lett volna lehetőségem az NB II.-be igazolni, de a bá- toriaknak a szavamat adtam, hogy télig mindenképpen maradok. Aztán meglátjuk, miként alakul a sorsom, de egyelőre az foglalkoztat, hogy minél eredményesebb legyen a csapat és persze én is. km-bt Hornyák Marcell a négyből három gólt a gyengébbnek tartott bal lábával szerzett fotó: pusztai Sándor Kassai Viktort bírálják LABDARÚGÁS. Hatalmas a fel­háborodás Horvátországban a törökök ellen i-o-ra elve­szített világbajnoki selejte­zőt követően. A horvát sajtó nem kímélte az összecsapás magyar játékvezetőjét, Kas­sai Viktort, akinek több kétes ítélete is volt a kedd esti mér­kőzésen. A net.hr már a címben meg­jegyzi, hogy a törökök játék­vezetői hátszelet kaptak, míg a sportarena.hr egyenesen azt írja, hogy Kassai lemészá­rolta Horvátországot. NSO.hu Labdarúgás: Mégyei III. osztály Nyírség csoport, 4. forduló: Bogát 2000-Nyírcsászári 2-1, Székely-Petneháza 1-7, Penész- lek-Fábiánháza 5-2, Piricse—DBFC-Piricse 1-5, Nyírbéltek—Nyírgyulaj II. 4-0, Nyírvasvári- Nyírmihálydi 3-3, Laskod-Kisléta 4-2. A bajnokság állása: l.DBFC 4 4 _ 20-1 12 2. Nyírmihálydi 4 3 1­14-7 10 3. Petneháza 3 3­16-3 9 4. Nyírjákó 3 3­15-7 9 5. Nyírbéltek 4 2 ­2 14-8 6 6. Penészlek 4 2 ­2 15-12 6 7. Nyírgyulaj II. 4 1 2 1 5-7 5 8. Kisléta 4 1 I 2 8-11 4 9. Bogát 2000 3 1 1 1 7-10 4 10. Nyírvasvári 4 1 1 2 7-11 4 11. Székely 3 1 1 1 10-15 4 12.Laskod 4 1 1 2 6-14 4 13. Fábiánháza 4 1 3 6-17 3 14. Nyírcsászári 4­4 10-16­15. Piricse 4­4 4-18­Rétköz csoport, 4. forduló: Áranyosapáti-Anarcs 3-3, Tiszabezdéd-Lövőpetri 3—2, Nagy- dobos-Újdombrád 5-0, Vitka-Döge 2-1, Zsurk-Szabolcsveresmart 2-5, Jéke-Barabás 3-2, Gégény-Varsány Unió FC 5-0.______________________________________________________________ A bajnokság állása: 1. Nagydobos 4 4 25-0 12 2. Gégény 4 4­­15-5 12 3. Berencs FC 3 3­­11-7 9 4.Anarcs 4 2 2­7-4 8 5.Jéke 4 2 2­6-4 8 6. Üidombrád ' 4 2 1 1 10-6 7 7. Szabolcsveresmart 4 2­2 13-7 6 8. Eoerieske 3 2­1 7-9 6 9. Dögé 4 1 1 2 9-5 4 10. Aranyosapáti 4 1 1 2 9-9 4 ll.Tiszabezdéd 4 1­3 6-12 3 12. Vitka 4 1 1 2 5-11 3 13. Lövőbetri 4 1­3 9-21 3 14.VarsányUnió 4­2 2 6-16 2 15. Barabás 4­1 3 8-13 1 16.Zsurk 4­­4 3-20­Szabolcs csoport, 4. forduló: tiszavasvári ii.-Tiszalök 1-4, Bököny-Fiatat Gyémántok 2-2, Nyírpazony-lbrány II. 0-3, Nyírtura—Nyírtét 1-3, Tiszabercel-Geszteréd 0-3, Kálmánháza- Buj 3—1, Napkor-Tiszatelek 5-4, Tiszaeszlár-Tiszadob 3-1. __________________________________ A bajnokság állása: l.Tiszalök 4 4 18-4 12 2. Bökönv 4 3 1­15-7 10 3. Napkor 4 3­1 20-8 9 4. Ibrány II. 4 2 1 1 7-3 7 5. Fiatal Gyémántok 4 2 1 1 11-8 7 6.Tiszaeszlár 4 2 1 1 7-12 7 7.Geszteréd 3 2­1 8-3 6 8. Kálmánháza 3 2­1 9-5 6 9.Tiszabercel 4 2­2 7-10 6 lO.Tiszatelek 4 1 1 2 8-9 4 11. Búj 4 1 I 2 5-17 4 12. Nyírtét 4 1­3 11-16 3 13. Tiszavasvári II. 4 1­3 9-15 3 14. Nvírtura 4­2 2 7-11 2 15.Tiszadob 4­1 3 5-10 1 16. Nvíroazonv 4­. 1 3 4-13 1 Szamos csoport, 4. forduló: Kisar-Ópályi 4-2, Sonkád-Ura Ö-3, Tunyogmatolcs-Túrist- vándi 5-2, Szamossályi-Pátyod 5-3, Tarpa ll.-Hermánszeg 6-2, Vámosoroszi II.—Cégénydá- nyád 12-0.__________________________________________________________________________________| A bajnokság állása: 1. Tarpa II. 4 4 . 24-7 12 2. Vámosoroszi II. 4 3­1 18-5 9 3.Tunvogmato(cs 3 3­­12-3 9 4. Szamossályi 3 3­­11-7 9 5. Hermánszeg 4 3­1 11-8 9 6. Ura 3 2­1 6-3 6 7. Túristvándi 4 2­2 11-10 6 8. Pátvod 4 2­2 13-17 6 9. Kisar 4 1 1 2 9-13 4 lO.Csengerúifalu 3 1­2 7-8 3 11. Penyige 2­1 1 5-6 1 12. Sonkád 3­­3 5-12­13. Csegöld 3­­3 2-10­14. Ópályi 3­­3 6-15 13.Cégénydányád 3­3 1-17 Minden hibát büntetnek A kótajiak eddig négy gólt szereztek a megyei első osztályban - a folyta­tásban jobb „termelékenységre” lesz szükség fotó: pusztai Sándor A kótajiak legnagyobb problémája: az ellenfél tizenhatosánál elfogy a tudomány. labdarúgás. A kótajiak már szinte zsebben érezhették az egy pontot Mátészalkán, ami­kor a mérkőzés 89. percben beütött a krach. Vagyis gólt kaptak, a megyei első osz­tályú futballcsapat számára pedig elúszott a meccs (2-1). Ekképpen az újonc egylet to­vábbra is két döntetlent tud felmutatni négy fellépésén, mivel korábban Nyírgyulaj- ban is a rövidebbet húzta. Nem engedhetik meg Az elbukott szatmári túra mellett, persze, leginkább azért ráncolhatja homlokát a szakvezetés, mert a közvet­len riválisnak titulálható Ra- kamazt sem tudta legyűrni a tizenharmadik helyen tábo­rozó legénység... Vész persze nincs, ugyanakkor van miben fejlődni.- Jelen pillanatban azt gondolom, fizikálisán jók va­gyunk, a játékban is, egy a baj, az ellenfél tizenhatosá­nál elfogy a tudomány - vont gyorsmérleget az eddigi fej­leményekről Seregi Mihály, a Kótaj edzője.- Mindenképpen javulnunk kell a támadójátékot tekint­ve, mert gólok nélkül nincs eredmény, pláne nem tudunk előrelépni. Feltétlenül jobban kell koncentrálni, mert most már saját bőrünkön tapasztal­hattuk, ebben az osztályban minden kihagyást büntetnek, mi pedig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt meg­engedhessük magunkat.- Természetesen a Rakamaz elleni győzelem hiányzik, és ha Mátészalkán pontot tud­tunk volna szerezni, amire reális esély volt, akkor most a fejünk sem fájna. km-kt Edzőváltás Dombrádon labdarúgás. A megyei első osztályú bajnokságot négy ve­reséggel kezdő újonc dombrá- di futballcsapatnál edzőváltás történt. Kató István távozott a kispadról, a vasárnapi, Má­tészalka elleni soros bajnokin egyelőre házon belül oldják meg az utódlás kérdését.- Pontosan két éve vállal­tam el ezt a munkát, az irányí­tásommal előbb bronzérmet, majd bajnoki címet szerzett a Dombrád - köszönt el Kató István. - Elindultunk a ma­gasabb osztályban, amiért minden elismerésem Tóth János egyesületi elnöknek, akiről csak pozitívan tudok beszélni. Jött a nyári átigazo­lási időszak, a játékosmozgás­sal kapcsolatos döntésekért mindenki nyíltan vállalja fel a felelősséget! Azt hiszem, a szurkolók, a futballisták pon­tosan értik, miről beszélek. Az ismert nehézségek ellenére mindenkinek kitartást kívá­nok, beleértve azt a közeget is, akik az első perctől hátrál­tatták a munkámat. km-kt Papírformasiker mellé meglepetésbronz Két szabolcsi a dobogón: Tölgyes Dorottya győztesként, Hanustyák Fanni (jobbra) bronzérmesként fotó: tudósítónktól A nyírbátori Tölgyes Dorottya nyerte az újoncok idénynyitóját, az apagyi Hanustyák Fanni is remekelt. ASZTALITENISZ. Az évadnyi­tó versenyeknek a fiúknál most is a BVSC, a lányoknál a Statisztika volt a házigazda. Utóbbiak viadalán születtek a zajosabb szabolcsi sikerek, hi­szen az újonc összevont kor­osztály viadalát Tölgyes Do­rottya nyerte. Méghozzá úgy, hogy a nyírbátori sportoló mindössze egyetlen játszmát vesztett, azt is a fináléban. Kiemelkedik korosztályából Kevés híja volt annak, hogy szabolcsi házi döntőt játssza­nak ebben a korosztályban, hiszen az apagyi Hanustyák Fanni is szépen menetelt. A nyolcad- és negyeddöntőben is magasabban rangsorolt versenyzőt, előbb a kézdivá- sárhelyi Oláh Krisztinát, majd a soltvadkerti Tanács Dórát győzte le, az elődöntőben vi­szont a tatai Adamik Csenge megállította. Ezzel bronzérmes lett, ám az új módi szerint, a ranglis­tán szerezhető pontok miatt a legjobb tizenhat között va­lamennyi helyezést el kell dönteni, és Fanni a harmadik helyért kiírt meccsen szoros csatában veszített a statiszti- kás Kenesey Blanka ellen. így is ő volt a verseny abszolút meglepetésembere, Tölgyes Dorottyáról pedig kiderült, hogy kiemelkedik a korosztá­lyából. A serdülők között is Töl­gyes Dorottya szállította az érmet, miután a tatai Adamik Csenge oldalán párosban a harmadik helyen végzett. Egyesben a nyolc közé jutá­sért szabolcsi rangadót ját­szottak, Tölgyes Dorottya 3:l-re nyert a nyíregyházi Las- kai írisz ellen, és a bátori kis­hölgy végül a hatodik helyen végzett. Az ifjúságiak között Laskai írisz kiharcolta a főtáb­lás szereplés lehetőségét, ám ott a jóval idősebb szekszár­di Kolrda Kittytől vereséget szenvedett. Rá nem jellemző A fiúknál a nyírbátori indulók közül Molnár Dávid állha­tott fel a dobogóra, párosban lett harmadik a BVSC-s Terék Norberttel, aki az NB I.-es csa­patban nyírbátori kölcsönjá- tékosként szerepelhet majd Dávid oldalán. Egyesben egy körrel hamarabb esett ki a bá- toriak válogatott versenyzője, mint kellett volna, holott rá nem jellemző, hogy alacso­nyabban jegyzett játékostól vereséget szenved, ezúttal viszont nem jutott be a nyolc közé. Az Ull-esek között fő­táblás volt Macos Nikola, aki­nek testvére, Valentina is ki­harcolta ezt a jogot az Ul3-as lányok között. A legkisebb lányoknál pe­dig a szintén bátori Nagy Hanna is eljutott az egyenes kieséses szakaszig, a negyed­döntőig. km-bt a &

Next

/
Oldalképek
Tartalom