Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-31 / 203. szám
2017. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK KELET Szűcs Sándor (balra) kupával ajándékozta meg Juhász Pétert FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A Károlyi-kastély parkjában vetélkedtek sport. Három nemzet (magyar, moldáv és román), tizenkét versenyzője öt számban mérte össze erejét nemrégiben a tizedik alkalommal kiírt nagykárolyi erősember versenyen. Gyönyörű környezetben, a Károlyi-kastély parkjában versengtek a résztvevők, a szünetekben egy magyar és egy román lány tartott strongwomen bemutatót a szép számú lelkes közönségnek. A kiélezett küzdelemben az utolsó szám előtt a moldáv Sucman Rodin és a mádi Juhász Péter azonos pontszámmal várta a befejező gyakorlatot, melyet minimális különbséggel a moldáv erősember nyert meg. Az eredményhirdetés végén Szűcs Sándor a Mérk Kinizsi SE különdíját adta át Juhász Péternek, a legeredményesebb magyar résztvevőnek. KM Végeredmény 1. Sucman Rodion (moldáv, Kisinyov), 2. Juhász Péter (Mád), 3. Vlad Leahu (román, Bukarest), 4. Zokolica Csaba (Hajdúszoboszló), 5. Kónya Gergő (Csárdaszállás), 6. Vadim Smoleac (moldáv, Kisinyov), 7. Bíró István (Kunszentmárton), 8. Blaskó Szabolcs (Kemencepatak), 9. Bogdán Stanceu (román, Craiova), 10. Dula Dávid (Gönc), 11. Gunyec Dávid (Nagykál- ló), 12. Csekk Sándor (megsérült, Nagykálló) Kvízmegfejtés A községről először 1299-ben tesznek említést, egy oklevélben. Ekkor a település a Káta nembeli Csarnavodaiak birtoka, amelyet a környékbeli nemesek leromboltak és kifosztottak. c) Csaroda Harmadszor junior bajnok Závaczki Bálintot egy régi-új támogató is segíti a sikerek elérésben. golf. Závaczki Bálint idén minden eddiginél több találkozón szerepel szerte Európában. Sikerei alapján több kiemelt versenyre kapott személyes meghívást. Hazai megmérettetései közül a legkiemelkedőbb teljesítményt az elmúlt hétvégén rendezett huszonnyolcadik magyar junior bajnokságon produkálta. Bálint kétszeres címvédőként állhatott rajthoz. Esélyeshez méltóan ismét elhódította a bajnoki serleget, így minden idők legfiatalabb háromszoros bajnoka lett. Egy régi, új támogató döntött úgy, hogy szívesen hozzájárul e tehetséges sportoló felkészüléséhez, valamint versenyzéséhez. A Zemplénkő Kft. ügyvezető igazgatója, Toldi Miklós mindig fontos dolognak tartja, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, vagy kimagaslóan teljesítő fiatalokat, akik kiemelkedőt nyújtanak saját területükön.- Azt gondolom, hogy mindenki, akinek lehetősége van valamilyen módon támogatást nyújtani a jövő nemzedékének, annak ezt meg is kell tennie - vélekedett Toldi Miklós. KM : sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Toldi Miklós a Zemplénkő Kft. hivatalos helyiségében biztosította támogatásáról Závaczki Bálintot fotó: tudósítónktól Hanász Attila a Tízen Túliak Társaságában A ViniBíke versenyzői (balról): Kovács Szilárd, dr. Ivancsó Béla, Melczer Krisztián, Csermák István, Hegyi Loránd, Szakáts Szabolcs, Toldi Miklós, Cserepes Sándor, Keller Elek, Hanász Attila fotó: tudósítónktól A ViniBíke triatlonosai egy csapatezüstöt is szereztek Nagyatádon. triatlon. A közelmúltban immár huszonhetedik alkalommal rendezték meg Nagyatádon az eXtremMan hosszútávú triatlon országos bajnokságot (3800 m úszás, l8o km kerékpározás, 42,2 km futás). A nyíregyházi Vini- Bike SE színiben tizenegyen vállalták a megmérettetést. A mezőny hatalmas volt, hiszen a különböző korcsoportokban összesen hatszázötvenen indultak. A ViniBíke legjobbja Hegyi Loránd volt 9 óra 55 perces idejével, amivel abszolút 23., korcsoportja 5. helyezettje lett. Kovács Szilárd (9:57) abszolútban a 28., korcsoportjában a 6. helyen zárt. Dr. Ivancsó Béla (10:40) 66., Keller Elek (10:49) a 86., Szakáts Szabolcs (11:42) a 173-, Melczer Krisztián (11:42) a 175-, Toldi Miklós (11:51) a 186., Csermák István (12:15) a 234. míg Cserepes Sándor (12:43) a 301. helyen zárt. Hanász Attila (10:36) egyéni csúccsal az 58. lett abszolútban. Neki ez volt a tizenegyedik teljesítése itt Nagyatádon, így bekerült a legendás TTT tagok közé, azaz a Tízen Túliak Társaságába. A csapatok versenyében a ViniBíke KSE Hegyi, Kovács, Melczer alkotta senior (40 év felettiek) triója a második helyen végzett a huszonegy értékelhető együttes közül. km Kiss Pál Tamás nagy lépése Kiss Pál Tamás (47) jó úton halad a cfmvédéshez fotó: médi akpt Az ausztriai forduló után Eb-futamon áll rajthoz. autósport. Győzni ment Greinbachba, a ralikrossz országos bajnokság ötödik fordulójára a Supercars kategória címvédője, Kiss Pál Tamás, és győztesen is tért haza Ausztriából. A greinbachi pályán a köridők alapján hatalmas fölényben volt a Speedbox Racing Team versenyzője, de ahogy a ralikrosszversenyeken megszokhattuk, ez nem jelentett automatikusan könnyű győzelmet. Az előfutamokban ennek megfelelően nagy csaták alakultak ki. Az elsőt még fölényesen nyerte a Speddbox Racing Team pilótája, de a második és a harmadik már nem sikerült tökéletesen. Elnézést kértek a bírák- Elsőnek jöttem el a második előfutamban, Max Pucher az ajtóm felénél lehetett, amikor kapott egy ütést hátulról és nekem jött, így összetört az autó jobb oldala. Utána egy kisebb hiba után Höller megelőzött, majd lecsúszott a fűre, aztán bevágódott elém, és ütköztünk. Utána éreztem, hogy baj lesz, és valóban megpróbálkozott egy furcsa manőverrel, de szerencsére csak ő pördült ki. Kaptam egy utolsó figyelmeztetést a bíróktól, de amikor megnézték a belső felvételeket, ezt visszavonták, és még elnézést is kértek - mesélte a legnehezebb előfutam eseményeit Kiss Pál Tamás. A harmadik előfutamban a Speedbox versenyzője hibázott az utolsó kanyarban, emiatt egytized másodperces különbséggel második lett, így az előfutamok után is a második helyen várta az elődöntőt.- Látva, hogy hiába élvezetesebb az autót vezetni, de nem lettünk gyorsabbak, visz- szatértünk az alapokhoz, és az elődöntőben első lettem. Bizakodva vártam a döntőt, hiszen körönként újra 7-8 tizeddel gyorsabb voltam a vetélytár- saknál - így Kiss Pál Tamás. Egy kilométeres pályán pedig rengeteget jelent az ekkora előny, így a döntőben az autóra is vigyázva, a harmadik helyen fordult az első kanyarban a kék-fehér Peugeot, aztán előbb Höllert sikerült megelőzni a kettes kanyar előtt, majd Kárai Tamást is maga mögé utasította. Alois Höller azonban a harmadik körben felborult, így piros zászlóval megszakították a versenyt, és a versenybírák úgy döntöttek, hogy új rajtot rendelnek el, ráadásul az eredeti rajtsorrend alapján.- Az újraindítás után másodikként fordultam az első kanyarban de nem aggódtam, mert tudtam, hogy a tempóelőnyöm elég lesz az újabb előzéshez, vagy a jokertaktikával is az élre állhattam volna. Sajnos Kárai Tamás autója megint meghibásodott, így könnyen az élre kerültem. Ez után valóban sikerült megfutni a hétvége addigi legjobb körét, így hiába szólt közbe a végén a technika, bőven'elég volt az előnyöm a győzelemhez.- Nagyon örülök, hogy sikerült újra bajnoki futamot nyernem, ismét fontos lépést tettünk a címvédés felé, ami idén a legfontosabb célunk - értékelt Kiss Pál Tamás. A döntő után kiderült, hogy miért lassult le az utolsó körben az autó. Drasztikusan lecsökkent a turbónyomás, mert a turbó kipufogóoldali lapátja tönkrement, de szerencsére ez könnyen javítható, és a motor sem sérült, így a jövő hétvégi Eb-futamon újra a legjobb formájában indul a Peugeot 208 WRX, és természetesen a csapat iS. MEDIAKPT Jegyek válthatók a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodájában Nyíregyháza, Országzászló tér 6. Tel.: 42/507-006,42/507-007; Nyitva: hétköznap 9-17 óráig, valamint kezelési költség nélkül a moriczszinhaz.jegy.hu és a www.vidor.eu oldalakon. MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ VIDOR FESZTIVÁL MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ APPLIKACIQJA iOS és ANDROIDOS KÉSZÜLÉKEKRE MÁR LETÖLTHETŐ! www.vidor.eu www.moriczszinhaz.hu NYÍREGYHÁZA, 2017. AUG. 25. - SZEPT. 2. AHERNER FERIKE FATERJA groteszk komédia Szeptember 1. péntek 19 óra Nagyszínpad * Download on the Google Play App Store HIRDETÉS