Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-26 / 199. szám

2017. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT KELET ! 1 1 5»■■■■■■ XVy IMF py ^lar al Wé ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■I liÜllliilil A selejtezőből érkezik Fucsovics soros ellenfele TENISZ. Elkészült a US Open főtáblájának sorsolása, Fu­csovics Márton selejtezőből érkező ellenfelet kapott. Hogy egész pontosan kit, az csak lapzárta után derült ki, hiszen a kvalifikáció harma­dik fordulóját pénteken ren­dezték. Marciék meccsének győztese a következő körben a spanyol Albert Ramos Vi- nolas és az üzbég Denis Isto­min mérkőzésének győztesé­vel találkozik. Negyedszer is kikaptak, az alsóházba kerültek kosárlabda. Hatcsapatos cso­portjában az ötödik helyen végzett, így a folytatásban az alsóházban, a 17-24. he­lyért szerepel a magyar férfi universiadeválogatott a 29. nyári játékokon, Tajpejben. A mieink az utolsó, pénteki csoportmeccsüket 82-77-re veszítették el Mexikó ellen, így egy győzelemmel és négy vereséggel zárták a tajvani torna első szakaszát. A Nyíregyháza Blue Sharks játékosa és a Nyíregyházi Egyetem hallgatója, Bus Iván a neki jutott 18 percben négy pontja mellett hat gólpasszt is kiosztott, míg két földije, a valamennyi pontját az első félidőben szerző Kosa Tamás (Debrecen) és Pólyák László (Szolnok) egyaránt ll egysé­gig jutott - Kosa egy, Pólyák három hármast is dobott. KM-BT Most jobbak lehetnek, mint valaha a vitkaiak kézilabda. Noha írásban nincs lefektetve, arról szokás pusmogni, hogy egy felju­tott csapat számára mindig a második év a legrázósabb. Az elsőben ugyebár a lendü­let még kitart, majd könnyen elfogyhat a szufla - a lelkese­dés. Nos, a vitkaiak azért törik magukat, hogy ékes bizonyí­tékát adják: ez csak egy üres lózung, semmi más. Mert bár az NB II.-es női ké­zilabdacsapat alaposan kicse­rélődött, megkockáztatható, jobb lesz, mint az előző sze­zonban. Márpedig a beregiek akkor sem a „futottak még” kategóriát képviselték, masz- szívan beékelődtek a közép­mezőnybe. Az edzői posztot fél esztendő múltán ismét megöröklő Szemán Szilvia lépett a távozott Csapó Erika helyére, irányításával próbál megfelelni a magasztosabb elvárásoknak a gárda. Immár hat korábbi játékos nélkül. Sarkadi Éva a Csenger színeiben folytatja, a Cson­tos Rita, Lapsova Lucia duó munkahelyi, Iváncsó Rebeka és Mekes Mónika egyaránt iskolai elfoglaltság miatt vált ki, míg Rácz Krisztina leállt - ugyancsak megnövekedett a civil feladatai következtében. Mindeközben a Kisvár- da Master Good élvonalbeli klubjának közvetlen után­pótlásából öt fiatal, neveze­tesen Beke Gabriella, Haraszti Dzsenifer, Rózsa Nikoletta, Szilágyi Réka, illetve Vass Bi­anka érkezett. Továbbá a bal szélen, valamint irányítóként is bevethető Héjjas Tímea, aki az NB I.-es Várda felnőttke­retének is tagja volt. ...és ez még nem minden. A karmes­ter Kránitz Andrea és a beálló Major Flóra az NB I. B-ben ér­dekelt Nyíradonytól igazolt a Vitkához. Ahhoz a csapathoz, amely egy hétig edzőtáborozott Ci- gándon és Dombrádon, mi több, előkészületi meccset ví­vott a lengyel másodosztályú JKS Jaroslaw együttesével.- Egyértelműen a minél jobb szereplés a cél, nem tit­koltan szeretnénk felkapasz­kodni a dobogóra - nyoma­tékosította Szemán Szilvia, a Vitka játékos-edzője. - Mond­hatjuk, hogy a csapat jelen­tősen átalakult, így jelenleg a legfontosabb, minél hama­rabb összeálljon a társaság, mivel az egyéni képességek­kel aligha lehet gond. km-kt A vitkaiak olyan teljesítményt akarnak nyújtani, ami a dobogóra segítheti őket FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Csak egyféle meccs van, nem hazai és idegenbeli A sérülésektől és eltil­tástól sújtott Nyírbá­tori FC nem változtat: Cigándon is felvállalja a támadófutballt. labdarúgás. Rossz hír a nyír­bátoriaknak: Müller Zsolt után megvan a második olyan futballista, akit térdszalag­szakadás miatt kell műteni. Épp a rutinos játékos poszt­jára érkezett fiatal Fenyőfalvi Csaba, aki az NB III.-as csapat legutóbbi, Tiszaújváros ellen 3-1-re megnyert mérkőzésén sérült meg. A bátoriak ilyen előjel után várják a mindig különös presztízsű szombati cigándi mérkőzést.- Mindenkit nagyon sajná­lunk, aki megsérül, és persze nehéz is őket helyettesíteni, de elvileg pótolhatatlan játé­kos nincs, ugyanakkor a baj azzal van, ha így haladunk tovább, tényleg nem lesz, Amióta Bátor­ban vagyok, még nem tudtunk nyerni Cigándon. AMBRUSZ ÁRPÁD aki játsszon - világított rá a sérülések következményeire Ambrusz Árpád edző. - Rá­adásul Pálinkás Gergő még az eltiltását tölti, és mivel Vámos Márk a térdét, Terdik Zsolt pedig a vállát fájlalja, ezért csak szombaton derül ki, hogy kik is vállalják majd a játékot. így fejlődhetnek igazán A Cigánd tavaly még NB II.- es volt, és eddigi két 4-2-es meccse közül a Füzesgyarmat ellenit megnyerte, a putnokit elvesztette. Most is van esély a gólzáporra?- Amióta Nyírbátorban vagyok, még nem tudtunk nyerni Cigándon, a legjobb eredmény a döntetlen volt, de ez most nem számít - fo­galmazott Ambrusz Árpád. - Azt szeretném tudatosítani a játékosokban, hogy nincs hazai vagy idegenbeli mér­kőzés, csak egyféle, amit úgy hívnak, focimeccs. Természe­tesen azt a játékot szeretnénk folytatni, amit legutóbb, il­letve a nyári felkészülési idő­szakban nyújtottunk, mert azzal fejlődhetnek igazán a futballisták. Csak a sérülés- hullámnak ne legyen folyta­tása! KM-BT Roszel Róbert korábbi csapata ellen szorgoskodhat FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR NB III.: Keleti csoport, 3. forduló 3. forduló, szombat Cigánd SE-Nyírbátori FC HHHHHHHHHMHHR Cigánd, 17.30 V.: Nazsa (Szabó F, Sz., Kovács Zs.) _______________________________ Tiszaújváros-Monor, Salgótarján-Jászberény, Gyöngyös-Tállya, Füzesgyarmat-Putnok (vajamén nyi 17.30)______________________________________________ _________________________ Vasárnap Balassagyarmat-MTK II., Tiszafüred-Dlósgyőr II., ESMTK-Debreceni EAC (mindhárom 17.30) Nem volt unalmas döntetlen A kilenc gólig jutott Triscsuk Krisztinát nem tudták megállítani a nagymi­FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Feszült, bajnoki légkörű mérkőzést játszott a Kisvárda Master Good péntek este a romániai ellenfelével. KÉZILABDA. A háromból két mérkőzést tudtak le a csapa­tok pénteken a kisvárdai női felkészülési tornán, amelyen hazai körülmények között most mutatkozott be Mátéfi Eszter szakmai igazgató tel­jesen újjáalakított NB I.-es csapata. Kiállított szakvezetők A várdaiak a szlovák bajnok Michalovce ellen jó játékkal és magabiztos győzelemmel melegítettek a folytatásra, miközben mindenki kellő já­téklehetőséghez jutott, a 36 gólon pedig 13 játékos oszto­zott. A múlt héten Zilahon ját­szott szoros meccsek (egyszer az egyik, aztán a másik csapat nyert) előrevetítették, hogy a KKC-nak a romániai csapat el­hályi játékosok len lesz a legnehezebb dolga a tornán. Az is volt, bár ugye a sérülésektől és betegségektől sújtott békéscsabaiak elleni meccs még hátravan. A zilahiak a szünet után többször is vezettek három góllal, ám a nagyot hajrázó hazaiak izgalmas végjátékban - miközben mindkét szak­vezető, előbb Mátéfi Eszter, majd Gheorghe Tadici is pi­ros lapot kapott - egyenlítet­tek, és döntetlen lett a vége. így a két csapat harmadik felkészülési összecsapásán megszületett a harmadikféle eredmény. De még nincs vége. Folyta­tás és zárás szombaton déle­lőtt Kisvárdán km-bt sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Strandkézilabda lesz Sóstón KÉZILABDA. A Kölcsey DSE és a Nyíregyházi Sportcentrum szervezésében immár ötö­dik alkalommal rendeznek strandkézilabda-tornát va­sárnap (kezdés: 9 óra), Sós­tógyógyfürdőn. A négy női együttes a Hed-Land Kupa, míg az ugyancsak négy férfi­csapat a Sportcentrum Kupa megszerzéséért indul harcba. Mindkét nem legjobb játéko­sa különdíjban részesül, km Továbbra is csak sportszerűen! Az MLSZ Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság az idén tavasszal már meghirdette a havi sport- szerűségi versenyét felnőtt­bajnokságaiban. A pozitív fo­gadtatásnak köszönhetően a 2017/2018-as bajnoki évadban is folytatja ezt a kezdeménye­zést. A nyolc megyei pontvadá­szat mindegyikében három alkalommal honorálja majd az igazgatóság a fair play szel­lemét leginkább képviselő csapatot. A „Hónap legsport­szerűbb csapata” díjat az az egyesület fogja bezsebelni, amelyik a legkevesebb bün­tetőpontot gyűjti össze az adott szakasz (5 bajnoki for­duló) során. A győzteseket az 5., a 10. és a 15. fordulók után hirdetik ki. KM Felkészülési női torna Pénteki mérkőzések Kisvárda Master Good SE-luventa Michalovce (szlovák) 36-25 (17-13) Gól: Triscsuk 9/1, Radojevics 6, Dmitrovics 4, Rocha, Hakunova, Karacs 3-3, Szabó V. 2, Orbán A., Milanovic-Litre, Tarjányi, Mihovics, Dudás G., Marincsák 1-1. Kisvárda Master Good SE-HC Zalau (román) 25-25(12-14) Gól: Triscsuk 8, Orbán A, 4, Radojevics, Milanovic-Litre, Rocha 3-3, Mihovics, Dmitrovics 2-2 További eredmények: HC Zalau-Békéscsabai ENKSE 31-19, Békéscsaba-Michalovce 28^8, Az állás: ]. zalau 3 pont (56-44), 2. Kisvárda 3 (61-50), 3. Michalovce ! (53-64), 4. Békés­csaba 1 (47-59). Labdarúgás: A hétvégi megyei program Kelet Takarék megyei I. osztály, 3. forduló (kezdés: 17, Ifi: 15) Szombat Baktalórántháza-Balkány ______V.: Kósa Gy. (Oláh G., Hires N.) Tlszavasvári-Vásárosnamény V.: Pethő P. (Papp I.. Oláh J.) Dombrád-Nyítgyulaj ________V.: Gergely S. (Sipos L, Kozma M.) Mándok-Mátészalkai MTK V.: Homonai (Papp F„ Goneth) Nagyecsed-Tuzsér V.: Takács A. (Király A., Bemáth R.j Vasárnap SényS-Camlfex-Nagyhalász V.: Bendik T. (Kosztyu. Molnár S.) Kótaj-Rakamaz V.: Beticza (Csikai, Dani ZJ Megyei II. osztály, 3. forduló (kezdés: 17, Ifi: 15) Pannónia Zrt. csoport Vasárnap Ramocsaháza-Encsencs V.: Piskóczi Zs. (Kiss Pál, Nagy S.) GávavencseUŐ-NagykáUó V.: Resán G. (Nagy Gy„ Kiss Petra) Máriapócs-Nyírtugos V.: Mónus G. (Siroki, Máté I.) Terem-Nylribrony __________V.: Luzslnszki (Szikszai S„ Ványi A.) Kátlósemjén-lbrány ___________V.: Híres T. (Kósa Gy„ Kovács J.) Blri-Kemecse _ __ V.: Paulik M. (Vitkai, RáczT.) Nyírtelek-Levelek ___________V.: Nagy F. (Pokoracki, Gáspár T.) Ápagy-Újfehértó V.: Király A. (Homonai, Szikszai Gy.) Nyírerdő csoport Vasárnap Pátroha-Vaja __________V.: Debreceni S. (TBmőri L, Petró) Demecser-Tlszakanyár _________V.: Romon (Jurkinya, Kozma J.) Nylrkarász-Mezőladány V.: Rajzinger I. (Zámbori, Frindik Gy.) Gergelyiugornya SE-Gyulaháza V.: Kocsis Zs. (Gergely S„ Frindik T.) Nyírmada-Tiszaszentmárton V.: Bíró Cs. (Lucsik, Derne S.) Rohod-Őr V. : Nagy Cs. (Hegedűs Cs., Piskóczi L) Kék-Ajak V.: Szabó 1. (Takács A., Piskóczi V.) Fényeslitke-Hodász V.: Major 0. (Kovács 1 Z„ Barati) Kelet-Magyarország csoport Szombat Jánkmajtis-Tisztaberek V.: Lövei (Knoblok S„ Kovács L.) Csengerslma-Tyukod _______ V.: Mindák (Balogh G„ Tóth L.) Nylrcsahoty-Beregdaróc NAP-ÉP V.: Éva I. (Kovács II Z„ Mátrai) Vámosoroszi-Szatmárcseke V.: Oláh Z. (szabó A„ Demeter E.) Nyírmeggyes-Mllota V.: Szőnyi (Lippa L, Lipták) vasárnap Nábrád-Mérk-Vállaj V.: Tassy (Szikora, Lőrincz J.) Kocsord-Csenger _____________V.: Paráda (Balogh L. Híres N.) Tlszakóród-Kölcse V.: Sipos L. (Takács Ákos, kozma M.) Megyei III. osztály, 3. forduló (kezdés: 17) Nyírség csoport Vasárnap: Nyírmihálydi-Laskod, Nyirgyulaj KSEII.—Nyírvasvári, DBFC SE—Nyírbéltek (Piricsén), Fábiánháza-Piricse, Nyírjákó—Pe­nészlek, Bogát 2000 TC-Székely (Nyírbogáton), Nyírcsászári—Kislé­ta.Szabadnapos: Petneháza _____________________________________ Rétköz csoport Szombat: Barabás-Gégény, Dőge-Zsurk __________________________ Vasárnap: Szabolcsveresmart-Jéke, Újdombrád-Vitka, Eperjeske- Nagydobos, Lövőpetri-Berencs FC, Aranyosapáti-Tiszabezdéd, Anarcs-Varsány Unió FC ___________________________________________ Szabolcs csoport Szombat: Tiszalök-Kálmánháza, Ibrány SE II.—Nyírtura Vasárnap: Tiszaeszlár-Tiszatelek, Napkor-Buj, Geszteréd-Tisza- vasvári, Nyírtét-Tiszabercel, Bököny-Nyírpazony, Fiatal Gyémán- tok-Tiszadob (Városi Stadion) Szamos csoport Szombat: Hermánszeg-Sonkád, Penyige-Szamossályi, Túristván- di-Csengerújfalu,Csegöld-Tunyogmatolcs Vasárnap: Ura-Vámosoroszi KSE II.. Ópályi—Tarpa SC II., Pátyod- Kisar. Szabadnapos: Cégénydányád

Next

/
Oldalképek
Tartalom