Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-19 / 219. szám

u 2017. SZEPTEMBER 19., KEDD KELET Irodalmi pályázatot hirdetett a Postakocsi NYÍREGYHÁZA, Demó címmel vers- és prózaíró versenypá­lyázatot írt ki a Vörös Posta­kocsi folyóirat a megyében élő, 15-25 év közötti fiatalok­nak kötetlen témában. A szerkesztők legkevesebb három, legtöbb nyolc verset várnak az ifjú szerzőktől, a prózaírók pedig maximum öt gépelt oldalt küldhetnek el szeptember 30-áig a avo- rospostakocsionline@gmail. com címre. Az alkotóktól azt kérik, hogy a levélben tüntessék fel a nevüket, az életkorukat és iskolájuk nevét, valamint a tárgymezőbe írják be: Demó irodalmi pályázat. A pá­lyaműveket csatolt Word-fájl- ként küldjék el, a címe legyen: neved_vers.doc vagy neved_ proza.doc - hangsúlyozzák a folyóirat szerkesztői, akik a versek, prózák beérkezéséről mindenkinek visszajelzést küldenek. Az írásokat a Vörös Posta­kocsi folyóirat szerkesztői és munkatársai bírálják el ok­tóber 30-áig; a nyerteseket e-mailben értesítik. A kate­góriák legjobb alkotásait pub­likálják a Vörös Postakocsi honlapján, és szerzőiket meg­hívják a folyóirat őszi jubileu­mi és díjátadó-ünnepségére, ahol felolvassák a nyertes al­kotásaikat. KM @ Családi nap a Kossuthban Kellemes hangulatban telt szombaton a Nyíregyházi Evangéli­kus Kossuth Lajos Gimnázium családi napja, fotó: sipeki Péter Röviden HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk hét­fői számában egy képet kö­zöltünk a Jármiban rendezett szüreti mulatságról, de téve­désből azt írtuk, hogy az ese­ményt Jándon tartották. Az elírásért elnézést kérünk! szolgáltatás. Egészségjavító és betegségmegelőző szolgál­tatásokat nyújt ősztől a Nyír­ségi Segítő Kéz Alapítvány az arra rászorulóknak a kálmán- házi teleházban. Érdeklődni az alapítvány képviselőjénél, Baráthné Bosák Erzsébetnél lehet a 06-30-636-2300 tele­fonszámon. ZÁRVA, Tiszavasváriban a pol­gármesteri hivatal adócso­portjánál szeptember 20-án kötelező továbbképzés miatt az ügyfélfogadás szünetel. Barátságos, jó hangulatú médiaháború Nyíregyházán A nyíregyházi médiumok képviselői színészekkel mérték össze céllövő tudásukat a jó hangula­tú küzdelemben. NYÍREGYHÁZA. Nagy lőport kavart vasárnap délben az a médiaháború, amit a Pinker­ton Cégcsoport és a Nyíregy­házi Polgári Lövész Egyesü­let közösen robbantott ki. A versenyt dr. Vasas Szilárd, a Pinkerton Távfelügyelet Kft. ügyvezető igazgatója nyitot­ta meg, aki elmondta, hogy ebben az évben a sajtóorgá­numok megmérettetése mel­lé meghívták a Móricz Zsig- mond Színház művészeit is. Szerkesztőségünk fiai - a szintén dobogós Sunshine Rádió előtt - a második helyen, lányai pedig az ötödiken végeztek fotó: magánarchívum Egyre nagyobb az érdeklődés- Nyíregyháza kulturális éle­te a szívügyünk, évek óta támogatókként is mögöttük állunk, ezért nagyon örülünk, hogy színészcsapat is beállt a lövészárkokba, nem is akár­milyen eredménnyel! A kato­nai főiskolán régen sportlövő voltam, így közel áll hozzám ez a sport. Évekkel ezelőtt még festékpatronokkal vették egymást célba a versenyzők, mivel mi nyitottuk meg az első paintballklubbot a városban, három éve azonban egy kicsit kíméletesebbre vettük a tem­pót.- Jó kapcsolatot ápolunk a Lövész Klubbal, mi gondosko­dunk a biztonságukról, ezért is szervezzük meg közösen ezt a jó hangulatú viadalt. Öröm látni, hogy egyre nagyobb az A Médiahá­ború az idén 200 ezer forintos össz-|^-^~ díjazású lett. v—- ‘ DR. VASAS SZILÁRDUL« Ú érdeklődés a rendezvényünk iránt. Távcsöves kispuskával és kiskaliberű pisztollyal cé­lozhattak a résztvevők a ván­dorkupáért, amelyet egy évig őrizhet a győztes, azaz most a NyírW Nonprofit Kft. csapa­ta. Az idén már 200 ezer forint összdijazású versennyé nőt­te ki magát a Médiaháború - hangsúlyozta dr. Vasas Szilárd, majd így folytatta: - Az első három helyezett csapat tagjai és a legjobb női és férfiver­senyző vásárlási utalványokat is nyernek, emellett minden résztvevő egyéves ingyenes távfelügyeleti díjat és élmény­lövészetet is kapott ajándékba. Veres Andrea a Nyíregyhá­zi Polgári Lövész Egyesület ügyvezető elnöke, a Média­háború másik ötletgazdája. Profi instruktorként neki is újdonság volt az idei verseny. Teljesen biztonságos- Azért is volt számomra kü­lönleges ez a mai nap, mert nemcsak szervezőként vet­tem részt, hanem fegyvert is fogtam, így be tudtam bizo­nyítani, hogy nemcsak edző­ként, hanem lövészként is helyt tudok állni. Profi lövő kapitányokat választottunk a csapatok élére, így segítve az eredményesebb szereplést. Nagyon fontosnak tartom a kapcsolatot a médiával, mert szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy a lövészet igenis sport, élmény, s hogy a közösségeket is meg lehet mozgatni egy-egy ilyen jó hangulatú kalanddal.- A verseny teljesen biz­tonságos, nyugalom és jó szem kell hozzá. Akik kedvet kaptak, azoknak érdekes le­het még, hogy november 24- étől négynapos nemzetközi lövőversenyt szervezünk a Continental Arénában. Ez a városnak is kiemelt projektje, ahol mintegy 500 lövész és 22 ország vesz részt. km-ln Remekül levezeti a feszültséget is Kosik Anita, a Móricz Zsig- mond Színház művésznője első alkalommal vett a kezébe ilyen fegyvereket.- Nagyon megtetszett ez a sport, főleg mert biztonságos, senkinek nem eshet baja. Tel­jes összhang szükséges hozzá önmagámmal, meg kell áll­nom egy kis időre, figyelnem kell a légzésemre, a szívveré­semre. Fókuszálni kell, meg­találni a megfelelő másod­percet, azonban egy rosszkor jött szívdobbanás is azonnal véget vethet ennek a pillanat­nak. így muszáj kivárni, meg­érezni, elkapni azt az egyet, amikor meghúzod a ravaszt. Csodálatos csapatom van, na­gyon jókat lőttünk ahhoz ké­pest, hogy először vagyunk itt. Annyira megtetszett, hogy szeretnék visszajárni rend­szeresen. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert remekül levezeti a feszültséget is. Tűzoltóink jól szerepeltek a futóversenyen Nyíregyházi tűzoltó nyerte a kategóriájában a debreceni maratont. NYÍREGYHÁZA, A helyi futók közkedvelt terepén, a debre­ceni Nagyerdőben rendezték meg vasárnap délelőtt a Nagy­erdei Terepmaraton elneve­zésű futóversenyt, amelyre az ország több pontjáról ér­keztek jelentkezők, közöttük a katasztrófavédelem mun­katársai. A versenyzők három távon mérték össze erejüket. Embert próbáló feladatok Varga Imre maratonfutó és Kovács Ferenc tűzoltó dan­dártábornok köszöntője után a maratónisták embert pró­báló távját a katasztrófavé­delem munkatársai közül a nyíregyházi Péter Tibor cím­zetes tűzoltó főtörzsőrmes­ter teljesítette. Ezt követte a dolgozók gyerekeinek viada­la, nekik egy 1,2, illetve egy 2,4 kilométeres távot kellett megtenniük. A tízperces eltérésekkel in­duló félmaraton végül öröm­teli eredménnyel zárult, mert a Pest Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság első és má­sodik helyezettjeit a dobogó harmadik fokán a hajdúnáná­si Domoszlai Attila címzetes tűzoltó alezredes követte. A viadal különlegessége, hogy a negyedmaratonon in­dult a legtöbb tűzoltó, itt a nők között a Hajdú-Bihar me­gyeiek remekeltek. A férfiak között a dobogó legfelső foká­ra a hajdúnánási Nagy Nándor tűzoltó őrmester állhatott, második a szintén hajdúnáná­si Síró Norbert tűzoltó őrmes­ter lett, a harmadik helyre pe­dig egy debreceni versenyző verekedte fel magát. km A terepfutás küzdői fotó: magánarchIvum Zenéstáncest a retro jegyében nyíregyháza. Némiképp a szüret időszakára is utal az a vidám zenés-táncos rendez­vény, amelyet az Alvégesi Művelődési Házban rendez­nek október 7-én, szombaton. A 19 órai kezdéssel hirdetett mulatság fő attrakciója ezút­tal is az élőzene lesz, s mivel a fellépő VOX együttesben még soha nem csalódott a kultúr- centrum közönsége, bizonyá­FÖLD,KERT ELADÓ 3,5 ha SZÁNTÓ LASKO- DON! Érd.:0620 /4658283 907311 GÉP, SZERSZÁM Leták féle vontatott gyűrűs henger, KSMK 4 soros sorközművelő, és 3 méteres simító eladó. Érd: 0630/ 9256-621 907555 26 LE Fend traktor, 1000 l-es szip- pantós tartály, 2 fejes eke, hátra billenős pótkocsi, 2 soros sor­közművelő Nyíregyházán eladó. 60 E Ft-tól. 30/493-4541. 907522 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Alma árusítás Tiszavasvári úti Kovács hűtőháznál, több fajta, min­den nap 9-től 17 óra között. Érd: 0620/9341-892 _________907568 AUTÓ Eladó 2001-es Opel Astra F. Érd.: 0620/238-2688 _________907655 ÁLLAT Akciós konyha kész hízott kacsa és liba, 6 kg-os, 5 E Ft/db, belsőség­gel. 5 db-tól ingyenes házhoz szállítás. Érd.: 0630/893-5963 907638 Eladók Gyulaházán nagy testű fehér libák, fehér Plymouth rock és törpe cochin díszbaromfik. Érd.: 0620/426-0472 _________907590 Fajtatiszta, törpe tacskó kan, 5 éves, betegség miatt eladó. Ár: 0 E Ft. Érd: 0620/333-2282 907549 Konyhakész nagy máj jellegű pecsenyekacsák 3,2 kg-osak, 2500 Ft/db, 5 db-tól ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 0630/ 633-4660. 907542 Nyírgyulajban hízó eladó. Érd.: 0620/9541-265._________907566 Választási malac eladó. Érd.: 0620/918-9680 _________907649 15 hetes kendermagos, babos tojók és kakasok eladó 1500 Ft/ db, szállítással. Érd.: 30/611- 4449. 907658 30 hetes, fiatal vörös, háztáji tojótyúkok, 100% tojók, kukoricásak 1100 Ft/db áron, ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd: 0630/939- 7793_________________907529 8 hónapos, szabad tartású, vörös, aktívan tojó tyúkok, 1000 Ft/db áron, ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 0620/590-9196 907445 NÖVÉNY Almavásár! 130 Ft/kg szept. 23- án 8-16 óráig Nyíregyháza, Tisza­vasvári úti Siska-tyúkház udvarán. 30/9836-937. ______907618 | Furmint szőlő, szedéssel, Szerencsen eladó. Érd.: 0620/947- 2757 _________________907597 Kékfrankos szőlő folyamatos szü­rettel eladó. 46/360-856, 30/271- 0889 _________________906910 Zengő zenit bianka szőlő eladó Mádon. Érd: 0620/531-6155 907420 Ófehértó Község Önkormányzata nyilvános versenytárgyalás útján eladással vagy bérbeadással kívánja hasznosítani Ófehértó-Ligettanyán lévő 0303/2 hrsz.-ú, 16,0945 ha területű ipartelepét. Ajánlatok beadásának határideje: 2017. október 4.8.00 óra Részletes feltételek: www.ofeherto.hu EGYÉB ELADÁS Erdészettől 40cm-ből hasított sorba és ömlesztve kalodás tűzifa 14000Ft/m3-től. 70/272-9033 _____________________________________907605 Kalodás tűzifa akciós áron. Ömlesztett 14EFt/m3,sorba rakott 16500Ft/m3. 30/836-3202 907601 Nyárfa széldeszka 1500 Ft/q eladó. Érd.: 0630/696-3961. _____905154 Tűzifa akác, tölgy, bükk szórt m3 17500Ft/m3, lmxlm 14500Ft/m3. Garantált mennyiség és minőség. 30/245-0587 906807 Tűzifa eladó erdészettől! Vastag tölgy, bükk üzemi m3-ben kalodás 12500Ft/m3. 30/580-0921 907614 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Fakivágás alpintechnikávai! Vál­lalom nem dönthető, beépített területen álló fák kivágását, gal­lyazását elszállítással is. Ingye­nes árajánlat. 06309973720 www.topalpin.hu 906470 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldatoa Korai munkakezdéssel, HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk és Szorgalmatos területére. * +36 20 973-9767 Pap,Nagyar és Mátészalka területére. ®+3620958-9918 Napkor területére. S+3620 958-9917 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom