Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-19 / 193. szám

2017. AUGUSZTUS 19.. SZOMBAT 9 A meccs sajnos nem hozta azt a szintet, mint amilyen felfokozott volt a várakozás. Vélekedett Marko Nikolics, a Vidoeton vezetőedzője egykori csapata, a Partizán Beograd elleni gól nélküli mérkőzésről. Doppingvétség miatt négy­éves eltiltást kapott Anna Pjatyih világbajnoki bron­zérmes orosz hármasugró. A döntést a nemzetközi Sport­döntőbíróság (CAS) hozta meg, mivel az orosz szakági szövetséget 2015 novembe­rében felfüggesztette a Nem­zetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). A 36 éves versenyző mintájában tiltott szerre buk­kantak, és eltiltását tavaly de­cembertől számítják. Együttéreznek a sztárfocisták LABDARÚGÁS. Mint ismert, csütörtökön a járókelők közé hajtott egy fürgon Barcelona legnépszerűbb sétálóutcáján, a La Ramblán. Az eset halá­los áldozatokat is követelt, rengetegen megsérültek. Korábban a Real Madrid és a Paris Saint-Germain is ki­fejezte együttérzését, most csatlakozott Lionel Messi, Andrés Iniesta, Gerard Piqué, a Barcelona korábbi játékosai közül Neymar és Dani Alves, valamint a Real Madrid sztár­ja, Cristiano Ronaldo is. Fegyelmezetten, koncentráltan Meglehet, Lukács Rajmond (balra) lesz az első kisvárdai játékos, aki hazai pályán gólt ér el a Gyirmót ellen fotó: racskó tibor Labdarúgás Loic Nego, a Videoton (11) és Ne- manja Miletic, a Partizán Beograd játékosa fotó: M4SP0RT.hu Európa-liga. Playoffkör, csütörtöki 1. mérkőzések: Partizán Beograd-Vi- deoton 0-0, Everton-Sptit 2-0, BATE Boriszov-Otekszandrija 1-1, Dinamo Zagreb-Skenderbeu 1-1, Krasznodar-Crvena zvezda 3-2, Apollon Limassot-Midtjylland 3-2, Hafnarfjördur-Braga 1-2, PAOK-Öster- sund 3-1, Szkopje -Fenerbahce 2-0, Plzen -AEK Larnaca 3—1, Altach-Maccabi Tet-Aviv 0- 1, Panathinaikosz-Bilbao 2-3, Ludogo- rec-Suduva 2-0, Legia Warszawa-Sheriff Tiraspol 1-1, NK Osijek-Austria Wien 1-2, Milan-Skendija 6-0, Ajax-Rosenborg 0-1, Bruges-AEK Athén 0-0, Viitorul-Satzburg 1- 3, Domzale- Marseille 1-1. NB1.6.forduló,péntek ,;, , DVSC-Vasas *-H4-*) Nagyerdei Stadion, 3 634 néző, v. Iványi: Gól: Tözsér (27., 43.. az elsőt 11-esből), Mengolo (30.), Varga (36.), illetve Szivacski (66.) Szombat: Puskás Akadémia-Balmazújvá- ros, Mezőkövesd-Honvéd, (18), Újpest-DVTK (20.30). ___________________________________ Szeptember 6., szerda: Paks-Videoton Az eddigi eredményei alapján kiszámíthatat­lan Gyirmótot fogadja a jó rajtot vett kisvárdai csapat. labdarúgás. A bajnokságban még veretlen, a szombati (kezdés 17.30-kor) ellenféllel szemben viszont még nyeret­len a kisvárdai NB II.-es fut­ballcsapat. Az NB I.-ből kiesett Gyir­mót FC Győr ellen 2013-ban hazai pályán gól nélküli dön­tetlent ért el a Várda, majd [ 2015 őszén a hajrában kapott góllal l-o-ra veszített, idegen­ben pedig két iksz, egy 1-1 és egy 0-0 a mérleg. Súlyos vereség utániak Úgyhogy szoros csatákat ho­zott eddig a két csapat mérkő­zése, és miként a korábbi két alkalommal, most is a bajnok­ság kezdeti szakaszában talál­koznak a felek. Minden esély megvan arra, hogy a várdaiak megszerezzék az első Gyir­mót elleni győzelmüket, de éppen a múlt heti, ZTE elle­ni meccs (1-0) igazolta, hogy nem könnyű a látszólag pad­lón lévő csapat ellen játszani.- Megint olyan riválist fogadunk, amelyik súlyos vereséget szenvedett a leg­utóbbi fordulóban, ráadásul a Gyirmót két egymást követő meccsen két különböző arcát mutatta, hiszen a Zalaeger­szeg ellen aratott öt nullás győzelme után szintén hazai pályán kapott ki három null­ra a Nyíregyházától - mondta Kondás Elemér, a várdaiak vezetőedzője. - Ezzel szem­ben a mi teljesítményünk jóval kiegyensúlyozottabb, bízom benne, hogy ezt majd a szombati mérkőzés után is elmondhatjuk magunkról. Ebben az osztályban nincs könnyű mérkőzés, fegyelme­zetten, koncentráltan kell fut­ballozni, ahogy azt legutóbb is tettük. Nyerő húzásokat- Abból is tanulnunk kell, hogy akkor kell eldönteni a mérkőzést, amikor arra lehe­tőségünk van, a Zete ellen az első félidőben több helyzetet is kihagytunk, így végéig iz­gulnunk kellett a győzelem miatt. Biztos vagyok benne, hogy most is odaérünk majd az ellenfél kapuja elé, a kér­dés, hogy milyen lesz a hely­zetkihasználásunk. A Gyirmót legutóbb az él­vonalban szerepelt, de a ke­rete jelentős mértékben átala­kult, hiszen a légiósaitól meg kellett válnia.- Azért maradtak tapasztalt, élvonalbeli rutinnal rendelke­ző játékosaik, tehát lesz kikre odafigyelnünk - véli Kondás Elemér. - Ugyanakkor elsősor­ban a saját csapatunkra kon­centrálunk, még ha tudjuk is, hogy mik az ellenfelünk erényei. Bízom benne, hogy megvalósulnak azok az elkép­zeléseink, amelyekről előze­tesen úgy gondoljuk, hogy nyerő húzások lehetnek. A szakvezető továbbra sem számíthat a combizom-sérü- lés miatt sorból kidőlt Gosz- tonyi Andrásra, illetve a baj­noki rajt előtt térdsérülésen átesett Mihail Rjaskóra. Jó eséllyel az a kezdőcsapat lép majd pályára, amelyik a Zala­egerszeg ellen. km-bt Labdarúgás: NB II. Kisvírda Master Good-Gyirmót FC Győr. Kisvárda, 17.30. V.: Gyarmati (Farkas B„ Szá­lai D.). Kisvárda: Molnár-Farkas - Zanko, Vermes, Izing, Fodor A. - Vári B., Lucas, Oláh G., Misic - Délczeg, Lukács R. _______________ Dorogi FC-Nyíregyháza Spartacus. Dorog, 17.30. V.: Szilasi (Lémon, Mohos). Spartacus: Jova - Hinora, Fodor, Kelemen, Papp - Holdampf, Csilus - Pékár, Rudolf, Dragóner. Rezes.___________________________ Mosonmagyaróvár-Cegléd, Soproni VSE-Békéscsaba, Szeged 2011-Szolnok, Kazincbarcika-Budafok.Soroksár-Budaörs (valamennyi 1730), Zalaegerszeg-Siófok, ET0 FC Győr-Csákvár, MTK-Vác (mindhá­rom 19) Mi más, Dorogon is három pont a cél Pékár László szeretné gyarapítani góljai számát fotó: pusztai Sándor Szoros vereségeket szenvedtek Zilahon Forró Gyula hiánya és néhány apró sérülés okoz gondot Lucsánsz- ky Tamásnak. labdarúgás. Miként koráb­ban, ismét szombaton lépnek pályára a második vonalbeli focicsapatok. A remekül raj­toló Nyíregyháza Spartacus ismét idegenben mérkőzik, ezúttal Dorogon. Buzánszky Jenő egykori egyesületének jelenlegi képviselői nem na­gyon vitézkednek, eddig két­szer ikszeltek, egyszer pedig kikaptak. Mindhárom mérkő­zésen két-két gólt kaptak. Rutinos dorogiak A dorogi csapatban játszik a 39 esztendős, jó néhány élvo­nalbeli klubban megfordult Sitku Illés, illetve az a 36 éves Simon Attila, aki három éve paksi színekben az élvonal gólkirálya volt, és akit koráb­ban Nyíregyházára is csábí­tottak. Ennyit az ellenfélről, akit is­mét Bene Ferenc térképezett fel. A Szpari szakmai igazga­tója az elmúlt szezonban Do­rogon volt sportigazgató, így voltak is információi, bár az a keret és a szakmai stáb is na­gyot változott.- Jó hangulatban telt a hét, viszont néhány sérülés gon­dot okozott. Az apróbbak mellett a Forró Gyuláé súlyos, úgy néz ki, hogy neki három hetet ki kell hagynia. Ezek miatt változások várhatóak a kezdőcsapatban, a játéko­sok állapotáról igazából majd csak szombaton kapok pon­tos információt.- Bizonyos szempontból az eddigi legnehezebb idegen­beli mérkőzés elé nézünk, hiszen a dorogiak meglehe­tősen zárt és szervezett focit játszanak. Ezzel együtt a cé­lunk a győzelem, szeretnénk ismét három ponttal hazatér­ni - így Lucsánszky Tamás. KM-ML sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja kézilabda. A Békéscsaba visz- szalépését követően még csa­vartak egyet a zilahi szervezők a női felkészülési torna prog­ramján, és péntek délelőtt végül a Valcea ellen kezdett a Kisvárda Master Good SE. Az NB I-es női csapat a fel­készülési időszakban első vereségét szenvedte el, a ko­rábbi Bajnokok Ligája-döntős román csapat 29-26 (l 4-l3)-ra nyert. Délután következett a házigazda HC Zalau, amely ellen változatos és izgalmas csatát vívtak Triscsuk Kriszti- náék. A várdaiak ugyan soká­ig vezettek, ám 15 másodperc­cel a lefújás előtt a románok lőtték a győztes gólt, Triscsuk időntúli szabaddobása pedig nem ért célba. A meccset vé­gül 28-27 (l3-l3)-re nyerték a zilahiak, akikkel szombaton délelőtt még egyszer meg­mérkőzik a KKC. km-bt «■ Tárgyalnak a Liverpoollal A Barcelonánál megerősítették: tárgyalásban állnak a Liver­poollal Philippe Coutinho átigazolásáról. fotó:afp A ViniBike indulói (balról) Kovács Szilárd, Cserepes Sándor, Szakáts Sza­bolcs, Hanász Attila, Turgonyi Zoltán, Melczer Krisztián és Ivancso Béla FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL LökiMan: triatlon két távon A ViniBike versenyzői ismét kitettek magukért a tiszalöki versenyen. triatlon. Nagy sikere volt a közelmúltban Tiszalökön első ízben rendézett LökiMan el­nevezésű amatőr triatlon ver­senynek. A nyíregyházi Vini­Bike versenyzői közül Andrási Csaba az első, Turgonyi Zoltán a negyedik, Simkó levente az ötödik helyen zárta az olim­piai távot (1500 úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás). A hosszabb távon (1900 m úszás, 90 km kerékpár, 21,1 km futás) Hanász Attila, Kertész Kevin, Kovács Szilárd, Toldi Miklós korosztályában nyert, Ivancso Béla a harmadik, Sza­káts Szabolcs és Melczer Krisz­tián a negyedik, míg Cserepes Sándor a hetedik helyen ért célba. Az abszolút verseny­ben technikai problémát is elhárítva, nagy küzdelemben, az utolsó fűtőkörben előzve Kovács Szilárd nyert Hanász Attila előtt aki a verseny leg­gyorsabb 90 km-ét tekerte, 36,84 km/h átlagot kipréselve lábaiból. KM Megismételnék a nagy bravúrt röplabda. Megismételné két évvel ezelőtti bravúrját a bő egy hónap múlva kezdődő bakui Európa-bajnokságon a magyar női röplabda-váloga­tott. Alberto Salomoni szö­vetségi kapitány együttese - amely szerdán kezdte meg a felkészülést - pénteken sajtó­nyilvános edzést tartott az Érd Arénában. nso.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom